Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe
alkalmából szervezett rendezvénysorozata november 27-i konferenciáján,
amely a diaszpóra zsidó zenéjével foglalkozott
A XVIII. századi
Benedetto Marcello velencei zeneszerző talán legkülönlegesebb műve az
Estro poetico armonico zsoltárparafrázis-sorozat: a zsidó vonatkozású
zenetudomány számára megkerülhetetlen jelentőségű az a lejegyzett 11
zsinagógai intonáció, amit valószínűleg a velencei német ill. spanyol
hagyományú zsinagógákban hallott.
Vajon mi indította a jelentős mestert hagyományos imadallamaink és egy
kéziratban megtalált görög archaikus énekek világa felé, azt a
komponistát, akiről Velence konzervatóriumát nevezték el, aki egy több
mint ezeréves múltra visszatekintő művelt patrícius családba született,
hozzá hasonló hírű komponista a testvére, nélkülöznie sohasem kellett,
városvezetőségbeli tag, polai kormányzó és szépíró, sőt jogász is volt
egyszemélyben?! Elemzői szerint minden zenei műfajban, amivel
foglalkozott jelentőset alkotott.1
Fiatalkori tobzódás után fogott bele legnagyobb vállalkozásába az Estro
poetico armonicoba. 50 zsoltár feldolgozására kapott a sorstól
lehetőséget.. A mintegy 8 kötetnyi sorozat teljességében tartalmazza a
zsinagógákban gyűjtött dallamokat, de nemcsak tartalmazza, hanem a mű
részévé is teszi! Perfekciójára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a héber
szövegaláírásnak megfeleltetve változtatta meg a kotta írásirányát, azaz
jobbról balra halad szöveg és dallam egyaránt. (Ma rosszabb a helyzet,
mert a héber nyelvű kottakiadás ragaszkodik a balról jobbra
olvasásképhez, miközben a kottakép alatt a szótagokat jobbról balra
ellenirányúan lehet csak olvasni…) A tizenegyszer felcsendülő
imaintonációk után az adott dallam motívumával indul a marcelloi
folytatás. (lemezhallgatás)2
A tudományos igényességgel író zeneköltő összehasonlító zenetörténeti
erényeket is csillogtató előszavában – miközben Bachra és a nagy antik
gondolkodókra is hivatkozik3 - igen fontos és tanulságos szempontokról
olvashatunk. A bibliai textus olaszra fordítása Girolamo Ascanio
Giustiniani műve, aki a zsoltárszöveget tartózkodó mennyiségű
ékítményekkel bővítette az érzékletesség érdekében. Ez a szövegtöbblet
nem önkényből, hanem a leghitelesebb kommentárok alapján íródhatott
csak: e szabad versformájú, kötetlen metrumú, rímeket kerülő versek a
szentírási előadásmódra hivatkoznak. Megtudhatjuk, hogy célja volt a
templomi zene stílushelyes megszólalásának a visszaállítása. Tudatosan
kerülte a színpadias zenei és szövegkönyvi megoldásokat. Eszménye a
szöveghez tartozó változatos és ünnepélyes stílusú, lényegtelen
motívumokat mellőző, súlyossággal bíró, az antik szertartást idéző
templomi éneklés volt: egy- maximum kétszólamú letét, hogy a közösség
hozzákapcsolódhasson. Az érzelmeket és szenvedélyeket felkeltő
egyszólamúság jelentőségében a zsidókra, a jeruzsálemi szentélybeli
szertartásra, a föníciaiakra és görögökre, Platónra egyaránt hivatkozik.
Megtudhatjuk tőle, hogy a XI. század előtt a még több különböző hang
éneklése is azonos dallamot alkotott. A hangszerkíséret is ennek az
azonosságnak jegyében szólt és csak ritkán tért el tőle, egy-egy hang
erejéig mindössze. Véleménye szerint az extrém szélsőségű hangmagasság,
az ellenpontozó többszólamúság inkább lankasztóan hat a figyelemre, ami
célját tévesztené a rítusban, ahol mindenki tevékeny jelenléte lenne az
elvárt cél. A szoprán hangon való kiemelkedés helyett az altfekvés
mindennapi emberhez közelebb álló hangi tartománya jut nagyobb
szerephez. Nagyjelentőségűnek tartja az egyszerre megszólalás
effektusát, ügyelve a szavak egyidejű kiejtésére, és egy-egy érzelmi
motívumnak modus-ként való megszólalására. (vö. a nuszakhhal).
( a cappella éneklés:
 )4
Vizsgálódásunk középpontjában természetesen a gyűjtés áll. Bármennyire
is az antikvitás zenei eszményében gondolkodik Marcello, bizonyára maga
is észrevette, hogy választott imadallamaink korántsem sem olyan
archaikusak, mint az a kor, aminek szakrális zenei gyakorlata ideaként
jelenik meg elképzelésében. (Néhány példa énekelve)
Megállapíthatjuk tehát, hogy az ő felfogásában a vallásos éneklés
hangütése, használatának mikéntje a lényeges, röviden a templomi stílus.
Figyelemre méltó megjegyzése, hogy az ún. hangszépség sem kap elsődleges
szerepet elvárásában: a funkcionalitás, a mindenki éneklésének
fontossága következtében a hallgatói szerep helyetti aktív részvételi
jelentőség írja felül a hagyományos előadó és hallgatója bevett
szempontrendszerét. „… nem kell azt gondolnunk, hogy ha az egymástól
elütő és fülsértő hangok, melyek durván rezegtetik meg a levegőt,
nagymértékben keserítik is a hallásunkat, ne tudnának ugyanakkor
gyönyörűséget is szerezni a fülnek, amikor tökéletesen szabályozottak és
egybehangzóak.”
Eszmefuttatásában a kivonulásra és a tengeren való átkelés csodájára
éneklés a zsidóknál egyazon dallamon történt, „Mózes nem egyedül, hanem
Izrael fiaival együtt énekelt”. A többkórusos, 24 hangszeres szertartási
zene Dávid és Salamon uralkodása alatt fejlődött ki.
A zsoltárok előadásáról való elvárásában pontos és önkényes díszítés
nélküli játékot kér „abból a meggondolásból, hogy I-tennek énekelnek
isteni dolgokról, melyeket a szép hang mesterfogásai helyett inkább az
áhítatos és töredelmes szív bűnbánatával és szeretetével kell
kifejezni.”
(a cappella éneklés: )5
Marcello következetes elképzeléséhez a hangszeres felrakás tekintetében
is. Néhány hangszeres kísérettel ma szinte kizárólagosan korhű
hangszereken szólalnak meg vonzó, és mégis szokatlan áriái, együttesei.
Énekeseitől sokat követel - talán ellent is mondva az előszavában
írtaknak. A koloratúrkészség még itt sem hiányozhat, nagy ámbitusú,
váratlan oktávfeletti hangközei énekelését akár "nyaktörőnek" is
minősíthetjük. Az Estro poetico armonico egyik szólóbasszus zsoltára pl.
C-f’ ambitusú ( két oktáv és egy tiszta kvárt terjedelmű). E bravúrosság
inkább világi kantátáit jellemzik, de szokatlan és nagy hangközeiről
magam is szereztem előadói tapasztalatot e mű kapcsán.
E számomra is különös feladat egyik kihívását a korhű A hang alapján
való hangmagasság szerinti éneklés jelentette: a felkészülés elején még
a régi zenében megszokott 415 Hz-s A hangolásban tanultam e rövid
intonációkat, de a későbbiek során kiderült, hogy Velencében 440 Hz
feletti hangolással is muzsikáltak. Ez kisszekunddal magasabban történő
éneklést jelentett a felkészülés kezdetéhez képest. E kíséret nélküli
megszólalások, mint egy antifonális quasi recitativo kerültek e
motívumok alapján – mint már említettem - a kibontott folytatás elé.
(Zenei példa: 118. zsoltár 21. mondata
 ; Cui l’empio)
Az Estro poetico armonico fogadtatása Itálián kívül és belül egyaránt
nagy lelkesedést váltott ki; az igen szigorú Mattheson valósággal
áradozik a műről. A sikert a mű több helyen való műsorra vétele
követte. Egy-egy zsoltártéma motívuma idézésre talált Rossininél és
Verdinél is, sőt Respighi még át is írta egyik kantátáját.
A historikus zene mai újravirágzása idején itthoni vonatkozásban a
Cappella Savaria és az Affetti Musicali együttesek előadásait érdemes
említeni: 1992-ben a Harmónia Mundi - Quintana közös gondozásában
megjelent cd-lemezen kiemelkedő nemzetközi szólista gárda énekelt az
előbbi együttes muzsikusainak közreműködésével, Németh Pál művészeti
vezetésével. ( Zenei példa: A chiunge tal)
Összegezve: úgy tűnik, hogy a zeneszerző értelmezésével kiegészített
marcelloi gyűjtés értékes pedagógiai segítséget kínál: a zene itt nem
önmagában áll, hanem eszköz. Egybecseng a zsidó szellemű oktatás és
imádkozás céljával: kifejlesztett képességeink, tudásunk az Ö.való
közelségének keresését és dicsőítését szolgálják.
Zenei példák
meghallgatása:
40. szám
41. szám
45. szám
47. szám
1 Malina János: Benedetto Marcello, compositore stravagante – Muzsika
1992. november 26.oldal
2 Marcello: XIV. és XVII. Zsoltár- Quintana-Harmonia Mundi 1992.: 40.
szám:
 – E cantero le dodi
41.szám: gregorián intonáció – Magnificans salutes
3 Benedetto Marcello: Előszó az Estro poetico-armonico 1. kötetéhez (
Velence, 1724) – fordította: Lax Éva;
Muzsika 1992. november - 31-34.oldal
4 114.zsoltár 1-2 mondata; Má oz cur, chanukkai imaköltemény első
versszaka
5 L’khá dodi szombatfogadó himnusz refrénmondata ; Sofét kol háárec ros
há-sánái ima; Káddis ros há-sáná esti szertatás motívumával
2008.12.10.
|
