Dr. Oláh János (OR-ZSE)

I. FERENC JÓZSEF[1] ÉS AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ INTÉZET (LANDES-RABBINERSCHULE)

Egy modern, magyarországi rabbiképző létesítésének ideája a bajorországi születésű, de élete második felében már Magyarországon tevékenykedő matematikussal, asztronómussal, mechanikussal, optikussal, hittudóssal, rabbihelyettessel, dájánnal[2] és mai szóhasználattal: valláspolitikussal vette kezdetét a XIX. század elején.

David Ben Meir Friesenhausen[3] volt e folyamat, eseménysor, dokumentált elindítója. Friesenhausen 1806 júliusában, Bécsben, József nádornak,[4] Magyarország nádorának adta át azt a memorandumot, amelyben a következőket írta:

"Valjon oly korban, midőn érdemesnek tartják, hogy a természettől elhanyagolt siketnémákon is segítsenek, miért feledkeznének meg a zsidók százezreinek szenvedéséről?

A zsidó népnek szüksége van egy intézetre, amelyben jövendő rabbik és tanítók nevelkedhetnének, akik képesek lennének a népet arra nevelni, hogy jobban megértsék kötelességteljesítésüket mint emberek és mint állampolgárok."[5][6]

Friesenhausen beadványára 7 év múlva érkezett meg az elutasító válasz.[7]

1837-ben, a nemesség liberális elveket valló részéről is felvetődött egy modern rabbiképző felállításának szükségessége, ugyanis a zsidókról szóló törvényjavaslatba bekerült szöveg szerint: "…rabbik ezentúl csak azok lehetnek, kik nyilvános felügyelet alatt hivatásuknak megfelelőleg oktattattak és az anyakönyvet az állam nyelvén vezetni képesek."[8]

Azonban egy rabbiképző megalapításának ügyében továbbra sem történt érdemi előrelépés. Újabb 7 évvel később Löw Lipót,[9] a Pesti Hírlap 1844 június 2-i számában felvetette egy rabbiképző létesítésének szükségességét: "…mindenek előtt kivánatos volna, hogy a’ magyar zsidóság saját költségére SEMINARIUMOT  alapitson, hol a’ jövő rabbik korszerű módon neveltessenek, s’ nemcsak theologicai müveltséget érjenek el, hanem főképen a’ honi nyelvnek teljes birtokába is jőjenek.^[10]

Majd a magyar országgyűlés alsótáblájának az év szeptember végi ülésén is előkerült  a rabbiképző felállítása: "ellentmondás nélkül elhatároztatott",[11] miszerint: "A zsidók számára Pesten egy külön rabbi- és népiskola-tanítóképző központi intézet felállítása rendeltetik."[12]

Löw Lipót, híres, 1848. április 8-án, Pápán elmondott zsinagógai prédikációjában: "Az Isten újat teremtett"^[13] című homíliájában beszélt egy "korszerű papnevelő intézet" felállításának szükségszerűségéről.^[14]

1849. július 28-án, Szegeden, a képviselőház Szemere Bertalan[15] miniszterelnök és belügyminiszter indoklása után, egyhangúlag elfogadta az 1849:IX. törvénycikket a hazai zsidóság politikai és vallási egyenjogúsításáról: "1. §: A hazának polgárai közt vallásbeli különbség, jog és kötelesség tekintetében különbséget nem tevén, ezen elv szerint kijelentetik, mikép a magyar álladalom határain belül született, vagy törvényesen megtelepedett »Mózes vallású« lakos, mind azon politikai s polgári jogokkal bír, mellyekkel annak bármelly hitű lakosai bírnak."[16]

1849-ben azonban, a magyar rendelkezést – amely nem valósult meg, az a deklaráció szintjén maradt – megelőzte az I. Ferenc József által kiadott ún. "Olmützi vagy Birodalmi alkotmány (Reichsverfassung)."[17] A szöveg 5. §-a teljes egyenjogúsággal ruházta fel a birodalom minden népfaját és minden polgárát, minden népe számára biztosította nemzetisége és nyelve sérthetetlenségét: "Minden népfaj egyenjogu, s minden népfajnak sérthetetlen joga van nemzetisége és nyelve fenntartása és müvelésére."[18]

Az alkotmány szövegét 1849 végén kihirdették Magyarországon, de nem léptették életbe, végül 1851. december 31-én hatályon kívül helyezte azt I. Ferenc József.[19]

A "Olmützi vagy Birodalmi alkotmány" a magyar országgyűlés törvényi rendelkezéséhez képest több előnnyel járt volna a zsidóság számára, de sem ez, sem az nemkerült alkalmazásra.

1850 októberében, Karl Freiherr von Geringer,[20] a Ferenc József által kinevezett magyarországi ideiglenes helytartó megkapta Grósz Frigyes (Fridrich)[21] nagyváradi szemészorvos szakvéleményét, amelyben az általa vezetett testület javasolja egy rabbiképző felállítását.[22]

1851. december 31-én, a Ferenc József által kiadott ún. "Szilveszteri pátens (Sylvesterpatent)" császári egyeduralmat vezetett be, de az "Olmützi vagy Birodalmi alkotmányban" a zsidóság számára is biztosított törvény előtti teljes jogegyenlőséget fenntartotta.

Kivitelezhető stádiumba egy rabbikat képző intézmény létesítése akkor jutott, mikor az elengedhetetlenül szükséges anyagi fedezet is rendelkezésre állt ehhez. Ezt az ún. "Izraelita Iskola- és tanügyi-alapba (Israelitischer Landes-Schulfonds)" befolyó pénz terhére biztosította az uralkodó.

Az "Izraelita Iskola- és tanügyi-alap" a Haynau[23] táborszernagy által a magyarországi zsidóságra 1849-ben kirótt hadisarc[24] helyébe lépett, amint arról az uralkodó 1850. szeptember 21-én ekként rendelkezett: "Ő felsége a császár ez év szeptember 20-án kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar korona tartományában lakó zsidókra községek és zsidó családokra kivetett hadi sarcot végleg elengedte, s legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy e tekintetben minden további eljárás beszüntetendő. Ellenben ugyancsak Ő Felsége szükségesnek tartja a zsidó közoktatásügy emelése céljából egy Iskola-alapot teremteni."[25]

1856-ra összegyűlt a szükséges összeg, és még azon év március 29-én Ferenc József döntött arról, hogy fel kell építeni egy "rabbi-seminariumot".[26]

Az 1860-as években a magyarországi zsidóság eljutott a polgári és politikai jogok, az emancipáció, és a modern rabbiképző létrehozásának elérhető közelségébe. A Ferenc József által 1860. október 20-án kibocsátott ún. "Októberi diploma (Oktoberdiplom)" és az 1861 február 26-án kiadott "Februári pátens (Februerpatent)"[27] megnyitotta az utat a magyar alkotmányosság és a zsidó honpolgárok előtt is.

1861 áprilisában, Pesten tanácskozott 19 megye és 9 város 53 zsidó képviselője. Itt írásba foglalták, hogy nem nyújtanak be petíciót az országgyűléshez, mert "…tökéletesen meg lévén győződve, hogy a nemes törekvésű nemzetgyűlés nem fog késni a mózesvallású magyarok (értsd: zsidók) jogos kívánatainak minél elébb megfelelni, és be fogja őket fogadni az állami egyenjogúság sáncaiba…"^[28]

Az emancipáció kérdése a politikai viszonyok változása miatt egy időre lekerült a napirendről, a rabbiképző kérdése viszont előkerült, mert 1862-ben Hirschler Ignác,^[29] a pesti zsidó hitközség elnöke, kezdeményezte az udvari kancelláriánál a rabbiképző tervének megvitatására egy tanácskozás összehívását.

Brill Sámuel Löw^[30], a pesti hitközség dájánja, későbbi rabbisági elnöke; Hirsch Márk/Márkus^[31], óbudai, később prágai majd hamburgi-; és Steinhardt Jakab^[32], aradi főrabbi, a hatóságok kérésére elkészítették a felállítandó magyar rabbiképző alaptervezetét,^[33] amelyet 1864-ben publikáltak.^[34]

Azonban, a később "ortodox" elnevezéssel[35] megjelölt irányzathoz^[36] tartozók, kiknek prominens képviselői egy "világias" stúdiumokat is oktató rabbiképző létesítésében, a zsidó tudományosság terjesztésében, a felvilágosításban veszélyt láttak a zsidóság számára, 1864 márciusában, Nyíregyházán, Jehuda Aszód^[37] dunaszerdahelyi rabbi elnökletével tanácskozást tartottak, és elhatározták, hogy egy hét tagból álló küldöttséget küldenek Bécsbe, I. Ferenc Józsefhez.

Határozatuknak megfelelően az uralkodót megkérték, hogy tiltsa meg a rabbiképző felállítását Magyarországon. A küldöttséget Ferenc József fogadta, meghallgatta őket, a kihallgatás végén a császár Jehuda Aszód áldását kérte és a rabbi azért imádkozott, hogy az uralkodó hosszú életű legyen.[38] A delegáció megelégedetten tért vissza abban a hitben, hogy a király megértette aggodalmukat.^[39]

1865 decemberében, az emancipációt, a vallási reformokat és a modern alapokon álló rabbiképző létesítését ellenzők az észak-kelet magyarországi Nagy-Mihályban^[40] tartottak rabbigyűlést,^[41] és ott egy kilenc pontból álló határozatot^[42] fogadtak el. Azonban már sem ez a határozat, sem a későbbi idők fejleményei nem tudták megakadályozni a magyarországi zsidóság folyamatban lévő vallási-társadalmi változásait, amely kiteljesedéséhez kellett az I. Ferenc József által hitelesített 1867. évi XVII. törvénycikk, "Az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében" címet viselő úgynevezett "emancipációs" törvény.[43]

Egy darabig újra nem történt semmi a rabbiképző ügyében, de a terv továbbra is napirenden maradt. Az 1868/69-es Országos Kongresszus, avagy hivatalosan: A magyarországi és erdélyi izraeliták egyetemes gyűlése[44] oly fontosnak tartotta egy modern szellemiségű rabbiképző létrehozását és "irányának" kijelölését, hogy a kongresszuson "maradók", az úgynevezett neológia[45] képviselői, a "kongresszusi irányzat" szabályzatába is beszerkesztették azt, "HATÁROZAT"-ként. Idézem:

"1§. Az izr. egyetemes gyülés az országos iskolai pénzalapból egy önálló rabbi-képző intézet felállitását határozza el, mely egszersmind hittanárok és thalmud-thora-tanitókat képezdéje, s általában a zsidó theológiai tudománynak tanintézete legyen.

2. §. A rabbi-képző intézet szorosan a mozaiko-rabbinikus tan alapján álland, a talmud és a szertartási törvények tanításáról különösen gondoskodand, egyszersmind azonban a tudomány mai állása követelményeinek is kell, hogy tökéletesen megfeleljen.

3. §. Az izr. egyetemes gyülés ezen intézet szervezési és tantervnek kidolgozására, szakférfiakból álló héttagú bizottságot választ, mely a tervezetet életbeléptetés végett a legközelebbi egyetemes gyülés elé terjesztendi."[46]

1869. július 26-án, az "egyetemes gyűlés" határozatait megerősítette I. Ferenc József, közöttük a "rabbiképző intézet" létrehozásának szándékát is az Iskola-alapból.

A rabbiképző megalapítására az engedélyt végül is 1873. május 6-án adta ki I. Ferenc József. "Vallás- és közoktatásügyi magyar miniszterem (Trefort Ágoston[47]) előterjesztésére megengedem, hogy az 1856. évi március hó 29-én és 1869. évi június hó 14-én kelt elhatározásaimhoz képest Budapesten egy izraelita rabbi-képző-intézet az izraelita alap költségén a tett javaslat értelmében fölállítassék."[48]

A Kolbenheyer Ferenc[49] és Freund Vilmos[50] által tervezett, a Bodzafa utca[51] és a Bérkocsis utca[52] sarkán álló intézmény ünnepélyes megnyitójára 1877. október 4-én került sor.

Az év őszén kezdődött meg a tanítás, a rabbik modern alapokon álló, vallási és világi tudományokat együttesen oktató képzése, amely immár 140. tanévét kezdte meg.[53]

Az Országos Rabbiképző Intézetet (Landes-Rabbinerschule) az uralkodó, I. Ferenc József is megtisztelte látogatásával, és 1917-től ő lett az Intézet névadója is, 1944-ig: "Emelkedett szivvel jegyezzük fel, hogy az intézet lételének első heteiben már 1877 november 15-én, Ő Felsége Első Ferencz József legkegyelmesebb királyunk legmagasabb látogatásában részesült. Ő Felsége a legkegyesebben tudakozódott az intézet haladása felől, megtekintette a zsinagógát, az osztályokat, és a könyvtárt, a tanárokat és tanulókat beható kérdésekkel tüntette ki és az intézetet kiséretével, melyben Ő Exelenciája Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi minister úr is részt vett, legmagasabb megelégedettségének és azon legkegyelmesebb biztositásának kifejezésével hagyta el, hogy az orsz. rabbiképzőt ezentul is magas védelmében részesiti. (…)

A király, a zsidóságnak egyéb vonatkozásban is nagy jótevője, amilyent a világtörténet csak keveset jegyezhet fel, intézetünket legmagasabb kegyében mindvégig megtartotta. (…)

Az intézet háláját kifejezésre juttatandó, aziránt fordult alázatos kérésével korán távozott IV-ik Károly királyhoz, hogy az intézet felvehesse alapitója nevét. Büszkeségünkre szolgál, hogy megdicsőült  IV-ik Károly Ő felsége 1917. január 26-án a főhadiszálláson kelt legfelsőbb elhatározásában megengedte, hogy intézetünk a Ferenc József nevet viselhesse. (…) Intézetünk soha el nem muló hálával és a legmélyebb kegyelettel őrzi alapitójának dicső emlékét."[54]

1919-ben, a Tanácsköztársaság/Proletárdiktatúra idején, a többi papnevelő intézettel együtt a Rabbiképzőt is államosították,[55] az oktatást felfüggesztették. E rövid intermezzo után azonban újraindult a tanítás, mely 1944 tavaszáig folyamatosan zajlott.

1944. március 20-án az SS lefoglalta az épületet[56], majd a Gestapo vette birtokba, utánuk a Magyar Királyi Állambiztonsági Rendészet, később a csendőrség vette át az épületet, és egy átmeneti internálótábort hoztak itt létre. 1944 őszétől a VIII. kerületi Nyilaskeresztes Párt költözött be és egy légvédelmi gépágyúállást telepítettek a tetőre.[57] A felszabadulás után, 1945. március 22-én újra indult a tanítás,[58] amely az azóta is folyamatos.

2000. január 01-től, az addigi Országos Rabbiképző Intézet új neve: Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE), amely a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) 2000/4/V/1. sz. határozata alapján a Magyar Köztársaság hivatalosan is akkreditált egyeteme lett.[59]

Az Egyetemen jelenleg a következő szakokon folyik képzés: rabbiképző szak,[60] zsidó kultúratörténet szak,[61] rabbihelyettes szak,[62] judaisztika szak,[63] zsidó közösségszervező szak,[64] felekezeti szociális munkás szak,[65] liturgika szak[66] és kántorképző szak.[67]

2003-tól kezdte meg tevékenységét az Egyetemen a Zsidó Vallástudományi Doktori Iskola, ahol tudományos fokozat (PhD) megszerzésére és habilitációra van lehetőség.[68]

Hosszú út vezetett idáig, az alapítástól a 140 éves "létezésig", amelynek kezdeti története összefonódott I. Ferenc Józseffel, 1856-tól 60 éven át, 1916-ban bekövetkezett haláláig; majd névadóként, 1917-től 27 éven át 1944-ig.

87 éven át… a 87. zsoltár szavait felidézve:

. – "…ő megalapította szentséges hegyen."[69]

IRODALOM

BÁNÓCZI József

    1888 Az Országos Rabbiképző Intézet első évtizedének története. In: A Budapesti Országos

    Rabbiképző Intézet X. Értesitője az 1886/87-iki Tanévről. Budapest. 5.

BLAU Lajos

 1902 Brill Sámuel Löw. Élet és jellemrajz. In: Magyar-Zsidó Szemle XIX. évf. / 1902.

 40- 81.

BLAU Lajos

    1917 Az országos rabbiképző-intézet előtörténetéhez. Magyar-Zsidó Szemle XXXIV. évf. /

    1917 ápr.-okt., 2-4. szám

BÜCHLER Sándor

   1900. A zsidó reform úttörői Magyarországon. In: Magyar-Zsidó Szemle XVII. évf. / 1900.

   111-119

FRIESENHAUSEN David

    1820 Moszdot tevel / héberül (németül: Weltgründe) III. rész. Wien

HIDVÉGI Máté

    1999 (ed.) Löw Lipót beszédei. Múlt és Jövő, Budapest

GILON Meir

   1986 R. David Friesenhausen between the Enlightenment and Hassidism. In: Carmilly-

   Weinberger, Moshe ed.: The Rabbinical Seminary of Budapest 1877-1977. A Centennial

   Volume. Studies in its History and its Scholarly Record. Sepher-Hermon Press, Inc. for The

   Alumni Association of the Rabbinical Seminary of Budapest, New York

GROSZMANN Zsigmond

    1917 A magyar zsidók a XIX. század közepén (1849-1870). In: Egyenlőség-Budapest

KATZ Jakov

    1991 A végzetes szakadás. Ortodox és neológ szétválás a magyar zsidóságban: A szakadás

    eredete, befolyása és következményei. In: Múlt és Jövő 1991/1. 49-55.

KATZ Jacob

     1995 The Unhealed Breach: The Cessation of Orthodox Jews from the General  

     Community in Hungary and German (in hebrew). Merkaz Zalman Sazar, Jerusalem

KATZ Jacob 

    1999 Végzetes szakadás. Az ortodoxia kiválása a zsidó hitközségekből Magyarországon és

    Németországban. Múlt és Jövő, Budapest

KATZBURG Nathaniel

      1969 The Jewish Congress of Hungary, 1868-1869. In: Braham, Randolph L. ed.:

      Hungarian Jewish Studies II. World Federation of Hungarian Jews. New York

KOMORÓCZY GÉZA

    2012 A zsidók története Magyarországon II. 1849-től a jelenkorig. Kalligram, Pozsony

LÖW Immanuel (Hrsg.)

1900 Gesammelte Schriften von Leopold Löw 5 Bde. Ludwig Engel, Szegedin.

(reprint: Georg Olms, Hildesheim–New York, 1979. 3–19)

LŐWINGER Sámel (szerk.)

     1946 AZ ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ INTÉZET ÉVKÖNYVE AZ 1943/44, 1944/45 ÉS AZ  

     1945/46 TANÉVRŐL. BUDAPEST

PATAI József  

    1911 Magyar zsidó hitközségek múltjából és jelenéből. In: PATAI József (szerk.): Magyar  

    Zsidó Almanach I. évfolyam. Magyar Zsidó Almanach Kiadóhivatala, Budapest

TURÁN Tamás

     2016  Ortodox, neológ: a magyar zsidó valláspártok elnevezéseinek történetéről.

      In: REGIO. Kisebbség Kultúra Politika Társadalom. Évf. 24, szám 4 (2016) –

      http://dx.doi.org/10.17355/rkkpt.v24i3.128 -2017.02.10.

UJVÁRI Péter (szerk.)

   1929 Zsidó lexikon. A Zsidó lexikon kiadása, Budapest

WACHSTEIN Bernhard

    1926 Urkunden und Akten zur Geschichte der Juden in Eisenstadt und den  

    Siebengemeinden (Eisentädter Forschungen, 2). Wilhelm Braumüller, Wien - Leipzig

https://issuu.com/buksi/docs/kongresszus -2017. 01.29.

ABSTRACT

On 27^th September 1844, the House of Commons of the Hungarian National Assembly adopted the following decision: ‘The establishment of the Rabbinical Seminary has been decided without opposition’.

However, building construction could only begin when the necessary funds became available in 1856, when the then still Emperor Franz Joseph First decreed that the one million Forints of war reparations levied on and collected from Hungarian Jews for their part in the 1848/49 revolutionary War of Independence should be channelled into a school fund, the utilisation of which could then ultimately lead to the establishment of a Rabbinical Seminary in Hungary.

It was on 6 May 1873 that the by then King Franz Joseph I had finally given his official royal assent to the establishment of the Rabbinical Seminary, whereby “… he officially authorised by royal assent the utilisation of the Israelite School Fund for the establishment of a National Rabbinical Seminary."

The inauguration ceremony took place on 4 October 1877, and in the same year the Neolog Jewish Community of Pest had noted  ‘... with hearts uplifted, that in the first weeks of its existence, the Seminary was visited by His Royal Highness, His Excellency, the King, Franz Joseph the First’.

In 1917, King Charles IV authorized the Seminary to take the name of the then recently deceased king whereby the official name of the Seminary became "The Franz Joseph I National Rabbinical Seminary", the predecessor of the Jewish Theological Seminary – University of Jewish Studies.

Today we celebrate the 139^th birthday of the National Rabbinical Seminary, which had been linked in many ways to the person of Franz Joseph I throughout its long history, first during the 60 years that passed between his decision in 1856 and his death in 1916, and then in carrying forward his name as the eponym of the Seminary for 27 years, from 1917 to 1944.

All together 87 years.

May I end off quoting Psalm 87,1: ‘His foundation is in the holy mountains.’

2018.01.14