2018. február 18 - 24
 


"Te pedig szólj minden bölcs szívűhöz, akit betöltöttem a bölcsesség szellemével" (28:3). Az Örökkévaló működtette világban a "teli edény" (a már bölcs ember) még többet kaphat, az "üres edény" viszont nem kap semmit. Elsőre igazságtalanul hangzik, ráadásul inkább korunk vagyongyarapodási sajátosságaira emlékeztet, mintsem a bölcsességgel való betöltekezés útjára.

A volozsini Rabbi Haim eloszlatja rossz érzéseinket: hogyan tehetünk szert a további bölcsesség megszerzéséhez elengedhetetlen "alap-bölcsességre"? "A választ Dávid (Zsoltárok 111:10) és Salamon (Mislé 9:10) királyainktól kapjuk: "a bölcsesség kezdete az Örökkévaló félelme", vagyis a bölcsesség alapja, egyben az alapvető bölcsesség nem más, mint a jirát sámmájim, vagyis az istenfélelem.

Te parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, törött faolajat a világításra, hogy örök mécset gyújtsatok (27:20). "Figyeld meg: amikor a Szent Áldott Ő adott Izraelnek, akkor korlátlanul adott, de ha kért tőlük, akkor nem kért tőlük, csak mindig egy keveset. Nemde megfigyelhető, hogy amikor Egyiptomban adott nekik, akkor korlátlanul adta, pénzt, ruhákat, ékszereket és sok aranyat, juhot és marhát, és amikor kért tőlük, akkor csak fél sekelt kért, a nyájból csak annyit, hogy "az egyik juhot mutasd be reggel és a második juhot mutasd be estefelé"(29:39).

Adott nekik ereje szerint madarakat, amint írva van: "és szél indult meg az Örökkévalótól és fölhajtott fürjeket a tenger felől és elszórta a táborban, egy napi útra erre és egy napi útra arra, a tábor körül..."(4Mózes 11:31). De amikor kért tőlük, erejükhöz mérten kért, ahogy írva van: "ha azonban nem jut vagyonából, amennyi elég egy juhra, akkor vigye bűnáldozatát...két gerlicét vagy két galambfiát"(3Mózes 5:7)...

Mannát erejéhez mérten adott, amikor kért, erejükhöz mérten tette (16:33: "és mondta Mózes Áronnak: Vegyél egy palackot és tegyél bele egy tele ómerrel mannát"). Amikor termést adott, ereje szerint adta (3Mózes 26:10: "és enni fogtok réges-régit és a régit kitakarítjátok az új elől"), amikor ő kért, erejük szerint kért (uo. 23:10: "ha bementek az országba, amelyet nektek adok, és learatjátok termését, akkor vigyétek el az ómert, aratástok elsejét, a paphoz."

Te parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, törött faolajat a világításra, hogy örök mécset gyújtsatok (27:20). Mestereink kijelentették, hogy a "szolgálatunk isteni szükséglet", ami akár tévútra is vihet, ha azt feltételezzük, hogy Isten a cselekedeteink által létezik. Természetesen Istennek ebben az értelemben nincs szüksége az emberre, inkább arról van szó, hogy a Teremtő arra vágyik, hogy az emberek cselekedeteinek eredményeként nyilvánuljon meg. Az emberi szolgálat okán a menóra folyamatosan égett, de nem azért, hogy Isten ezáltal legyen jelen, hanem, hogy lángjával tanúsítsa a Sehiná-t. (Rabbi Jákov Mose Charlap nyomán).

Rabbi Meir ibn Gabbai is elgondolkodott azon, hogy az ember szolgálata milyen értelemben van isteni szükségletre. "Azt olvassuk (Mislé 27:8): "mint a madár, mely elbujdosik fészkéből, olyan az ember, aki elbujdosik helyéről".

A kabbalisták szerint az említett madár, nem más, mint a Sehina, a fészek pedig Jeruzsálem. Őseink és a mi vétkeink miatt a Sehina elhagyta Jeruzsálemet, és miként a hazavágyó ember, úgy vágyakozik Isten is, hogy visszatérhessen szent helyére. A fogva tartott általában nem tud kiszabadulni egyedül börtönéből, ezért Isten is úgy viselkedik, mintha Ő is a mi segítségünktől függene, azt sugallva, hogy "zárkája kulcsa" a mi kezünkben van. E kulcs - írja ibn Gabbai, a t’suvá.

A Talmudban (Megilla 13b) olvassuk: "Purt vetett, ez a sorskő" (Eszter 3:7). A B‘rájta tanítja: amikor látta Hámán, hogy a sorskő Ádár havára esik, nagy örömet érzett. Azt mondta: arra a hónapra esett nekem a sorskő, amikor meghalt Mózes, de nem tudta, hogy bár Ádár hetedikén halt meg, de Ádár hetedikén is született.

Ezt Rási kifejti: 5Mózes (34:8) elmondja, hogy Mózest harminc napig gyászolták, majd ezt követően három napjuk volt előkészülni a Jordánon való átkelésre. Jozsua könyvéből (4:19) tudjuk, hogy az átkelés Niszán tizedikén történt, Mózes ezt megelőzően harminchárom nappal hunyt el, Ádár hetedikén.

A halálára készülő Mózes azt mondta: "százhúsz éves vagyok ma" (5Mózes 31:2), melynek kapcsán a Talmudban (Ros Hasana 11a) azt látjuk, hogy a "ma" szó arra utal, hogy pont aznap, halála napján lett százhúsz esztendős. Emlékéből fakadjon áldás!

Szép napot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © ORZSE.HU, 2018.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza