Kelemen Zoltán (Szegedi Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar Összehasonlító Irodalmi Tanszék)
AZ ULYSSES MINT AZ OSZTRÁK-MAGYAR BIRODALOM UTOLSÓ NAGY
MŰVÉSZETI PRODUKTUMA
(Ferenc József és Leopold Bloom koronázása)
„Human
nature does not change, and
human nature is what fiction is about.”
Anthony Burgess James Joyce műveiről szóló
tanulmányaiban többször felhívja a figyelmet Joyce
Monarchia-élményének fontosságára, ezzel szoros kapcsolatban a
magyarokkal való ellentmondásos és kellően máig nem tisztázott
viszonyára.
Több szerző igen fontosnak tartja Arthur Griffith The
Resurrection of Hungary: a Parallel for Ireland című
művének szerepét Joyce magyarság képének kialakulásában.
Griffith műve valóban komoly hatással volt Joyce gondolataira,
már a Stephen Heroban is megtalálható a nyoma.
De az Ulysses egyes részleteinek párbeszédes formálását
is ihlethette Griffith egykorú zsurnalizmusa, illetve annak
paródiája.
Kabdebó Tamás, Griffith fordítója felhívja a figyelmet The
Resurrection of Hungary: a Parallel for Ireland újságcikk
sorozat voltára, ahogy arra is, hogy értesüléseinek jelentős
részét másod-, illetve harmadkézből, egészen pontosan angliai
újságokból szerezte.
Takács Ferenc Országok és keresztfák című tanulmányában
rámutat, hogy az Ulysses bordély-fejezetében Bloom
Írország királyává koronázásának eseményében Joyce I. Ferenc
József 1867-es királlyá koronázásának ceremóniáját írja le
parodisztikusan, melyről Griffith könyvéből tájékozódhatott.
Ferenc József az Ulyssesben a Libényi-féle merénylet
kapcsán is szóba kerül.
Fáj Attila egész tanulmányt írt A „Magyarország
feltámadása” című pamflet és Joyce címmel, melyben
megemlíti az Ulysses előbb idézett részletét, majd
kitér arra, hogy Griffith nem véletlenül használja a
„feltámadás”, „felébredés” kifejezéseket, amennyiben mindezek
párhuzamba vonhatóak lesznek később a Finnegans Wake
álomjeleneteivel, sőt Fáj szerint Tim Finnegan
balladisztikus-tréfás feltámadásával az ír népdalból.
Ezúttal az Ulysses említett egyetlen rövid
részletét hasonlítom össze az 1867-es koronázással, annak ír
visszhangjával, valamint a visszhang parodisztikus –
dekontsruált lecsapódásával Joyce regényében. A történelmi
elbeszélések létrehozásán túl figyelemre tarthatnak számot a
Joyce –féle kritikus hangvétel olyan kifejeződései mint a
profanizáció, a blaszfémia, a dekonstrukcióban megőrzött
szakralitás, pontosabban az, hogy mindezek miképpen állítják
elő a regény egyik kulcsfontosságú részének szövegét. A
tanulmány az Osztrák-Magyar Monarchia területén élt
zsidóságnak az uralkodóval való kapcsolatát abból a
nézőpontból szemlélteti, melyet Joyce hozott létre, akinek
trieszti évei idején igen szoros kapcsolata volt a helybéli
(nagyrészt Magyarországról, közelebbről valószínűsíthetően
Erdélyből származó)
zsidó polgári réteggel, akik új környezetükben lelkes olasz
kultúra- és művelődésszervezőkké, s nem utolsó sorban
irredentákká váltak.
Sokrétű és bonylult történeti-politikai és társadalmi
viszonyok között élt tehát Joyce, azokban az években, amikor
Triesztben tartózkodott, de Griffith művével és a magyarokkal
már a hazájában töltött években megismerkedett.
Ferenc József 1867 június 8-án, a budai Mátyás
templomban történt koronázásával kapcsolatban az egyik
legszembeszökőbb annak anakronisztikus jellege volt. Mind a
szemtanúk, mind a későbbi történetírók kitérnek erre a
jellemvonásra, bármennyire röviden említik is magát az
eseményt. Különösen szűkszavú Gonda Imre és Niederhauser Emil
megjegyzése A Habsburgok című művükben, mely az említés
körülményei szempontjából kiragadja a koronázást saját hazai
környezetéből és világtörténelmi távlatot ad neki Habsburg
Miksa szomorú sorsával együtt említvén, az azonban nehezen
eldönthető, hogy melyik eseményt tartja jelentősebbnek:
„Május 15-én Miksát árulás révén elfogták, egy hónappal
későbbb bíróság elé állították, és június 19-én haza árulóként
kivégezték, 11 nappal volt ez Ferenc József magyar királlyá
koronázása után.”
A kiegyezés, és annak hosszas előkészítése (mely Griffith
művének jelentős részét teszi ki) egyértelműen fontosabb a
szerzőpáros számára, mint az esemény, amiben az végül
kifejezésre jutott. Ebbe a történetbe illesztik ugyan bele –
már csak az egyidejűség miatt is – Miksa tragikus mexikói
kalandját, de csak mint olyant, mely figyelemre kevéssé
érdemes, mégis dicstelen módon zárja le a Habsburgok
évszázados világuralmi ambícióit. Azáltal azonban, hogy a
kiegyezést zárókőként befejező koronázásról ennek a rövidebb
epizódnak egy félmondatában emlékeznek meg csupán, többet
elmondanak a fontosságáról történelmi szempontból, mintha
hosszasan elemeznék azt. Somogyi Éva Ferenc József című
monográfiájában szintén szűkszavúan számol be a koronázásról.
Liszt Ferenc koronázási miséjét említi, valamint azt, hogy
gróf Andrássy Gyula, magyar miniszterelnök (akit korábban
szabadságharcos múltjáért hazájában jelképesen felakasztottak)
és Simor János esztergomi hercegprímás koronázta az uralkodót,
majd Erzsébet megkoronázása után Andrássy volt az is, aki
elsőként köszöntötte a megkoronázott királyt, mire óriási
éljenzés, trombitaszó, ágyúdörgés és a Te Deum dicsőítő
futamai harsogtak.
Ezúttal hosszabb idézet következik Somogyi művéből, mivel a
leírás mind Griffith pamfletje, mind Joyce Ulyssese
szempontjából fontos lehet:
„A lovagkort idéző fényes pompával vonult a koronázó menet
végig a városon. Az élen a főváros és a megyék bandériumai
tüzes vérű paripákon, aztán a főrendűek, zászlókat vivő
főurak, koronaőrök, országos jelvények vivői, keresztet
hordozó püspökök, miniszterek. Mente és palást, selyem és
bársony minden változata, aranyszövetek, különféle prémek
medvétől hattyúig; kardok, fokosok, buzogányok. S aztán fehér
ménen őfelsége Ferenc József Magyarország királya a koronával
és Szent István palástjával, mellette érsekek, püspökök teljes
egyházi ornátusban. A menet egész hosszában bámész tömeg
csodálja a múltat idéző pompát.”
Somogyi egyszerre tartja a középkort idézőnek, ugyanakkor a
közeli múltat feledőnek ezt a ceremóniát, melynek groteszk
voltát az uralkodó nem érzékelte, ő a megbékélés személyes
jellegét igyekezett megteremteni az eseményhez kapcsolódó
közkegyelemmel, mely a szabadságharcos bujdosókra vonatkozott
és saját koronázási ajándékának az áldozatok hozzátartozóinak,
illetve a veteránok rendelkezésére bocsátásával.
Arthur Griffith szintén megemlékezik a kölcsönös
kiengesztelődésnek ezekről a bizonyítékairól.
Sokkal részletesebben ugyan, de Somogyi leírásának megfelelően
tolmácsolja az eseményeket az ír politikus-közíró.
Ebből a szempontból is izgalmas lehetett Joyce számára az
esemény, hiszen, ahogy Anthony Burgess írta
történelemszemléletéről: „It is rather a special way of
looking at history – less a parade of historical facts than a
pattern which seeks to explain those facts.”
Ez a parádé valóban fontos lecke lehetett az ír művésznek,
csakhogy egy rendkívül egyéni történelemszemlélet
szempontjából.
Arthur Griffith The Resurrection of Hungary: a
Parallel for Ireland című, 1904-es művét, mely a magyar
történelem példáját, a kiegyezést nyújtja az íreknek, Eötvös
József báró 1840-es Szegénység Irlandban című művével
vonja párhuzamba Takács Ferenc Joyce és a magyarok című
tanulmányában, mégpedig abból a szempontból, hogy mindkét mű a
másik ország egykorú helyzetét állítja példázatként a szerző
hazája számára: Eötvös Írország kifosztottságának és
elnyomásának képeivel Magyarországra utal.
Centrum és periféria viszonyára mutat rá Takács, s ezt a
párhuzamot alkalmazza Joyce Ulyssesére is, amennyiben a
regény abban az Írországban játszódik, melyhez a mintát az író
sok tekintetben az Osztrák – Magyar Monarchiából, főként
Triesztből veszi. Mindemellett míg Bloom családja keletről
nyugatra történő utazása-vándorlása a népek ősi országútjával
jellemezhető, addig a szerző a korban oly divatos másik utat
próbálta ki: nyugatról keletre, persze ez nem kapcsolódott
nála a korban népszerű orientalizmushoz, sem az ezoterizmushoz.
A Kelet Joyce számára egyszerre jelentette Magyarországot, a
Szentföldet, Görögországot és Spanyolországot(!).
A Kelet tehát nem földrajzi létező az ír művész számára, hanem
kulturális-társdalmi.
Ebből a szempontból elgondolkodtató lehet Anthony Burgess
kijelentése Triesztről
You’ve Had Your Time. Being the Second Part of the Confession
of Anthony Burgess
című művében: „it had been the great eastern outlet of the
Austro-Hungarian Empire.”
A tényleges színtér (Dublin) és az emlék-színtér
(Osztrák-Magyar Monarchia) Takács véleménye szerint Joyce „össz-európai”
nézeteit és elképzeléseit tükrözheti.
Arthur Griffith könyve nem készült összefüggő műnek,
cikksorozat volt The United Irishmanbe, saját lapjába,
ahol 1905-ben már más szerzők magyar tárgyú írásai (William
Butler Yeats, Sir Roger Casement) is követték. Takács Ferenc
véleménye szerint ez a cikksorozat élesztette fel az ír
politikai szabadság eszméjét a kulturális megújulás mellett.
A „feltámadás” teológiai értelmezésének a politikai
retorikában megjelenő motívumai szintén a kiegyezés korának
magyar közbeszédéből kerültek át Griffith szóhasználatába,
sőt Takács még egy olyan távoli párhuzam lehetőségét is
megkockáztatja, miszerint a Griffith által 1905 november
28-án, Dublinban alapított Sinn Féin (Mi Magunk, Mi Egyedül)
neve sokatmondóan egybecseng Széchenyi „Egyedül vagyunk”
megállapításával.
Brian Maye, a Magyarország feltámadásához írt
Bevezetésében mindenesetre úgy látja, hogy a Sinn Féin
megalapítása Griffith pamfletje sikerének a következménye.
Joyce Ulyssesének 15., Kirkéről nevezett
fejezete, mely túlnyomórészt Bella Cohen nyilvánosházában
játszódik, tartalmazza Bloom látomása részeként azt a
jelenetet, melyet a szakirodalom főként I. Ferenc József
koronázásával szokott párhuzamba állítani, ugyanakkor az is
tény, hogy a brit koronázási ceremóniákkal kapcsolatos
jellegzetességei hűen követik VII. Edward 1901-es
koronázásának eseményeit.
Mivel az elbeszélés folyamán a retorikai aktus szinte
észrevétlenül tűnik át egyik tónusból a másikba, nehéz
szabatosan meghatározni azt a helyet és időt a szöveg
folyamatában, ahol a látomásnak a koronázásra, illetve a
beiktatásra vonatkozó része kezdődik.
Mintha Zoé, a cigarettát kérő prostituált indítaná Bloom azon
szavait, melyet aztán a lány választási beszédként kezd
említeni. Ez a szövegkörnyezet teremti meg előbb Bloom Dublin
polgármesterévé avatásának, majd ezzel összefüggésben
koronázásának alapját.
Elsőként a fáklyásmenet említhető, mint szövegpárhuzam
Griffith tudósítása és Joyce műve között, mely Bloom „program”-jának
rövid fölvázolása után tűnik föl,
csakhogy ez a fáklyásmenet Griffithnél nem az 1867-es
koronázáshoz kapcsolódik elsősorban, de az azt megelőző
sikertelen próbálkozásokhoz is, hogy az udvar szimpátiát
keltsen a magyarokban a császár iránt.
Hasonló dicstelen szerep jutott a cikksorozatban a
diadalíveknek is, melyek közül a bécsit a császárváros
polgársága gyújtotta fel Griffith közlése szerint.
A tűzijáték Bloom koronázásán szintén egyszerre idézi a
passzív rezisztencia idején zajlott sikertelen császári
pacifikálási kísérleteket, ahogy ezekről Griffithnél
olvashatunk, és a koronázási ünnepséget is.
Figyelemre méltó, hogy Griffith a „spontán”
szimpátialátogatásokat éppen olyan körültekintő
részletességgel írja le, különös tekintettel a felvonulások
rendjére és résztvevőire, mint később a koronázási ünnepséget.
A forgatókönyv is hasonló: megérkezés, vonulás, ünneplés,
étkezés, tűzijáték és-vagy fáklyásmenet.
A továbbiakban nagyon hamar rátér az Ulysses
elbeszélése a királykoronázásnak közvetlenül megfeleltethető
párhuzamokra, melyek kezdetben még a brit hagyományokat
tükrözik, de a paródia és a dekonstrukció jegyében már ekkor
keverednek ezek a hagyományok például ír és zsidó utalásokkal,
mint ahogy később magyar vonatkozásokkal. A Cead Mile Failte
jelmondata a Má Tóv Melekh Jiszráéllel együtt olvasható
kifeszített szalagokon, megjelenik a kivonulás felhőoszlopa az
Ószövetségből, a katonazenekar a Kol Nidrét játssza.
Később Bloomról, mint a „Legkatolikusabb Királyi Felség”-ről
beszélnek, mely meghatározás I. Ferenc Józsefre is
vonatkozott, csakhogy mindez mellett kosszarv-kürt szava
harsan, s Bloom héber halandzsát zagyvál uralkodói proklamáció
helyett.
A császári sas, a kelta ruházat és egyéb viselet részletes
ikonológiája, mely jelentésképző mind az ír, mind a walesi
mitológiában
az iménti jelképekkel együtt mutatkoznak. Ez utóbbi paródiája
lehet, amikor Bloom az őt ünneplő tömegnek bemutatja, hogy
zöld zoknit visel.
A viselet keserű paródiája visszautalhat I. Ferenc József
1865-ös látogatására a magyar országgyűlésen, ahol magyarul
szólalt meg és magyar öltözetet viselt, ahogy ezt Griffith
leírja.
A díszes felvonulás abszurditásba fordul a hosszas,
katalógus-szerű felsorolással, s így idéződik meg I. Ferenc
József koronázásának anakronizmusa, melyet Somogyi is
említett. A Joyce-i parodisztikus menet szigorúan követi a
Griffithtől tudható rendet, a magyar főrendeket természetesen
a nekik rangban és hivatalban megfelelő ír méltóságok
helyettesítik.
A résztvevők lajstromának végén groteszk és nonszensz
foglalkozások képviselői-„címerei” szerepelnek, tovább
mélyítve a paródiát.
Ugyanakkor itt említi az elbeszélő először Szent István
vaskoronáját, melyről szintén Griffithtől volt ismerete
Joyce-nak.
A menet leírásának végére Bloom Dublin polgármesteréből (ilyen
minőségben ráznak vele kezet a city előkelőségei)
valóban uralkodóvá válik, bár, hogy Írország királya lesz-e,
vagy Britanniáé, esetleg az Új Jeruzsálemé, ez soha nem derül
ki egyértelműen a műből. Mindenesetre koronázási ékszerei
között keverednek az angol királyi jelképek a magyar
koronázási jelvényekkel, s lova is fehér, mint a magyar
uralkodóé, de vörös farokkal és sörénnyel, mely
színösszeállítás inkább a kelta mítoszok színszimbolikáját
idézi.
Bloom palástja többször változik a látomás során, s egy
alkalommal „dalmatic and purple” színű lesz, mely az adriai
tengermellék, így Trieszt Dalmát vonatkozásaira éppúgy
utalhat, mint egyszerűen arra, hogy a palást bíbor-fehér
kockás.
Down és Connor püspökének kijelentése teszi egyértelművé az
elbeszélés montázs- illetve multikulturális jellegét, midőn a
következő módon határozza meg Bloom személyét: „I here present
your undoubted emperor president and king chairman, the most
serene and potent very puissant ruler of this realm. God save
Leopold the First!”
Ez a rövid részlet pontosan összefoglalja mindazt, amit Joyce
trieszti tartózkodása alatt az osztrák-magyar közös
történelemről tudott, illetve fontosnak tartott, beleértve a
tévedéseit is. Első Lipót egyértelmű utalás I. Ferenc
Józsefre, főként talán azért, mert a név előtti sorszám
tökéletesen és tragikusan fölösleges. Bloom esetében tudjuk,
hogy fiúágon családja kihalt Rudy fia idő előtti halálával,
másrészt az osztrák-magyar uralkodó is utolsó volt azon a
néven, melyen elsőnek kellett volna lennie, sőt 1916-os halála
után már csak IV. Károly követte a magyar trónon. Bloom fiának
neve természetesen Rudolf trónörökösre is vonatkozik, tovább
tágítva ezzel a jelentést. Mindehhez érdemes hozzáolvasni
mindazt, amit Joyce Trieszt történelméről megtudott. John
McCourt tudósít A virágzás évei című könyvében arról,
hogy I. Lipót császár volt az, aki a trieszti zsidókat mindig
megvédte a városi tanácstól, de a pogrom-kísérletektől is, s
lovasszobra Joyce hétköznapi látnivalói közé tartozhatott
trieszti évei alatt. Mindezen kívül összekeveredni látszik
Szent Lipót és Szent István patrónusi szerepe is az Ulysses
körüli vizsgálódások során. Előbbi Ausztria, míg utóbbi
Magyarország szentje, de ez a viszony nemcsak a műben válik
sokrétűen egymásra vonatkoztathatóvá és felcserélhetővé, de az
értelmezők számára sem egyértelmű.
További izgalmas osztrák-magyar egyezésre adhatna okot a
magyar fordítás azon részlete, melyben a főurak „életünket és
vérünket”
felkiáltást hallatnak, ennek azonban az eredeti szövegben
nincs nyoma. Nem a latin „vitam et sanguinem” angol
megfelelője hangzik el, csupán a sokkal prózaibb: „életünket
és testi épségünket” formula, mely szekularizált idióma.
Megjelenik viszont a Magyar Királyi Osztálysorsjegy,
újfent parodisztikus szövegkörnyezetben, s ez utóbbiról Joyce
a trieszti évek alatt valóban szerezhetett tapasztalatot. Az
uralkodói kegy megnyilvánulásaként értelmezhető a sorsjegy
osztogatása, s ez utalhat I. Ferenc József Somogyi által
említett szándékára, mellyel a levert szabadságharc
áldozatainak és azok hozzátartozóinak sorsát szerette volna
enyhíteni.
Bloom személyében egyesül a közép-európai monarchia
mindkét államalkotó egységének hagyománya, hiszen a
szabadságharcra való egyértelmű utalásokon túl egy nehezen
értelmezhető riposzt is olvasható a koronázási látomás
szövegében. Mikor Joe Hynes, a 12., Küklopeia fejezet
egyik mellékszereplője félig-meddig provokatív hangnemben
megkérdi Bloomot: miért nem visel egyenruhát, az olyan választ
ad, mely a magyar szabdságharc utáni kényszersorozottakkal és
bebörtönzöttekkel való családi sorsközösségére utalhat.
Nem sokkal később felbukkan az Osztrák-Magyar Monarchia egyik
legismertebb zenei műfaja is a látomásban, az operett. Nincs
tudomás arról, hogy az operett milyen mértékben érdekelte
Joyce-t, de tekintetbe véve opera rajongását, főként Vivaldi
és Wagner műveit illetően, valamint azt, hogy Triesztben is
főként ezeket az előadásokat látogatta, nem valószínűsíthető,
hogy komolyabban érdeklődött volna a könnyűnek nevezett műfaj
ilyen irányában, így az operett említése, ráadásul úgy, hogy
Bloomot ellenfelei operett-írnek bélyegzik
szintén a dehonesztáció eszköze lehet, bár az operett
kifejezés csak a magyar fordításban található. Csupán „light
opera” formában Mozart Don Giovannija kapcsán merül fel
ez a műfaj később az eredeti szövegben, s nem köthető az
Osztrák-Magyar Monarchiához.
A magyar szabadságharcra való utalások nem egyértelműen
pozitívak vagy patetikusak. Kossuth például úgy említődik a
hivatkozott részben, mint olyan híresség, akinek arcvonásait
Bloom egy cirkuszi pillanatban utánozza.
Kossuth demitizációja talán annak köszönhető, hogy Arthur
Griffith cikksorozatának első megjelenését követően, újabb,
alaposabb értesülések birtokában felülbírálta saját nézeteit,
melyek eredetileg egyértelműen Kossuth pártiak voltak, s
mélységesen elítélték például Görgeyt. Ebben az értelemben az
utolsó, 1918-as kiadásban jelentősen változtatott nézetein.
A végeérhetetlen katalógusok és listák közül a
genealógiai táblázatok sem maradhatnak ki, így Brini, pápai
nuncius a látomás vége felé előadja Bloom leszármazási
táblázatát, mely Mózestől Noén keresztül következetlenül
hömpölyög a magyar ősök (Szombathely és Virag) említéséig. Az
uralkodók jogait szavatoló lista tökéletesen nevetségessé
válik kitalált és gúnyos (mint például Eunuch) ősök említése
által.
Ezt megelőzi azonban egy még ennél is profánabb eredet
magyarázat a Küklopeia fejezetből, ahol a polgártársak
Bloom magyarországi zsidó eredetére mutatnak rá. Görbe tükröt
állítanak Griffith politikai elképzelései elé, mikor arról
beszélnek, hogy Bloom, egy hitehagyott magyar származású zsidó
lenne a felelős a kiegyezéshez vezető magyar politikai
irányvonal Írországba exportálásáért, illetve annak
megkísérléséért.
Anthony Burgess mutat rá vallomásos visszaemlékezéseiben, hogy
ezek reflexek a 20. század végén is működtek az ír
társadalomban, megütközést keltettek, mivel az egyik
leghíresebb ír nagyregény főszereplője egy magyar származású
zsidó.
Bloom tulajdonképpeni koronázását lényegesen rövidebben
beszéli el az Ulysses, mint Griffith cikke, de így is
jól megfigyelhető, hogy groteszk módon ugyan, de szigorúan
követi a szépirodalmi mű a politikai pamfletet. Bloomot
William, Armagh érseke, az ír egyház prímása esketi és
koronázza, míg I. Ferenc Józsefet Simor János esztergomi
érsek. Lényeges különbség azonban, hogy miképp esküdtek a
szereplők. Ferenc József esküjének kézjeleiről ellentmondásos
ikonográfiai emlékeink vannak. Többnyire jobb karját magasba
lendítve heroikus pozícióban esküszik a fennmaradt képeken, de
legalább ilyen gyakran látható apostoli királyhoz illően imára
kulcsolt kézzel is. Ha feltételezzük, hogy a koronázási
előírások nem változtak 1867 és 1916 között, akkor IV. Károly
koronázásának fotódokumentumaiból is kiindulhatunk, ahol jól
kivehető, hogy az uralkodó hagyományosnak mondható módon, jobb
kezét könyökből felemelve teszi le ünnepélyes esküjét. Hasonló
módon értelmezhető Székely Bertalan vízfestményén, melyet
Erzsébet királyné számára készített a művész, az uralkodó
kéztartása. Ezzel szemben Bloom a heréire tett kézzel
esküszik,
s ez a mozdulat egyszerre lehet blaszfémikus, ismerve Bloom
nemi képzelgéseit,
de mélyen szakrális is, amennyiben a herékre tett kézzel
elmondott eskü a Római Birodalomtól, az ószövetségi zsidóságon
keresztül Indiáig elterjedt és bevett szokás volt az ókorban.
A koronázást követő zajos tetszésnyilvánítás eléggé ismert a
történelmi és a fiktív esetben egyaránt, arra azonban érdemes
felhívni a figyelmet, hogy mindkét esetben
nemzeti-függetlenségi felhangjai voltak-vannak az eseménynek.
A magyar lakosság és a rendek viselkedéséből ez
egyértelműsíthető, míg Bloom esetében John Howard Parnell
üdvözlő felkiáltása győzheti meg erről az olvasót, aki híres
fivére sikeres követőjeként köszönti a felkent uralkodót.
Válaszában Bloom újfent valamely ír-zsidó közösséget vizionál,
a zöld Ír földet, mint „közös őseink” számára megígért hazát
jelölve meg.
Az Új Jeruzsálem eljövetelét támaszthatja alá az is, hogy
amikor a frissen beiktatott Leopold király szabadtéri
nyilvános törvényszéket ül (akárcsak a középkori ír és magyar
uralkodók), azt az Új Paradicsom első évében teszi, új
időszámítás kezdődik tehát uralkodásával.
Ezt támaszthatja alá az előzményekben a Bloomusalem építésére
tett erőfeszítés is.
Mintha Griffith műve úgy értelmeződne, hogy a magyarokat
követő írek feltámadása valójában a második eljövetelnek
felelne meg, mely szükségszerűen magával hozza az
apokalipszist, de az Új Jeruzsálem elérkeztét is. Bloom
regnálásából azonban csak a látomás elragadtatott pillanatait
illetően lehetséges ilyen következtetéseket levonni, mivel
felmagasztalása után szinte azonnal és bizonyos értelemben
törvényszerűen következik elbukása is, szintén a vízió sajátos
logikájának megfelelően. Már a Bloomusalem építése is szerez
neki ellenségeket, aláhullásának fő kiváltó oka azonban
egyértelműen a közvélemény gyors változékonysága és rendkívül
könnyen formálhatósága. A Charles Stewart Parnell személyével
vont párhuzam nemcsak Bloom dicsőítésére, de gyalázására is
megfelelő: „He’s as bad as Parnell was!”
–ordítja a csőcselék, és valóban, bár az idősebb Parnell
politikusként az ír ügyet szolgálta, Mrs. Katharine O’Shea-vel
való viszonya ellene fordította a szigorú erkölcsiséget
követelő szavazókat. Másrészt a magyarok hozzáállása éppolyan
gyorsan változott meg I. Ferenc Józseffel kapcsolatban
(legalábbis az írek számára így tűnhetett), mint a Bloomot
illető közvélemény a bordélyban.
Arthur Griffith hangsúlyozza, hogy csakis a törvényesen
koronázott magyar király uralkodhat Magyarországon, vagyis az,
aki pontosan eleget tesz a magyar törvények által előírt
követelményeknek.
Elsőre meghökkentőnek tűnhet, de mindez igen könnyen
összeegyeztethető az írek mitikus királyválasztási
ceremóniáinak előírásrendszerével, s ezt
parodisztikus-dekonstruált módon bár, de Joyce ki is használja
az Ulyssesben. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az
író köznevetség tárgyává tenné hazájának íratlan, sőt szentnek
vélt hagyományait, hanem olyan szövegkörnyezetet teremt,
melyben egyszerre valósulhat meg a folklór és a mitikus
hagyományok pontos követése, más értelmezésben azonban
mindezek maróan gúnyos paródiája is. Később, a Finnegans
Wake hatalmas ívű történelmi látomásában Joyce számára
végre tökéletes teljességében valósulhatott meg az a
Giambattista Vico ihlette történetiség, mely összetett
értelmezői horizontjában már az Ulyssesben is
olvasható, s melyet Anthony Burgess így folalt össze: „And
then we are led on to pursue the great cycle once more, the
neverending history of man, sinner and creator.”
IRODALOM:
BURGES Anthony
2002 You’ve Had Your Time. Being the Second Part of
the Confession of Anthony Burgess.
Vintage
BURGES Anthony
1973 What It’s All About In. A Shorter Finnegans
Wake by James Joyce edited by Anthony
Burgess. London: Faber & Faber Limited
FÁJ Attila
1997 A „Magyarország feltámadása” című pamflet és
Joyce. In: Vigilia 1997/2 136-144.
GONDA Imre, NIEDERHAUSER Emil
1977
A Habsburgok. Egy európai jelenség.
Gondolat Budapest
GRIFFITH Arthur
1918
The Resurrection of Hungary A Parallel for Ireland.
Third Edition Dublin Whelab
and Son
GRIFFITH Arthur
2003 Magyarország feltámadása. Példa Írország számára
(ford. Kabdebó Tamás) Editio
Plurilingua, Budapest
JOYCE James
2008 Ulysses. The 1922 text. Edited with an
Introduction and Notes by Jeri Johnson.
Oxford University Press Oxford
JOYCE James
2012 Ulysses. (ford. a Magyar James Joyce Műhely:
Gula Marianna, Kappanyos András,
Kiss Gábor Zoltán, Szolláth Dávid) Európa Könyvkiadó,
Budapest
MCCOURT John
2010 A virágzás évei. James Joyce Triesztben
(1904-1920).(ford. Mihálycsa Erika) Savaria
University Press, Szombathely
SOMOGYI ÉVA
1989 Ferenc József. Gondolat Budapest
ABSTRACT
The study focuses on one episode in Ulysses, the
parodistic coronation of Bloom, a mocking Irish-cum-Jewish
echo and deconstruction of the coronation of I Franz Joseph as
King of Hungary in 1867.
This
is a critically important section of the novel that
illuminates the very essence of its text with its parodistic
deconstruction of the sacred, including the liberal use of
blasphemy as a literary device. The study points to the
likelihood that Joyce, who appears to have been quite familiar
with the mainly ex-Hungarian Jewish community in the then
still Austro-Hungarian Trieste, was fully aware of their
affinity for I Franz Joseph as King of Hungary. But Joyce’s
intention in the novel appears to be more than just
straightforward deconstruction, through the parodistic
coronation of Bloom, of the sacred and mystical traditions
that governed the crowning of historic Irish kings, but the
creation of a literary context within which genuine folk and
mythical traditions are preserved, but a mocking parody of
these also finds a place.
Lásd ehhez: KELEMEN 2015. 76-90.
2018.01.14 |