Mártír istentisztelet, Nagykőrös, 2004.
június 20.
"És legyen néktek örök törvényül..."
- így szól az Örökkévaló az égi seregek ura Izrael népéhez, ezen a héten
felolvasandó heti szakaszunkban, szidránkban.
A zsidóság egyik nagy küldetése volt,
hogy a törvényt, az igaz törvényt adta önmagának, majd az egész emberiségnek.
Azokat az igéket, amelyeket a nagy történelmi egyházak teológiájában tízparancsolatnak
neveznek. 10 ige, amely az erkölcsi világ fundamentumát képezték, és képezik a mai
napig. Benne olyan törvények, amelyek bén ádám lemákom, azaz az ember és
I-ten közötti parancsolatok, és olyanok, amelyek bén ádám lechávero, azaz
az ember és ember közötti relációt szabályozzák.
Az utóbbiaknak - az ember és ember közötti parancsolatok tiltó igéinek - egyike úgy
hangzik héberül: lo tircách! Magyarul: ne ölj! Majdnem minden zsinagógában
fellelhető e két kőtábla imitáció. Az igéket Mózes hozta a Szináj magaslatáról,
és adta övéinek és az egész emberiségnek. Azaz, az életet I-tentől kapjuk és kizárólagos
joga elvenni is csak I-tennek van. Az embernek tilos. Vajon ha megtartották volna a tízparancsolat
igéit, milyen lehetett volna az emberiség történelme?
Így mondják, s ez igaz, a történelemtudomány nem ismeri azt a fogalmat, hogy 'ha
volna'. A történelemben csak tények vannak, amelyek a múltról beszélnek, és
amelyekből próbálunk következtetéseket levonni az elkövetkezendő időszakra.
Talán nem lett volna rasszizmus, talán más lett volna a világ arca. Talán nem lett
volna antiszemitizmus, talán nem lett volna ember ember által való megkülönböztetése.
Azt azonban tudjuk, hogy mi volt. S annak ellenére, hogy volt néhány olyan ember, aki
szinte megérezte, hogy mi fog történni, és aki felhívta a figyelmet: vigyázzatok,
mert bekövetkezik! Ezekre a lángeszű gondolkodókra nem hallgattak, hangjukra nem
figyeltek, gyakran kinevették őket. Látnokoknak, hírnököknek tartották, vagy egyéb
más "kifejezéssel" illették őket.
Ezen nagy gondolkodók egyike pont 100 esztendővel ezelőtt halt meg, s a korszak egy
ismert, akkor nagyon vitatott személyisége volt. Ma már kevésbé az!
1903-ban interjút adott egy korabeli magyar, nagyon neves folyóiratnak, az Egyenlőségnek.
Az 1884-ben alapított Egyenlőség akkori szerkesztője, a korszak egyik kiemelkedő
nagysága, Szabolcsi Miksa volt. Szabolcsi az emancipáció és a teljes mértékű
asszimiláció totális híve, minden ellen felemelte a szavát, amely visszás volt, vagy
ami éppen neki nem tetszett.
Ez a másik ember, akiről beszéltem, ez a látnok, szerte a világon hirdette
az igét, hogy a zsidóság veszélyben van. Párizsban mondta, ahol tudósítóként
dolgozott a Dreyfus per idején, "félek, hogy átterjed az egész világra", s
akkor sok-sok "Dreyfus per" lesz szerte a világon.
És ez az ember hirdette a modernkori megváltás egyik lehetőségét, visszatérni a
Szentföldre. Találkozott hatalmaságokkal. II. Vilmossal, Németország császárával,
X. Leóval, a pápával. Találkozott az akkori világ elsőszámú politikai tényezőjével,
az Ottomán birodalom szultánjával. És először fogalmazta meg azt, amit később,
sokkal később a következő bibliai mondattal aposztrofáltak:
"Engedjétek el a népem,
hogy tudjatok engem, mármint az Örökkévalót, szolgálni". ( Smot 7.16.)
Ezt az embert két oldalról támadták.
Támadták az ortodoxok, mert szerintük a megváltás csak akkor jön, ha a Messiás
ideje elérkezik. Ne figyeljetek szavára! - mondták.
És támadták a másik oldalon a neológok. Mit akar ez az ember, hiszen mi ennek az országnak
vagyunk a polgárai? Franciaországban franciák, Németországban németek, Magyarországon
magyarok. Miért mennénk el? Maradunk!
Szinte kitagadták őt.
Ezzel a személyiséggel készített egy interjút Szabolcsi Miksa 1903-ban, és a pontosság
kedvéért ebből az interjúból idézek néhány mondatot. Így tette fel a kérdést
Szabolcsi Miksa e látnoknak:
"-Miért beszél annyit a zsidók Szentföldre történő vándorlásáról?"
A válasz: "Magyarországon nemsokára olyan antiszemitizmust
kapnak, hogy a miénk mellette meg se kottyan."
Kinevették, kigúnyolták őt. Ezt az
embert, aki Pesten született 1860-ban, ezt az embert, aki Pesten járt reálgimnáziumba,
ezt az embert, aki a pesti evangélikus gimnáziumban érettségizett, de már Bécsben
doktorált, úgy hívták, hogy HERZL TIVADAR. Ő adta ezt az interjút Szabolcsi Miksának.
Megjelent a Múlt és Jövő tudományos folyóirat 10 évvel ezelőtti különszámában,
Patai Rafael a korszak egyik legnagyobb történészének a publikálásában Cionizmus,
előfutárok, alapítók ellenfelek címmel (Múlt és Jövő. IV. 1993/4. szám). S ebben
leírva a történet: Herzl 40 esztendővel a Soá előtt elmondta, hogy bekövetkezik a
pusztulás. Látnok volt? Nem tudom.
Egy viszont tény, Izraellel kapcsolatban így fogalmazott:
" ... Ha akarjátok, nem álom...!"
És néhány évtizeddel később
megalakult Medinát Jiszráél, Izrael Állama.
Ebben a hónapban, támuz hónapban, 100 esztendővel ezelőtt hunyt el Binjámin Zeév
Herzl, a modern Izrael megálmodója!. Zichrono livráchá!
Szabadjon visszatérnem az első mondatra.
"Legyen nektek örök törvényül".
A törvényt nem tartották be, és nem
hallgattak azoknak a szavára, akiket már megérintett Tiszaeszlár vérvádjának a
szele. Igaz, hogy a mi testvéreink, Pesten és a nagyvárosokban és a kicsikben építettek,
építettek és építettek. Önmagukat, közösségeket és városokat, múzeumokat,
ipart, tudományt, szellemiséget. Részt vettek az első igazi nagy szabadságharcban
'48-ban, az első világháborúban és büszkén viselték a megérdemelt kitüntetést,
hiszen ők háborús veteránok voltak. És ugyanarra a helyre néhány évtizeddel később
egészen más került.
Sárga csillag.
"Jutalomként" letépték róluk a kitüntetést, mely bizonyította, hogy védték
a hazát, és "cserébe" sárga csillagot kaptak.
A megkülönböztetés és a megszégyenítés jelét.
Azokban a városokban, ahol ezrével éltek zsidók, talán néhány száz, ha még van.
Azokon a településeken, ahol éltek százak, legfeljebb 10-15 zsidó lélek él. S ahol
15-20 lélek él, ott egyetlen emlékhely van: a temető. A márvány sírköveket persze
ellopták, csak a mészkövek maradtak meg. Néha, a mai napig, ráírnak valami megszégyenítő
mondatot, pl. "többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek", vagy ráfestik
a horogkeresztet, hogy azért "ne felejtsünk".
Most a második világháború szörnyűségeiről szeretnék beszélni. Alig élnek már
az akkori generációból, de hála I-tennek vannak még. Vigyázzunk rájuk, óvjuk
őket, szeretetünkkel és sok-sok odaadással vegyük őket körül, és próbáljuk
megadni nékik azt, hogy békességben halhassanak meg! Ne legyen bennük szorongás, ne
riogassák őket, ne tegyenek célzást!
Ne legyenek félreérthető mondatok, mert ez a generáció nagyon érzékeny. Ennek a
generációnak minden fáj. Ez a generáció mindentől fél. A hangos szótól, a gyilkos
"összekacsintástól", az antiszemita célzásoktól, a cigányozástól. S
amikor elhangzik több ezer torokból a stadionban, hogy "indul a vonat
Auschwitzba" attól fél, hogy nemcsak kiabálni fogják.
Ez a generáció nagyon fél. Joga van félni!
Azonban a mi generációnk már semmitől se fél! A követő generációk meg már azt se
fogják tudni, hogy mi a félelem. Mert I-tennek hála más világba születtek, olyan világban
élnek, és hitem szerint, már soha nem fogják tudni, hogy mi a félelem. De fontos
feladat emlékezni a 600000 magyar zsidóra. 6000000 európaira, és ha úgy tetszik, arra
a 402 Körösire, és arra a sok-sok mártírra is, akiket a környékről vittek el, és
akiknek talán a nevét sem tudjuk. (Lásd: Novák László Ferenc: A zsidóság Nagykőrösön.
Nagykőrös, 2002.)
Befejezésképpen még egy gondolatot ajánlanék figyelmetekbe.
Hozzávetőlegesen 600000 mártírja van a magyarországi zsidóságnak, vagy ahogy ma
mondják, s igazuk van, a magyar történelemnek. Hiszen a Soá nem zsidó ügy kizárólagosan,
hanem a magyar történelemé. Így igaz. Azt mondani, hogy a németek tették, igaz. De
nem egyedül, mert ott álltak mellettük azok, akik segítették őket, akik nem voltak
igaz magyarok. Mert az igaz magyar védte, védi azt, aki annak a hazának a polgára.
Vallásra, világnézetre való tekintet nélkül. Védi a bajban állampolgárait.
S akkor bennünket senki nem védett. Nem védett a törvény, hanem ellenkezőleg,
diszkriminált, numerus clausus-sal, numerus nullus-sal, első, második és harmadik zsidó
törvénnyel. Tönkrementek, megszűntek a közösségek, tönkrementek, lerombolódtak az
épületek, meggyilkolták szeretteinket, apákat, anyákat, gyermekeket, védteleneket,
kiszolgáltatottakat. Fiúkat, leányokat, csecsemőket, olyanokat, akik még beszélni
sem tudtak, akik még kérdezni se tudtak. Akik semmit nem éreztek a világból, csak talán
édesanyjuk illatát, mégis elvitték őket. Másfél millió gyermeket öltek meg
Auschwitzban.
Az egész ország gyászolta azt a szerencsétlen magyar katonát, aki pár nappal ezelőtt
hősi halált halt. Joggal persze, természetesen mindannyian gyászoltuk. De vajon minket
akkor, ki siratott? Talán még van néhány közösség, ahol emlékeznek reájuk, de
arra nincs időnk, hogy egy percre megálljunk és felálljunk az emlékükért. Mindenkiért
egy percre, s hogy miért nem, elmondom.
Kiszámítottam: 600.000 védtelen kiszolgáltatott zsidóért, ha egy percet állnánk
fel az 600.000 perc lenne. 600.000 perc az 10.000 óra. 10.000 óra pedig 416,6 nap. Az 59
hét, 13 hónap, egy év és egy hónap! Ha minden egyes zsidóra egy percig emlékeznénk,
akkor egy évig és egy hónapig állna az élet. Mindenkiért nem tudunk egy
percre felállni, talán 400 emberért, 400 zsidóért érdemes.
Mennyei Atyánk, Világ Alkotója nézz le reánk és áldd meg a te közösségedet. Add
meg nékünk a belenyugvás képességét, hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant. Hogy
hozzunk megbékélést az embereknek, belátást, önmagunkba szállást, hogy a holnap
szebb legyen, mint a tegnap volt, hogy a holnapután még szebb legyen, mint a holnap. Add
meg uram, hogy 6.000.000 európai, 600.000 magyar zsidó mártírunk nyugalma legyen az örök
életben, akiknek hamvát, hamvait szétszórta a szél. Akiknek nem adatott meg, hogy
ebben a földben nyugodjanak, mert még emberi porhüvelyüket is elégették.
Add meg a túlélőknek a csendes imádkozás lehetőségét, szóljon értük szívünk mélyéről
szóló imádság a Világ Alkotójához, az Irgalom Atyjához, Él Málé Ráchámim.
Schőner Alfréd |
