|
Scheiber Sándor
1913 - 1985 |
A napokban
volt Scheiber Sándor, nagy
tanítónk, halálának huszadik évfordulója.
A következőkben rá emlékezünk.
Magyar Életrajz
Lexikon:
Scheiber Sándor (Bp., 1913. júl. 9. - Bp., 1985. márc. 3.): nyelvész,
irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora (1983).
Mindkét szülői ágon rabbiősök leszármazottja. Heller Bernát tanítványa volt.
1938-ban avatták rabbivá. 1938-1940 között Oxford, Cambridge, London könyvtáraiban -
egyéb kutatások mellett - középkori héber kéziratokat tanulmányozott.
1941-től 1944-ig Dunaföldváron volt főrabbi.
1944. dec. 31-én édesanyját a nyilasok lelőtték.
1945-től újjáépíttette, 1950-től igazgatta a pesti Rabbiképző Intézetet. Bár
külföldről sok meghívást kapott (pl. a jeruzsálemi héber egy.-i könyvtár ig.-i
tisztére), e hivatalban maradt haláláig.
A nyelvtudományok doktora címet életművéért kapta. Publikációinak száma mintegy
1600.
Fő műve a Geniza Studies (Hildesheim, 1981), az egyetemes zsidó művelődéstörténet.
Kiadta Löw Immanuel Fauna und Mineralienjét (1969) és folklorisztikus tanulmányait
(1975), Goldzieher Ignác Naplóját (Leiden, 1978, magyarul, ford. ~né Bernáth Lívia),
a Kaufmann Haggadaht (1957), a Majmuni Kódexet (1980). Szerk. a Heller- (1941), a Löw-
(1947) és a Goldzieher- (Jeruzsálem, 1958) emlékkönyveket, a Magyar-zsidó
oklevéltár köteteit (1959-63, Grünwald Fülöppel, 1965-től egyedül), a
Magyavországi zsidó hitközségek monográfiáit.
1970-től újraindította az Évkönyveket. Tanulmányokban dolgozta fel a purim, széder,
jóm-kippur, sóvuausz szakrális néprajzát.
Jelentősek irodalmi motívumkutatásai, megfejtései: "bolygó zsidó",
"szamárlétra", "fakitépő Sámson" stb. Az összehasonlító
hagyomány- és tárgytörténeti módszer alkalmazásával iskolát teremtett.
Kiadatlan leveleket, verseket publikált (egy részét Zsoldos Jenővel).
Jelentősek Arany- és Mikszáth-kutatásai.
Prédikációi a műfaj legszebb hagyományait őrzik. Öccsének küldött levelek
formájában naplót írt. Könyvtárának zsidó tárgyú anyaga az MTA Keleti
Könyvtárába került.
- M. Magyarországi zsidó feliratok (monográfia, 1960; Leiden, 1983); Héber
kódexmaradványok magyarországi kötéstáblákon (monográfia, 1969); Folklór és
tárgytörténet (1-2. 1974, 1977; 3. 1984; írásainak bibliográfiájával). - Irod. A
Vigilia beszélgetése Sch. S.-ral (riporter: Bálint B. András, Vigilia, 1982. 11. sz.);
Hahn István: Sch. S. tudományos munkássága (MIOK Évk., 1984. 3. sz.); In memorian
Sch. S. Borzsák István (Irod. tört., 1985. 3. sz.); Dán Róbert (New York-i Figyelő,
1985. 4. sz.); Raj Tamás (Nagyvilág, 1985. 7. sz.); Váncsa István,(Élet és Irod.,
1985. 10. sz.); Gizzy György (Új Ember, 1985. 11. sz.); Czeglédy Károly: Sch. S.
(Magy. Nyelv, 1986. 4. sz.); Hídvégi Máté: Sch. S. emlékezete (Élet és Irod., 1987.
42. sz.); Voigt Vilmos: Sch. S. (Ethnogr., 1988. 1. sz.); Sch. S. Emlékkönyv (szerk.
Dán Róbert, Bp., 1988).
Emléktöredékek...
Egyszer a római helytartó egy zsidó
tudóstól megkérdezte: "Miért nevezitek papjaitokat
tanítónak?"-"Azért - felelte a tudós -, mert ennél magasabb címet nem
találtunk számukra."
Ez a talmudi elbeszélés inspirál, amikor Scheiber Sándorhoz fűződő személyes
emlékeimet mozaikszerűen papírra vetem. - Legjobb barátjának, felejthetetlen szegedi
főrabbinknak, Schindler Józsefnek köszönhetem azt, hogy megismerkedtem az Országos
Rabbiképző Intézet akkori igazgatójával.
Schindler József temetésén vált mindenki számára bizonyossággá Scheiber Sándor
emberi nagysága, lelkiereje. Ő búcsúztatta fiatalon eltávozott pályatársát. A
deszkakoporsót, a riadt, avatott vezetőjét gyászoló szegedi és környékbeli
zsidóság állta körül. Tekintetükben a ki nem mondott kérdés: mi lesz velünk,
hogyan tovább? Scheiber Sándor pedig szavaival, gondolataival vígast adott.
Ismeretségünk Scheiber Sándorral őszinte barátsággá vált, majd munkatársi
szálakkal is bővült. 1968-ban megkért: lássam el az Országos Rabbiképző Intézet
zsinagógájában az orgonista feladatkörét. Magához hívatott és elmondatta, milyen
volt szülővárosomban az istentisztelet liturgikus zenéje. Érdeklődéssel hallgatta,
milyen szép zene szólt az orgonán a prédikációk előjátékaként. Péntek
esténként és ünnepeinken, amikor Lőw Immánuel a közösséget megáldotta, a
kohanita áldás ősi zenei motívuma csendült fel halkan, a Jövorehöchót kísérve. A
Borchu imádság két szakaszát egy dallam közjátékaként szőtte át, amelyet
ugyancsak Lőw Immánuel talált és honosított meg. Scheiber Sándor arra kért, Lőw
emlékére vezessük be ezeket mi is a Rabbiképző zsinagógájában.
Nagyon fontosnak tartotta az istentisztelet zenei liturgiai színvonalát, és ebben
méltó társa volt ugyancsak jó barátja, Feleki Rezső főkántor. Scheiber Sándor, ha
a cházánt helyettesíteni kellett, szívesen és örömmel állt az Ómed elé, és
orgonakísérettel is énekelt. Felejthetetlenek számomra azok a reggeli imák, amelyeket
olykor szombatokon vagy ünnepeken Tőle hallhattunk, és a Neilák, amelyeket ihletetten
elénekelt. Muzikalitása és az a tartalom, hagyomány, érzelmi töltés, ami az imák,
himnuszok szavainak és dallamainak mélyéből feltört az Ő tolmácsolásában, minden
jelenlévőt magával ragadott.
Istentiszteleteinket Budapest távoli részeiből, vidékről, sőt külföldről is sokan
látogatták, hiszen mindenki leste szavait. Tanulni akart tőle. A nehéz időkben nagy
tett volt a Kiddusok megtartása. Szinte ez volt az egyetlen hely, ahol a zsidóságról,
a zsidó kultúra és tudomány vagy művészet zsidó vonatkozásairól hallani
lehetett...
Együttműködésünk maradandó emléke az a hanglemez, amely a Hungaroton kiadásában
1978-ban jelent meg. Scheiber Sándor javaslatára a kairói Genizában általa
felfedezett első neumás hangjegyekkel lejegyezett héber dallam, a Báruch Hággever is
felvételre került. Így a híres, XII. századból származó Obadja - dallam először
jutott el a nagyközönséghez. A lemez ismertetőszövegét Scheiber Sándor írta, a
Kauffmann - gyűjteményből ismert illusztráció felhasználását ugyancsak ő
javasolta.
Mártírhalált halt Édesapámtól örökül kaptam, hogy a rabbit nem szabad az utcán
egyedül hagyni. Ő Lőw Immánuelt kísérte haza istentisztelet után. Nekem megadatott,
hogy Scheiber Sándort olykor a Kun utcába kísérhettem. Ilyenkor sok mindenről
beszélgettünk. Barátként mindenkor és mindenben a segítségemre volt. Családom
fiatal tagjainak zsidó neveléséhez is utat mutatott.
Bár nem voltam hivatalosan tanítványa, mesterem, atyai barátom, zsidóságom
elmélyítője volt. Amikor Izraelből visszatért, otthonában mesélt élményeiről.
Felcsillant a szeme, amikor Jeruzsálem került szóba. "Az igen - mondta -,
Jeruzsálem volt a legnagyobb élmény." Sok év elmúltával magam is eljuthattam
oda. Ott értettem meg az egyik Kol Nidré estéjén tartott beszédének számomra
felejthetetlen gondolatát:
" A zsidóság: kultúra, egy láthatatlan szentély hordozója."
Kármán György
|
Az apró betűk óriása
Micsoda cím ez? -
kérdi lányom belekukkantván az elkezdett kéziratba. Jó cím, mondom, habár a
címkészítés külön szakma, nem illik belekontárkodnom. Előttem Scheiber Sándor
dedikált könyve, a Folklór és Tárgytörténet első kötetének példánya. Benne a
Scheiberre annyira jellemző mikroszkopikus betűkkel.
Ben -Menachemnek, volt tanítványomnak: szeretettel, 1975. március
31. Büszkén vezettem őt körül svédországi hazánkban. Egyetlen kérdést tett fel:
vannak-e korai zsidó nyomataid? Mi tagadás, nem voltak. Büszke könyvtáram egy
másodperc alatt szegényessé zsugorodott.
Barátaimmal, volt évfolyamtársaimmal gyakran tettük fel a
kérdést: "Mi teszi őt oly naggyá, miben áll szuggesztív varázsa?" Ma,
pszichológusként sem tudom ezt a varázst máshogyan megfogalmazni, mint húszévesen. A
kiválóságra nincs szabály.
A grafológusnak esetleg elég lenne egyetlen leírt mondata, és már közölné is a
szentenciát, aki ezt írta az mindent tudott. De valójában Scheiber nagysága nem abban
állt, hogy szakmája, hivatása körén belül mindent tudott. Természetesen sokat
tudott. De igazán jól mégis akkor érezte magát, amikor nem tudott valamit.
Dolgozószobájának hatalmas íróasztalán tornyosuló könyv- és folyóiratbástyák
biztos védelmében kereste, találta meg jegyzetei apró betűs anyagát.
"Ahá megvagy!" - mondta mindig, amikor elcsípett egy-egy
ügyesen rejtőzködő adalékfiókát.
Ez lenne Scheiber? Csak ez? És hol marad a lénye, szelleme
legvonzóbb oldala, a játékosság? Ma már tudom: a játék a gyerekek és a zsenik
megnyilatkozása. A felnőttek általában elfelejtenek játszani. Scheiber mindenféle
játékra mindig kész volt. Az ötvenes évek végén a szemináriumban egy egy péntek
estén olyan irodalmi barkochba folyt, amelynek párját sehol sem lehetett találni. Az
Erev Sabbosz ezért kétszeres ünnep volt a számunkra. A helyes válaszokért szerény
jutalom járt. Hétfőn a nyertesek sorban álltak az irodában és inkasszáltak.
Feleségem, Marianne, aki abban az időben titkárnője volt, szépen kikerekítette
jövedelmét az igazgató úrtól, az irodalmi versenyeken nyert jutalmaiból.
Lányaink egyidősek voltak. Naponta meséltük egymásnak, milyen
jókat mondtak gyermekeink. Egy nap, tóramagyarázat-óra után, büszkélkedtem, hogy
Beáta lányom megint milyen okosat mondott. Scheiber hallgatott. "Marika nem mondott
valami édeset tegnap?" - kérdeztem. "Sok dolgom volt - felelte Scheiber -, s
nem volt időm, hogy kitaláljak valamit."
Nagysága, varázsa, szuggesztív ereje? Utánoztuk a kéztartását, a
hangsúlyait, az eleganciáját. És tudtuk, hogy nem utánozható.
Ma már tudom, mit jelentett a közelében élni.
A szerencsés keveseknek nevében:
Michael Ben-Menachem
(Markó Miklós)
Svédország |
|