|
Dupla hetiszakaszunk főszereplője a cáráát, vagyis a poklosság csapása,
amit évszázadokon át leprának fordították, de végül többen, köztük
Samson Rafael Hirsch rabbi is egyértelműen bizonyították, hogy biztosan
nem e betegségről van szó.
Bölcseink a cáráát-ra a spirituális elgyengülés fizikai
manifesztációjaként, egyszerűbben szólva a rossznyelvűség (láson hárá)
következményeként tekintenek.
 Bár
a Tóra részletesen leírja a poklosság tüneteit, azonban kizárólag a
kohénok voltak feljogosítva, hogy diagnosztizáják és cáráát-nak
nyilvánítsák a betegséget (13:4).
A vizsgálat nagy körültekintést igényelt, ezért nem megfelelő látási
viszonyok esetén, például felhős napon nem volt szabad elvégezni (Negáim
2:2).
A Misna állításának értelmezési tartományát bővítette Rabbi David
Moskovitz, aki a következőket mondta: "amikor Izrael egét felhők
borítják, és csapások érik a népet, tartózkodni kell a vizsgálódástól",
mert nem szabad elválasztani a negatív következményeket a kiváltó
okoktól, és sokkal inkább megértő és támogató szeretetre van szükség,
mint élesszemű vizsgálódásra.
Ezra könyvéből (3:8) tudjuk, hogy ezen a napon (i.e. 372) fektették le a
második Jeruzsálemi Szentély alapjait. Nem mindenki élte meg egyformán
az építkezés első lépését: "akik látták az első házat, amikor e
(második) ház alapját letették, fennhangon sírtak, de sokan örömmel
emelték fel hangjukat" (Ezra 3:12).
A kommentárból kiderül, hogy a második Szentély szerényebb mérete és
külseje keserítette el azokat, akik hetven esztendővel azelőtt még
látták az első Bét HáMikdás-t, vagyis azt az épületet, melynek
pusztuláshoz bölcseink szerint három bűn, a bálványimádás, a vérontás,
és a szexuális
 kicsapongás
vezetett. Ez annyiban kapcsolódik hetiszakaszunkhoz, hogy a poklosságot
kiváltó rossznyelvűség vétkét a fenti három bűnnel egyenértékűnek
tartják mestereink, szóval nem árt vigyázni.
A Talmud (Sábát 155b) állítása szerint "nincs szegényebb a kutyánál és
gazdagabb a disznónál". Rási úgy látta, hogy a disznók részint maguknak
is tudnak ételt szerezni, ráadásul etetik is őket, míg a kutyák sokkal
nehezebben jutnak eledelhez.
A Vilnai Gáon szerint a "gazdag disznó" a disznóhús evésének tilalmát
reprezentálja, míg a "szegény kutya" a rossznyelvűségtől való
tartózkodás kötelességét.
Az egyik egy "jóllakott" micva, a másik, szegény, egyáltalán nem, abban
az értelemben, hogy a sertés fogyasztásától sok - a háláhá más
előírásait kevésbé gyakorló - zsidó is távol tartja magát, viszont a
láson hárá a leginkább hagyományhű körökben is szedi áldozatait.
Lakassuk jól az éhező micvát, nem csak "ő" nyerne vele!
Mestereink mindent, de tényleg mindent elkövettek annak érdekében, hogy
a rossznyelvűség vétke eltávozzon Izrael táborából.
A Hovot Levávot (Bahja ibn Pakuda) nem kevesebbet állít: "a láson hárá-t
beszélő ember elveszti micváit, és bűnöket (ávérot) gyűjt be helyettük.
Elveszti micváit, mert azok elkerülnek ahhoz az emberhez, akiről
helytelenül szólt, és bűnöket gyűjt be, mert az általa kibeszélt ember
vétkeinek ő válik új tulajdonosává."
Ehhez fűzi hozzá az Erec Cvi (Ráv Arje Cvi Frumer): "Ez legyen a poklos
tana (Tórája) tisztulása napján” (14:2) - vagyis a poklosságból
meggyógyuló embernek az általa addig tanult Tórát és a micváit is vissza
kellett szereznie, mert azok a láson hárá miatt elvétettek tőle.
A negá (csapás) kifejezés, amit a poklosság bűne kapcsán használunk,
illetve az oneg (öröm) szavak ugyanazokból a mássalhangzókból állnak,
amit egyes mestereink úgy értelmeznek, hogy kiegyenlítik egymást.
A mai ünnepnap egyes bölcseink szerint szerint a csapásokat örömmé
fordító folyamat, egyben a teljes megváltáshoz (geulá slémá) vezető út
fontos lépése, legyen igazuk! Hág számeáh, boldog hetvenedik
születésnapot a modern Izrael államnak!
A poklos embernek, miután elmúlt a baj, vagyis tisztulása napján, két
madarat kellett áldozat gyanánt hozni (14:35).
Miért kettőt? A Zohár szerint nem csak a rossznyelvűség gyakorlása,
hanem a kedves szavak megvonása okán is büntetést kapott, ezért nem volt
elég egy madár. Bölcseink szerint kétféle módon vétkezhetünk, ha tiltott
módon beszélünk, vagy ha nem szólalunk meg akkor, amikor a másik
embernek szüksége lenne rá.
E kettős természetű bűn orvoslására kellett a két áldozat, és hogy
emlékeztessen: nem elég óvatosnak lenni szavainkkal, az általuk
kifejezhető figyelmesség legalább ennyire fontos.
Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!
Darvas
István
rabbi
|
