Rabbi Hanina megállapítása szerint (Bráhot 33b): "minden Isten kezében van, kivéve az istenfélelmet". A mester tórai versből (5Mózes 10:12) következtet: "Mit kíván Örökkévaló Istened tőled? Csak azt, hogy féld Örökkévaló Istened"!

A pászuk alapján úgy tűnhet, hogy az istenfélelem "csekély dolog", ami egyrészt téves állítás, másrészt maga Rabbi Hanina cáfolja: "azt mondta Rabbi Hanina Rabbi Simon ben Joháj nevében: nincs Isten kincsestárában más, csak istenfélelem, amint írva van: "az Örökkévaló félelme a kincse" (Jesája 33:6).

Az ellentmondást feloldja a Talmud: "ha valakitől egy olyan nagy eszközt kérnek, melynek birtokában van, akkor az kicsinek tűnik számára, ha olyan kicsi eszközt kérnek, amellyel nem rendelkezik, akkor az nagynak látszik neki". Vagyis aki nagyon féli Istent, annak könnyű félni Őt, aki kevésbé féli annak nehezebb félni a Teremtőt.

"És szeret téged, megáld és megsokasít, megáldja méhed…" (7.13.). Bölcseink szerint a Tórában két helyen találjuk az uvéráh , azaz a "megáldja" kifejezést. Egyszer itt, egyszer Smot könyvében, (23.25), ahol a következő olvasható: "és megáldja kenyeredet és vizedet".

Ezzel arra utal a Tóra, hogy e két bróhe, a gyermekekre és a megélhetésre vonatkozó áldások kiegészítik, teljessé teszik egymást. Természetesen más módon is megáldhatja az Örökkévaló az embert, szerető társsal, tehetséggel, jó tulajdonságokkal, de e két áldás szerencsés esetben egy időben, egymást kiegészítve érkezik.

Miként a zsoltárban (128. 2-4) olvassuk: "Kezed szerzeményeit midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van. Feleséged akár a gyümölcstermő szőlőtő házad belsejében, gyermekeid akár olajfacsemeték asztalod körül. Íme, bizony így áldatik meg a férfi…".

"Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba…" (8.7). Mestereink megszámolták, hogy a párásában hét alkalommal áll az ország szó. Ebből azt tanulták, hogy a Tóra így utal Isten Ábrahámnak tett ígéretére, mely szerint a jövőben hét néptől fogják elhódítani az Országot.

A hetes számhoz kapcsolódik a következő pászuk is, melyben részletezi a Tóra, hogy milyen természeti kincsekben gazdag az a föld, melynek Izrael gyermekei a birtokosai: "oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma, oly országba, hol olajfa és méz van". A hétféle növényre vonatkozó előírás szerint fontosabbak az itt említett növények az összes többinél.

Ha az ember asztalán kétféle növény található, melyekre ugyanolyan áldást kell mondani, akkor elsőbbséget élvez az, amely az itt felsoroltak között található. A hét növény között a mondatban elfoglalt helyük határozza meg az áldások és a fogyasztás sorrendjét.

"És midőn eszel és jóllaksz, áldd Örökkévaló Istenedet ama jó országért, melyet neked adott" (8:10). A háláhá alapján nem szabad elrakni a terítőt és a kenyeret az asztalról egészen a bencsolás végéig. Az előírást a radini Rabbi Jiszráel a következőkkel magyarázta: "legyen mindenki számára egyértelműen felismerhető, hogy az Örökkévalót áldjuk végtelen jóságáért, mellyel ételt biztosít minden teremtményének. Továbbá azért, hogy ne "üres dologra" (semmire) mondjuk az áldást, ott hagyunk egy darab kenyeret, hogy arra vonatkozzon a bencsolás".

"és amit tett Dátánnal és Ábirámmal, Eliov, Rúbén fiának fiaival, hogy fölnyitotta a föld az ő száját és elnyelte őket, házaikat, sátraikat és minden lényt, mely hozzájuk tartozott, egész Izrael közepette" (11:6). Mestereinknek feltűnt, hogy Mose rábénu nem említi az ügy központi szereplőjének nevét. Egyes feltevések szerint Koráh azért maradt ki a felsorolásból, mert jó útra tért fiait nem akarta Mózes megszégyeníteni apjuk tettének felidézésével.

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi