Pejin Attila:
Egy pályakezdő fiatal rabbi nehézségeiről

Flesch Ármin Ókanizsán[1]

A vidéki zsidóság külön sorstragédiája, hogy fizikai megsemmisítését az emlékezet tárgyi hordozóinak eltűnése kísérte. Deportálását követően ingóságait szétrabolták, zsinagógáit nagyrészt lebontották, jobbik esetben a felismerhetetlenségig átalakították, a hitközségi irattárak zöme megsemmisült, esetleg lappang még valahol egy padláson (a családfa-kutatóknak ez külön keserűséget szokott okozni, ha az 1895 előtti időszakra vonatkozó forrásokat: a hitközségi anyakönyveket keresik). A legtöbb helyen csak a temető tanúskodik arról, hogy ott valamikor zsidó közösség is élt. Magyarkanizsa azon ritka kivételek közé tartozik, ahol a hitközségi irattár szinte teljes egészében megmaradt. Anyagának nagy része a zentai Történelmi Levéltárban található, kisebb része (anyakönyvek az 1872–95-ös évekből) a Vajdasági Levéltárban.[2]

A zentai levéltárban őrzött források gazdagságát a mennyiségük mellett bizonyítja sokféleségük is (anyakönyvek, temető törzskönyve, hitközségi jegyzőkönyvek, pénztárkönyvek, adófőkönyvek, a hevrá kádisá anyaga). Ez már önmagában is külön kutatási témát kínál fel: ti. hogyan működött egy szervezett hitközség a 19. század második felétől (az anyag kibocsátási ideje – néhány kivételt leszámítva – az 1846 és 1934 közötti időszakra tehető), illetve milyen iratanyag képződött egy ilyen hitközségen belül. A mikro szintű kutatások ugyanis nemcsak helyi sajátosságokat tárhatnak fel, így árnyalva az összképet, hanem olyan részleteket, amelyekre esetleg a „nagy egész” vizsgálóinak nem terjed ki a figyelme, emellett valóban emberközelbe képesek hozni egy-egy közösséget, annak tagjait.[3]

Az anyag egyúttal érdekes nyelvemlék, hiszen egyrészt tetten érhető az a pillanat, amikor a németről áttértek a magyar nyelvre, másrészt – a „neologizálódás” következményeként – keresztény fogalmakat kezdenek használni a jegyzőkönyveikben (s bizonyára a köznyelvben is), mint pl. pap, templom, oltár stb.

Mivel a hitközségi irattári anyag elsőrangú forrás a magyarkanizsai zsidó közösség monográfiájához, természetesen mindinkább érlelődik az elhatározás egy ilyen megírásához. Erre biztatnak a zentai zsidóság történetével kapcsolatos kutatások tapasztalatai is, hiszen ott szinte teljes egészében nélkülözni kellett ezt a forrástípust, mégis sikerült elfogadható szinten megírni a közösség történetét.[4] Ennek ellenére úgy gondolom, hogy mielőtt belevágnánk a monográfiába, itt is elkerülhetetlenek bizonyos előtanulmányok. Ilyennek tekinthető ez az írás is, amelyben ismertetném az első magyarkanizsai rabbi megválasztásának körülményeit. Az esemény olyan időszakban történt, amikor a magyarországi zsidóság életében – rendezési szándék nyomán – változások következtek be.

Flesh ÁrminEgyik fontos újdonságnak számított az 1877-ben megnyílt (bár már jóval korábban megálmodott) Országos Rabbiképző Intézet. Az első generációk tudós rabbijai között tartjuk számon Flesch Ármint is, Magyarkanizsa első rabbiját.

1885. július 23-án az ókanizsai zsidó hitközség rendkívüli gyűlést tartott. Ez alkalommal ismertették a zentai járási főszolgabíróság átiratát, mely szerint ezentúl az anyakönyveket csakis az erre hivatott rabbi vezetheti. A hitközség hat hónap haladékot kapott, hogy eleget tegyen az elvárásnak. Két lehetőség adódott: a hitközség csatlakozik valamelyik rabbi kerülethez, vagy pedig saját rabbit alkalmaz. Nem tudni, hogy ez mennyire érte váratlanul az elöljáróságot; mindenesetre az időhúzás mellett döntöttek, s az átmeneti időszakra a hitközség elnökét, Kráhl Adolfot bízták meg az anyakönyvek vezetésével.[5] A közösségnek korábban nem volt rabbija, csak „pap helyettes”, ténylegesen a sakter, Weisz Mór, akit évente választottak újra e posztra.

A helyzetet bonyolította, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1924/885. sz. rendelete szerint Ókanizsa és Martonos (mint fiókhitközség) egy anyakönyvi kerületté alakult. Másrészt viszont a hitközség nem engedhette meg magának, hogy teljesen saját költségen rabbit alkalmazzon (1880-ban 371 zsidó élt Ókanizsán, az összlakosság 2,9 %-a [6]), ezért költségpótlás okán Ókanizsa községhez fordult, amelynek közgyűlése évi 800 forintot szavazott meg erre a célra.[7]

Ezzel lehetővé vált, hogy kiírják a pályázatot, amelyben a következő feltételek szerepeltek:

1. A rabbi javadalmazása évi 1000 ft fizetés és 200 ft lakbértérítés, valamint az anyakönyvvezetéssel kapcsolatos mellékjövedelem.
2. A rabbi kötelességéhez tartozik a hitoktatás is az elemi iskolában.
3. A pályázó „a budapesti papneveldét végzett egyén legyen”.
4. A választást próbaszónoklat előzi meg.
5. A pályázat július 15-ig lesz nyitva, s a Pester Lloydban jelentetik meg.[8]

Flesch Ármin neve már ekkor felmerült; akkor még „papjelöltként” felajánlotta, hogy újévkor és engesztelőnapon hitszónoklatot tartana, s ennek fejében csak útiköltséget kér. A testület ezt jóvá is hagyta.[9]

Flesch Ármin feltűnése persze nem volt véletlen, hiszen édesapja a közeli Zentán tanítóskodott, bátyja pedig ugyanitt élt. Ő maga még Bácsalmáson született 1865. április 11-én.[10] Gyermekkoráról semmit sem tudunk, de a család feltehetően nem sokkal születése után költözött Zentára. Amikor ugyanis 1869 végén a zentai felekezeti iskolák közül a római katolikus, majd az izraelita is községivé lépett elő, az izraelita iskola három tanítójának egyikeként Flesch Joachim neve tűnik fel.[11] Bátyja, dr. Flesch Miksa szintén Zentán élt, ahol ügyvédi irodája volt, de takarékpénztári igazgató is volt egy ideig. Emellett jelentős szerepet vállalt a hitközség életében: különösen nagy szószólója volt a felekezeti iskola visszaállításának.[12] (S talán ő volt az, aki anyagilag támogatta öccse első könyveinek megjelenését is.)

Flesch Ármin tehát már a pályázat kiírása előtt értesülhetett az ókanizsai hitközség rabbi választási szándékáról akár az édesapjától, akár mert abban az időben Zentán tartózkodott. Szerencsés egybeesés volt számára, hogy a rabbiállást akkor hirdették meg, amikor már a budapesti rabbiképző végzett hallgatója volt. (S nemcsak az: a bölcsészeti fakultást is befejezte.)

Az 1887. június 21-én megtartott hitközségi gyűlésen az elnök bemutatta az Országos Rabbiképző Intézet által 205/887 sz. alatt kiállított végbizonyítványt, mely szerint Flesch Ármin befejezte felsőbb tanulmányait, s mivel a pályázatra más számba vehető jelentkező nem volt, határozatot hoztak a rabbiválasztási közgyűlés egybehívására. Némi árnyékot vet az egész procedúrára, hogy egyidejűleg elfogadták Deutsch Ferenc képviseleti tag indítványát is, melynek értelmében (a korábbi feltételeket módosítva) a leendő rabbi az anyakönyvvezetést külön díjazás nélkül vezesse, továbbá a martonosi hitközség által fizetett évi 80 ft hozzájárulási díj a hitközség pénztárát illesse. Kötelezték Flesch Ármint arra is, hogy egy éven belül a diplomáját is bemutassa, ellenkező esetben megválasztása egyszerű gyűlési határozattal is megszüntethető.[13]

Ünneprontóként hatott továbbá az is, hogy a július 10-re egybehívott közgyűlés nem volt döntőképes, mivel a 65 választójoggal rendelkező közül csak 27-en voltak jelen, s a hitközség alapszabályainak 15. §-a a szavazati joggal bírók legalább felének jelenlétét írta elő. Ugyancsak az alapszabályok szerint ilyenkor 14 nap múlva ismét összehívhatják a választói közgyűlést, s ilyen esetben a testület, tekintet nélkül a jelenlevők létszámára, döntőképes. Mivel fél órai szünet (várakozás) után sem változott a helyzet, új időpontot tűztek ki, augusztus 10-ét.[14] A jegyzőkönyvekből nem derül ki, mi volt mindennek az oka: érdektelenség, avagy újabb időhúzás. De az új időpont is arról tanúskodott, hogy nem igazán volt sietős a hitközségnek. A július 10-én megtartott rendkívüli közgyűlésen viszont már a jelenlevők egyhangúlag megválasztották Flesch Ármint rabbinak.[15] Egy héttel később arról is határoztak, hogy a rabbi székfoglalása augusztus 30-án legyen, mégpedig ünnepélyes keretek között a nagyvendéglőben. Erre meghívják a római katolikus és a görög keleti lelkészt, a járási főszolgabírót (Matkovits Lajost) és a szolgabírót (Rezsny Aurélt), Ókanizsa község elöljáróságát, képviselőit. A rabbiért Zentára Kráhl Adolf hitközségi elnök személyesen fog elmenni saját fogatján. Az ünnepség költségeire 30 forintot utalnak ki.[16]

Ez az ünnepség mintha hangulati változást hozott volna a rabbi irányában, mert több határozatban is kedvező módon intézkedtek vele kapcsolatban.

Mivel a érvényben levő alapszabályok a rabbiról nem szóltak, lévén hogy az állás korábban nem volt betöltve, a gyűlés határozatot hozott arról, hogy a rabbit a hitközségi iskola felügyeletével megbízza, ezzel egyidejűleg a hitközség rendes tagja is lesz. Ugyancsak az előbbi ok miatt határozatilag megállapították a „stólajövedelem” tételeit:

1. Esketés szegényebb sorsúaknál 2 ft. 50 kr., másoknál 5 ft.
2. Szónoklatért esketés alkalmával 5, illetve 10 ft.
3. Kszube kiállítása 1, illetve 2 ft.
4. Chóver [?] 2 ft.[17]
5. Temetkezési szónoklatért 5 és 10 ft., szegényeknél 3 ft.

Mivel a rabbi részére a zsinagógában eddig nem volt külön ülés, egy ilyet „az oltárnál” készítettek.

A rabbi kérte a hitközséget, hogy mivel az engesztelőnapi és farsangi napok alkalmával szokásos ajándékozás, illetve ilyen ajándékok elfogadása „a rabbi méltóságával alig összeegyeztethető”, ezen ajándékok megváltása címén egy meghatározott összeget állapítsanak meg. Ezt a kérést teljesítették, s évi 150 forintnyi, két részletben kifizetendő átalányösszeget állapítottak meg. Értesítették a martonosi hitközséget, hogy a rabbi átvette az anyakönyvvezetést, emellett hajlandó (amennyiben őt a martonosiak rabbijuknak elfogadják) évente kétszer díjmentesen körükben hitszónoklatot tartani.[18]

Amikor értesültek Flesch Ármin nősülési szándékáról, ismét foglalkoztak vele. Mivel „országszerte, de talán világszerte szokás”, hogy a hitközségek papjuk házasodásakor egy szobát bebútorozzanak, egyhangú határozat született arról, hogy a rabbi házassága alkalmával ők egy hálószobát rendeznek be. A bútorok megvásárlásával az elnököt és a pénztárost bízták meg, a kiadás fedezése a hevrá kádisá terhére történt.[19]

Eddig az idill. Ami utána következett, enyhén szólva is kínosnak mondható, s bár nincs erre közvetlen bizonyítékunk, Flesch Ármin ambíciói mellett hathatósan közrejátszhatott abban, hogy amikor erre lehetőség kínálkozott, távozott Ókanizsáról. Annak ellenére ugyanis, hogy az előző évben megszabott egy éves határidő még nem telt le, felvetették a hiányzó rabbioklevél (hatóra) kérdését.

Azon a bizonyos, 1888. február 23-án megtartott hitközségi gyűlésen az elnök bemutatta a Flesch Ármin részére kiállított két hatórát, s hozzátette, hogy a rabbi állítása szerint egy harmadik a napokban érkezik meg a nyíregyházi rabbitól. Ugyanakkor felemlítik, hogy már közbeszéd tárgyát képezi, miszerint a rabbi a budapesti szemináriumtól nem kapta meg a hatórát, s azt mást rabbiktól szerezte be. Stein Lipót képviseleti tag megjegyezte, hogy a hírlapokban olvasta: a szemináriumon hat egyén közül öt megkapta, s csodálkozik, miért éppen Flesch Ármin lett visszautasítva. Enyedi Mór hitközségi jegyző szerint korai még erről beszélni, hiszen amikor a rabbit megválasztották, egy év határidőt adtak neki az oklevél beszerzésére, s ez csak szeptember 1-én telik le. Grüner Jakab indítványozta, hogy mivel annakidején nem volt kikötve, hogy az oklevelet a szemináriumtól kell beszerezni, de ha ez annakidején így volt értelmezve, teljesen belenyugszik a rabbik által kiállított hatórák érvényébe, azonban a kedélyek lecsillapítása végett szeretné, hogy Flesch Ármin egy, a hitközség által kijelölt papnál újból vizsgázzék, és ennek bizonyítványa lenne mérvadó. E célból ajánlja megkeresni a bajai hitközség rabbiját. Deutsch Ferenc szerint már a pályázati hirdetésben világosan követelték, hogy az állásra csakis olyanok jelentkezzenek, akik a budapesti szemináriumon végeztek. Meg van győződve róla, hogy a hitközség tagjainak többsége a szemináriumi végzettség alatt a hatóra beszerzését is onnan képzelte, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a szemináriumi végzettséget ennek értelmében követeljék; mivel azonban a rabbi a szeminárium által egy éve visszavettetett, ám a rabbi magánúton az okleveleket beszerezte, javasolta az egy év halasztást, de ugyanakkor utasítsák a rabbit, hogy ezalatt pótolja a hiányosságot. Weiszberger Ignác támogatta a javaslatot, de kérte, hogy a rabbi írásbeli nyilatkozatot adjon erről, ha pedig a kiszabott határidő alatt nem szerezné be az említett okmányt, úgy magát az ügy további tárgyalása nélkül is elbocsátottnak tekinti. Ez utóbbi javaslat értelmében hoztak határozatot, s erről értesítették Flesch Ármint.[20]

A jegyzőkönyvekből sajnos nem derül ki, mi volt az oklevél kiadása körüli késlekedés oka: a rabbiképző mulasztása avagy éppen Flesch Árminé. Mindenesetre az 1888. december 9-én megtartott gyűlésen Kráhl Adolf bemutatta az intézet által 1888. november 28-án kiállított oklevelet, melynek értelmében Flesch Ármin a rabbiteendők teljesítésére a szeminárium által is feljogosíttatott. Ennek alapján a hitközség őt állásában véglegesen is megerősítette.[21]

Ha figyelmesen végigkövetjük a fentebb idézett jegyzőkönyvek ama részleteit, melyek a rabbiválasztás feltételeit taglalják, láthatjuk, hogy a rabbiképző által kiadott hatóra körüli kérdés inkább mondvacsinált volt, mint indokolt, hiszen Flesch Ármin megválasztásakor konstatálták, hogy az oklevél még hiányzik, és hogy ennek beszerzésére egyéves határidőt szabtak meg. Érthetetlennek tűnnek tehát az időközben felvetett aggályok, hacsak nem feltételezünk háttérbeli intrikákat, amelyek a rabbi személye ellen irányultak. Erre nincs bizonyítékunk, hacsak nem tekintünk annak egy későbbi esetet, amellyel a hitközségi gyűlés is foglalkozott. Szó volt ugyanis a rabbi és a kántor, Kohn Benjámin között támadt viszályról, ami odáig fajult, hogy az imaházi istentiszteletet is megzavarta.[22] Lehet, hogy mindez a tekintélyek próbája volt, hiszen a fiatal, pályakezdő rabbi, aki származását tekintve nem is volt ókanizsai, nyilvánvalóan nem sok tekintéllyel bírhatott a hitközség előtt.

Az eset abból a szempontból is érdekes, hogy korábbi jog-, illetve szokásgyakorlatot tükröz, ami a Rabbiképző megalakulása után úgy tűnik, még hosszú évekig értelmezésbeli eltérésekhez vezetett – legalábbis ez érhető tetten Flesch Ármin példáján. Rabbiképesítő oklevelet egyes rabbik is adhattak, de rendszerint testület vagy intézmény állította ki. Magyarországon ortodox körökben a hatórát kérő a jesiva elvégzése után három nevesebb rabbihoz fordult oklevélért, amelyet csak a vizsga letétele után kaphatott meg. A rabbioklevél megszerzésének másik módja volt, hogy az illető elvégezve a budapesti Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet alsó és felső tanfolyamát, rabbiképesítő vizsgára jelentkezett, melynek sikeres letétele után megkapta a képesítést. A jesivák közül régen csupán a pozsonyi bírt nyilvánossági joggal, és csak a pozsonyi jesiva vezetősége által kiállított rabbioklevéllel nyerte el az illető az államadta lelkészi jogokat.[23] Nem véletlen tehát, hogy Flesch Ármin addig is, amíg a rabbiképző oklevelére várt, a régi szokás szerint három rabbitól kért oklevelet, de ezt bizonyára ideiglenes megoldásnak tekintette. Az is lehet, hogy ezt értették egyesek félre.[24]

Mivel az összes mozgatórugót nem ismerjük, nem állíthatjuk biztonsággal, hogy a fiatal rabbi a hitközség kicsinyes akadékoskodásai miatt távozott Mohácsra. Ha később befutott pályáját vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az ókanizsai hitközség ezért a hozzáállásért nagy árat fizetett. De az is lehet, hogy éppen a benne munkálkodó ambíciók miatt keresett magának olyan helyet, ahol ezek jobban kibontakozhatnak. Mohácson ugyanis 1880-ban 752 zsidó élt, s bár maga a város kisebb volt Ókanizsánál, a nagyobb létszámú hitközség nagyobb kihívásnak tűnt.[25]

Az ókanizsai hitközség 1889. június 17-i gyűlésén olvasták fel Flesch Ármin átiratát, amelyben tudatja a hitközséggel, hogy Mohácson rabbinak választották meg, ezért itteni állásáról augusztustól leköszön.[26]

Távozása után kiírták a pályázatot, mivel szeptember 1-től már új rabbit szerettek volna alkalmazni. Erre azonban csak 1891-ben került sor: az új rabbi, Rosenberg Ede április 2-án foglalta el az állását.[27]

***

Flesch Ármin pályája tehát Mohácson teljesedett ki; itt működött egészen a vidéki zsidóság deportálásáig (feltehetően ő is Auschwitzban vesztette életét 1944-ben). Tevékeny részt vállalt a mohácsi közéletben főleg felolvasásokkal és a nemzeti ünnepeken tartott beszédeivel. Rengeteg cikke és tanulmánya jelent megkülönböző felekezeti lapokban és évkönyvekben. Hitszónoklatait, ünnepi beszédeit és felolvasásait külön füzetekben is megjelenttette.

Fontosabb művei:

Jakob Anatoli filozófiája. Budapest, 1887.
Gondolatok a Talmudból. Zenta, 1898.
A mohácsi Chevra Kadisa 50 éves története. Mohács, 1902
A Zsidó. Mohács, 1908, 19112
Az élet meghosszabbítása bibliai és talmudi alapon. Mohács, 1910.
Peszachi Hagada. Galánta, 1914.[28]
Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat (IMIT) évkönyveiben (1895—1929) megjelent irodalmi munkák:
Vendégszeretet a Talmudban. 1899. 226—235. o.
A zsidó a magyar közmondásban. 1908, 176—194. o.
A halál zsidó szempontból. 1911, 122—142. o.

 



[1] Ókanizsa – ma Magyarkanizsa (Kanjiža).

[2] Pejin Attila: A zentai Történelmi Levéltár zsidó vonatkozású anyagának áttekintése. Zenta, 1999. 5–15. o., valamint Fodor István–Apró Erzsébet: A vajdasági levéltárak magyar provenienciájú fondjai és állagai 1918-ig. Budapest, 2008. 69. o.

[3] A hitközségek szerveződéséről összefoglaló módon ír Újvári Péter szerk.: Zsidó lexikon. Budapest, 1987 [1929-es kiadás reprintje] „hitközségek” címszava (867–868. o.), valamint egyéb, a témához kapcsolódó címszavak. Részletesebben lásd Frojimovics Kinga: Magyarországi zsidó anyakönyvek 1760-tól napjainkig (Hazai levéltárak és irattárak). Budapest, 2007. 13–55. o.

[4] Pejin Attila: A zentai zsidóság története. Zenta, 2003.

[5] Zentai Történelmi Levéltár, F: 607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892): 1885. július 23-i és dec. 14-i jegyzőkönyv.

[6] Kepecs József szerk.: A zsidó népesség száma településenként (1840–1941). Budapest, 1993.

[7] Zentai Történelmi Levéltár, F: 607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892): 1886. január 6-i és június 14-i jegyzőkönyv.

[8] Uo. 1886. június 14-i jegyzőkönyv.

[9] Uo. 1886. szeptember 8-i jegyzőkönyv.

[10] A család bajai származású volt. A bajai Flesch Áron fia volt Flesch Ábrahám Wolf, ennek a fia pedig Flesch Jeruhám-Joachim, Ármin édesapja. (Horváth Zoltán: Bácsalmás város zsidó közösségének története (1750–1950). Bácsalmás, 2006. 207. o. )

[11] Pejin 2003,  98. o.

[12] Uo. 81. és 142. o.

[13] Zentai Történelmi Levéltár, F: 607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892): 1887. június 21-i jegyzőkönyv.

[14] Uo. 1887. július 10-i jegyzőkönyv.

[15] Uo. 1887. augusztus 10-i jegyzőkönyv.

[16] Uo. 1887. augusztus 18-i jegyzőkönyv.

[17] Ezt a kifejezést nem tudtuk biztonsággal feloldani. A „chóver” elsődlegesen társat jelentett, de címet is: azokat a nőtlen zsidókat, akik a hittudományokban bizonyos jártasságra tettek szert, ezzel a címmel illethették. Nekik a rabbi erről „chóver-levelet” állított ki, s talán ennek a díját sorolták fel tételként.

[18] Uo. 1887. szeptember 6-i jegyzőkönyv.

[19] Uo. 1887. december 23-i jegyzőkönyv.

[20] Uo. 1888. február 23-i jegyzőkönyv.

[21] Uo. 1888. december 9-i jegyzőkönyv.

[22] Uo. 1888. október 2-i jegyzőkönyv.

[23] Ujvári, 345–346. o.

[24] Mindennek tetejében a rabbiképző még viszonylag fiatal intézmény volt, nem tudatosodhatott tehát kellően a magyarországi zsidóságban, hogy megváltoztak az idők mind a rabbiképzés, mind pedig a rabbiválasztás tekintetében, s egy olyan hitközségben, amelynek korábban nem volt rabbija, ez fokozottan érvényes volt.

[25] Kepecs, 84. o.

[26] Zentai Történelmi Levéltár, F: 607.1 Ókanizsai Izraelita Hitközség. Képviselőtestületi jegyzőkönyvek (1858–1892): 1889. június 17-i jegyzőkönyv.

[27] Uo. 1891. március 30-i jegyzőkönyv. A Zsidó lexikon tévesen „Rosenberger”-ről ír, de nyilván ugyanarról a személyről van szó. 1859-ben született Balkányban. 1880 és 1890 között volt a rabbiképző növendéke. 1889-ben szerezte meg a bölcsészdoktori, egy évvel később a rabbiképesítési oklevelet. Ő is újdonsült diplomásként került tehát Ókanizsára, viszont ő itt élt rabbiként egészen 1913-ban bekövetkezett haláláig. (Ujvári, 752. o.)

[28] Ujvári, 282. o.

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz