2017. április 19 - 22


A gólyának úgy általában igen jó a sajtója, viszont a Tórában a tisztátalan szárnyasok közé lett besorolva (11:19), pedig nagyon szép neve van, hászidá, ami annyit jelent: jámbor. Bölcseinket persze foglalkoztatta, hogy egy ilyen jámbor madár miért érdemelte, hogy a nem fogyasztható, tehát nem is kóser felsorolásban kapjon helyet.

Tényleg mindent beleadtak mestereink, hogy megértsék, és nem volt könnyű dolguk, mert úgy tűnhetett, hogy a Talmud (Hulin 63a) is dicséri a gólyát: "miért hászidá a neve? Mert jámboran bánik társaival".

Igen, de ez csak látszólag pozitívum - mondták a rabbik, mert csak a gólyákkal tesz jót, de a többi élőlénnyel nem, és a gmilut hászádim (jótettek) gyakorlása nem csak a sajátjainknak kötelező.

Az egyiptomi kivonulásról írja Rabbébu Manoah: "ezáltal lett nyilvánvaló Izraelnek, és egyértelmű minden nép számára, hogy Isten uralkodik földön és égen", vagyis különlegesen nagy jelentősége van a széder-estéknek, amikor elbeszéljük a jeciát micráim eseménysorát.

A Hággádá segítségével az egész rend jól követhető, de azt nem állíthatjuk, hogy minden eleme érthető, talán ezért is figyelmeztetett a prágai Máhárál: "ne vedd könnyedén a dolgot, még akkor sem, ha a széder néhány eleme irrelevánsnak tűnhet...nincs ezek között felesleges".



"Hét napig maceszt egyetek"! (2Mózes 12:15). Istennek hála, a háláhá szerint csak az első két estén kötelező maceszt fogyasztani, illetve a sábeszi három étkezést nehéz lenne elképzelni nélküle, mindenesetre jut - kézzel készített, de főként géppel - elég, sőt. Ebben Behr Manischewitz komoly támaszunk a múltból, mert ő volt, aki 1888-ban Cincinnati városában maceszgyárat nyitott.

Már korábban is létezett a városban gépi macesz, "népszerűségét" mi sem jellemzi jobban, mint az ortodox rabbinátus megjegyzése (1862) Mr. Simon termékével kapcsolatban: "az általa készített macesz homec, semmivel nem jobb, mint a pékek által készített kenyér".

Az európai rabbik is nagy "lelkesedéssel" fogadták az újdonságot, a Gerer Rebbe például azt mondta, hogy a gépi macesz támogatóinak valójában az a terve, hogy gyökerestül tépjék ki az egész Tórát. Sokan voltak ellene, sokan mellette (pl. Rabbi Joszef Saul Nathanson), jó zsidó szokás szerint ment a máhlajke. Manishewitz úr a következőkkel nyert: egyrészt nagyon jó volt a zsidó háttere, tetszik-nem tetszik a jihusz, az előkelő zsidó család nem árt a sikerhez. Másrészt olyan technikai újításokat vezetett be a gyártás során, melyek hatékonyak voltak a háláhikus aggályokkal szemben.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, elkezdte használni a sajtót a termék népszerűsítésére. Gyáráról azt írták többek között: "a kásrut temploma, a tisztaság palotája, fénytől ragyogó, levegős és napsütötte vas és üveg épület", ahol emberi kéz nem érinti a maceszt". És ha a kóser és egészséges fogalmak összekapcsolódnak, akkor a gyártó már be is lépett a siker kapuján, nekünk meg van bőven gépi macesz, ameddig csak bírjuk.

Nem csak maceszt eszünk Peszáh-kor, hanem krumplit is! A burgonya általában elég népszerű, a kugel, a latkesz vagy a csólent egyaránt (lehet) krumplis, Peszáh alatt meg különösen sok fogy, lévén a kitniot (a hüvelyes és más, Peszáh-kor az askenáz zsidóknak tilos növények összefoglaló neve) fogyasztásának rabbinikus tilalma okán a lehetséges köretek száma véges.

A kitniot-kérdés kapcsán az egyik legszigorúbb nézet így hangzik: mivel őseink magukra vették e tilalmat, ezért ez egy geder min háTorá (tórai alapú kerítés), és aki megengedő, csak azt tanúsítja magáról, hogy nincs benne istenfélelem. A jobb megértés kedvéért még annyit hozzátesz: "aki egy ilyen kerítést áttör, megérdemli, hogy kígyó marja meg".

Na, ezért is kell megjegyezzük, hogy a krumpli kapcsán is felmerült, hogy kitniot, ráadásul nem is "futottak még" kategóriájú rabbik gondolták így!

A kaland ott ért véget (?), hogy Ráv Slomo Zalman Auerbach kijelentette: "Izrael közössége soha nem fogadta el kitniot-nak a krumplit". De miért gondolták kitniot-nak?

A kitniot tilalma kapcsán számos - háláhikus vonatkozásban - fontos szót ismerhetünk meg. Különböző korok mesterei eltérő fogalmakat használták a "probléma" leírásakor, például: iszur (tilalom) humrá (szigorítás), geder (kerítés), gezérá (rendelet), minhág (szokás) tákáná (rendelkezés).

Az ezek közti különbségeket most nem részletezem, de annyi talán így is kiderül, hogy nem volt teljesen egyértelmű, hogy mennyire és miért tilos. És az sem, hogy pontosan mi számít annak.

A krumplit a Hájé Ádám (óriási tekintély), a kávét (jaj!) a Sááré Tesuvá (szintén óriási tekintély) sorolja a Peszáh-kor "bűnös" kategóriába. Általában úgy határozzák meg, hogy a hüvelyes növények tilosak, meg azt is mondják, hogy azok, amelyekből liszt készíthető, mi nem mondhatunk mást, mint hogy mindegyik igaz egy kicsit, de egyik sem teljesen.

Közben vannak olyan próbálkozások is mint a Kitniyot Liberation Front, melynek céljai egyértelműek, érzésem szerint nem tűnik valószínűnek, hogy a nem pontosan körülírt tilalom örök ideig érvényben maradna.

"Kutatva kutatta" (10:16). A Tóra szavait figyelembe véve ez a két szó (héberül: dáros dárás) a szöveg közepe, a "kutatva" a Tóra első felének utolsó, a "kutatta" pedig a második felének első szava. Ugyancsak ezt a kifejezést használjuk, ha a Tóra interpretációjáról beszélünk (dróse).

A Hátám Szofer szerint nem véletlen, hogy ez a két szó áll a Tóra közepén, és idézi a Talmudot (Eruvin 13b), amelyből kiderül, hogy a rituális tisztaság és tisztátalanság kérdésével foglalkozó Szumhosz nevű mesterünk százötven (150!) módon tudta bizonyítani a csúszómászókról, hogy rituálisan tiszták. Ez nem kis teljesítmény, pláne, ha felidézzük, hogy a Tóra egyértelműen tisztátalannak nyilvánítja! Szumhosz tudta ezt, és talán csak azt akarta bemutatni, hogy az értő ember hibásnak tűnő magyarázatáról könnyen láthatóvá válik, hogy valójában játék, ami - ugyancsak talán - arra is emlékeztet, hogy a tudatlanok téves tanításai gyorsan igazsággá szilárdulhatnak.

Marad az elbizonytalanodott utókornak a "kutatva kutatás" lehetősége/kötelessége, a háláhá és a morál kombinációjának felhasználásával.

"És hogy különbséget tegyetek a szent és nem-szent között, a tisztátalan és tiszta között, és hogy tanítsátok Izrael fiait…"(10:10-11) A szombatot a hávdálá szertartásával fejezzük be, vagyis ezáltal választjuk el és különböztetjük meg a szent időt a profántól.

A Talmud (Bráhot 33a) azt írja, hogy a Nagy Gyülekezet emberei rendelték el Izraelnek a hávdálát, egyesek úgy vélik, hogy - a kiddushoz, vagyis a szombat megszenteléséhez hasonlóan - tórai kötelesség. Az előírás legszebb teljesítése, ha borra mondjuk a hávdálát, gyaníthatóan ezt akarta népszerűsíteni a Talmud (Sevuot 18b), amikor azt írja, hogy aki borral teljesíti az előírást, annak Tóra-tudós gyerekei lesznek.

Hagyományunk számomra leginkább szerethető jellemzője, hogy tele van ellentmondásokkal.

A hetiszakasz valaminek a nyolcadik napján kezdődik, ami a bölcsek számára megnyitotta az értelmezési kapukon való száguldozás lehetőségét. Érdekes módon többségük (szerencsére nem mindenki) egyetértett abban, hogy a kohénok felszentelésének nyolcadik napján vagyunk, a Miskán (Hajlék) működésének kezdetén, 2449. niszán havának legelső napján.

További megoldandó feladatot jelentett, hogy a szidra első verse a "vájhi" (és történt) kifejezéssel kezdődik, amely a talmudi forrás szerint mindig valami córeszt jelent. Meg arra is van - Istennek hála - talmudi forrásunk, hogy nem bajnak, hanem örömnek a jele az említett kifejezés. Ilyen esetben kezdenek el bölcseink szárnyalni, rengeteg megfejtés született, amely azt bizonyította, hogy ez a nyolcadik nap igen problémás volt, de szerencsére azt is kristálytisztán bizonyították, hogy egyike volt történelmünk legörömtelibb napjainak.

Konkrét példa: a Hajlék működésének napja akkora örömet okozott istennek, mint a világ teremtése, ugyanakkor ez is igaz: csak azért volt szükség a Miskán-ra, mint szellemi központra, mert a zsidók már/még nem voltak elég magas spirituális szinten, azaz kényszermegoldás volt. Lehetne sorolni példákat, de inkább összegezzünk: ha egyénenként nem is feltétlenül, de összességében mestereink nem a végső megoldásban hittek, hanem az értelmezésben.

Pontosan tudták, hogy a megnyugtatónak és biztosnak tűnő válaszok szellemi vonatkozásban (is) a sírásást jelentik, hiszen ha egy kérdésre szilárd és egyértelmű válasz születik, akkor az a kérdés már meg is halt. Ha szaporodnak a halott kérdések, akkor egyre kisebb az igény az új kérdések feltevésére (úgyis meghal gyorsan), ez pedig nem csak a gondolkodás isteni adományától foszt meg szépen lassan(?), hanem Istentől is eltávolít, mert ha nem vagyunk kíváncsiak az Örökkévaló megújuló akaratára, akkor végső soron Őt tagadjuk meg. Inkább kérdezzünk tovább! Ugye?

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

Darvas István
rabbi

   Copyright © OR-ZSE.HU, 2017.
Az oldalainkon található anyagok, információk bármilyen felhasználása csak a szerző(k) előzetes, írásbeli engedélyével történhet.

Vissza