Vissza a D'vár Torá-hoz

  

Jitro hetiszakasz

bethe.gif (1004 bytes)

Elhangzott az OR-ZSE péntek esti kidusán
5764 S'vát 22 - 2004. február 13

Ezen a héten Jitro heti szakaszát olvassák a zsinagógákban. Jitro személynév, Mózes apósát hívták így. Joggal foggalmazódhat meg bárkiben az a kérdés, hogy miért pont róla - Midján főpapjáról - nevezték el ezt a hetiszakaszt? Valamint, hogy mivel érdemelhette ki ezt a nagy megtiszteltetést, hogy éppen a szináji Kinyilatkozásról szóló fejezet viseli az ő nevét? A válasz kérdéseinkre az Írás sorai közt rejtőzik.

"Vájismá Jitro, kohén Midján, hotén Mose et kol-áser ászá Elochim leMose uleJiszráél ámo, ki hoci haSém et-Jiszroél miMicrájim..."
"És meghallotta Jitro, Midján papja, Mózes apósa mindazt, amit Ist.n Mózessel és népével, Izraellel cselekedett, hogy kivezérelte az Ö.való Izraelt Egyiptomból."
- olvashatjuk a hetiszakaszunk első mondatában.

A Midrás ebből a mondatból meríti a magyarázatát, s Jitrot a jócselekedetei által tartja érdemesnek arra, hogy külön, név szerint is megemlítessék a neve. Úgyanis, mikor Mózes elindult Mindjánból, hogy az isteni küldetést Egyiptomban véghezvigye, vele volt felesége, Jitro lánya, Cippóra és két fia, Gersom és Eliezer. Áron - Mózes fivére - útközben találkozott velük, és lebeszélte Mózest arról, hogy a legközelebbi hozzátartozóit az egyiptomi szenvedésbe vigye.
Ekkor Mózes igazat adva bátyának, hazaküldte feleségét és fiait a biztosnak látszó Midjánba. De most, hogy az egész akkori "művelt világ" hallotta azt, amit Jitro hallott (a Sás-tenger kettéhasadását és az Amalék orvtámadása miatt kitört háborút, ami a zsidók győzelmével végződött), Jitro elérkezettnek látta az időt a család egyesítésére.
Egyes kommentárok szerint Jitro végül maga is zsidóvá vált és törzsének - a mindjanitáknak - nagy része is csatlakozott hozzá. De mi volt az, amit Jitro "meghallott"? Mi vitte őt rá arra, hogy az akkori viszonyokhoz képest - civilizált Midjánt, melynek egyik vezetője volt otthagyja, és csatlakozzék a pusztaságban vándorló zsidókhoz? Hiszen más népekhez is eljutott a nagy esemény híre, mégsem tették meg. Miben különbözött tőlük Jitro?
Reb Mendele, a kocki rebbe szerint: A többi népek is hallottak valamit, de a lényeg nem hatolt a tudatukig, nem érintette meg a lelküket, sem a szívüket. Jitro viszont tudatában volt az események jelentőségének, s annak megfelelően cselekedett is.

Ktáv Szófer, a híres magyar Tóra-magyarázó véleménye szerint Jitro valójában csak látogatóba ment Mózeshez. El sem tudta volna képzelni, hogy őt, a pogány midjanitát befogadják és Ist.n kiválasztott népéhez csatlakozhat. De amikor azt tapasztalta, hogy a temérdek csoda ellenére mennyire kishitűek a zsidók, mennyit zúgolódnak, olyan kétségek gyötrik őket, hogy vajon köztük van-e Ist.n, ekkor rájött, hogy nincs mit szégyellnie, mert betértként neki sem gyengébb a hite.
A Midrás révén ismertté vált az is, hogy Jitronak tulajdonképpen hét neve volt, az egyik ezek közül Jeter, ami többletet jelent. Ez annak volt köszönhető, hogy érdemében tettek hozzá egy fejezetet a Tórához, amely így kezdődik: "Te pedig szemelj ki magadnak..." (Smot 18. fej. 21. mondata).

Miért pont ezt a fejezetet említi a Midrás? - teszi fel a kérdést Chidusé Rim, a híres guri rebbe. Jitro korábban is tett Mózesnek észrevételeket ("Mi ez, mit teszel?" "Nem jó, amit csinálsz!) De ezek csak kritizáló megjegyzések voltak, ettől még nem érdemesült volna arra, hogy a Tórába bekerüljön egy további fejezet az ő nevével. De amikor azt mondta Mózesnek: "Szemelj ki magadnak tehetséges férfiakat..." - az már egy olyan pozitív előremutató jótanács volt, amit már "jóvá lehetett írni" Jitronak.

A szidra második részében a szináji Kinyilatkoztatásra való gondos előkészületekről esik szó, illetve a Tízparancsolat átadásának költői leírását olvashatjuk. Ez és az egyiptomi kivonulás az a két sarokkő, melyekre a zsidó tradició épül. Ezt a kettőt az azt átélő nemzedék személyes élményként hagyta örökbe az utána jövő nemzedéknek mind a mai napig.

"Ti láttátok, hogy az égből szólottam hozzátok" (Móz. II. 20.fej. 19) - mondja az Ö.való Mózesnek, miután a nép hallotta a Kinyilatkoztatást, a Tízparancsolatot. Ti láttátok és hallottátok - amit több millió ember látott és hallott, azt nem lehet kitalálni, bebeszélni, manipulálni, az a népi-nemzeti kollektív emlékezet szerves részévé válik. Ez utóbbi megállapítást támasztja alá az a tény is, hogy a leggyakoribb dísz egy zsidó templom bejáratánál a két kőtábla, ami mintegy szimbólizálja is a zsidó hit alapjait, vallásunk alkotmányának alapkövét a rávésett Tízparancsolat kezdőbetűivel.
Az Első Szentély idején a két kőtábla a Szentek Szentélyében volt elhelyezve, a Frigyládában. De melléjük helyezték a Mózes által (az aranyborjú imádásakor) eltört két kőtáblát is, kihangsúlyozva ezzel, hogy nem a kőtábla szent, hanem a rájuk vésett Tízparancsolat, illetve annak szelleme.

A Tízparancsolatot az idők folyamán többféle szempontból is felosztották, s mindannyiszor felmerült a kérdés, hogy vajon miben is rejlik eme tíz Igének az egyetemes erkölcsi értéke, és mi különbözteti meg minden más törvénygyűjteménytől.
Először is az egyszerű elvszerűségében különbözik. Mivel a Tízige az egész erkölcsi és vallásos életet szabályozni akarva, néhány alapelvet ad csupán, s nem bocsátkozik részletekbe: pl. a "Ne ölj!" parancsolat, nem tesz különbséget gyilkosság és emberölés, gonosz szándék és hirtelen felindulás között, nem adagolja a bűntetéseket a bűnök különböző fokozatai szerint: két szót mond csupán, de ebben a két szóban több erő van, mint más törvénykönyvek paragrafusainak hosszú sorozatában. A konkrétumok fölött lebegő elvszerűség végigvonul a Tízigén: nem szól arról, hogyan kell a szülőket tisztelni, mit nevezünk munkának, s mi a feltétele a vágy bűnös voltának, mert mindez csak részlet csupán: a Tízparancsolat pedig az egészről és az egészhez szól. Innen eme parancsolatok elvontsága is.
A Midrás maga is kiemeli a Kinyilatkoztatás tértől és időtől való elvonatkoztatását. Szináj hegye a sivatagban emelkedik, a "Senki-földjén", amely éppen ezért egy kicsit - mindenkié is. Nem egy bizonyos nép országában hangzott el a Tízparancsolat, mert mondanivalója minden néphez szól. De ugyanezt tükrözi a Kinyilatkoztatás időpontja is. Ezek a törvények, amelyeknek a valóságos életben való érvényesülését csak egy szervezett államiság teszi lehetővé, a még hazátlan, sivatagjáró nomád néphez szálltak. A Tízige meghagyja, hogy a rabszolga ne dolgozzék szombaton - holott még nem volt különbség "úr" és "szolga" között. Megtiltja, hogy másnak "házát" megkívánjuk - pedig a legnagyobb építmény is csak sátor volt. Ebből következik, hogy a Tízparancsolat már elhangzásának pillanatában nem a maga jelenéhez szólt, hanem azon túl minden elkövetkezendő korszakhoz. S hatása térben és időben egyaránt egyetemes: minden nép nemzedékének meg kell hallgatnia tanítását.

Ez a fajta "elvszerűség", egyetemesség", "elvontság" teszi a Tízparancsolatot örökké újszerűvé, sőt forradalmian merésszé, mert ezek a követelések ma is forradalmian újszerűek és szokatlanok. E szavaknak és parancsoknak fenséges egyszerűsége az abszolút erkölcs követelményeit állítja elénk. Mi pedig az élet szentségét, a becsület és vagyon tisztességes védelmét még ma is csak fenntartásokkal és megcsonkításokkal, megalkuvásokkal és feltételekhez fűzve, kivételes rendelkezésekkel gyengítve merjük csak követelni. Még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a Tízige követeléseit, végső következményeiig átgondoljuk. Ezért hat ránk és az utódainkra is újszerűen, mindaddig, amíg az ember "gyarló" marad. Egyszóval: örökké.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek kellemes pihenést és békés szombatot. Sabát Shalom!

Bőhm Karolina
Judaisztika tanár

Vissza a d'VAR Torá-hoz