Ribajnaj sel ajlom! Világnak Ura!
Hozzád fohászkodom ez ünnepi órán, hogy elmondhassam mindazt, amit reám bíztak!
Reám bíztak kórházi vagy otthoni betegágyon sínylődők!
Reám bíztak azok, akik egykor lakótársaim voltak a budapesti gettóban, de már nem
tudnak szólni: mert betegek, mert leépültek - de nem annyira, hogy ne látnák, ne
hallanák mindazt, ami körülöttünk történik.Söérit
gettó - a budapesti gettó maradéka.
Az egykori 70 ezerből talán néhány száz...!
Az ő nevükben kérdezem: amikor évtizede folyik a nemes
és kevésbé nemes vetélkedés: ki a jobb, ki az igazi magyar. Valóban: ki a jobb?
Azok-e, akik utódainak vallják magukat mindazoknak, akik
ebből a házból indították el a magyar holokausztot, vagy azok, aki túlélték,
elveszítették szeretteiket - és mégis itt maradtak.
Már csak néhány száz az egykori 70 ezerből..!
Mi nem megemlékezünk, mi emlékezünk a gettóra!
Mi vagyunk azok, akiknek a Schindler listája című film
vetítése előtt az egyik tévécsatorna a következő feliratot mellékelte: "Képi
és hanghatások megzavarhatják egyes nézők nyugalmát." Sajnos, hogy ez a felirat
nekünk szólt, és nem azoknak, akiknek kellene, hogy szóljon.
Már csak néhány száz az egykori 70 ezerből..!
Akik nem megemlékezünk, hanem emlékezünk!
Emlékezünk a magyar nyilasra, aki karszalagján a tiltott
önkényuralmi jelképpel, mindkét kezében fegyverrel terelt bennünket a Duna-part
felé...!
Emlékezünk arra a szovjet katonára, aki sapkáján a tiltott önkényuralmi jelképpel,
egyik kezében fegyverrel, a másikban kenyérrel jelent meg a pince kapujában, és
meglátva a pokol bugyrának élő képét, a reményüket és szeretteiket vesztett
nyomorultakat, csillogó szemmel így kiáltott felénk: Fasiszti káput!
Én, a galíciai jöttment, a Jordán partjáról
ideszalasztott, az idegenszívű és idegenlelkű - mit mondjak erre?
Tévedés ne essék! Tudom, mi történt később! Itt
éltem! Sokak számára börtön és akasztófa, útlevélmegvonás, az 56-os forradalom
eltiprása, a család kiirtásával való fenyegetés és zsarolás - némelyiknek magam
is szenvedő alanya voltam. De a tény az tény marad! Nem a szabadságunkat, az
életünket köszönhetjük nekik.
Két, jelképes koszorúval kívántam adózni a budapesti
gettó áldozatainak.
Az egyik deszkából és szögesdrótból készült. Abból a deszkából, amellyel ott
körülvettek bennünket. Abból a szögesdrótból, amely az auschwitzi tábort vette
körül.
A másik koszorú a kegyelet és az emlékezés
virágaiból készült.
Ribajnaj sel ajlom! Világnak Ura!
Hozzád fohászkodom e gyászos órán: Csak e második
koszorúra legyen szükség!
Hogy megvalósuljanak ezen megemlékezés céljai: hogy egy
szabad, öntudatos, demokratikus, gyűlölettől mentes, európai Magyarország polgárai
egyenlő jogokat élvezzenek, tartozzanak többséghez vagy kisebbséghez.
Így legyen! Ámen.
Kardos Péter főrabbi
beszéde 2002. Január 18-án, a Parlament előtti demonstráción |