Az OR-ZSE harmadik körös akkreditációja

Az 1877 óta működő Országos Rabbiképző Intézet 1999-ben alakult egyetemmé 2000. január 1-jei hatállyal és nyerte el az Országgyűlés által az 1999. LII. törvényben meghatározott Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem nevet, mint egyike az öt államilag elfogadott egyházi egyetemnek.

Még hivatalosan egyetemmé válásunk előtt készítettük el a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) részére az első akkreditációs beadványunkat .

Dr. Gaál Botond

Ennek részeként 1999.december 13 és 15-e között a MAB által delegált ún. Látogató Bizottság lefolytatta a helyszíni akkreditációs vizsgálatot Intézetünkben (akkor még így hívták!). A Bizottság hét szakmai tagból és a MAB adminisztratív küldöttjéből - összesen nyolc szakember -állt. A LB. vezetője Dr. Gaál Botond egyetemi tanár, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője volt. A látogatók között két neves izraeli egyetemi professzort is köszönthettünk.

A látogatás három napja alatt a bizottság a helyszínen győződött meg az 1999 június elejére a MAB-nak beadott Akkreditációs Kötetekben foglaltak valóságtartalmáról.

 A  Magyar Akkreditációs Bizottság / MAB / határozatát az akkreditációról az Egyetem 2000.május 23-án kapta meg: az OR-ZSE számára megállapított minősítés :A - akkreditálható.

A következő - második körös - akkreditációra 2009-ben készítettük el az akkorra már Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság számára beadványunkat. A Látogató Bizottság itt is több tagból állt, helyszíni vizsgálatokat végzett és jelentését végül a MAB Plenáris Ülése elé terjesztette.

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2010. január 22-ei plenáris ülésén már második alkalommal akkreditálta teljes körűen az OR-ZSÉ-t. Az akkreditációról szóló oklevelet Dr. Iványi Károly prof. emer. a MAB elnökhelyettese adta át a rektornak február 10-én az Egyetemi Tanács rendkívüli ülésén.
Az akkreditáció 2017-ig szólt és rögzítette, hogy az egyetem minden tekintetben megfelelt a törvényi előírásoknak.

Az időközben megváltoztatott törvényi előírások szerint a felsőoktatási intézményeket 5 évente kell akkreditálni, így került sor arra, hogy az egyetem rektora felkérje a MFAB-ot, hogy ismét akkreditálja egyetemünket. Az előírt beadványokat 2014. december 15-ére kellett elkészíteni és elküldeni.

Balázs Ervin, a MAB elnöke 2014. december 8-án megküldte a Látogató Bizottság (LB) tagjainak első névsorát, mely később még két taggal egészült ki.

Így a látogatás időpontjában 2015. március 3-án a LB a következőkből állt:
elnök: Kustár Zoltán PhD, egy. tanár (DRHE) Debreceni Református Hittudományi Egyetem
tagok:
Béres Tamás PhD, egyetemi tanár (EHE)Evangélikus Hittudományi Egyetem
Kováts Gergely PhD, adjunktus, minőségügyi szakértő (BCE) Budapesti Corvinus Egyetem
Szegeda Miklós (PPKE), HÖOK Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Dr. habil. Enghy Sándor Sárospataki Református Teológiai Akadémia
Bátovszky Marianna MAB adminisztrátor.


A bizottság tagjai a nevezetes napon már reggel 9 óra előtt megjelentek a részükre fenntartott helyiségben - a Módszertani Kabinetben. A rektor, a rektorhelyettes és a főtitkár fogadta őket.

A képen balról jobbra: Enghy Sándor, Szegeda Miklós, Bátovszky Marianna, Kustár Zoltán, Béres Tamás, Kováts Gergely

Köszöntésük után megtekintették az előzetesen kért 22 féle, különböző egyetemi dokumentumot, beszámolókat, jegyzőkönyveket, szakdolgozatokat, stb.

Ezután mintegy félórás megbeszélést folytattak a rektorral, rektorhelyettessel és az Intézményfenntartó képviselőjével, Heisler Andrással a MAZSIHISZ elnökével rektori szobában.

10 órától 11.30-ig megtekintették az egyetem helyiségeit, a könyvtárat, a zsinagógát, stb. és benéztek az éppen folyó tanórákra is.


Látogatás a felekezeti szociális munkás szak egyik óráján,


a gazdasági osztályon,


a HÖK Irodában,


a zsinagógában,


a Könyvtárban.

Miután körbekalauzoltuk őket az egyetem helyiségeiben, az ún. intézményakkreditáció következett, melyre a bizottság előtt felsorakozott mindenki, akihez a szakokról és az egyetemről kérdést kívánt feltenni a Bizottság. Jelen volt rektor (Dr. Schőner), rektorhelyettes (Dr. Oláh) főtitkár (Kocsis) (= MÜB elnök), a gazdasági vezető (Nobl T.), tanszékvezetők (Dr. Schöner, Dr. Lichtmann T., Dr. Háberman Z., Dr. Uhrman I., Dr. Kárpáti J.), szakfelelősök (Dr. Schöner, Dr. Lichtmann T., Dr. Háberman Z., Dr. Oláh J., Dr. Kárpáti J.), a könyvtárvezető (Dr. Szegő Á.), a nyelvi lektorátus vezetője (Dr. Schöner Alfrédné), a Doktori Iskola vezetője (Dr. Lichtmann T.), az EHÖK elnöke (Kovács Tamás), a tanulmányi osztály munkatársa (Varga Fanni), és a TDK intézményi felelőse (Dr. Uhrman I.). A kijelölt időtartam rövidnek bizonyult a kérdések feltevésére és a válaszok meghallgatására, így az ebédre a tervek szerinti fél egy helyett majdnem egy órakor kerülhetett csak sor.

A vendégek élvezettel fogyasztották el az ízletes ebédet, melyhez kóser bor is dukált, majd a Bizottság tagjai és az egyetem képviselői a tervek szerinti szak-akkreditációkra vonultak el.

A rabbi-, a rabbihelyettes- és a judaisztika szak megbeszélését a Rektori szobában tartották, míg a zsidó liturgika, a felekezeti szociális munkás, a zsidó kultúratörténet és a zsidó közösségszervező szak vizsgálatára a Módszertani Kabinetben kerítettek sort. Mindez 13.30-tól 15.00-áig tartott. Ezalatt Kováts Gergely minőségügyi szakértő a főtitkárral, mint a Minőségügyi Bizottság vezetőjével beszélte meg a minőségbiztosítás eredményeit, hiányosságait és feladatait.

A Bizottság találkozni kívánt a hallgatókkal - lehetőleg valamennyi szakról és évfolyamból - és az őket képviselő HÖK-kel is. Ez a Díszteremben bonyolódott le, amint később kiderült mindkét fél nagy megelégedettségére.

16 órától a Bizottság visszavonult törzshelyére, a Módszertani Kabinetbe és hosszasan értékelte látogatásának eredményeit és tapasztalatait. Ez elég hosszúra nyúlt, minek következtében az értékelésre a tervezettnél majd' egy órával később, 17.45-kor került csak sor.

Végül az Egyetem vezetősége és képviselői előtt a LB elnöke Kustár Zoltán ismertette a Bizottság megállapításait, értékelte az előző akkreditáció után elért eredményeket, részben a feltárt hiányosságokat és a Bizottság néhány javaslatát. /A tényleges hivatalos írásbeli értékelést 30 napon belül kell elkészíteniök/.

Megköszönte a szívélyes fogadtatást, vendéglátást, értékelve, hogy az egyetem  képviselői minden őket érdeklő kérdésre őszinte választ adtak.

Zárszóként a rektor megköszönte a Bizottság megjelenését, jóindulatát, őszinteségét, melyből a javítás szándéka látszott. Kifejtette, hogy szükség van időnként arra is, hogy külső szemlélő mutasson rá munkánk hiányosságaira, javítandó tevékenységeinkre, majd jó utat kívánt a vidéki akkreditőröknek és megköszönte az egyetem oktatóinak, dolgozóinak a felkészülésben és a lebonyolításban végzett munkájukat.

KP
2015.03.07

Vissza