Róbert Péter:
Zsidó házasságok létrejöttének vizsgálata történelmi és szociális szempontból


Zsidó felfogás szerint a házasság felülről elrendelt, isteni eredetű intézmény. Zsoltár említi:"Isten vezeti az az egyedülvalót a házasságba". A Midrás már szociálisan kiszélesíti a gondolatot, kiterjesztve a törvénytelen születésűekre, akik akkor hátrányosan diszkriminált, szinte kirekesztett állapotban voltak. "Hagyja el a férfi atyját, anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy egy lénnyé váljanak." (Mózes II.könyve) Eleinte eltűrték a többnejűséget, de ez inkább csak a legfelső réteg szokása volt, királyoknál diplomáciai kapcsolatokat, szövetségkötést erősítettek meg vele. Teljesen csak a nagy Gersom rabbi tiltotta be a XI.században - egyes szerzők szerint csak 1000 évig érvényes a tiltás, ami mostanában járna le. Egyetlen esetben lehet második házasságot kötni, ha erre gyermektelenség és egyéb méltánylandó körülmények esetén száz rabbi ad írásos engedélyt. A régi feleséget ilyenkor továbbra is méltányos bánásmódban kell részesíteni .

A Biblia védelmezte az özvegyet, a sógorházasság intézményével, amely kötelezte az elhúnyt férj testvérét annak feleségül vételére, hogy "testvére házát ilyen módon felépítse". Humánus módon azonban módot adott ennek elkerülésére a "chalucó" által. Nagyon fontosnak, a házasság céljának tartották a gyermekeket, az utódlás biztosítását. Sára nem tudott szülni Ábrahámnak, ezért Hágár nevű szolgálójához küldte be férjét, hogy utód születhessék. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a lányok szüzességének, szigorú szabályokkal akadályozták meg a házasság előtti kapcsolatot. A fiútestvérek védtek húgaikat, nővéreiket, erre példa, hogy amikor a hivita Sekhem meggyalázta Dínát, Jákob és Lea leányát, hiába vette feleségűl, fivérei megtámadták és kifosztották a várost. "Hát mint paráznával bánjanak-e nővérünkkel?- hozták fel indokul.

A házasságot többnyire a szülők, a család hozta létre, de nem a leány kifejezett tiltakozása ellenére. Volt ünnep, amikor a leányok szépen felöltözve nyilvánosan táncoltak, a házasuló legények kiválaszthatták jővendőbelijüket. A menyasszony virágkoszorút viselt, neve ma is "Kalla", ami virággal koszorúzottat jelent. Nyilvánosság előtt az asszony félfátyolt (ceif) viselt. Ügyeltek a házassági hűségre, a házasságtörést szigorúan büntették. "Aki házasságot tör felebarátja feleségével, ölessék meg a házasságtörő férfi és a házasságtörő nő". Gyanú esetén a feleségnek pap előtt esküvel, "lisztáldozat" mellett kellett bizonyítania ártatlanságát. Mivel a férj kérte ezt, a "féltékenység lisztáldozatának" nevezték, a pap kezében volt "a keserűség átokhozó vize". Viszont megengedték a házasság felbontását, de ezt a férj jogának tekintették.

Később a Talmud is társadalmi kötelességnek minősítette a házasságot. "Akinek nincs felesége, nem is ember" (Jebámot 6.6) Aki nem hoz létre utódot, olyan mintha vért ontana. Rabbi Jaakov szerint Isten képét rontja le. Pártolták a korai házasságot, a férfiakat már 18 évesen alkalmasnak tartották, szakálluk megnövesztése előtt. Oroszországban a katonaság elkerülését is szolgálta ez, de sikertelenül, később még a zsidó gyerekeket is elszakították a családtól. A leányokat még hamarább férjhez igyekeztek adni, ennek oka sajnos többnyire a zsidó nők védtelensége, fenyegetettsége. Közmondás tartotta: "Korán felkelni és korán megházasodni nem árthat".

Ha nem volt kérő, rabszolga felszabadítását ajánlották az apának (Peszáchim 113). Az apa engedélye kiskorú leánynál kötelező volt. Házasság előtt szerződésben szabályozták a kelengye, a hozomány és elválás esetén a nő végkielégítésének összegét. Kohén apa leánya kétszeres díjat kaphatott. Ezenkívül letétbe helyezték válás esetére a hozomány másfélszeresét, azért ilyen nagy összeget, hogy elvegyék a kedvet az elsietett válásoktól, emlékezve Maleachi proféta szavaira, hogy az oltár is együtt sír az elvált asszonyokkal. A házasságot eljegyzés előzi meg, a házasságkötést lakodalom ünnepli. Tilos volt rokonok házasságkötése, kohén és levita nem vehetett el rabszolganőt, elváltat. "Aki leányát öreg emberhez adja, paráznaságra kényszeríti". Gondoltak a genetikai öröklésre: "Magas növésű ne vegyen el magas növésűt, törpe ne vegyen el törpét, világosszőke világosszőkét, fekete ne vegyen el feketét, mert ezek a tulajdonságok az utódokban felfokozódhatnak" (Bechór.45). A házasságkötés szertartása "hupa" alatt történik, oszlopai fáját az ősidőkben az apák már gyermekük születésekor elültették: fiúknál cédrus - lányoknál ciprusfát… Két mulatságot is tartottak: a menyegző napján és a követő szombaton. A meghívottak közé diót és mandulát szórtak, versekben dicsérték a menyasszonyt. Mivel a Templom lerombolása után a zsidó vigalomnak nem volt szabad teljesnek lenni, ezért Mar Bar Rabina óta poharat törtek össze a lakomán, később a szertartás végén a vőlegény taposta össze, aki néhol ugyanezért halotti inget viselt. Létezett házasságkötés helyettes útján is, kiskorú leányt az apa képviselhette. A menyasszony haját lenyírták a házasság után, ennek a szokásnak több magyarázata van. Legvalószínűbb azért, hogy tessék idegen férfiaknak, de mivel a keresztes hadjáratok zavargásai óta hallunk róla, sajnos elképzelhető, hogy az esetleges erőszaktétel elkerülésére. Egyébként ezt a szokást 1851-ben az orosz hatóságok betiltották, akkor jött szokásba a vallásos asszonyok parókaviselése.

A házasságot továbbra is a családok hozták össze, néha bonyolult tárgyalások eredményeként. Anyagiakon kívül fontos szempont volt a származás, a családban élt vagy élő tanult férfiak, különösen rabbik száma. A "jó" házasságot már a gyerek születésekor kezdik tervezni, és ebben nemcsak a családtagok, ismerősök segítenek. Kialakul a hagyományos zsidó társadalom egyik jellegzetes foglalkozása, a hivatásos házasságközvetítő, a "sádchen". Ő a zsidó házasság nélkülözhetetlen eleme, néha messzi vidékek, sőt más országok családjai közt hoz létre rokonságot. A tanulás megbecsülését jelzi, hogy néha az após évekre vállalta a teológiai tanulmányokat folytató vő eltartását.

A házasságok száma a történelmi helyzet során váltakozott. Néha a hatalom korlátozta a zsidó házasságkötéseket, gátolván a zsidók túlságos szaporodását. Így volt ez századokon át a Habsburg-birodalomban, ahol Csehországban családonként csak a legidősebb fiú kapott házassági engedélyt. Közülük sokan Magyarországra jöttek nősülés céljából!

Ekkor már kialakult az egymás közti házasodás gyakorlata. Rabbi nem adott össze zsidót nem-zsidóval, sőt törvénytelen származásúval (mamzer) sem. Nem volt ez mindig így!

Mózes is Cipórát, midjanita pap leányát vette el, de később már elítélik, mint Acháb esetében aki Jezabel szidóni .királylánynak volt a férje. A babiloni száműzetés utáni visszatérés korában elrendelték, hogy el kell küldeni az idegen származású feleségeket, sőt a tőlük született gyermekeket is. Ezt az embertelen intézkedést a - főleg szamaritánusokkal kötött - vegyes házasságok nagy számával indokolták. Mindenesetre ezek a tiltások egészen a zsidóság XIX. századi egyenjogúsításig éltek, a rabbinikus halácha nem engedte meg az ilyen házasságot. Természetesen voltak ilyen házasságok, de ez az egyik fél - természetesen a zsidó - áttérését feltételezte. Amikor bevezették a polgári házasságot ez a jogi akadály megszűnt. Ettől fogva egyre gyarapodtak az ilyen frigyek. Magyarországon az 1894. évi XXXI.tc. hozta be a kötelező polgári házasságot, ami a vegyes házasságok számának emelkedését idézte elő. Ezeket azonban rabbi előtt továbbra sem lehetett kötni. Nagy feltűnést okozott, amikor Rosenberg Sándor aradi főrabbi vegyes házasságot áldott meg a zsinagógában. Lelkésztársai felléptek ellene, s ez nem válhatott gyakorlattá. Maga a polgári házasság bevezetése sem ment könnyen. A javaslatot különösen a főrendiház (ahol papok és arisztokraták ültek) ellenezte. Ferenc József három új tagot nevezett ki, hogy meglegyenek a szükséges szavazatok. De küzdött ellene az orthodoxia is. Végül már csak azt kérték, hogy válás esetén a törvény követelje meg a rabbinikus válólevél (get) bemutatását, de nem sikerült keresztül vinni. Az új törvény szerint a gyermekek nemük szerint követik a szülők felekezetét - a fiú az apáét, a lány az anyáét. Ez ellenkezett a születendő gyermekek vallása tekintetében a zsidó szokással, amely az anya vallását tartotta irányadónak. Sokak örültek a törvénynek, Dankó Pista nótát írt üdvözlésére. Országszerte énekelték:

" Nem esünk rózsám kétségbe,
Meghozta Wekerle törvénybe…"

A vegyesházasságok gyakorisága ettől kezdve megszakítás nélkül emelkedett és a zsidótörvények előtti érte el maximumát. Érdekes módon többnyire a vőlegény volt izraelita vallású. Ennek több magyarázata volt. Ne feledjük, hogy a nők elhelyezkedési lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, a férjhez nem ment leányok terhet jelentettek a családnak, tehát bizonyos idő után nem nagyon válogathattak, el kellett fogadniuk azt, aki megkérte őket. Sok volt az akkori fogalmak szerint "idősebb".menyasszony. Általában a zsidó fél volt a vagyonosabb. Ezzel egyenlítve ki tagadhatatlanul létező társadalmi előítéletet. Ugyanakkor volt egy bizonyos kedvező vélekedés is, hogy a zsidók jó férjek. Ez a takarékos, polgári életmódra és a mérsékelt italfogyasztásra vonatkozott és a korabeli szépirodalomban gyakran tükröződik. Meg kell jegyeznünk, hogy a vegyesházasságok általában nem házasságszerző által jöttek létre, több volt köztük az érzelmi alapon, néha a család ellenkezése dacára kötetett.

Érdekes egy pillantást vetni az I. világháborút megelőző idők külföldi adataira.
1908-12 évek között Nyugat - Európában már aránylag magas volt a vegyes házasságok aránya: Franciaország 6,5%, Németország 5,2%, Hollandia 4% . Viszont Kelet-Európában - ahol a zsidók nem voltak egyenjogúak, ennek a töredéke: Románia O,8%, Oroszország 0,6%, Törökország 0,5%!. Nálunk az arány a fővárosban a Nyugathoz igazodott (6-7, majd egyre növekedik, a háború előtt már 14 %), vidéken ennél jóval kevesebb volt. Érdekes, hogy a háború alatt sokkal több lesz, 1915-ben a zsidók által kötött házasságok egynegyede vegyes. Utána csökken, talán a megnövekedett antiszemitizmus hatására, ezt az arányt csak a 30-as évek elején éri el ismét, majd a zsidótörvények hatására meredeken csökken a számuk, de még 1941-ben is, amikor megtiltják, még 13,7%.

Jellemző rájuk a kevés gyermek, akik általában keresztény vallásban nőnek fel. Nem szabad az adatok vizsgálatánál elfelejtenünk, hogy ezen házasságok egy része nem volt valódi vegyes házasság, mivel a keresztény házasfelek egy hányada az 1919 után egyre szaporodó kikeresztelkedettek közül került ki.

A sádchenek szerepe a modern korban némileg csökkent, viszont megjelentek a házassági hirdetések. Nemcsak a felekezetre, hanem a vallásosság fokára is utaltak ezekben, néha viszont kizárólag az anyagiakra, a hozomány összegszerű megjelölésével. Utóbbi nemcsak a zsidó házassághirdetésekre volt jellemző. A 30-as években gyakran a kivándorlás szándékát is közlik a felek, esetlegesen már megszerzett vagy reménybeli vízumra hivatkoznak.

A Holokauszt tragédiája megváltoztatta a zsidó házasodási gyakorlatot. Igen sok vegyes házasság felbomlott, pedig vegyes házasságoknál a zsidó fél - ahogy akkor nevezték - "árja
párja" bizonyos mentességre számíthatott. Viszont a nyilas törvényhozás egyik utolsó, már a Dunántúlon hozott rendelet egész egyszerűen felbontottnak nyilvánította, megszüntette a vegyes házasságokat.

1945-ben gyökeresen megváltozott a helyzet. A katasztrófa, amely a magyar zsidóságot sújtotta demográfiai jellegű is volt. Rengetegen elvesztették házastársukat, sokan próbáltak új családot alapítani. Ez a magyarázata a zsidó házasságkötések 1945-46-os években ugrásszerűen megnőtt számának. Ezek között az eddigieknél több volt a vegyes házasság sokszor a múltban nem legalizálható régi kapcsolatot törvényesítették. Azonkívül gyökeresen más volt a vidék és a főváros zsidóságának helyzete. Amíg a vidéki zsidóságot teljesen deportálták, a munkaszolgálatos férfiak tömegesen veszítették el családjukat, Budapesten a nőknek a gettóban nagyobb esélyük volt életben maradni, mint elhurcolt férjeiknek. Ez itt relatív női többletet, vidéken nők hiányát eredményezte. Egyenes következmény volt tehát mindkét nemnél a vegyes házasságok megszaporodása.

Felvetődtek haláchikus kérdések is. Így az "aguna", az özvegységét hivatalosan igazolni nem tudó asszony sorsa. Férjeik halálát (például munkaszolgálaton vagy koncentrációs táborban) nem tudták igazolni, a szemtanúk is sorstársak voltak. El kellett tekinteni a chálica, a sógor házassági kötelezettségétől is. Később a diktatúra éveiben a szekularizáció nagyon lecsökkentette a vallásilag megkötött zsidó házasságok számát. A rendszerváltás után lassú emelkedés állott be. Jelenleg mintegy 25-re tehető a zsinagógai esküvők száma évente Magyarországon.

Források
 
Zsidó lexikon Bp,1929.
 Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Párizs, 1984.
 Hét évtized a hazai zsidóság életében Bp, 1990.

Vissza a TUDOMÁNY-hoz