A harminc napos svát hónap legismertebb
ünnepe Tu bi - Svát, a fák újéve, a hó 15. napján. A tu tet 9 táv 6
= 15. Lehetne Hámisá Ászárt mondani, az is 15, de akkor a héber
betűkkel a Teremtő nevét említenénk. Izraelben a rügyfakadás (chánátá)
befejeződik, a virágzás és gyümölcsérés korszaka következik. Van,
aki hét gyümölcsöt fogyaszt ilyenkor, utalva Mózes V. könyvében
említett kiemelt növényekre: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma,
olajbogyó, datolya (méz). Mások 15 fajta gyümölcsöt esznek, tekintve
az ünnep elnevezésére, illetve dátumára. Izraelben ilyenkor fákat
ültetnek. Éled a természet. Helyes olyan növényt kóstolni, amelyet
azon évben még nem ettünk. Sokan ilyenkor a János-fa gyümölcsét
választják, keménysége miatt ritkán eszik, bár jó édes. Egész évben
kerüljük, pedig ez az önzetlenség gyümölcse. Ugyanis 70 év után ad
először termést, mégis található a Jánosfa, mert aki ülteti, a jövő
nemzedékére gondol.
Beszéljünk a hónap kiemelkedő szombatjairól, illetve nevezetes
szombatjáról. Svát 13-án Pársát Besáláh szidráját olvassuk, amelyben
a vörös tengeri élet szerepel, ezért e napot a Dal Szombatjának
nevezzük.
Svát hó 20-án Jitró szidrájában a tízparancsolatot recitálja az
olvasás mestere, a bál kóré. A tíz igét állva hallgatjuk meg.
Ilyenkor kötelessége minden zsidó férfinak és nőnek a templomba
elmenni a fontos szavakat meghallgatni. A Teremtő kivezette Izrael
fiait az egyiptomi rabságból, megadva a szabadságot, majd
biztosította a mindennapi élethez szükséges fizikai feltételeket, az
élelmet manna formájában, forrásból nyerték őseink a friss vizet,
ezután következett a szináji kinyilatkoztatás, ahol megkapták a
legnagyobb ajándékot, a szellemi kincset, a földi lét másik nagy
feltételét, a törvényeket. A tíz igén nyugszik a polgári
törvénykezés, amelyet a Teremtő Mózes közvetítésével adott az
emberiségnek.
A négy nevezetes szombat közül az első a Pársát Sekálim svát hó
25-ére esik. Két nevezetes szombatot ünneplünk Purim előtt, kettőt
Purim és Pészach között. Mindenki fél sékellel járult hozzá a
Szentély fenntartási költségeihez, a gazdag sem adott többet, a
szegény sem kevesebbet, így mindenki magáénak érezhette a
jeruzsálemi templomot egyforma joggal és okkal.
Említsünk meg kettőt a hónap jellegzetes halálozási évfordulói közül.
Svát hó elsején hunyt el Sík Mózes huszti rabbi, (1807-1879) akit
könyve címe után Máhárám Siknek ismer a világ. A Sik név a hagyomány
szerint: Izrael neve szent. (Sém Jiszrael Kádos), e mondat
kezdőbetűinek összevonásával jött létre a SIK név. A rabbi
tanítványa volt a pozsonyi Hátám Szófernak. Előbb Szentgyörgyön
működött, mint rabbi, majd 1861-től élete végéig Huszton. Kiterjedt
levelezést folytatott kollegáival, az 1868-as kongresszus halkszavú,
de befolyásos résztvevőjeként a konzervatívokat, tehát az
ortodoxokat támogatta. A chászidizmussal szemben azonban
fenntartásai voltak. Fáradhatatlanságáról legendákat regéltek,
szinte egész éjszaka világított szobájában a gyertyafény.
Svát 22-én halt meg Simon ben Dávid Oppenheim (1753-1851) pesti
rabbi, sírja a Kozma utca 6. szám alatt lévő temető büszkesége. A
világ minden tájáról zarándokok keresik fel. Majd 100 évet élt,
Prágában tanult, 1789-ben ott publikálta első művét: Ammud ha Sáchár
címmel Wahrmann Izrael (1755-1826) első pesti rabbi halála után 3
tagú rabbi-tanács vette át a vezetést Oppenheim mellett Brill Izrael
és Kunitzer Mozes voltak a tagjai a tanácsnak. Az Orczy-házban
zsinagógákat működtettek, temetőt vásároltak, iskolát építettek,
igyekeztek megőrizni a fiatal pesti hitközség egységét.
Deutsch Gábor
2006.01.11 |