Vissza a RABBIK-hoz

"AZ EMLÉKEZÉS KÖVEI

bethe.gif (1004 bytes)

Mártíristentisztelet, Pápa, 2004

 

Amikor az emlékezés napján, mondandómat megfogalmazom, szabadjon a XX. századi zsidó vallástudomány, az izraeli teológiai-filozófiai gondolkodás egyik kiemelkedő személyiségének, Jeruzsálem egykori főrabbijának, Ráv Kook-nak a szavait idéznem, aki az elmúlt század 30-as éveinek legvégén a következőképpen fogalmaz:

"Vannak kemény kövek, amelyek olyan érzékenyek, mint a szív, és vannak szívek, amelyek olyan kemények, mint a kő."

Így fogalmazott több mint 6 és fél évtizeddel ezelőtt a korszak kiváló gondolkodója. Szívekről és kövekről beszélt, s szabadjon több ezer kilométer távolságból e két gondolatot szíves figyelmükbe ajánlani.

Szívekről és kövekről szeretnék szólni.

Az első "kő", amely ennek a városnak, e kultúrának szerves részévé vált, Pápa egykori zsinagógája. A fénykép tanúsága szerint omladozó, düledező omladazó falak , szétmart kapuk és egy megkopott héber mondat a bejárat fölött:

"Ez az ég kapuja és csak az igazak jöhetnek be rajta."

Az 1840-es években ezt a zsinagógát az a Lőw Lipót avatta fel, aki a magyar történelem, s ezen belül a magyar zsidó történelem egyik kiemelkedő személyisége, aki gyönyörű magyarsággal szólt akkor híveihez klasszikussá váló mondatában így szólt: "Szólj a magyarhoz az ő nyelvén, és szép szavad visszhangzik majd rokonszenves kebelén." Magyarul hirdette ebben a városban is a szépséget, a tanítást. Hirdette az igét, majd részt vett az 1848-as szabadságharcban, ennek következményeképpen 1849 végén, a Haynau rezsim uralma alatt, letartóztatták és börtönbe zárták.

Ebben a gyönyörű szép épületben ma galambok repkednek. Pápa városa talán, annál szebbet és felemelőbbet nem is tehetne, mint hogy ezt a világhírű gyönyörű szép zsinagógát olyanná varázsolja vissza, mint valamikor volt. Zsidók már alig vannak Pápán, vagy talán nagyon-nagyon kevesen. A pápai zsidóság Európa egyik legvirágzóbb, leggyönyörűbb zsidósága volt. Azt hiszem, a ma generációjának egyik nagy feladata és kihívása, hogy ezt a zsinagógát megmentse, és az utókornak átörökítse. Ez érdeke a zsidóságnak és szép gesztus lenne az egész város részéről. Mert
ebben a kőben, ennek a zsinagógának kvadrátokból épült kövében, emberi szív dobog. Ennek a szívnek a dobbanását meghallani érdemes.

A második gondolat, amelyről szólni szeretnék, egy emlékkő. Tavaly azt is lefényképeztem, kb. 200 méterre van innen, egy gyönyörűen rendbetartott sírkő. Felolvasok néhány szót a sírkő szövegéből.

"Örök emlékezésül. Emlékezve azokra a Tóratekercsekre, azokra a szent iratokra, amelyeket itt ebben a városban is elégettek, meggyaláztak. S amelyeken I-ten igéje találtatott, amelyeket széttéptek, darabokra zúztak, s amelyek töredékükben itt pihennek."

Igen, ebben a sírkőben, ebben az emlékkőben, amely az elégetett tóratekercseket, a könyveket, a betűt gyászolja, ezekben a kövekben is ott van a "szív dobbanása", amelyet az embereknek meg kell hallgatniuk.

Talán meg is fogják hallani!?

A harmadik, amiről szólok, szintén egy sírkő, azt is lefényképeztem. Felolvasok néhány szót erről az emlékről is.

"Itt van eltemetve a világ egyik legtekintélyesebb zsidó tudósa, a mi tanítómesterünk, ... Jakob Jechezkijá, fakadjon áldás az emlékéből. Ő volt az az ember, aki az egész életével szolgálta a közösségét és népét, városát és mindenkit, oly módon, hogy tanított."

Ő szimbolizálja az átlag embert. Azt a tudós pápai zsidót, aki itt született, itt nőtt fel, itt dolgozott, itt tanult, itt szolgálta szűkebb és tágabb közösségét. Építette városát, építette önmagát és tette azt, amiért e földre rendeltetett, amiért I-ten megalkotta.

Igaz, ezeknek a köveknek, amelyek itt mögöttünk állnak, ezeknek a mélyén, ott van a "szív", csak a dobogását illik meghallani. A hagyomány úgy fogalmaz, hogy 36 igaz - Lámed váv Cádikim - ember vagy volt, vagy van. Zsidók, vagy nem zsidók, férfiak vagy nők, nem tudjuk. S a legérdekesebb - tanítja a hagyomány -, hogy ők magukról sem tudják, hogy ők a "kiválasztottak".

Izraelben van egy emlékpark, a Jad Vasem, melyben az igazak a "Jámborok kertje" is megtalálható, ahol több mint hétszáz magyar embernek a neve van megörökítve. Hétszáz olyané, aki tudta, hogy mit jelent bátor magyarnak lenni akkor, amikor sok százan, ezren vagy millióan nem vállalták az emberséget, a közösséget az akkori üldözött zsidókkal. Hétszázról tudjuk, de meggyőződésem, hogy sokkal többen voltak! Hétszáznak ismerjük a nevét. Ilyenek lehettek az igazak. Amikor beszélünk a náci Németország kegyetlenségéről, ahogy ezt az előttem szóló polgármester úr ezt kihangsúlyozta, azzal is szembe kell néznünk, hogy a magyar nép összességének kötelessége emlékezni a múltra. Szembesülni a közös történelmmel és tudni, hogy ezt a genocidiumot a náci Németország egyedül nem tudta volna megtenni. Ehhez segítség kellett és ebben magyar csatlósai segítettek. Elszámolnivalójuk csak nekik van. Elsősorban nem előttünk, hanem I-ten előtt és a mártírok emléke előtt.

Befejezésül két gondolat. A XIII. sz. közepén élt egy zsidó, a nevét is tudjuk, úgy hívják őt Peszách ben Péter. Péter volt az édesapja neve az övé Peszách. Az első középkori sírkő, amely megmaradt 1278-ból, a Budapesti Történeti Múzeumban van kiállítva. S ezen egy felirat, amely megihlette az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyar költőjét, Székely Magdát, aki a következőképpen ír erről a kőről:

"Mert megadatott itt nyugodnia,
itt nyugszik most Peszách Péter fia.
Néhány barátom volt, míg állt a házam
És szebb volt az ősz, mint más provinciában.

Igen, talán így érezhette Peszách ben Péter, hogy amíg állt a ház, addig szebb volt az ősz, mint a provincia más helyén. Hitem és reményeim szerint az őszt követi majd tavasz és nyár, és olyan szép lesz itt a nyár, mint más szebb "provinciában". Amelyen már nem viharzik végig sok évtized történelmi kataklizmája, sorscsapása.

Még egy "kőről" szólok, amelynek a mélyén ott dobog valami. Ezt a követ is lefényképeztem, de ezt is mindenki megtekintheti itt a bejáratánál. Az van ráírva: "Emlékezz, örök emlékül Pápa város és környéke mintegy háromezer mártírhalált halt hittestvérének, akik elpusztultak Auschwitzban és más haláltáborokban. Úgy gondolom, ennek a táblának a mélyén is ott van az emberi szív, amelyik dobog.

Kövekről beszéltem és reményekről és hiszem, hogy a pápaiak nem kőszívűek, hanem olyan emberek, akiknek jövője, a közös jövő szebb lesz, mint a múlt. Hiszem, hogy a kegyelet tovább él, hogy az a sok-sok ezer mártír, akik hitükért, zsidóságukért mártíriumot szenvedtek az örök életben miértünk az ittmaradottakért imádkoznak.

Most érettük szóljon a fohász.

"Mindenható Atyánk Világ alkotója nézz reánk és hallgasd meg imádságunkat. Adj békességet és csendes pihenést 6 millió európai, hatszázezer magyar zsidónak és ezen belül mintegy háromezer Pápáról és Pápa környékéről elhurcolt, meggyilkolt, állati kegyetlenséggel megölt testvérünknek, időseknek és fiataloknak, férfiaknak, nőknek, gyermekeknek és kisdedeknek, akik a Te szent nevedért vállalták a mártíriumot. Emléküket kegyelettel, hűséggel, fájdalommal és gyásszal a szívünkben megőrizzük. Adja I-ten, hogy így legyen! Szóljon lelkünk mélyéről az ősi imádság, az Irgalom Atyjához " Kél Molé Ráchámim"

Schőner Alfréd

Vissza a RABBIK-hoz