Vissza a D'vár Torá-hoz

  

Schőner Alfréd:
PESZÁCH 5762


PESZÁCH 5762

Melankolikus téli öltözetét feledve, s a tavasz mámorító illatát érzékelve, újbóli pompájában tetszeleg a mindig megújuló természet.
Még a fülünkbe cseng Purim ünnepének farsangi kavalkádja, az est-reggeli megilla olvasás sokszorta átélt csodája, a történelmi igazság diadala.
Mégis, már itt a kapuban Niszán hava, első, a hónapok között. A szabadság hónapja.
A kezdet.
Az évszázadok viharáradatát nem mindig játszi könnyedséggel túlélő zsidó hagyomány örök ihletettségű törvénykönyve a következőképpen fogalmaz:


"megváltás és a csodák kezdete"

Ekkor, Niszán havában van Peszách, a szabadság nyolc napja, az Egyiptomból való csodás megmeneküléséé, mely esemény beivódottt a zsidóság történelmi emlékezetébe. Ha kiejtjük a "szabadság" szavát, az áhítat dallamára dobban a szív. Emlékeztet az Örökkévaló, a Világ Alkotója végtelen kegyelmére, akinek szeretete átfogja a földet, s kinek kegyelme szebbé teszi a világot. Ki nem feledte Micrájimban sínylődő népét, ki Mózes szájára szabta a szót. A szót, mely diadalmasan dörgött az ókori önkényuralom reprezentánsa és megtestesítője, a fáraó felé:


"Engedd el az én népem, hogy szolgáljanak engem"

S a megmenekült, a sivatag megannyi traumáját végigszenvedő nép emlékezett. S emlékezik ma is a szabadulásra, a szabadságra, a legszebb fogalmak egyikére.
Teszi ezt széder este, Peszách ünnepének megannyi drámát érzékeltető éjjelén, ahol találkozik "Peszách Micrájim", azaz a Múlt gondolata, és "Peszách Leátid", a jövő eszménye.
De fókuszában ott vergődik a jelen, olykor a mindennapok varázsa, a Manhattan-i ikertornyok magasba törő és dédelgetett álma, de olykor a legújabb kor okozta történelem is, amelyet beárnyékol és füstfelhőjével betakar az álom összeomlása. A ma embere dadogva megfogalmazott félelmekkel kérdi:
lesz-e lehetősége a hivatását teljesítő emberiségnek úrrá lenni a fizikai, a szellemi, a lelki terror nyomasztó félelmén, feszültségén?
Ebben az új világban, a számítógép, a géntérképek, a mobiltelefonok, a komputerközpontok korában, a számarányában megcsappant magyarországi zsidóság hite újbóli éledni látszik, s lassan ismét megtalálja azt az évszázadok megszentelte hagyományban.
Régi szövegkörnyezetben, de időnként már szfárádi kiejtéssel ejti ki az imádság szavát. Régi környezetben, de mindig megújulni kész áhítattal tekint az éteri magasságok felé. S a lélek mélyéből tör fel, az ismert és írásban rögzített kérdés:


"Miben különbözik ez az éjjel a többi éjjeltől?"

Az időnként már lankadni látszó erőt megújítja az élet igenlése, a széder esti könyv, a Hággáda, immár új külsőt ölt, s a megújulás formai álmát ringatja. Az ősi betűk, az örök értékű textus, a téren és időn felül álló üzenet újra fogalmazódik. Felértékelődik, s az öt megillető piedesztálra kerül az Internet korában.
Ismét énekeljük az ősi dallamokat, ismét megérint bennünket a peszáchi varázs, a soha nem felejthető szülői mosoly, a múlékony élet, a tovatűnő idő. Széder este az örök értékeket ünnepeljük, a szabadság és a hagyomány reményét. Múlékony világunkban a felülmúlhatatlant, talmi értékek között a szellem igazgyöngyeit.


" Az Őrködés éjszakája ez az Örökkévaló előtt, amelyet meg kell őrizni Izráel összes gyermekének nemzedékeiken át" (Semot 12.42)

Őrizzétek és mondjátok el gyermekeiteknek, az utódoknak, hogy a hagyomány láncolata ne szakadjon meg, de legyen erős mint az ember reménye , az emberi remény a hivő lélek legmélyén.
 

Vissza a d'VAR Torá-hoz