Elhangzott Debrecen és határon túli testvérhitközségei VIII. Nemzetközi
Tanácskozásán, melynek címe: "Huneni.... itt vagyok" volt. (Debrecen,
2006.
május 26- 28.)
Mielőtt témánkra térnénk, - hiszen Tóra szava nélkül nem lehet közösségi vacsora, szombat tiszteletére - engedjen meg egy kis bevezetőt.
Nagyon sajnálom, hogy kedves barátom, Engländer Tibor egészségi okokból nem vehette át a néki igen helyesen megítélt életmű-díjat. Nagy egyéniség, ő a Cionista Szövetség hosszú ideig illegális, most már legális elnöke.
Őszintén meg kell mondanom, volt idő, amikor a cionista mozgalommal kimondottan szemben
álltam.
A Dob utca 35-ben az ortodox iskolában a háború után két ifjúsági szervezet működött. A kisebbik a Mizrachi Ifjusági Tagozata, a Béja, a nagyobbik a Pirché Agudát Jiszráel. Sok különbség nem volt a két vallásos frakció között, talán legerősebben az, hogy amíg a Béjá tagja volt a cionista organizációnak, az Aguda nem. Bár az Ereci (izraeli) gondolatot a Pirché is ápolta, Groszberg Slomót a vezetőjüket az ötvenes években azért tartóztatták le, mert az ország földrajzát tanította. Különbségnek számított, hogy mi kopaszok voltunk, csak fülünk mellett díszelgett egy kis pajesz, a bájások kefefrizurát hordtak. Nálunk a foglalkozások külön helyiségben, sőt utcában folytak fiúknak-lányoknak, a Béjában ez egy helyen történt a Laudon (ma Káldy Gyula) utcában.
Magam 9-10 éves fejjel felháborítónak tartottam ezt a gyakorlatot. A nagy "ellentétek" szikrázó futballmérkőzéseken nyilvánultak meg, amelyeket a grundon, a Rumbach utca és a Király utca sarkán bonyolítottak le. Nem babra ment a játék. Egy négykerekű kocsi állt a pálya szélén, azzal szállították haza a sebesülteket.
Egyszer úgy lerúgták Bimbulát, a Pirché csodakapusát, hogy napokig nyomta az ágyat. Bátyám velem együtt a Pirchéhez tartoztunk, de nővérem - még most is pirulok - teljesen elzüllött, a Béjába lépett be. Olyan emberekkel barátkozott, mint a Gesteit-testvérek, vagy Blumentál Ági (Gesteit Smoél Návon néven a szarvasi tábor konyhafőnöke Ágival karöltve, aki a felesége).
Smoél hugát Lilinek hívják. Élő szóval, majd amikor gyermekotthonba kerültem, például Debrecenbe, a Bajcsy-Zsilinszky utca 45-be, levelek garmadával igyekeztem jó útra téríteni nővéremet, de ő hajthatatlan maradt.
S akkor ért a nagy megrázkódtatás: példaképem, Groszberg Slomó, a Pirché vezére, Gesteit Lilit, tehát Béjás lányt vett el feleségül. (Még ma is boldogan élnek együtt.) Egy világ dőlt össze bennem. Annyi szép Pirchés lány függesztette vágyakozó szemét Slomóra, mégis az ellentáborból választott magának párt. A nagy ellentétet, ami a két frakció között feszült, végül - nem fogják elhinni - Rákosi oldotta fel. Betiltotta a Pirchét, betiltotta a Béját, és már nem volt, ami egymással szembenálljon.
Hogy Slomó mentse, ami menthető, ne kóboroljanak a fiatalok céltalanul az utcán, a Holló utcában, később a Dob u. 35-ben Talmud Tóra foglalkozásokra gyűjtötte össze a fiatalokat. Most már mindegyiket, akármelyik szervezetbe tartoztak azelőtt. Tórát tanultak és reményt ébresztő előadásokat hallgattak, egymást jól megértve. Ekkor mondta Groszberg Jenő, rabbi, Slomó apja az Orthodox Zsidó Újság egykori szerkesztője fiának: "Amit te nem tudtál elérni, a vallásos zsidó ifjúság egységét, azt a "nagy vezér" - bár nem akarta - egy mozdulattal elérte.
A Tórára térve, Mózes IV. könyvét kezdjük olvasni a héten, amelynek tudományos neve Numeri - számok. Mivel kétszer is utasítja Mózest a Teremtő a nép megszámlálására. Mint a juhász, aki nagy vihar után megszámlálja, számba veszi nyáját, mennyi hibádzik belőle, a Gazda, a Mindenható, az egyiptomi rabság, illetve a bűnök - engedetlenség és ezt követő járvány miatt - megfogyatkozott "bárányok" számát tudni akarja. Az Örökkévaló minden lelkek ismerője, ne tudná a megfogyatkozottak és a megmaradtak számát? Dehogynem. De akarja, hogy a nép is szembesüljön a tényekkel.
A könyv első szidrái nem is annyira a harmadik, hanem talán a második könyvhöz csatlakoznak. Számadásról volt szó ott is, hogy ugyanarról vagy itt újabbról beszélünk, az vita a bölcsek között.
A törzsek már másszínű zászlókkal, jelképekkel zászlórendben vonulnak, talán elsőnek a világon. El is érkeznek Kánaán határához, amikor a drámák sora kezdődik. Jön a kémügy. Negyven nap áll a kiküldött felderítők rendelkezésére, hogy kiderítsék, milyen az Ígéret Földje. 12 megbízott közül 10 képtelennek véli az ország meghódítását és visszatérést szorgalmaz Egyiptomba, a rabság-szolgaság országába. Sír a nép egész éjszaka feleslegesen, de a Teremtő figyelmeztet e nap dátumára.
Áv hó 9: "Majd eljön az idő, amikor okkal fogtok sírni Jeruzsálem üszkös romja felett". Közvetlen büntetésként 40 nap miatt 40 évig kell Izrael fiainak és lányainak bolyongania a pusztában (a Puszta a Bámidbár szó szerinti fordítása). Mindaddig azok, akik felnőttként 20 éven felül ették a rabság keserű kenyerét, a pusztában hunyták le szemüket. Nem léphettek az Ígéret Földjére. Aztán következett a többi tragédia. Korách, a tekintélyes levita demagógiával üt pártot Mózes és Áron ellen. Elnyeri a föld a többi zendülővel együtt. A megijedt nép egy része támadni akar, pedig erre nem kapott utasítást. Vereséget is szenvedett.
Bileám ugyan nem tudta megátkozni Jákob sátrait, melyek szemérmesen sorakoznak egymás mellett, őrizve a családi élet meghittségét. De rossz tanácsával az erkölcsöt igyekezett megkísérteni, amelynek járvány lett a következménye. A Meribach vizénél a "nyakas nép" zúgolódása közepette Mózes is megtéved, és indulatában sújt a sziklára ahelyett, hogy szólt volna hozzá a Teremtő instrukciója szerint. Így büntetésből láthatja ugyan a hegyről, de nem léphet be Kánaán földjére. Az új pusztai nemzedék Józsué vezetésével azonban megkezdheti a honfoglalást.
Nagy vihar tombolt a 20. század derekán, elsősorban Európában, de máshol is szerte a világon, nem kímélve a Kárpát-medencét. A költő kérdi: "Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?" módosítani kell a sorokat: kötelező volt sírni a Kárpátok alatt. Sok-sok ártatlan ember pusztult el, vagy 12 millió a háború alatt, amelynek a fele zsidó volt, s a gyűlölet miatt kellett veszniük. Magyarországon nem találunk házat, ahol ne lett volna gyász. Elpusztult vagy messze földre szakadt a falvak, a vidéki városok zsidósága. Csak néhány sír jelzi faluhelyeken, vagy egy márványtábla, hogy erős közösségek éltek ott, legendás rabbik működtek valamikor ezen helyeken. A megmaradtak dilemmával küzdenek manapság. A modernizáció meg a globalizáció közepette milyen utat válasszanak?
Csendesen annyit mondhatunk, ha a vallás útjáról letérnek, a templomokat bezárják bármilyen pótcselekvést találva ki a vallás helyett, nincs jövő. Zsidóság vallás nélkül nem létezik. Ha azonban megmaradnak a hagyomány és a hit mellett, a jövő az Örökkévaló kegyelméből biztosított. A vallás tehát mindennek a záloga.
Egy héttel a Sávuot, a Tóra adás ünnepe előtt, ezt nem árt hangsúlyozni.
|
