2010. december 28-án
délután tartotta a Goldmark Kórus - az immár hagyományosnak mondható
- hangversenyét a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó OR-ZSE
rendezvénysorozat utolsó eseményeként.
"Jitkáddás simchá Há-Sém - Szenteltessék meg Neved"
E gondolat jegyében állítottuk össze a hangverseny műsorát, melynek
színhely az OR-ZSE Scheiber terme ez alkalommal egy igen értékes és
szép kiállításnak is helyszínéül szolgált. A magyarországi
zsinagógák képei láthatók a terem falain, a gobelin művészet
eszközeivel ábrázolva. E gyönyörű és értékes képzőművészeti
kiállítás nyújtotta légkör, a hangverseny szereplőire és hallgatóira
is hatással volt.
A kórus nagy szorgalommal készült az eseményre, melyet beárnyékolt
sok-sok tagjának - így Fekete László főkántornak - betegsége, de
reménykedtünk benne, hogy a feladat és a közönség inspiráló hatása
feledteti majd hiányzó dalosainkat. Utólag úgy éreztük, hogy valóban
így is volt.
A zsidó múlt idézése az első énekszámban már megjelent. Felhangzott
az "Áni máámin" kezdetű dallam, mely a középkor legnagyobb zsidó
teológusa, Mose ben Maimuni által összeállított Slajso Oszor Ikorim
- A Tizenhárom Hitágazat egyik gondolatát, a messianizmusban való
hitet felidéző szép, egyszerű melódia. Ezzel a művel a Kórus is
emlékezett a kezdetekre, hiszen - az immár 41 éves együttes - e
dallamot tanulta meg az elsők között. Kármán Györgyöt, az OR-ZSE
Liturgia Tanszékének vezetőjét is felidéztük, hiszen Ő a televízió
zsidó műsorainak szerkesztőjeként az "Utódok reménysége" címmel
havonta megjelenő adás szignáljaként e melódiát szólaltatta meg
minden adásban, és a halála óta felhangzó adások hűen követik e
szellemet.
Az OR-ZSE rektorának üdvözlő szavai után a kórus Salamon Sulzer
bécsi kántor-komponista 150. zsoltárra írt kórusművét énekelte, mely
az "Örvendező" Dávid zsoltárok egyik legszebbike: Isten dicsőségét
zengi. "Dicsérjétek Istent szentélyében! Dicsérjétek hatalmas
tetteiért, Dicsérjétek harsona fúvásával, Dicsérjétek lanttal és
hárfával!"
Golstein, debreceni kántor, az Uvchén Jiszkádés kezdetű imarészletet
tartalmazó kompozícióját férfikarra írta a XX. század első éveiben.
Szövege a legnagyobb zsidó bűnbánati ünnep alkalmával, az
Engesztelőnapi imádságok egyikeként hangzik el. E mű vegyeskari
átiratát Ádám Emil készítette. Tóth Emil az Egyetem főkántora, és
Cser Erzsébet szólóénekével adta elő a Kórus ezt a szép lírai művet.
A hangverseny egyik meglepetése Pásztor Raymund éneke volt, aki két
szóló kántorművet énekelt. A Tóra kivételének, majd
visszahelyezésének imarészleteit tolmácsolta, igen szép és hiteles
énekével. Az OR-ZSE kántorhallgatója első alkalommal szólalt meg
hallgatóságunk előtt, és szeretnénk remélni, hogy állandó tagságával
kórusunkat továbbra is erősíti, ugyanakkor ambiciózus tanulásával a
kántori feladatokat ellátók táborát is növeli az elkövetkezendő
időkben.
Kórusunk tagjai és remélhetően a hallgatóság soraiban többen voltak,
akiknek a sors megadta, hogy hallhassa édesapja áldó szavait,
melynek spirituális élményét egész életünkben őrizzük. Max Janowski
amerikai kántor Jövorecheho kezdetű kórusműve Biczó Tamás, a Hegedűs
Gyula utcai zsinagóga kántorának szólóénekével hangzott el.
Ezt követően az Omer számlálás tórai parancsait tolmácsoló
imarészletet, "Szöfirasz hoaumer" kezdettel Samuel Alman Angliában
élt kántor-komponista feldolgozásában adta elő a Kórus. A szóló
éneket Tóth Emil, Kéval Zsuzsa és Cser Erzsébet énekelte.
1978-ban a Rabbiképző Intézet akkori igazgatója, Scheiber Sándor
professzor úr nagyszabású ünnepséget rendezett az Intézmény
fennállásának 100. évfordulója alkalmából. Erre a jeles alkalomra
zenésítette meg Ádám Emil a 100. zsoltárt, többek között a Kazinczy
utcai orthodox zsinagóga akkori kántora, Weisz Vilmos dallamainak
felhasználásával. A kompozíciót - akárcsak az ősbemutatón - most is
Tóth Emil főkántor tolmácsolta Éliás Vera zongorakíséretével. A mű
most is jelentős sikert aratott, így az OR-ZSE főkántora Tóth Emil
elmondta a jelenlévőknek, hogy Ő - aki Ádám Emil tanítványa volt -
igen sajnálja, hogy a zeneszerző nem írt több kántorszámot, hiszen
nagyon szépnek és jelentősnek érzi az általa ismert műveket.
A
történelmi hűség kedvéért jegyzem meg, hogy én - aki lányaként
ismertem Ádám Emil munkásságát - tudom, hogy a háború előtt, igen
sok kántorkompozíciót írt (az akkori Rothmann Emil), és ezek nagy
része a magyarországi budapesti és vidéki kántorok megrendelésére
készült. Nagy öröme volt ezekből a kompozíciókból, mert a
gyűjtőmunkája során megismert zsidó dallamokat ily módon újra
átadhatta a közösségeknek. A II. világháború alatt a kompozíciók
elvesztek, így az 1969-ben újra megindult kántorképző hallgatóinak
csak az élete utolsó éveiben szerzett kántorműveit taníthatta meg.
Valóban igaza van a főkántor úrnak, igazán kár az elveszett
művekért!
Gottschal Jakabra, a Dohány utcai zsinagóga karmesterére emlékezve
az esti ima egy részletére írt kórusfeldolgozás hangzott fel, Cser
Erzsébet szólójával.
Vidám, szép dallamok következtek a női kar előadásában. Egy héber
dalcsokorban vidám és lírai énekek egyaránt megszólaltak. Daloltunk
a kertjét öntöző kislányról, a kedvesét váró szerelmesről
énekeltünk, elmeséltük Ráchel történetét aki egy ifjúval találkozott
a kútnál. Utolsóként a Gilád hegyéről jövő öregeket és fiatalokat
idéztük meg akik a szentélybe igyekeztek, hogy meghallgassák a
leviták énekét. Kéval Zsuzsa szólójával hangzott el a mű, és a
zongorakíséretet Éliás Vera játszotta, melyet Király László
készített.
A magyar népzene természetes módon megérintette az itt élő zsidóság
zenei világát. Király László 3 zsidó népdalt dolgozott fel a Goldmark Kórusnak. A magyar népzenei motívumok jól hallhatók a
dallamokban, de a szövegekben a zsidó közösségekre oly jellemző
életérzések és életképek jelennek meg. Az első dal szövegéből,
aranytollát elvesztett páva életérzései a zsidó nép Szentföld iránti
vágyát halljuk kicsengeni. A második dalban egy "jiddise mame"
faggatja lányát. E párbeszéd szószerinti értelmezésében is kellő
bájossággal és humorral mesél el egy szép anya-lánya kapcsolatot.
Amennyiben szimbolikusan kívánjuk értelmezni e párbeszédet, úgy
felfoghatjuk a lány alakját a zsidóság biblikus, míg a vőlegényt a
Szentföld jelképének. Az elbeszélés szerinti lány azon leghőbb
vágya, hogy férjhez menjen, a zsidóság örök álmát jelzi: eljutni és
ott élni a Szentföldön. A harmadik dal eltér az előzőektől, nem
szükséges semmiféle szimbolikus értelmezés. Az egyszerű ember és a
rabbi kapcsolatát ábrázolja sajátos jókedvvel. A szólót Kéval Zsuzsa
és Cser Erzsébet énekelte.
A műsor befejezéseként a közelgő ünnep, a Hanuka hangulatát idéztük
fel. Király László 4 hanukai dallamával, melyek között Kiss József
költeménye is szerepel. Az utolsó dallam idézte a trendelli
pörgését, a játék örömét és ez a hallgatókat is megmozgatta.
Tapsukkal a felszabadult, vidám délután hangulatát sugározták
felénk, akik örömmel énekelve búcsúztunk a közönségtől.
Reméljük kellemes délutánt szereztünk a megjelentek számára.
Ádám
Mária
2010.11.29
|