Zsidó felfogás szerint a házasság felülről elrendelt, isteni eredetű intézmény.
Zsoltár említi:"Isten vezeti az az egyedülvalót a házasságba". A Midrás már
szociálisan kiszélesíti a gondolatot, kiterjesztve a törvénytelen születésűekre,
akik akkor hátrányosan diszkriminált, szinte kirekesztett állapotban voltak.
"Hagyja el a férfi atyját, anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy egy lénnyé
váljanak." (Mózes II.könyve) Eleinte eltűrték a többnejűséget, de ez inkább csak
a legfelső réteg szokása volt, királyoknál diplomáciai kapcsolatokat,
szövetségkötést erősítettek meg vele. Teljesen csak a nagy Gersom rabbi tiltotta
be a XI.században - egyes szerzők szerint csak 1000 évig érvényes a tiltás, ami
mostanában járna le. Egyetlen esetben lehet második házasságot kötni, ha erre
gyermektelenség és egyéb méltánylandó körülmények esetén száz rabbi ad írásos
engedélyt. A régi feleséget ilyenkor továbbra is méltányos bánásmódban kell
részesíteni .
A Biblia védelmezte az özvegyet, a sógorházasság intézményével, amely kötelezte
az elhúnyt férj testvérét annak feleségül vételére, hogy "testvére házát ilyen
módon felépítse". Humánus módon azonban módot adott ennek elkerülésére a "chalucó"
által. Nagyon fontosnak, a házasság céljának tartották a gyermekeket, az utódlás
biztosítását. Sára nem tudott szülni Ábrahámnak, ezért Hágár nevű szolgálójához
küldte be férjét, hogy utód születhessék. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a
lányok szüzességének, szigorú szabályokkal akadályozták meg a házasság előtti
kapcsolatot. A fiútestvérek védtek húgaikat, nővéreiket, erre példa, hogy amikor
a hivita Sekhem meggyalázta Dínát, Jákob és Lea leányát, hiába vette feleségűl,
fivérei megtámadták és kifosztották a várost. "Hát mint paráznával bánjanak-e
nővérünkkel?- hozták fel indokul.
A házasságot többnyire a szülők, a család hozta létre, de nem a leány kifejezett
tiltakozása ellenére. Volt ünnep, amikor a leányok szépen felöltözve nyilvánosan
táncoltak, a házasuló legények kiválaszthatták jővendőbelijüket. A menyasszony
virágkoszorút viselt, neve ma is "Kalla", ami virággal koszorúzottat jelent.
Nyilvánosság előtt az asszony félfátyolt (ceif) viselt. Ügyeltek a házassági
hűségre, a házasságtörést szigorúan büntették. "Aki házasságot tör felebarátja
feleségével, ölessék meg a házasságtörő férfi és a házasságtörő nő". Gyanú
esetén a feleségnek pap előtt esküvel, "lisztáldozat" mellett kellett
bizonyítania ártatlanságát. Mivel a férj kérte ezt, a "féltékenység
lisztáldozatának" nevezték, a pap kezében volt "a keserűség átokhozó vize".
Viszont megengedték a házasság felbontását, de ezt a férj jogának tekintették.
Később a Talmud is társadalmi kötelességnek minősítette a házasságot. "Akinek
nincs felesége, nem is ember" (Jebámot 6.6) Aki nem hoz létre utódot, olyan
mintha vért ontana. Rabbi Jaakov szerint Isten képét rontja le. Pártolták a
korai házasságot, a férfiakat már 18 évesen alkalmasnak tartották, szakálluk
megnövesztése előtt. Oroszországban a katonaság elkerülését is szolgálta ez, de
sikertelenül, később még a zsidó gyerekeket is elszakították a családtól. A
leányokat még hamarább férjhez igyekeztek adni, ennek oka sajnos többnyire a
zsidó nők védtelensége, fenyegetettsége. Közmondás tartotta: "Korán felkelni és
korán megházasodni nem árthat".
Ha nem volt kérő, rabszolga felszabadítását ajánlották az apának (Peszáchim
113). Az apa engedélye kiskorú leánynál kötelező volt. Házasság előtt
szerződésben szabályozták a kelengye, a hozomány és elválás esetén a nő
végkielégítésének összegét. Kohén apa leánya kétszeres díjat kaphatott.
Ezenkívül letétbe helyezték válás esetére a hozomány másfélszeresét, azért ilyen
nagy összeget, hogy elvegyék a kedvet az elsietett válásoktól, emlékezve
Maleachi proféta szavaira, hogy az oltár is együtt sír az elvált asszonyokkal. A
házasságot eljegyzés előzi meg, a házasságkötést lakodalom ünnepli. Tilos volt
rokonok házasságkötése, kohén és levita nem vehetett el rabszolganőt, elváltat.
"Aki leányát öreg emberhez adja, paráznaságra kényszeríti". Gondoltak a
genetikai öröklésre: "Magas növésű ne vegyen el magas növésűt, törpe ne vegyen
el törpét, világosszőke világosszőkét, fekete ne vegyen el feketét, mert ezek a
tulajdonságok az utódokban felfokozódhatnak" (Bechór.45). A házasságkötés
szertartása "hupa" alatt történik, oszlopai fáját az ősidőkben az apák már
gyermekük születésekor elültették: fiúknál cédrus - lányoknál ciprusfát… Két
mulatságot is tartottak: a menyegző napján és a követő szombaton. A meghívottak
közé diót és mandulát szórtak, versekben dicsérték a menyasszonyt. Mivel a
Templom lerombolása után a zsidó vigalomnak nem volt szabad teljesnek lenni,
ezért Mar Bar Rabina óta poharat törtek össze a lakomán, később a szertartás
végén a vőlegény taposta össze, aki néhol ugyanezért halotti inget viselt.
Létezett házasságkötés helyettes útján is, kiskorú leányt az apa képviselhette.
A menyasszony haját lenyírták a házasság után, ennek a szokásnak több
magyarázata van. Legvalószínűbb azért, hogy tessék idegen férfiaknak, de mivel a
keresztes hadjáratok zavargásai óta hallunk róla, sajnos elképzelhető, hogy az
esetleges erőszaktétel elkerülésére. Egyébként ezt a szokást 1851-ben az orosz
hatóságok betiltották, akkor jött szokásba a vallásos asszonyok parókaviselése.
A házasságot továbbra is a családok hozták össze, néha bonyolult tárgyalások
eredményeként. Anyagiakon kívül fontos szempont volt a származás, a családban
élt vagy élő tanult férfiak, különösen rabbik száma. A "jó" házasságot már a
gyerek születésekor kezdik tervezni, és ebben nemcsak a családtagok, ismerősök
segítenek. Kialakul a hagyományos zsidó társadalom egyik jellegzetes
foglalkozása, a hivatásos házasságközvetítő, a "sádchen". Ő a zsidó házasság
nélkülözhetetlen eleme, néha messzi vidékek, sőt más országok családjai közt hoz
létre rokonságot. A tanulás megbecsülését jelzi, hogy néha az após évekre
vállalta a teológiai tanulmányokat folytató vő eltartását.
A házasságok száma a történelmi helyzet során váltakozott. Néha a hatalom
korlátozta a zsidó házasságkötéseket, gátolván a zsidók túlságos szaporodását.
Így volt ez századokon át a Habsburg-birodalomban, ahol Csehországban
családonként csak a legidősebb fiú kapott házassági engedélyt. Közülük sokan
Magyarországra jöttek nősülés céljából!
Ekkor már kialakult az egymás közti házasodás gyakorlata. Rabbi nem adott össze
zsidót nem-zsidóval, sőt törvénytelen származásúval (mamzer) sem. Nem volt ez
mindig így!
Mózes is Cipórát, midjanita pap leányát vette el, de később már elítélik, mint
Acháb esetében aki Jezabel szidóni .királylánynak volt a férje. A babiloni
száműzetés utáni visszatérés korában elrendelték, hogy el kell küldeni az idegen
származású feleségeket, sőt a tőlük született gyermekeket is. Ezt az embertelen
intézkedést a - főleg szamaritánusokkal kötött - vegyes házasságok nagy számával
indokolták. Mindenesetre ezek a tiltások egészen a zsidóság XIX. századi
egyenjogúsításig éltek, a rabbinikus halácha nem engedte meg az ilyen
házasságot. Természetesen voltak ilyen házasságok, de ez az egyik fél -
természetesen a zsidó - áttérését feltételezte. Amikor bevezették a polgári
házasságot ez a jogi akadály megszűnt. Ettől fogva egyre gyarapodtak az ilyen
frigyek. Magyarországon az 1894. évi XXXI.tc. hozta be a kötelező polgári
házasságot, ami a vegyes házasságok számának emelkedését idézte elő. Ezeket
azonban rabbi előtt továbbra sem lehetett kötni. Nagy feltűnést okozott, amikor
Rosenberg Sándor aradi főrabbi vegyes házasságot áldott meg a zsinagógában.
Lelkésztársai felléptek ellene, s ez nem válhatott gyakorlattá. Maga a polgári
házasság bevezetése sem ment könnyen. A javaslatot különösen a főrendiház (ahol
papok és arisztokraták ültek) ellenezte. Ferenc József három új tagot nevezett
ki, hogy meglegyenek a szükséges szavazatok. De küzdött ellene az orthodoxia is.
Végül már csak azt kérték, hogy válás esetén a törvény követelje meg a
rabbinikus válólevél (get) bemutatását, de nem sikerült keresztül vinni. Az új
törvény szerint a gyermekek nemük szerint követik a szülők felekezetét - a fiú
az apáét, a lány az anyáét. Ez ellenkezett a születendő gyermekek vallása
tekintetében a zsidó szokással, amely az anya vallását tartotta irányadónak.
Sokak örültek a törvénynek, Dankó Pista nótát írt üdvözlésére. Országszerte
énekelték:
" Nem esünk rózsám kétségbe,
Meghozta Wekerle törvénybe…"
A vegyesházasságok gyakorisága ettől kezdve megszakítás nélkül emelkedett és a
zsidótörvények előtti érte el maximumát. Érdekes módon többnyire a vőlegény volt
izraelita vallású. Ennek több magyarázata volt. Ne feledjük, hogy a nők
elhelyezkedési lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, a férjhez nem ment
leányok terhet jelentettek a családnak, tehát bizonyos idő után nem nagyon
válogathattak, el kellett fogadniuk azt, aki megkérte őket. Sok volt az akkori
fogalmak szerint "idősebb".menyasszony. Általában a zsidó fél volt a
vagyonosabb. Ezzel egyenlítve ki tagadhatatlanul létező társadalmi előítéletet.
Ugyanakkor volt egy bizonyos kedvező vélekedés is, hogy a zsidók jó férjek. Ez a
takarékos, polgári életmódra és a mérsékelt italfogyasztásra vonatkozott és a
korabeli szépirodalomban gyakran tükröződik. Meg kell jegyeznünk, hogy a
vegyesházasságok általában nem házasságszerző által jöttek létre, több volt
köztük az érzelmi alapon, néha a család ellenkezése dacára kötetett.
Érdekes egy pillantást vetni az I. világháborút megelőző idők külföldi adataira.
1908-12 évek között Nyugat - Európában már aránylag magas volt a vegyes
házasságok aránya: Franciaország 6,5%, Németország 5,2%, Hollandia 4% . Viszont
Kelet-Európában - ahol a zsidók nem voltak egyenjogúak, ennek a töredéke:
Románia O,8%, Oroszország 0,6%, Törökország 0,5%!. Nálunk az arány a fővárosban
a Nyugathoz igazodott (6-7, majd egyre növekedik, a háború előtt már 14 %),
vidéken ennél jóval kevesebb volt. Érdekes, hogy a háború alatt sokkal több
lesz, 1915-ben a zsidók által kötött házasságok egynegyede vegyes. Utána
csökken, talán a megnövekedett antiszemitizmus hatására, ezt az arányt csak a
30-as évek elején éri el ismét, majd a zsidótörvények hatására meredeken csökken
a számuk, de még 1941-ben is, amikor megtiltják, még 13,7%.
Jellemző rájuk a kevés gyermek, akik általában keresztény vallásban nőnek fel.
Nem szabad az adatok vizsgálatánál elfelejtenünk, hogy ezen házasságok egy része
nem volt valódi vegyes házasság, mivel a keresztény házasfelek egy hányada az
1919 után egyre szaporodó kikeresztelkedettek közül került ki.
A sádchenek szerepe a modern korban némileg csökkent, viszont megjelentek a
házassági hirdetések. Nemcsak a felekezetre, hanem a vallásosság fokára is
utaltak ezekben, néha viszont kizárólag az anyagiakra, a hozomány összegszerű
megjelölésével. Utóbbi nemcsak a zsidó házassághirdetésekre volt jellemző. A
30-as években gyakran a kivándorlás szándékát is közlik a felek, esetlegesen már
megszerzett vagy reménybeli vízumra hivatkoznak.
A Holokauszt tragédiája megváltoztatta a zsidó házasodási gyakorlatot. Igen sok
vegyes házasság felbomlott, pedig vegyes házasságoknál a zsidó fél - ahogy akkor
nevezték - "árja
párja" bizonyos mentességre számíthatott. Viszont a nyilas törvényhozás egyik
utolsó, már a Dunántúlon hozott rendelet egész egyszerűen felbontottnak
nyilvánította, megszüntette a vegyes házasságokat.
1945-ben gyökeresen megváltozott a helyzet. A katasztrófa, amely a magyar
zsidóságot sújtotta demográfiai jellegű is volt. Rengetegen elvesztették
házastársukat, sokan próbáltak új családot alapítani. Ez a magyarázata a zsidó
házasságkötések 1945-46-os években ugrásszerűen megnőtt számának. Ezek között az
eddigieknél több volt a vegyes házasság sokszor a múltban nem legalizálható régi
kapcsolatot törvényesítették. Azonkívül gyökeresen más volt a vidék és a főváros
zsidóságának helyzete. Amíg a vidéki zsidóságot teljesen deportálták, a
munkaszolgálatos férfiak tömegesen veszítették el családjukat, Budapesten a
nőknek a gettóban nagyobb esélyük volt életben maradni, mint elhurcolt
férjeiknek. Ez itt relatív női többletet, vidéken nők hiányát eredményezte.
Egyenes következmény volt tehát mindkét nemnél a vegyes házasságok
megszaporodása.
Felvetődtek haláchikus kérdések is. Így az "aguna", az özvegységét hivatalosan
igazolni nem tudó asszony sorsa. Férjeik halálát (például munkaszolgálaton vagy
koncentrációs táborban) nem tudták igazolni, a szemtanúk is sorstársak voltak.
El kellett tekinteni a chálica, a sógor házassági kötelezettségétől is. Később a
diktatúra éveiben a szekularizáció nagyon lecsökkentette a vallásilag megkötött
zsidó házasságok számát. A rendszerváltás után lassú emelkedés állott be.
Jelenleg mintegy 25-re tehető a zsinagógai esküvők száma évente Magyarországon.
Források
Zsidó lexikon Bp,1929.
Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Párizs, 1984.
Hét évtized a hazai zsidóság életében Bp, 1990.
|