ROS HÁSÁNÁ  2O11 - 5772

bethe.gif (1004 bytes)


 

„Az egész világ olyan, mint  egy szűk, mint egy keskeny híd,
amelyen/amin végig kell mennünk.”



„s az a legfontosabb, hogy soha ne féljünk ezen az úton”.

E szavakat fogalmazta meg az 1772 és 1810 között a chászidizmus negyedik nemzedékének egyik legreprezentatívabb, legkiválóbb egyénisége, szellemi vezetője, a híres, s a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendő egykori tanítómester, rabbi Nachman Mi Breslov, más néven Nachman Meumann. A Likuté Maharan, Tanja 48. oldalán fogalmazza meg e zseniális jámbor tudós halandó életünk egyik kvintesszenciáját. E mű egyike az ilyen jellegű legfontosabb összefoglaló munkáknak.


Ünnepi üzenetemben hidakról kívánok szólni. Hidakról, amelyek összekötnek. Hidakról, amelyek időnként elválasztanak, melyek folyókat, vagy mély völgyeket hidalnak át. Hídról, amelyet rabbi Nachman Mi Breslov az emberi élethez hasonlított.

Mostari híd

Nem olyan régen oktatóinkkal, munkatársainkkal, hallgatóinkkal, mintegy autóbusznyi csoport Boszniába és Horvátországba látogattunk. Tanulmányi kirándulásunkon végigjártuk e két gyönyörű ország nevezetességeit, de mindenekelőtt azokat a zsidó nevezetességeket, melyek az európai zsidóság kultúrájának, e kultúra összességének is maradandó alkotásai. Az elpusztult emlékek nyomában jártunk, leróva a kegyeletet azokon a helyeken, ahol egykoron őseink éltek, és maradandót alkottak mindaddig, amíg el nem sodorta őket a történelem áradata, a gyűlölet vihara.

Az első helyszín Mostar volt, amelynek talán leghíresebb látványossága a magyar festőművészet kiemelkedő alkotója Csontváry Kosztka Tivadar által is megfestett mostari híd. Egyesek azt tartják, hogy már a római korban a gyönyörű Neretva folyó két oldalát híd kötötte össze, de erről a különleges építészeti csodáról, a mostari hídról 1452-ből maradt fenn az első írásos feljegyzés. A híd mindkét oldalán évezredek óta laktak. Az egyik oldalán az egyik hatalmas világvallás képviselői, a másik oldalán egy másik világvallás hívei. Egyedül ez a híd kötötte össze őket. A két oldalon élő népességet más nem nagyon fűzte egybe, inkább ellenségeskedés, mi több gyűlölködés, villongás, időnként háború. De e keskeny híd fizikailag mégis összekötötte őket. Nehezen járhatóan, bizonytalanul ingatag módon, habár időtálló kőből épült. A több mint négyszázötven esztendős híd életének kétségtelenül legtragikusabb napja: 1993. november 9. volt, amikor a délszláv háború idején horvát tankok pár óra alatt szétlőtték. Megsemmisítve, darabokra bombázva azt a vékony szálat, a kőből alkotott törékeny kapcsolatot, amely évszázadokon keresztül büszkén emelkedett a város fölé és hirdette, hogy mégis összeköti valamilyen módon a két világot, a két gondolkodást. A háború végét követően azonban mégis újjáépítették, és a magyar műszaki kontingens katonái is segítették a rekonstrukciót. A híd ma újból járható a gyalogosok számára. Tankok, fegyverek többé nem mehetnek át rajta. Csak emberek, akik békében, nyugalomban és szeretetben kívánnak élni.



Csontvári: Római híd Mostárban (1903)


Amikor Mostarban jártunk, láttuk az újjáépített mostari hidat.

Elhagyva a világörökséget képező csodálatos építményt, nem olyan messze egy szinte üres telket láttunk, amelyet kerítéssel vett körül a helyi önkormányzat. A kerítés feltűnő a maga nemében. Több helyen mágen dáviddal és menórával ölelt díszítés borítja. Megálltunk ott. Nagy nehezen bejutva a telekre egy picinyke panelből készített épületre leltünk. Az oldalán ékes bosnyák nyelven és a könnyebbség kedvéért angolul a következő felirat volt olvasható:

JEVREJSZKA SINAGOGA
JEWISH SYNAGOGUE
Investitor: GRAD MOSTAR CITY OF MOSTAR

Mostarban patinás, sok évszázados zsidó közösség volt. A II. világháború ezt is megsemmisítette. 137 mártírja van a genocídiumnak. Emléküket a zsidó sírkertben a szomorú fűzfák árnyékában őrzi egy míves emlékmű. A mostari helyi hagyomány szerint, és ebben megegyeznek mind a két világvallás helyi reprezentánsai, ha felépül egyszer újból a zsinagóga, ha betelepszik zsidó közösség újból e régi városba, a mostari hídon az összekapcsolás, a kapcsolatteremtés, ma úgy is mondhatnánk a párbeszéd hídján, e nehezen járható hídon először majd a zsidóknak kell végigmenni, noha Mostarban jelenleg egyetlen egy zsidó sem él.

A Húrok hídja Jeruzsálemben

Az új-ősfőváros Jeruzsálem különleges földrajzi adottságait kihasználva a többezer éves, illetve sok száz éves épületek árnyékában építészeti királynőként magaslik ki a város új ékessége a Húrok hídja, . Építésze korunk egyik legnagyobb hídépítő zsenije a spanyol születésű Santiago Calatrava Valls, aki szobrászként is nemzetközi elismertséget vívott ki magának. A Jeruzsálemben 2000-ben elkezdett, és az ország 60. születésnapján 2008-ban felavatott új híd, a Húrok hídja eddigi munkálkodásának koronája.

A demográfiailag erősen megnövekedett lakosságú főváros, a vallási árnyalatok sokszínűségének helyt adó város, amelyről a zsoltáros költő úgy ír:

, azaz az egységes főváros. Ma úgy mondanánk: Izrael örök fővárosa Jeruzsálem. Kétség kívül mindenek előtt és mindenek felett a hívő emberek, elsősorban a nagy monoteista vallások képviselőinek legfontosabb zarándok helye, és nekünk, zsidóknak a legfontosabb hely a világon. Hiszen ott van a , a Siratófal, ahonnan soha nem távozott el az isteni jelenlét.

Az ezredforduló első éveiben kezdték meg a túlzsúfolt város közlekedési rekonstrukcióját, megreformálását, amelynek központjában egy az egész várost átszelő villamos hálózat áll. Jelenleg majd 14 kilométer készült el, de egy-két esztendő múlva már fél Jeruzsálemet fogja behálózni, megkönnyítendő a közlekedést, az emberek és talán az ideológiák között is.

 
A Húrok hídja Jeruzsálemben

Központjában a Geser Hámitarim, a Húrok hídja, mely 119 méter magas, és a domináns szerkezeti elemként funkcionáló úgynevezett megtört oszlopról 66 acélkábel, húr tartja a hidat pókháló szerkezetű struktúrát alkotva.

Ha éjszaka nézed a kivilágított csodát a Húrok hídját, azt a képzetet kelti, mintha a mennyekből hullana alá. Hozzátartozik a mennyei Jeruzsálem földi valóság képéhez. A Geser Hámitarim, illetve maga a hálózat összeköti a város sokarcú, más-más vallású és más-más etnikumú részeit. Nem szétválaszt, hanem összeköt. Ölelő karja gyengéden borul az egymástól időnként mégis oly távol álló részekre, ahol más és más nyelven, más és más hitelvek alapján, de az egy Isten szellemében fohászkodnak a Világ Alkotójához, hogy a város ne csak , a teljességre törekvés városa, hanem a béke városa is legyen örökre.

A könyvek hídja

Nem is olyan régen korunk egyik kiváló Pulitzer-díjas újságírója könyvet jelentetett meg a XX. századi zsidóság egyik legnagyobb tudósának Scheiber Sándor halálának huszonötödik évfordulójára. Az emlékkötet azt a címet viseli: A könyvek hídja. Az író kötetének bevezetőjében a következőképpen ír: „Scheiber Sándor nagyszülei aranylakodalmán beszédét így fejezte be: Azt tartja a héber mese, hogy az idők végén a népek tüzes szakadék felett mennek át. Mások vashídon vonulnak, mi azonban papírhídon, melynek pillérei könyv téglákból lesznek. S az idők végén a papírhíd erősebbnek fog bizonyulni, mint a vashíd. Érjétek meg, hogy a papírhíd, a könyvek hídja átvezet a könnyek tengerén, emberek, népek és országok felé, és legyetek büszkék, hogy ti is segítettétek megépíteni egy élet munkájával az emberiességnek az egész emberiséget összekötő nagy hídját.”

Vajon milyen lehet a könyvek hídja?

Biztosan szent iratok, világirodalmi remekek, a tudományok sokaságát magába ölelő kötetek és legújabban talán már a legmodernebb ún. adathordozók képezik elemeit. A mi könyvünk hídja a T’nachon, és a talmudi hagyományokon alapszik. Azon a zsidó tradíción, amely a formák arany leplével védi a mindennél fontosabb tartalom lelki üzenetét.

Ilyenkor nagy ünnepeinken a zsidó hagyományok szerint is nyitva a Nagy Könyv. Bele íratik, majd megpecsételtetik minden ember sorsa az Örökkévaló akarata szerint.


Elhangzott: az OR-ZSE zsinagógájában, 2011. szeptember 29-én

 

Schőner Alfréd

Vissza a RABBIK-hoz