Róbert Péter:
Reviczky Imre helytállása

Ha cinikus akarnék lenni, akkor az lehetne az alcím, hogy "
Egy szeneslegény emléke". Az 50-es években a VII. kerület lakói gyakran találkozhattak a Vörösmarty utcai TÜKER-pincében egy elegáns tartású idősebb úrral, aki szénporral borítva mérte és hordta ki a szenet a környék lakóinak. Bennfentesek tudták róla, hogy katonatiszt, ezredes volt; azt már kevesebben, hogy zsidók ezrei köszönhetik életüket neki.

Ki volt ez az ember?

Reviczky Imre felvidéki, már a XIII. században említett nemesi családból származott. A nagyváradi Honvéd és Hadapród Iskola elvégzése után bátyjaihoz hasonlóan az I. világháború harcterein szolgálta az akkori hazát.

Az összeomlás után a Felvidéken próbálta meg védeni a magyarok lakta területeket, majd a Horthy-hadseregben teljesített szolgálatot, ami nem volt könnyű dolog Trianon után, amikor külföldről annyira korlátozták a magyar hadügyet, hogy a gyakorlatokon például a géppuskát éles hangú fakereplővel helyettesítették. Később elméleti munkát végzett, illetve a leventék testnevelését szervezte, e beosztásában a sportra helyezte a hangsúlyt, nem a propagandára.

Sárospatakon és Békéscsabán éveket töltött. Mindenütt tanúságot tett emberségéről. Beosztottjai szerették és tisztelték. Nem osztozott tiszttársai durva magatartásában a beosztottakkal szemben, és nem vette át a szinte általános zsidó-ellenes előítéleteket sem. Jó kapcsolata volt zsidó származású katonáival, szombaton mentesítette őket a szolgálattól. Kis városban minden hamar kiderül, tudták hogy barátságos a zsidókkal, ezért gyakran kapott olyan feladatokat, amelyek utaltak erre. Például március 15-én ő képviselte a helyőrség parancsnokát a hitközség által tartott ünnepi megemlékezésen. Ezt egy zsidó újévi jókívánság tolmácsolása követte. Majd egy, a szolnoki zászlóaljnál szolgáló zsidó közkatona tisztázatlan halálesete miatt az ezredparancsnok őt küldte el az eset kivizsgálásra, mint aki " járatos zsidó ügyekben", és az ő személyét elfogadják arról az oldalról is. Reviczky Imre ezt nem bánta!

A hivatalosan megismert egyházi emberekkel az utcán vagy bárhol találkozva, éppen olyan barátságos és szívélyes maradt, mint amilyen udvarias a hivatalos kiküldetése idején volt.

Kaftános zsidókkal is gyakran lehetett látni az utcán beszélgetni. Nem érdekelte őt tiszttársainak emiatt tett megjegyzései.

Amikor kitört a II. világháború, gyakran került kapcsolatba munkaszolgálatosokkal. Nagyon ügyelt az emberséges bánásmódra.
1943. májusában Nagybányán átveszi a X. Közérdekű Munkaszolgálatos Zászlóalj parancsnokságát, ami gyakorlatilag minden ilyen egység irányítását, meg jó néhány, fronton lévő alakulat felügyeletét jelentette egész Észak-Erdély területén. Jellemző az akkori időkre, hogy szintén katonatiszt fiának egyik bajtársa így kommentálta Ádám fiának a hírt: "Sajnálom apádat! Zsidók parancsnokának lenni napjainkban? Elveszett ember! Ha kemény kézzel fog bánni a zsidókkal, akkor azért! Azoknak a keze Horthynéig bőven elér, és kitörik a nyakát! De ha az ellenkezőjét teszi, akkor mi fogjuk kitörni!". Ő pedig nem félt attól, hogy a második lehetőséget válassza.

Vadász Ferenc író a magyar ifjúságnak szánt, Legenda nélkül című könyvében így értékelte Reviczky Imrét: "Fényjel volt e név…A nagybányai laktanyában volt a II. világháború éveiben a X. Közérdekű Munkaszolgálatos Zászlóalj parancsnoksága, amelyhez mintegy 50 munkásszázad tartozott, több mint 40.000 ember. Egy részüket oda szállásolták a nagy kaszárnyába, amelyet messzire elkerültek a jobb érzésű nagybányaiak, mert ott naponta folyt az emberek ütlegelése, kikötése, megszégyenítése. Mindez akkor változott meg, amikor 1943. májusában Reviczky Imre alezredest nevezték ki a zászlóalj parancsnokává. Véget vetett a kegyetlenkedéseknek, rendet teremtett. Családos embereket nem engedett a frontra küldeni: csak teljesen egészségeseket vett fel a zászlóalj állományába. Az első alkalommal 1500 behívottból 600-at, mint alkalmatlant, hazaküldött. Minden panaszt kivizsgált, mindenkin igyekezett segíteni. A német megszállás után kiderült, hogy önfeláldozó hősiességnek sincs híján. Amikor felállították a gettókat, saját felelősségére 3000 behívót küldött ki ismeretleneknek, hogy megmentse őket a deportálástól. Az embertelen rendelkezéseket nem hajtotta végre, ezért mind sűrűbben támadt konfliktusa a helyi közigazgatás vezetőivel és a német parancsnoksággal. 1944. augusztus 23-án, amikor Románia kilépett a háborúból, Nagybányán a román nemzetiségű polgárokat internáló táborba zárták. Az alezredes többeket személyesen hozott ki közülük, egyidejűleg tiltakozott Budapesten az intézkedés, a helyi hatóságok túlkapásai ellen."

Valóságos legenda szövődött Reviczky Imre alezredes köré. A zsidók szájról-szájra adták a nevét, nagyon sokan igyekeztek védelme alá kerülni. Parancsnoksága idején minden zsidót, aki állomáshelyén jelentkezett, azonnal állományba vett és védelemben részesített, tekintet nélkül korára vagy egészségi állapotára. Sofőrjének zsidó munkaszolgálatost tett, aki nagybányai taxis révén kocsijával vonult be. Egyenruhába bújtatta, és olyan térítést állapított meg a kocsi használatáért, hogy abból felesége szerényen megélhetett. Mellé vett még egy másik zsidót, így két kocsit és két sofőrt foglalkoztatott, akikkel szinte bizalmas barátok voltak, együtt szidták a németeket.

Amikor megindult a gettózás, gyanút fogott, hogy a talán utolsó búcsúszavakat hozó otthoni levelek nincsenek biztonságban antiszemita beosztottjai keze között. Ezért az írnokával és két munkaszolgálatossal maga ment el naponta a főpostára. Érezte, hogy életek, sorsok fordulnak meg a valahol titokban a postára bízott írások, üzenetek célba érkezésén, ezért ezt személyesen biztosította.
Természetesen ennek meglettek részére a következményei: feljelentés és hadbírósági eljárás indult ellene. Az iratokból kiderülnek "bűnei", amelyek emberségéről tanúskodnak. Ezt még valahogy megúszta, de a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták. Sopronkőhidára került, végül az ő életét is a szovjet csapatok mentették meg.

A demokratikus magyar honvédségben úgy tűnt, megtalálta a helyét. A Honvédelmi Minisztériumban nyert beosztást, de a kommunista átalakulást nem találta megbízhatónak. Leszerelték, nevetségesen alacsony nyugdíjat állapítottak meg számára, csak fizikai munkát végezhetett. Így lett ezredesből szeneslegény, 800 Ft fizetéssel, ami már akkor is kevés volt a nehéz és piszkos fizikai munkáért. Hiába vették körül megmentettjei szeretetükkel, nem tudtak az érdekében semmit tenni. Pedig erdélyi lapok írtak róla, emlékeztettek, hogy kiengedte a deportálandó munkaszolgálatosokat a vagonokból és fát rakatott be helyettük, hogy felesége látogatta a nagybányai gettót - nem olvasták el olyanok, akik tehettek volna valamit az érdekében.

Már a változás előszele volt, hogy Ember György publicista az Esti Budapestben 1956. szeptember 29-én, sokak által olvasott vasárnapi levelében írt róla. „Reviczky-ügy" című glosszája így kezdődött: „Szégyellem leírni.." Úgy látszik illetékesek is elszégyellték magukat, mert a következő hónapban megkapta az ezredesi nyugdíjat.

Rehabilitációja 1956-ban már későn következett be, 1957 elején meghalt. Sírjánál a katolikus és katonai tiszteletadás mellett rabbi is búcsúztatta, az igazi elismerést azonban csak halála után kapta.

     



Magyarországon és Izraelben utcák őrzik emlékét, könyvek több nyelven hirdetik helytállását. Ádám fiát - akit volt Horthy-tisztként az 50-es években szintén meghurcoltak - többször meghívták Izraelbe, ahol édesapja megmentettjei szeretetükkel halmozták el jótevőjük fiát, aki könyvet írt apjáról.





Reviczky Imre megérdemli, hogy tisztelettel emlékezzünk reá!

Vissza a TUDOMÁNY-hoz