Az
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem meghívásának eleget téve
2014. 03. 14-én félnapos vendégtanári kurzust tartott a kántor szakon
a világhírű olasz operaénekes, a római Santa Cecilia Akadémia
énektanára, Claudio Di Segni, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti
Egyetemen tartott először mesterkurzust március közepén.
A művész amellett, hogy
évtizedekig volt vezető tenor Itália és a zenei világ számos
operaházában, jelenleg a római Nagy Zsinagóga karigazgatója és
egyúttal karnagya.
A mester tanulmányait Rómában
végezte, olyan világhírű művészek tanítványaként, mint Franco
Corelli, vagy Regina Resnik mezzo-szoprán operaénekesnő. Pályáját
Rómában kezdte, miután megnyert egy nemzetközi énekversenyt.
Operaszínpadon Donizetti Lammermoori Lucia című operájának és Verdi
Rigolettójának tenor főszerepeivel lépett színpadra.
Ezután sorra énekelte a nagy tenor főszerepeket, elsősorban Verdi és
Puccini operáiban (Verditől a Traviata, Falstaff, Nabucco,
Álarcosbál; Puccinitől a Pillangókisasszony, Bohémélet, Tosca;
valamint Donizetti: Stuart Maria, Rossini: Adina, Bizet: Carmen című
művében – sőt modern, 20. századi operákban is, mint például
Stravinszky: Le Rossignol (A csalogány dala). Pályája során többször
énekelte Mozart és Verdi Requiemjének tenor szólamát. Mindezeket a
műveket olyan partnerek társaságában, mint Katia Ricciarelli,
Giuseppe Taddei, Leo Nucci, Renato Bruson, Samuel Ramey és olyan
karmesterek irányításával, mint Daniel Oren, akivel Izraelben is
fellépett a Nabuccoban.
Több lemezfelvétele is készült operaáriákkal, valamint a római
zsinagóga kórusával felvett zsidó liturgikus zenék.
Az OR-ZSE-n tartott kurzusa nagy megtiszteltetés volt az egyetem
számára, korábban ilyen rangú művész még nem lépett fel tanárként a
kántorképző szakon.
A mesterkurzuson két kántorjelölt és két diplomás kántor szerepelt,
és a mester tanácsaival, megjegyzéseivel, több évtizedes pályán
töltött idő tapasztalataival, színes anekdotáival, megnyerő,
közvetlen egyéniségével segítette a jelöltek énekét.
Élményszámba
ment, amikor szinte saját testének működésén demonstrálta, milyen
látszólagos apróságokon múlik az éneklés hangfekvése, hangszíne,
hangereje és egész minősége. Ezt illusztrálva elénekelte az egyik
legnépszerűbb nápolyi olasz dalt, az O sole mio-t, hatalmas sikert
aratva a közönség körében. Ezen mutatta meg, hogy nemcsak a
hangszálak, a tüdő és a rekeszizom tudatos használatával, a be- és
kilégzéssel lehet fokozni a hangerőt és a dinamikát, hanem azzal is,
hogyan áll meg az énekes a lábán.
Természetesen illő megemlíteni név
szerint a kiválóan szereplő énekeseket is: A kántorjelöltek közül
Villányi Benjámint, aki Domenico Cimarosa „Bel nume che adoro” című
operaáriáját és Shalom Secunda „Zmirosz” című művét adta elő, és
Budai Miklóst, aki Giuseppe Giordani „Caro mio ben” című dalát és
Rabinowicz „Ahavti ki jismá HáSém” (116. zsoltár) című művét mutatta
be. Énekük után a mester tanácsokat adott az előadóknak, hogyan
tehetnék még szebbé és értékesebbé teljesítményüket. Rendkívül
szuggesztív, szellemes és tanulságos megjegyzései, melyekben igazi
olasz-zsidó temperamentuma mutatkozott meg, azokat is megragadták,
akik keveset értenek az énekművészethez, vagy egyáltalán a zenéhez.
A már végzett és működő kántorok
közül Zucker Immánuel Josef „Jossele” Rosenblatt „Hamavdil” című
imáját, Nógrádi Gergely pedig Katz – Roitman „Unetane tokef” című
nagyünnepi imádságát adta elő, melyekkel kiérdemelték a
vendégprofesszor osztatlan elismerését. A műsor záró fénypontjaként
Nógrádi Gergellyel duettben újra elénekelték az O sole mio-t, minden
jelenlévő nagy örömére.
/Villányi András fotói/
Lichtmann Tamás
2014.04.01
