dr. Frőhlich Róbert dandártábornok,
a Dohány utcai Zsinagóga főrabbija

Rabbiavatás 2005


Lijajsz ráv böjiszróél, Izrael népének vallási vezetőjeként szolgálni. A mai napon e szent küldetést vállaltátok magatokra. Cédó ládórech, életetek útjára csekély útravalót kötelességünk adni, mely segíthet, hogy hivatásotok gyakorlása során timcöu chén vöcheszed böéné Elajkim voódom, jóindulatot és szeretetet találjatok a M.ható és az emberek szemében egyaránt.

Ráv, rabbi, I.ten szolgája, az emberek szolgája. A rabbi élete e kettős jegyben zajlik.

Szolgálni a Mindenség urát, törvényeit megtartani és megtart at ni, ragaszkodni az ősi tan betűjéhez és szelleméhez egyaránt, s általa óvni, ápolni és építeni a magyarországi zsidó közösségeinket.

Cedek cedek tirdajf, olvassuk eheti szidránkban. Igazságot, igazságot kövess. A zsidó morál és etika alappillére lett e három rövid szó. Az ember legelemibb vágya az igazságra való törekvés. Mi is az igazság?

Igazság lehet egy hit tanítása, az erkölcs, az alapelvek, melyeket sajátunknak vallunk, életünk vezérlő fonalaként tartunk szemünk előtt. A zsidó lét egyik vezérlő elve a tisztesség és a becsület, mellyel I.ten nevét szenteljük meg. Nem mondjuk, hogy az egyedüli igazság a miénk, de azt mindig is hangoztattuk és hangoztatni fogjuk, hogy ez a mi igazságunk, melyet akkor sem tagadtunk meg, ha fizikai létünket veszélyezettük megvallása miatt. Az első igazság, melyet mindig követnetek és hirdetnetek kell, a zsidó hit igazságai.

Igazság továbbá a vitás kérdések eldöntése is. A rabbit számtalanszor keresik meg, hogy tegyen igazságot. A rabbi döntnök, aki mindenre kiterjedő figyelemmel, empátiával és az ősidőkből eredő zsidó jog mai alkalmazásával képes igazságot szolgáltatni. A rabbi felelőssége, hogy vitás kérdésekben, legyenek azok csekély súlyúak vagy életeket és sorsokat befolyásolóak, mindig hite, meggyőződése és a jog által kimondottak szerint döntsön. A második igazság tehát, melyet mindig szem előtt kell tartanotok és tisztelnetek kell, az emberek igazsága.

Az Échó Rábbó egy meseszép tanítása szerint a cedek kifejezés nem más, mint maga az Ö.való. Így áll a Szentírásban: cádik hu Ádajsem, I.ten, bizony igaz és igazságos. Eszerint a mondat így hangzik: I.tent, I.tent kövesd. Ez a rabbi alapvető kötelessége. Úgy élni, úgy szolgálni, hogy sivíszi Hásém lönegdi szó mid, mindig I.ten szava, akarata és parancsolatai lebegjenek a szeme előtt. Minden, amit tesztek, minden amit mondtok, I.ten akarata szerint és az Ö. szellemében való legyen. A harmadik, ámde mindenekfelett való igazság, melyet minden pillanatban figyelnetek és szeretnetek kell, I.ten szava és igazsága.

Laj száte mispot, ezt is olvassuk hetiszakaszunkban. Ne változtasd meg a törvényt.

Hitünk tanításait I.ten Szináj hegyén adta nekünk, hogy éljünk és a reánk bízott népet is megőrizzük általa. A törvény Szinájban gyökerezik, de nektek, a XXI. század rabbijainak tudni kell, hogy ma már nem csupán Szinájra kell tekinteni. A modern kor számtalan kihívás elé állít benneteket, melyek nem küzdhetőek le régi korok metodikája szerint. Meg kell találnotok az ősi tanításban rejlő új utakat, úgy kell a meg nem változtatható törvényt beteljesíteni, hogy abban megszólaljanak az új idők új dalai is. Minden időben ez volt a rabbi feladata, ötvözni múltat és jelenkort, hogy a zsidó hit és vallás ne váljon megkövesedett múltbéli árnyékká. Szináj igéjének frissen, mindig újan kell hangzani a rabbi ajkairól.

Hirdetni kell, hogy az elmúlt évezredek után hitünk még mindig rendületlen, s a törvény úgy maradt intakt, hogy nem merevedett fosszíliává. Mimizrách semes ád mövajaj, a világ keltétől annak elmúltáig változatlan, ma is élő, s mind a mai napig, s azon túl is az embert, az általa megerősödő zsidót szolgálja. A rabbi személyes élete kell legyen a bizonyíték, hogy lehet a modern korhoz alkalmazkodva is megtartani a hagyományokat, pályátok legyen a példa, melyet bízvást követhetnek a reátok tekintők. Chukim umispótim, az életetekké vált szellemiséggel szolgáljátok az embereket, közösségeiteket, a magyarországi zsidóságot.

Vissza

VISSZA