Vannak bizonyos témák amelyekről sokan beszélnek, de keveset és kevesen tudnak, írni még kevesebben írnak és amit mégis leírnak az is gyakran hallomás, legenda.

Ilyen, homály övezte terület volt a pártállam vezető rétegének életmódja, annak az alulról jött csoport tagjainak a mindennapjai, akik a döntéseket hozták és azok végrehajtását ellenőrizték.

Majtényi György K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban című, a Nyitott Könyvműhely gondozásában megjelent könyve ezt a homályt próbálja megvilágítani a szociológia és a történeti kutatás reflektorával, tudományos alapossággal de anekdotikus részletekkel kalauzolva olvasóit ebben a lezárt világban. Korunkhoz illően pluralista mű, több tekintetben is az: különféle nézőpontok .és értelmezések jelennek meg, az események több szálon zajlanak, az időrend nem szoros, minden fejezet más hangvételű.

1946-tól a rendszerváltásig követi az elit életét, Zuglóból az Andrássy úton Budára tartanak az elvtársak, egyre elegánsabb villákba, amelyekbe hívatlan látogatóként a szerző minket is becsempész. Első lakhelyeik még nem voltak túl fényűzőek, hiszen az infláció és újjáépítés éveinek nyomorgó tömegeit felháborította volna ez és akkor még szükség volt szavazataikra. Rákosi Mátyás zuglói házában a járókelők még naponta láthatták a pártvezért, az alagsori garázst és sofőrszobát még 1929-ben alakította ki a tőkés háztulajdonos . Később megnőtt a luxus és előtérbe kerültek a biztonsági szempontok. Amikor szabadsághegyi szomszédját, Kónya Lajos ünnepelt költőt, idős, rosszul halló édesapja meglátogatta és nem állt meg az őrök felszólítására – lábon lőtték.

Megtudjuk, hogyan jutottak a javakhoz, belátunk a lakáselosztás mechanizmusába.. Megdöbbentő, de az 50-es években a legfelül levők mindent, még a háztartási alkalmazottat, bélyegritkaságokat is, fizetség nélkül, kiutalásra kapták, ők már tényleg kommunizmusban éltek. Ha nem akartak nem kellett pénzt használniuk, anélkül is megvolt minden (ük!).

Gondolatokat, emlékeket ébreszt ez a mű, különösen az idősebb korosztályban.

Történésznek a könyv olvasásakor eszébe jut, hogy az első években még létezett az a szabály, hogy a párttagok jövedelmüknek azt a részét, amely meghaladta egy jó szakmunkás fizetését, önként átutalták a pártkasszába. Ez a fordulat éve, a hatalom megszerzése után kiment a divatból, nem hallunk róla. Az 1956-os forradalom idején megjelent rövid életű lapok írták, hogy az elhagyott Rákosi villában megtalálták az elmenekült pártvezető (otthagyott!) tagkönyvét, amelyből kiderült, hogy bevallottan 40.000 forintos havi jövedelme után csak ezer forint alatti tagdíjat fizetett. Az átlagfizetés ekkortájt alatta maradt még az utóbbi összegnek is…

Nem nagy öröm, okait hosszan lehetne elemezni, de a szereplők között aránylag sok a zsidó származású, főleg 1956 előtt. Pedig ezt igyekeztek titkolni. A könyv említi, hogy Rákosinak kisnemesi családot kreáltak és a törvénytelen születésű Farkas Mihályról azt híresztelték, hogy kuk. katonatiszt volt az apja. Egy olyan ügylet is felvillan, amikor 1955-ben elintézték az Egyházügyi Hivatalon keresztül, hogy a zsidóság támogatására szánt 300.000 dollár helyett 15 Chevroletet küldjenek az országba, amelyeken a vezetők furikázhattak.

Nemcsak a hétköznapokat ismerjük meg, Aligára a pártüdülőbe is bepillantunk és külön fejezet foglalkozik az olyannyira kedvelt vadászattal, amelyet hamar átvettek a múltbeli uralkodó osztálytól és lehetőleg külön, zártkörű vadásztársaságokban gyakoroltak. Az Egyetértésnek saját újságja volt, a tagok száma kormánylistára emlékezteti az egyszerű olvasót.

A vadászatoknál szívesen látták tapasztalt vadászok segítségét, még akkor is, ha azok nem tartoztak az új rendszer emberei közé. Nemcsak az erdő, hanem a vadászat berkein belül maradhatott Kittenberger Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, akit egy vadászat utáni névsorolvasáskor a fővadász - nagy derültséget keltve - szintén elvtársként sorolt fel és sokan mások, még Altai Emil - Horthy egykori vadásza - is.

Lezárja a fejezetet és a korszakot Grósz Károly említése, aki utoljára 1990-ben ment le Zalába vadászni. Ladával érkezett és vadásztársát Nagy Endrét már munkanélküliként mutatta be. Nagy Endre élete érdekes, kellemes, fordulatos olvasmány, Afrikában is a vadászatból élt . Feleség Hatvany bárólány volt, akit börtönbüntetése árán mentett meg a deportálástól.

Persze ezekről a dolgokról nem tudhatott mindenki, a megbízhatóság fontosabb volt a szaktudásnál. Jó példája ennek, hogy Rákosi sofőrjének olyan elvtársat választottak, aki csak később szerzett jogosítványt. Néha fizikai dolgozók is bekerülhettek az elitbe, gondoljunk a sztahanovistákra, de ilyen kategória volt az élsportolók, több alfejezet foglalkozik a labdarúgással. Ma is szomorúan olvasunk az 1954-es biztosra vett foci világbajnoksági győzelem megünneplésére tervezett hatalmas ünnepségről. Kenyeret és bort osztottak volna a 120-140000 fős tömegnek, a helyszín vagy a Kossuth tér, vagy a Felvonulási tér lett volna. A csalódás emlékezetes utcai tüntetésekbe torkollott!

Ez a két csoport nem mindig felelt meg az elvárásoknak. Nemcsak sportolók disszidáltak, hanem Muszka Imre a sokszázalékos vasesztergályos is Jugoszláviába távozott a forradalom után. Őt már előbb figyelmeztették, mert nem jegyzett békekölcsönt és nem versenyzett más sztahanovistákkal.

Később a vezetők már szívesen étkeztek házon kívül, ennek köszönhetünk egy valósággal vendéglátás-történeti értékű részt, amely elvezet minket a fogadások, szállodák világába. Utóbbiakban "viselkedni tudó konzumlányok" megjelenését is hallgatólagosan eltűrték. Ennek kapcsán említi a könyv Rákosi Mátyás unokahúgát is! Kiterjed figyelme az öltözködésre, divatra, részletesen foglalkozik Rotschild Klára tevékenységével, aki sok tanácsot adott a káderfeleségeknek. Az élet minden területén, így az információkhoz jutásnál is előnyt élveztek a káderek, gondoljunk a számozott könyvpéldányokra.

Történelmileg nagyon érdekes a záró életrajz-gyűjtemény. Lábjegyzetek és bibliográfia tanúskodik a szerző profi felkészültségéről és komoly munkájáról, melynek eredménye ez a hézagpótló és élvezetes munka.

Róbert Péter
2010.03.08.