Tanévnyitó az Egyetemen

 

Megújított, az eddigiektől teljesen eltérő tanévnyitóval kezdte meg egyetemünk a 2016-17-es tanév, az 5776. zsinagógai év első szemeszterét 2016 szeptember 1-én délelőtt 10 órakor.

Az elsőéves hallgatóinkkal, oktatóinkkal és munkatársainkkal zsúfolásig megtöltött Oktogonális terem elnökségi asztalánál az Egyetemi Tanács tagjai foglaltak helyet.

Az évnyitó levezetője, Dr. Oláh János egyetemi tanár, rektor helyettes üdvözölte a megjelenteket és felkérte az egyetem rektorát, néhány szóval köszöntse első éves hallgatóinkat, megnyitva ezzel a tanévet.

 

Az Egyetem rektora Dr. Schőner Alfréd főrabbi köszöntötte elsőéveseinket, eredményes munkát, sikereket kívánt nekik. Felhívta figyelmüket a hamarosan eljövő Nagyünnepekre, azok üzenetére, az egyéb zsidó ünnepekre, melyekről a tanévek során sokat fognak hallani. Szólt arról is, hogy az egyetem a hagyomány és a modernitás ötvözésével hozza közelebb hallgatóihoz a zsidó vallást. Idézte Jesájá próféta szavait, majd az Örökkévaló áldását kérte az Egyetem tevékenységére.

 

Ezután Oláh János újszerű, fontos ismereteket tartalmazó előadása következett.
Előadásban elhangzott szinte minden amit egy hallgatónak az Egyetemről tudnia kell. Kezdésképpen az Egyetem történetével ismertette meg hallgatóságát, következett a zsidóság fogalmainak, gyakorlati tanácsoknak felsorolása, majd néhány életrajzi adattal bemutatta saját magát és az Egyetemi Tanács tagjait.
Figyelemreméltó volt előadásának tartalmán kívül színes, a figyelmet végig fenntartó stílusa.
Nagy sikert is aratott, amikor a kasrut előírásairól szólt, először felolvasta a magyar értelmező szótár jónéhány, sokak által nem is ismert szinonimáját a kóser szóra, és csak ezt követően ismertette azokat a vallási előírásokat, amelyeknek betartása hallgatóinkra nézve is kötelező.

Akik nem hallották az előadást, ide kattintva meghallgathatják.

Ezután Dr. Schőner Alfrédné, a Nyelvi lektorátus vezetője kért szót és ismertette a bibliai és modern héber nyelvvizsgák befogadásának lehetőségeit és a nyelvtanulás formáit és szintjeit.

 

 

 

Török Márton másodéves judaisztika hallgató a Hallgatói Önkormányzat elnöke is köszöntötte az elsőéveseket és arról tájékoztatta őket, hogy a HÖK ezévben elindítja az ún. mentor programját, melyek keretében az első éveseket felsőbb évesek személyes közreműködésükkel segíthetik.

 

 

A következő ismertetőt Szeder Zsófia a Tanulmányi osztály előadója tartotta, aki nagy vonalakban ismertette a hallgatók jogait és kötelességeit, a beiratkozás rendjét, és hangsúlyozottan felhívta a figyelmet arra is, hogy a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat megismerése minden hallgató kötelessége és ennek nem tudása senkit nem mentesít az esetleges súlyosabb következmények alól.

 

 

 

Ezt követően Dr. Oláh János vezetésével az új hallgatók bejárták az Egyetem épületeit, termeit, hivatalait, zsinagógáját, megkönnyítve későbbi tájékozódásukat.

 

 

 

A zsinagógában a rektorhelyettes néhány vallási előírást ismertetett, mely hozzásegíti azokat a hallgatókat, akik még eddig nem ismerkedtek meg ezekkel, a zsinagógában való viselkedéshez illetve eligazodáshoz.

A fárasztó kirándulást a Díszteremben megterített asztalnál szendvicsek és sütemény elfogyasztásával pihenhették ki. A falatozás alatt a rektorhelyettes nagyívű előadással szórakoztatta a társaságot, melyben a Díszterem falán lévő, a Rabbiképző hírneves tudósait ábrázoló képekhez fűzött történelmi magyarázatokat.

Végezetül az Asztali imát az egyetem rektora mondta el az étkezés és az évnyitó befejezéséül.

KP-UKJ
2016.09.03

Vissza