Egy különös zsidó népszokás

Először az Ószövetségben (Mózes 1. 32: 20-21), ákáprá formában jelenik meg ez a szó: mai formájában kápóre-káppárá (jiddis származék). Jákob ajándékot küld Ézsaunak engesztelésül, megelőzni a bátyja támadását.

A kápóre-káppárá jiddis szavunk egy kissé különös zsidó népszokásból való. A szó eredete a héber kappará (= engesztelő áldozat) szakkifejezésre vezethető vissza: a jeruzsálemi Szentély fennállása idején (i.sz. 70-ig) évente egyszer, jom kippur ünnepén, az engesztelés napján a főpap sorsot vetett két kecskebakra. Az egyiket az Örökkévalónak ajánlották fel, míg a másikat a sivatagba (a pusztulás honába) űzték, miután ráolvasták a nép bűneit - innen ered egyébként a szólásmondássá lett bűnbak fogalma.

A Szentély pusztulása óta megszűnt az áldozatbemutatás, így a bűnbak szertartását sem gyakorolják többé. Minden bizonnyal ez a hiány alakította ki, hozta "divatba" a kappará (vallástörvénnyé sohasem emelkedett) népszokását. Van, aki úgy véli, ez a szokás még ősibb eredetű: Izsák "feláldozásának" (helyesen megkötözésének) Ábrahám egy kost mutat be helyettesítő áldozatként. (Ez a bibliai történet egyébként - a próbatétel és a helytállás mellett - riasztó hatású tiltakozás is volt a korabeli népek, föníciaiak, kánaániak gyermekáldozási kultusza ellen. A régészek például elsőszülött fiúk temetőjét találták Karthágóban, amely eredetileg föníciai - türoszi - gyarmatváros volt. A jeruzsálemi őslakos jebuszi nép Gé ben Hinomban, Hinom király fiának völgyében temette el elsőszülött fiait. Ezt a helyet a később betelepülő zsidók olyan iszonyatosnak találták, hogy oda soha nem építkeztek, s ebből a kifejezésből lett a mi gyehenna szavunk.)

Térjünk azonban vissza a kappará szokásához: a férfiak jom kippur előtti reggelen (lehetőleg fehér színű) kakast, a nők tyúkot vesznek jobb kezükbe, miközben a 107-ik zsoltárból és Jób könyvéből vett idézeteket mondanak. Ezután bal kezükkel háromszor megforgatják az állatot fejük felett, s közben így szólnak: "ez az én helyettesítőm, ez az én engesztelő áldozatom, ez a kakas (tyúk) a halálba megy, én pedig hadd lépjek be a hosszú és jó életbe és a békébe". Ez az imádság, amelynek egy része meglehetősen ellenkezik a zsidó gondolkodással, ezekkel a szavakkal kezdődik: Bné ádám… (= az ember fiai, jiddisül: bnáj údom).

A különös szokást az ortodox zsidók mindmáig gyakorolják annak ellenére, hogy tekintélyes rabbik, köztük a zsidó vallástörvény- könyv, a Sulchan Aruch szerzője ellenezte, a barcelonai Nachmanides (RaMBaN, 1195-1270) pedig egyenesen eltiltotta, mivel "emóri (= pogány) szokásnak" tartotta azt. A krakkói Mose Isszerlesz (1525-1572) úgy véli, hogy "nem lehet megváltoztatni ezt, mivel régi szokás az". A tudós Jesája Horovitz (1565-1630) szerint "adják oda (a kakast vagy a tyúkot) a szegényeknek, de még jobb, ha az állat értékének megfelelő adományt juttatnak el a rászorulóknak, nehogy megszégyenítsük vele őket". Korábban ugyanezt a véleményt hangoztatta a möllni Jaakov Halévi (MaHaRIL, 1365-1437) és természetesen, korunk haladó rabbijai is egyetértenek velük.

Nem hallgathatjuk el, hogy a jiddis népnyelvben a furcsa szokás neve (gepóre, a nyugati jiddisben kapóre) szinte szólásmondássá lett. Olykor még átokként is használják: a gepóre zol er zájn (= engesztelő áldozat legyen, magyarán szólva: haljon meg helyettem), vagy di gepóre zol im trefn (= az engesztelő áldozat találja meg őt), vagyis haljon meg. Az imádság nevéből is ered egy jól ismert, tréfás zsidó szólásmondás: er kukt, ví der hún in bnáj údom (= úgy bámul, mint a kakas a róla szóló imába).

Hogyan lett azonban a bűnbakból vagy az áldozati kosból éppen kakas vagy tyúk? A kutatók úgy vélik, éppen azért történt a váltás, nehogy a nép áldozatnak vélje ezt a népszokást, hiszen a tyúk és a kakas alkalmatlan volt a hajdani Szentélyben való bemutatásra. Tehát ezzel is azt jelezték, hogy a Szentély pusztulásával megszűnt a szent áldozat. Persze, olykor még ez a csekély értékű "áldozat" is soknak minősült a nehéz gazdasági helyzetben.

Az 50-es évek elején, amikor Izraelben is válság dúlt, az ortodoxok panaszkodni kezdtek:

Nincs elég tyúk és kakas az országban, hogyan fogjuk gyakorolni az ősi szokást?

Mire Dávid Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke így nyugtatta meg az aggodalmaskodókat:
Majd én fogok egy tyúkot meg egy kakast, felszállok velük egy helikopterre, és három kört írok le a fejetek fölött. Ti ne izguljatok, csak imádkozzatok!…

Raj Tamás z'cl