Sándor György
főkántor, Indianapolis:

TALÁLKOZÁSAIM LEGENDÁS KÁNTOROKKAL

- VIII -

SAJMEA  KAJL  BICHJAJSZ...

Kovács Sándor

A Jom Kipuri Neila ima szívbemarkoló mondatának szavait hallgatom egy régi lemezen. Magvas, sötét tónusú baritonhang énekel…. Talán a tiszta szövegmondás a legjellemzőbb, mely azonnal megragad.

A héberül értő ember számára azonnal érthetővé lesz a szöveg, aki nem érti a nyelvet, az a hangok áradatára figyel, és úgy azonosul az imádsággal...., "aki meghallja a zokogás hangját..."

A Jom Kipuri istentiszteletek sorának záró momentumai felé közeledik itt a kántor és a közösség is fáradtnak érzi már magát az egész napos böjt és imádkozás után..., mégis minden idegszálukkal figyelnek a könyörgő szóra, a megkapó melódiára...., a kántor lankadatlan erővel ostromolja az eget, meghallgatást és megértést, kegyelmet és megbocsátást kér hívei számára...

Tíz éves koromig kell visszalapoznom emlékeim könyvében, hogy Kovács Sándorral való első lényeges találkozásomról írják. Mostohalányával, Mezei Györgyivel együtt jártam Zoldán bácsi Talmud Tórájába. Györgyit nagyon kedveltem, kedves, vidám kislány volt, külsejét tekintve leginkább élénk, nagy kerek, barna szemei maradtak meg emlékezetemben.

A Goldmark teremben egy kulturális rendezvény volt, melyen fellépett Kovács is és én is. Györgyi is ott volt vele, így azonnal egymás mellé ültünk a műsort megelőző uzsonna alatt. Kovács úgy beszélgetett velem, mint egy felnőtt férfivel és nekem ez nagyon jólesett. Nem csupán iskolai eredményeimről kérdezett, hiszen azokkal kapcsolatosan akkoriban nem sok dicsekvésre lett volna okom. Zenéről, éneklésről, jövőbeni terveimről, kedvenc dalaimról és a vallásról beszélgettünk. Az asztalon egy-egy névjegykártya méretű cédula jelezte, hogy ki hol ül. Az én kártyámat maga elé húzta és a nevem alá oda írta: énekművész.

A műsorban sikerrel szerepeltünk, fellépésem után ismét kedvesen gratulált, nem beszélt "lebecsülően" velem, kollégaként kezelt.

Attól kezdve, ha találkoztunk, mindig megálltunk beszélgetni. Kedvesen és komolyan szólt hozzám, érdeklődve minden iránt. Tudtam, hogy Loránd Márton főkántornál tanul, a kántori pályára kíván lépni. A Rádió kórusában énekelt, közben a Hegedűs Gyula utcai templom énekkarának is tagja volt.

Kántorként az első állomása Óbuda volt, Kohn Jenő kivándorlása után. Kellemes modora, komolysága, szorgalma és erős akarata hamar megszerettette őt híveivel. Egyszer megállított a Síp utcai székház folyosóján és azt kérdezte, eljönnék-e Óbudára fellépni a purimi ünnepségen. Örömmel mondtam igent, akkor felvetette, hogy énekeljünk egy kettőst. A purimi dalok egyikét, a „sausanasz Jaakajv” - ot jelölte meg, mint lehetőséget. Átadta az éppen nála lévő kottamásolatot és én a számot azonnal megtanultam.

A hívek előtt nagy sikerünk volt a duettel. Ettől kezdve gyakrabban találkoztunk. Hamarosan a Frankel Leó úti templomba került az elhunyt Sirota Sándor főkántor helyére. A Lewandowsky kórusnak is oszlopos tagja volt, apámmal ott együtt énekeltek és szívélyes baráti kapcsolatba kerültek.

Izraelben voltam már, amikor kaptam a hírt: Loránd Márton külföldre való távozása után őt nevezték ki a Dohány utcai zsinagóga főkántorának. Ettől kezdve nem volt nehéz követni felfelé ívelő pályáját.

Minden pesti látogatásomkor találkoztunk. A templomban és a temetőben gyakran láttam, nagyon sok funkcióját hallottam. Néha egy presszóban jöttünk össze egy kávéra, egy kis beszélgetésre. Akkor már Sanyi bácsinak szólítottam és tegeztem.

Egyszer éppen rá vártam a Művész kávéházban, amikor Hochberger Laci bácsi éppen ott volt. Mondtam, hogy kire várok. Laci bácsi, a héber szavak legjobb magyarosítója, a magyar szavak legjobb „héberesítője” ezt kérdezte: Tudod, hogy mondják a Kovácsot héberül többes számban? Kérdően néztem rá, Laci bácsi pedig kis hatásszünetet tartott, majd azt mondta: Kevocsim.

Az 1950-es években és a hatvanas évek elején a Rádió kórusában működő Kovács Sándornak a zsidó vallással való egyetlen kapcsolata a templomi kórus és a Lorándtól való tanulás lehetett. Kántori működése elején sok pótolnivalója volt, elsősorban a héber nyelv használata terén. Határtalan szorgalommal és odaadással tanult, soha nem lankadó ambícióval tökéletesítette tudását. A Dohányba való megválasztását követő első Sovuausz istentiszteleten hibátlan szöveggel és dallammal intonálta az „akdomusz” nehéz, sokak számára ismeretlen arameus nyelvű verseit. Lépésről lépésre került közelebb és közelebb mindenhez, amit a kántori pálya megkíván.

Sötét tónusú baritonját főleg idősebb korában kissé fura technikával, "befelé" énekelve használta, amit a kórus egyik kitűnő tagja, Fodor Pál nagy előszeretettel, "barátian kötekedve" (és mondjuk ki nyíltan: igen élethűen) utánozott.

Csendes, szűkszavú, befelé forduló ember volt. Érzelmeit nem mutatta ki, de számos ténykedéséből kitűnt nemes szíve, szeretetteljes egyénisége. Mostohalánya, Györgyi tragikusan korai halála után igazi nagyapa módjára gondoskodott annak gyermekéről. Nem volt különösebben barátkozó természet, de barátságtalan sem. Tisztelték, kedvelték udvarias modoráért, kötelességtudásáért, megbízhatóságáért.

Apám halála után meleg hangú kondoleáló sorokkal keresett meg és ecsetelte a kettőjük közt sok éven át fennálló barátságot. A temetésen és sírkőavatásán is ő funkcionált Dr. Schőner Alfréd, illetve Landeszman György főrabbik mellett.

Kovács hirtelen bekövetkezett halála előtt nem sokkal Budapesten jártam családommal. Felhívtam és ismét a Művész kávéházba invitáltam. Szokásához híven pontosan érkezett. Ez volt az egyetlen eset, amikor elérzékenyülni láttam.

A bemutatkozás után rám nézett és szemében egy könnycsepp csillogott, amikor gyerekeimre mutatva így szólt: „mennyit mesélt apád róluk és mennyi fényképet mutatott, milyen büszke volt az unokáira!”

Halálhíre megdöbbentett. Tudtam, hogy előzőleg betegeskedett, ez siettette nyugalomba vonulását is, de amikor utoljára találkoztunk, jól érezte magát és frissebbnek, egészségesebbnek tűnt, mint előtte akár egy évvel. Sírját minden temetői látogatásomkor felkeresem, az emlékezés kövét helyezem rá. Személye néhány gyerekkori emlékemhez ugyanúgy kötődik, mint a későbbiekhez, amikor kollégaként, pályatársként beszélgetett velem. Egy csendes ember, de jelentős kántoregyéniség emlékét őrzöm szívemben.

Sándor György
főkántor, Indianapolis
2009.08.18