Egy különös zsidó népszokás
Először
az Ószövetségben (Mózes 1. 32: 20-21), ákáprá formában jelenik meg
ez a szó: mai formájában kápóre-káppárá (jiddis származék). Jákob
ajándékot küld Ézsaunak engesztelésül, megelőzni a bátyja támadását.
A
kápóre-káppárá jiddis szavunk egy kissé különös zsidó népszokásból
való. A szó eredete a héber kappará (= engesztelő áldozat)
szakkifejezésre vezethető vissza: a jeruzsálemi Szentély fennállása
idején (i.sz. 70-ig) évente egyszer, jom kippur ünnepén, az
engesztelés napján a főpap sorsot vetett két kecskebakra. Az egyiket
az Örökkévalónak ajánlották fel, míg a másikat a sivatagba (a
pusztulás honába) űzték, miután ráolvasták a nép bűneit - innen ered
egyébként a szólásmondássá lett bűnbak fogalma.
A
Szentély pusztulása óta megszűnt az áldozatbemutatás, így a bűnbak
szertartását sem gyakorolják többé. Minden bizonnyal ez a hiány
alakította ki, hozta "divatba" a kappará (vallástörvénnyé sohasem
emelkedett) népszokását. Van, aki úgy véli, ez a szokás még ősibb
eredetű: Izsák "feláldozásának" (helyesen megkötözésének) Ábrahám
egy kost mutat be helyettesítő áldozatként. (Ez a bibliai történet
egyébként - a próbatétel és a helytállás mellett - riasztó hatású
tiltakozás is volt a korabeli népek, föníciaiak, kánaániak
gyermekáldozási kultusza ellen. A régészek például elsőszülött fiúk
temetőjét találták Karthágóban, amely eredetileg föníciai - türoszi
- gyarmatváros volt. A jeruzsálemi őslakos jebuszi nép Gé ben
Hinomban, Hinom király fiának völgyében temette el elsőszülött
fiait. Ezt a helyet a később betelepülő zsidók olyan iszonyatosnak
találták, hogy oda soha nem építkeztek, s ebből a kifejezésből lett
a mi gyehenna szavunk.)
Térjünk
azonban vissza a kappará szokásához: a férfiak jom kippur előtti
reggelen (lehetőleg fehér színű) kakast, a nők tyúkot vesznek jobb
kezükbe, miközben a 107-ik zsoltárból és Jób könyvéből vett
idézeteket mondanak. Ezután bal kezükkel háromszor megforgatják az
állatot fejük felett, s közben így szólnak: "ez az én helyettesítőm,
ez az én engesztelő áldozatom, ez a kakas (tyúk) a halálba megy, én
pedig hadd lépjek be a hosszú és jó életbe és a békébe". Ez az
imádság, amelynek egy része meglehetősen ellenkezik a zsidó
gondolkodással, ezekkel a szavakkal kezdődik: Bné ádám… (= az ember
fiai, jiddisül: bnáj údom).
A
különös szokást az ortodox zsidók mindmáig gyakorolják annak
ellenére, hogy tekintélyes rabbik, köztük a zsidó vallástörvény-
könyv, a Sulchan Aruch szerzője ellenezte, a barcelonai Nachmanides
(RaMBaN, 1195-1270) pedig egyenesen eltiltotta, mivel "emóri (=
pogány) szokásnak" tartotta azt. A krakkói Mose Isszerlesz
(1525-1572) úgy véli, hogy "nem lehet megváltoztatni ezt, mivel régi
szokás az". A tudós Jesája Horovitz (1565-1630) szerint "adják oda
(a kakast vagy a tyúkot) a szegényeknek, de még jobb, ha az állat
értékének megfelelő adományt juttatnak el a rászorulóknak, nehogy
megszégyenítsük vele őket". Korábban ugyanezt a véleményt
hangoztatta a möllni Jaakov Halévi (MaHaRIL, 1365-1437) és
természetesen, korunk haladó rabbijai is egyetértenek velük.
Nem
hallgathatjuk el, hogy a jiddis népnyelvben a furcsa szokás neve (gepóre,
a nyugati jiddisben kapóre) szinte szólásmondássá lett. Olykor még
átokként is használják: a gepóre zol er zájn (= engesztelő áldozat
legyen, magyarán szólva: haljon meg helyettem), vagy di gepóre zol
im trefn (= az engesztelő áldozat találja meg őt), vagyis haljon
meg. Az imádság nevéből is ered egy jól ismert, tréfás zsidó
szólásmondás: er kukt, ví der hún in bnáj údom (= úgy bámul, mint a
kakas a róla szóló imába).
Hogyan
lett azonban a bűnbakból vagy az áldozati kosból éppen kakas vagy
tyúk? A kutatók úgy vélik, éppen azért történt a váltás, nehogy a
nép áldozatnak vélje ezt a népszokást, hiszen a tyúk és a kakas
alkalmatlan volt a hajdani Szentélyben való bemutatásra. Tehát ezzel
is azt jelezték, hogy a Szentély pusztulásával megszűnt a szent
áldozat. Persze, olykor még ez a csekély értékű "áldozat" is soknak
minősült a nehéz gazdasági helyzetben.
Az 50-es évek
elején, amikor Izraelben is válság dúlt, az ortodoxok panaszkodni
kezdtek:
Nincs elég tyúk és kakas az országban, hogyan fogjuk gyakorolni az
ősi szokást?
Mire Dávid
Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke így nyugtatta meg az
aggodalmaskodókat:
Majd én fogok egy tyúkot meg egy kakast, felszállok velük egy
helikopterre, és három kört írok le a fejetek fölött. Ti ne
izguljatok, csak imádkozzatok!…
Raj Tamás z'cl
|