Dr. Domán István főrabbi jahrzeitje

 

2016. március 24-én, csütörtökön délelőtt 10.00 órakor az OR-ZSE zsinagógájában összegyűltek az egyetem oktatói, dolgozói és hallgatói, hogy megemlékezzenek az egy éve elhunyt rabbiról, oktatóról, kollégáról. Megjelent körükben Domán István özvegye, akit az egykori munkatársak nagy szeretettel vettek körül.

Dr. Schőner Alfréd rektor-főrabbi emlékezett rabbi-társára, barátjára. Az életút ismertetése után több közös, személyes élményről, munkakapcsolatról szólt a rektor. Domán István talán az utolsók egyike volt azoknak a neológ rabbiknak, akik még jesívában kezdték tanulmányaikat. A híres pozsonyi jesívában kapott rabbi oklevelet. A Hunyadi téri körzet rabbijaként szolgáltak édesapjával összesen 40 évig. Amerikai tartózkodásáról hívták haza tanítani a Rabbiszemináriumba, ahol, és annak utódjánál az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetemen, haláláig tanította a Talmudot.

Nemcsak a katedrán, de írásaival is tanított. Emléket állított, egy Magyarországon már letűnt világnak, a jesívák, a jesíva növendékek világának. Írásai közelebb vitték a Talmud gondolatait nemcsak a tanítványokhoz, hanem a zsidóság iránt érdeklődő nagyközönséghez is.

A rektor szavai után Zucker Immánuel, az OR-ZSE zsinagógájának a kántora az Él molé ráchámim imát recitálta, majd Szerdócz Ervin újpesti rabbi vezetésével a megjelentek elmondták a kaddist.

2016.04.03