|
Szerencsére még sokan vannak (e teremben is), akik ismerték az immár
egész nemzedékkel ezelőtt eltávozott kiváló rabbit, tudóst és
embert. Halálakor, meg évfordulókon meg is emlékeztek róla. Közéjük
tartozom magam is. Sokszor elbüszkélkedtem azzal is, hogy meghívtam
őt előadni egyetemünk Folklore Tanszékére, ahol igazán sikeresen
oktatott. (Egyébként egyetemünk bölcsészkarának több más tanszéken
is előadhatott volna: szakértelme következtében, meg azért is,
hiszen egykori kollégái, köztük rabbik ott működtek professzorként.
Ám ők akkor nem éltek ezzel a lehetőséggel... A halál után keletkezett
"új barátok" sem jeleskedtek akkor...) Szinte már a halálos ágyán
mondhattam el neki a hírt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem
elfogadta azt a felterjesztést, hogy címzetes egyetemi tanár legyen
- ugyanott (vagy mégsem ugyanott?), ahol 1937-ben doktorált. A mi
tanszéki szemináriumi szobában ott is van arcképe hasonlóan címzetes
professzoraink, doktoraink között: Wilhelm Wundt, Wilhelm Schmidt,
Kodály Zoltán társaságában.
Negyed század távlatából nemhogy csökkenne, inkább növekszik
jelentősége. Most ennek egyetlen kis részével foglalkozom, már
amihez hozzá fértem, és amire a kimért időből telik.
Amikor készültem a mostani ülésszakra, nem volt számomra meglepetés,
hogy a mára egyre inkább internetesedő köztudat ma is számon tartja.
Ennek mértéke és sokfélesége azonban meglepett. Meg az is, hogy
egyetlen nyilvánvalóan irigykedő gáncsoskodó közleményétől
eltekintve - máig csak jót és szépet lehet róla olvasni a
világhálón. Az időközben és főként a rendszerváltás óta megjelent
visszaemlékezések, egyéb dokumentumok egyre nyilvánvalóbbá teszik,
milyen kötéltánc is volt élete, már a zsidótörvények óta szinte
haláláig.
Hányan figyelték, hányan költöttek róla vádakat, hányan fordultak
vele szembe azok közül, akiken segített! Ugyanakkor a hálás utókor
is megjelenik e képen. Sokan őszintén beszélnek arról, mi mindent
kaptak tőle. Tudom, sok terve, köztük kiadványsorozatainak,
évkönyveinek rendszeres folytatása, a középkori Buda "nagy
zsinagógájának" látható múzeummá tétele stb. mindeddig nem valósult
meg.
Más téren viszont a hazai zsidó kultúra megtartását, újjáélesztését
illetően olyan sok kezdeményezése volt, hogy ezekből sok minden
végre is létrejött e negyedszázad alatt. Minthogy szerencsére megvan
az emlékére alapított Scheiber Sándor díj, évenként kiderül, hogy
mindig vannak pályatársak, mondjuk úgy: "tanítványok", vagy csak
olyan érdemes jelöltek, akik tettek is a hazai zsidó kultúra életben
tartásáért. Intézményeket, alapítványt neveztek el róla.
Halála után is folytatódott műveinek kiadása, prédikáció, levelei
jelentek meg, audiovizuális formában is megszólal. Számomra újdonság
volt a visszaemlékezésekben, milyen sokrétű kapcsolata volt a
zenével: természetesen elsősorban a zsidó egyházi muzsikával. (Bár
óráin ilyen vonatkozásokra is mindig kitért, főként az orgonával
kapcsolatban.) Egy kissé büszkék lehetnek azok, akik segédkeztek
abban, hogy tiszteletreméltó emlékét megőrizzük.
Talán kevesen tudják, hogy halála után (1997-ben) a Magyar Örökség
díjat is megkapta. Zsidóként - ami még ritkább dolog. És persze még
mindig akadna "kiadandó" anyag gazdag hagyatékából. Egyre több
"stiklijéről" értesült az utókor. Arról, hogy például Allen
Ginsberget is elhívta kiddusára. Ginsbergnek pedig az akkori magyar
hivatalos világban három fő bűne is volt: zsidó, amerikai,
kábítószeres-hippi-beatnik. Sőt, egy negyedik bűne is volt, csak
erről kevesen tudtak: kommunistának indult, édesanyja egyenesen
pártszervező volt. Barbara Streisandról és a Yentle musicalről
azonban Scheiber maga beszélt.
Talán maga sejtette, élete olyan, hogy ezernyi anekdota szövődhet
hozzá. Mindig szem előtt volt. Mindig sokmindennel foglalkozott,
főleg a környezetében élő emberekkel. Elegáns, pontos, éles
megjegyzései szinte sorozatban követték egymást. Ám tudott
elérzékenyült lenni. Sőt hallgatni is. Hatalmas tudása, kiváló
memóriája olyan összefüggésekhez juttatta, amiket környezete nem
mindig értett. Elmondtam már, hogy nálunk, a Folklore Tanszéken csak
valamikor a harmadik óra után gombolta ki a zakóját. Ekkor lehetett
látni, hogy Dávid-csillagos nyakkendőtűt viselt. Mondta is, itt már
otthon érzem magam. Ám ehhez egy másik mondatot is hozzátett: "és
nincs itt fűtő". Azt hittem, a fűtésről beszél, és kérdeztem,
fázik-e vagy melege van? Erre azt mondta. "Semmi baj. De van, ahol a
fűtő a besúgó." Ezt sem értettem, de nem kérdezősködtem tovább.
Évtizedekkel később olvastam egy egyetemtörténeti dolgozatot. Most
már, azt hiszem, értem, mit mondott. A karon az egyik fűtő volt a fő
besúgó. Most már csak azt nem tudom, ő honnan tudta ezt?
Folkloristaként azt mondhatom, nálunk főművének a Folklór és
tárgytörténet köteteit tartják. Minthogy ennek bővített kiadásához
kapcsolva a III. kötet 1984-ben jelent meg, haláláig már nem sok
olyan írást publikált, ami e magyar nyelvű kötetekbe nem került be.
Megjelent ugyan egy új, egykötetes újrakiadás is, ám ez sem hozott
új szöveganyagot. El kellene gondolkodni azon, nem kellene-e a
régóta sehol sem kapható köteteknek egy új, teljes és teljes
bibliográfiát meg névmutatót adó kiadását megszervezni. Scheiber még
könyvolvasó ember volt, nem az internetről tájékozódott. Ezért is
csak egy nyomtatott kötet lenne méltó hozzá.
Újabb lexikonainkban voltaképpen pontos adatok olvashatók róla. Azt
azonban nem mindenki tudja, hogy a folklorisztika egyik legfontosabb
kézikönyve, az Enzyklopädie des Märchens róla is közölt a kitűnő és
tüzetes biográfiai címszót, Fröhlich Ida professzor tollából (aki
különben a nemzetközi mesekutató folyóirat, a Fabula 1986-os
évfolyamába a Scheiber-nekrológot is írta). A "meseenciklopédia"
szóbanforgó 11. kötete 2004-ben jelent meg, úgyhogy körülbelül
2002-vel bezárólag utalt a szerző további publikációkra.
Azt is közli, hogy az Encyclopedia Judaica 14, 1982 kötetében
Zsoldos Jenő írta a "Scheiber"-címszót. Fröhlich adatai pontosabbak,
mint több más, hasonló címszóé, ám még a szokásosnál kétszer nagyobb
terjedelem miatt sem lehetett teljes. Megemlíti ugyan, hogy Scheiber
maga is írt címszavakat az Enzyklopädie des Märchens köteteibe, ám
ezeket nem sorolja fel. Scheiber aggáda-tanulmányaiból több
cikk-sorozat származott, előbb a budapesti Acta Antiqua, majd éppen
a Fabula hasábjain. (A magyar verziókat itt nem említjük.)
Szerencsére az Essays on Jewish Folklore and Comparative Literature
c. nagy tanulmánykötetébe (1985) nem csak angol nyelvű dolgozataiból
válogatott, hanem mintegy 170 (!) német, és tucatnyi francia nyelvű
cikket is közöl, sőt a kötet elején ("végén" - attól függően, honnan
nyitjuk ki a könyvet) 12 héber nyelvű cikket is megtalálhatunk.
Scheiber előszava ugyan beszámol erről az angol nyelvű olvasónak, ám
nem minden folklorista vette magának a fáradságot, hogy tüzetesen
átnézze az egész kötetet, és rájöjjön, ebben nemcsak angolul írt
dolgozatok olvashatók. Scheiber több esetben is kiegészítette
korábbi írásait, vagy újból foglalkozott a témával. Minthogy
elsőrangú motívumkutató volt, igazán érdemes lenne legalább az
"angol" kötet és a háromkötetes magyar kiadás alapján egy teljes
motívum-mutatót összeállítani, és ezt valamilyen világnyelven
közzétenni. Minthogy a mesenciklopédia újabban interneten is
hozzáférhető, Scheiber ottani tevékenysége végül is megismerhető.
Ám igazában akkor sáfárkodnánk jól e hatalmas művelődéstörténeti
anyaggal, ha utána tudnánk nézni, egy-egy motívumról írt-e Scheiber?
Hogy az ilyen keresés milyen élvezetes, sőt meglepő eredménnyel jár,
könnyen bizonyíthatom.
A nemzetközi mesekatalógus ATU 985* számon tartja nyilván azt a
történetet, melyben a börtönbe zárt/halálraítélt apát lánya tejével
táplálja. Ezt a mind szövegben, mind képi ábrázolásban Európa-szerte
ismert motívumot Caritas Romana néven emlegetik. Legutóbb Bitskey
István tett közzé tüzetes tanulmányt a régi magyar irodalomban
ismert előfordulásairól. Scheiber az "angol" kötet 342. lapján a
római történetíró, Valerius Maximus adatát, meg a kortársi román
írónő, Veronica Porumbacu változatát idézi. Ez is egy tipikus "régi
történet új köntösben" eset. Hans-Jörg Uther új mesekatalógusa (The
Types of International Folktales - Helsinki, 2004) tud Valerius
Maximusról, de nem említi Scheiber cikkét - noha ők leveleztek
egymással, és a mesekatalógus bibliográfiájában ott találjuk
Scheiber "angol" kötetét. Egyébként szintén Uther írta a
meseenciklopédia Valerius Maximus-címszavát, amelyben olyan sok
folklór motívumról esik szó, hogy ezeket egyenként nem is tudja
tárgyalni a cikkíró. Viszont a meseenciklopédia megfelelő címszava
(a 11. kötetben a Säugen) kiválóan tájékozott szerzője már jóval
gazdagabb háttér előtt mutatja be a Motif-Index R 81 számán
nyilvántartott motívumot.
Vagyis ez egy évezredes, sokfelé elágazó szövegmotívum, amiről
természetesen volt Scheibernek mások által nem ide kapcsolt érdekes
adata.
Rögtön az előbbi cikk előtt Scheiber kötetében a "Warum die
Bizyklisten?" (tulajdonképpen keserű vicc) szövegét olvassuk.
Scheiber említi, hogy Katherine Anne Porter Bolondok hajója c.
regényéből készült amerikai filmben elhangzik a következő párbeszéd:
a kerékpárosok és a zsidók miatt veszítették el a németek a
világháborút. De miért a kerékpárosok miatt? - kérdi a párbeszéd
egyik résztvevője. De miért a zsidók miatt? - kérdi a másik.
Ez a párbeszéd nincs meg a regényben, csak a filmbe tették bele.
Scheiber maga mint Móricka-viccet ismerte, már korábbról. Utal erre
a szlovák dráma-író, Peter Karvas is egyik színdarabjában. Sőt, ami
még váratlanabb, Karinthy Frigyes a Hököm színház III. kötetében
"Propaganda" címen megtalálható zseniálisan jövőbelátó írásában is
használja. ("A motorbiciklisták és haltenyésztők, mint a leendő
világháború közvetlen előidézői és okai minden politikai jogtól
megfosztandók, és esetleg vagyonukat az állam elkobozza.") A
szövegekben a "biciklisták" következetes említése arra vall, hogy
ezek valamilyen közös forrásból származtak, és még a második
világháború előtt.
Egy ilyen adatot a legedzettebb folklorista sem tud könnyen
megkeresni. (Sőt - én nem találtam meg, hogy Scheiber magyarul
közölte-e?)
Negyed század múltán is van még mit tenni Scheiber életművének
ismertté tevése ügyében - amelynek most csak kis szeletét
villantottam fel. Minthogy egészen friss publikáció, megemlíthetem
hogy a meseenciklopédia Ungarn-címszavában szerepel Scheiber neve,
még az ő három magyar kötetének adatai is.
Végül egy százéves verseskötetből idézek pár jól ismert sort, azt
hiszem ezek ide is tartoznak.
Egy férfiról szólnak, aki
Se don, se von, se pán, se sír - csak reb,
Művelt füleknek tiszta gaudium.
Lehetne hősnek tán érdekesebb,
De meghatóbb nem, bízvást mondhatom.
Remélem, nem kell ideírni a forrást - még emlékezünk erre.
 |
