Beszámoló az OR-ZSE Goldmark Kórusának hangversenyéről

2010. december 28-án délután tartotta a Goldmark Kórus - az immár hagyományosnak mondható - hangversenyét a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó OR-ZSE rendezvénysorozat utolsó eseményeként.

"Jitkáddás simchá Há-Sém - Szenteltessék meg Neved"

E gondolat jegyében állítottuk össze a hangverseny műsorát, melynek színhely az OR-ZSE Scheiber terme ez alkalommal egy igen értékes és szép kiállításnak is helyszínéül szolgált. A magyarországi zsinagógák képei láthatók a terem falain, a gobelin művészet eszközeivel ábrázolva. E gyönyörű és értékes képzőművészeti kiállítás nyújtotta légkör, a hangverseny szereplőire és hallgatóira is hatással volt.

A kórus nagy szorgalommal készült az eseményre, melyet beárnyékolt sok-sok tagjának - így Fekete László főkántornak - betegsége, de reménykedtünk benne, hogy a feladat és a közönség inspiráló hatása feledteti majd hiányzó dalosainkat. Utólag úgy éreztük, hogy valóban így is volt.

A zsidó múlt idézése az első énekszámban már megjelent. Felhangzott az "Áni máámin" kezdetű dallam, mely a középkor legnagyobb zsidó teológusa, Mose ben Maimuni által összeállított Slajso Oszor Ikorim - A Tizenhárom Hitágazat egyik gondolatát, a messianizmusban való hitet felidéző szép, egyszerű melódia. Ezzel a művel a Kórus is emlékezett a kezdetekre, hiszen - az immár 41 éves együttes - e dallamot tanulta meg az elsők között. Kármán Györgyöt, az OR-ZSE Liturgia Tanszékének vezetőjét is felidéztük, hiszen Ő a televízió zsidó műsorainak szerkesztőjeként az "Utódok reménysége" címmel havonta megjelenő adás szignáljaként e melódiát szólaltatta meg minden adásban, és a halála óta felhangzó adások hűen követik e szellemet.

Az OR-ZSE rektorának üdvözlő szavai után a kórus Salamon Sulzer bécsi kántor-komponista 150. zsoltárra írt kórusművét énekelte, mely az "Örvendező" Dávid zsoltárok egyik legszebbike: Isten dicsőségét zengi. "Dicsérjétek Istent szentélyében! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, Dicsérjétek harsona fúvásával, Dicsérjétek lanttal és hárfával!"

Golstein, debreceni kántor, az Uvchén Jiszkádés kezdetű imarészletet tartalmazó kompozícióját férfikarra írta a XX. század első éveiben. Szövege a legnagyobb zsidó bűnbánati ünnep alkalmával, az Engesztelőnapi imádságok egyikeként hangzik el. E mű vegyeskari átiratát Ádám Emil készítette. Tóth Emil az Egyetem főkántora, és Cser Erzsébet szólóénekével adta elő a Kórus ezt a szép lírai művet.

A hangverseny egyik meglepetése Pásztor Raymund éneke volt, aki két szóló kántorművet énekelt. A Tóra kivételének, majd visszahelyezésének imarészleteit tolmácsolta, igen szép és hiteles énekével. Az OR-ZSE kántorhallgatója első alkalommal szólalt meg hallgatóságunk előtt, és szeretnénk remélni, hogy állandó tagságával kórusunkat továbbra is erősíti, ugyanakkor ambiciózus tanulásával a kántori feladatokat ellátók táborát is növeli az elkövetkezendő időkben.

Kórusunk tagjai és remélhetően a hallgatóság soraiban többen voltak, akiknek a sors megadta, hogy hallhassa édesapja áldó szavait, melynek spirituális élményét egész életünkben őrizzük. Max Janowski amerikai kántor Jövorecheho kezdetű kórusműve Biczó Tamás, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga kántorának szólóénekével hangzott el.

Ezt követően az Omer számlálás tórai parancsait tolmácsoló imarészletet, "Szöfirasz hoaumer" kezdettel Samuel Alman Angliában élt kántor-komponista feldolgozásában adta elő a Kórus. A szóló éneket Tóth Emil, Kéval Zsuzsa és Cser Erzsébet énekelte.

1978-ban a Rabbiképző Intézet akkori igazgatója, Scheiber Sándor professzor úr nagyszabású ünnepséget rendezett az Intézmény fennállásának 100. évfordulója alkalmából. Erre a jeles alkalomra zenésítette meg Ádám Emil a 100. zsoltárt, többek között a Kazinczy utcai orthodox zsinagóga akkori kántora, Weisz Vilmos dallamainak felhasználásával. A kompozíciót - akárcsak az ősbemutatón - most is Tóth Emil főkántor tolmácsolta Éliás Vera zongorakíséretével. A mű most is jelentős sikert aratott, így az OR-ZSE főkántora Tóth Emil elmondta a jelenlévőknek, hogy Ő - aki Ádám Emil tanítványa volt - igen sajnálja, hogy a zeneszerző nem írt több kántorszámot, hiszen nagyon szépnek és jelentősnek érzi az általa ismert műveket.

A történelmi hűség kedvéért jegyzem meg, hogy én - aki lányaként ismertem Ádám Emil munkásságát - tudom, hogy a háború előtt, igen sok kántorkompozíciót írt (az akkori Rothmann Emil), és ezek nagy része a magyarországi budapesti és vidéki kántorok megrendelésére készült. Nagy öröme volt ezekből a kompozíciókból, mert a gyűjtőmunkája során megismert zsidó dallamokat ily módon újra átadhatta a közösségeknek. A II. világháború alatt a kompozíciók elvesztek, így az 1969-ben újra megindult kántorképző hallgatóinak csak az élete utolsó éveiben szerzett kántorműveit taníthatta meg. Valóban igaza van a főkántor úrnak, igazán kár az elveszett művekért!

Gottschal Jakabra, a Dohány utcai zsinagóga karmesterére emlékezve az esti ima egy részletére írt kórusfeldolgozás hangzott fel, Cser Erzsébet szólójával.

Vidám, szép dallamok következtek a női kar előadásában. Egy héber dalcsokorban vidám és lírai énekek egyaránt megszólaltak. Daloltunk a kertjét öntöző kislányról, a kedvesét váró szerelmesről énekeltünk, elmeséltük Ráchel történetét aki egy ifjúval találkozott a kútnál. Utolsóként a Gilád hegyéről jövő öregeket és fiatalokat idéztük meg akik a szentélybe igyekeztek, hogy meghallgassák a leviták énekét. Kéval Zsuzsa szólójával hangzott el a mű, és a zongorakíséretet Éliás Vera játszotta, melyet Király László készített.

A magyar népzene természetes módon megérintette az itt élő zsidóság zenei világát. Király László 3 zsidó népdalt dolgozott fel a Goldmark Kórusnak. A magyar népzenei motívumok jól hallhatók a dallamokban, de a szövegekben a zsidó közösségekre oly jellemző életérzések és életképek jelennek meg. Az első dal szövegéből, aranytollát elvesztett páva életérzései a zsidó nép Szentföld iránti vágyát halljuk kicsengeni. A második dalban egy "jiddise mame" faggatja lányát. E párbeszéd szószerinti értelmezésében is kellő bájossággal és humorral mesél el egy szép anya-lánya kapcsolatot. Amennyiben szimbolikusan kívánjuk értelmezni e párbeszédet, úgy felfoghatjuk a lány alakját a zsidóság biblikus, míg a vőlegényt a Szentföld jelképének. Az elbeszélés szerinti lány azon leghőbb vágya, hogy férjhez menjen, a zsidóság örök álmát jelzi: eljutni és ott élni a Szentföldön. A harmadik dal eltér az előzőektől, nem szükséges semmiféle szimbolikus értelmezés. Az egyszerű ember és a rabbi kapcsolatát ábrázolja sajátos jókedvvel. A szólót Kéval Zsuzsa és Cser Erzsébet énekelte.

A műsor befejezéseként a közelgő ünnep, a Hanuka hangulatát idéztük fel. Király László 4 hanukai dallamával, melyek között Kiss József költeménye is szerepel. Az utolsó dallam idézte a trendelli pörgését, a játék örömét és ez a hallgatókat is megmozgatta. Tapsukkal a felszabadult, vidám délután hangulatát sugározták felénk, akik örömmel énekelve búcsúztunk a közönségtől.

Reméljük kellemes délutánt szereztünk a megjelentek számára.

 

Ádám Mária
2010.11.29

Vissza