Komlós Aladár és Vihar Béla szerk.:
A kincsőrző fa. Zsidó mesék és elbeszélésekl

 

"Nicht die Kinder bloss speist man mit Märchen ab" – tanítja Bölcs Nátán: Nemcsak a gyermekek szellemi étvágyát elégíti ki a mese" -írta az 1940-ben (amint könyvünkben olvasható: "a nyomdászat 500. évében") Komlós Aladár[1] és Vihar Béla[2] által összeállított, Vadász Endre[3] révén illusztrált, az Országos Izraelita Tanítóegyesület[4] kiadásában megjelent "A kincsőrző fa.  Zsidó mesék és elbeszélések" című könyv Előszavában Heller Bernát[5].
 

Nicht vor dem Kind! - Ne a gyerek előtt! -mondták szüleink, nagyszüleink gyermekkorunkban, ha valami olyasmi került szóba, amit úgy véltek, hogy nem ránk tartozik.
Nos, ezt a Deutsch Gábor úr tulajdonában lévő; a Gabbiano Print Kft. kiadásában, gondozásában és Winkler Miksa úr anyagi támogatásával újra kiadott könyvecskét nyugodtan olvashatjuk a "gyerek előtt", beszélhetünk róla a "gyerek előtt", sőt kívánatos is volna olvasni a gyermekeknek, olvasnia a gyermekeknek, avagy akár együtt olvasnunk a gyermekekkel és beszélnünk az itt olvasható mesékről, elbeszélésekről. Mi több! Kívánatos volna olvasni a felnőtteknek is! Egyáltalán mindenkinek! Hiszen ez a könyvecske egy igazán szép könyv, kívül-belül az. Egy "épületes" könyv. E könyvecskéből okulhat olvasója, meséinek, elbeszéléseinek hallgatója, hiszen az itt találhatók alkotják a zsidóság "épületének" egyik fundamentumát; az itt olvashatók formálták évszázadok alatt a zsidó gyermekek gondolatvilágát, és többnyire azok még felnőttként is emlékeztek ezekre a mesékre, elbeszélésekre, példázatokra, legendákra.

Ezek, az efféle "épületes" írások, alakították és gazdagították lelküket és őrizték hitüket, hitüket Istenben és egy jobb világban, egy mesebeli világban, melynek el kellene jőnie a valóságban is, hiszen az jó volna mindenkinek, az igazán szép volna.

Mesekönyvet tart kezében a kedves olvasó, a mese tradicionális értelmezésében, hiszen a mese egy olyan tanulságos történet, melyben a jó rendszerint elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig meglakol. A meséket a felnőttek találták ki. Voltaképpen minden kitalált, avagy valóságon alapuló, de kiszínezett történet egy mese, és azt az ember metafizika iránti igénye hívja életre, hiszen mindaz, amit érzékszerveinkkel nem érzékelünk, az érzékeinken túli világ, ha úgy tetszik: mesevilág.

Él bennünk egy vágy, egy kívánság, egy óhaj, egy igény, hogy létezzen egy olyan világ, ahol érvényesül a szép és a jó; ahol érvényesülnek az isteni alapelvek. A mese és az e könyvecskében olvasható zsidó mesék, elbeszélések nem a valóságról szólnak, hanem a valóságot kívánják alakítani, befolyásolni.

A szülők, nagyszülők vagy a pedagógusok által elmondott mesék - túl a bensőséges hangulat mellett - a személyiségfejlesztést is szolgálják, a gyermek kreativitását és fantáziáját is kibontakoztatják.

A mesék hallgatása megdolgoztatja a gyermek képzelőerejét és nem látja el előre gyártott vizuális élménnyel, sablonokkal, mint napjaink tömegkommunikációs eszközei: a rajzfilmek, gyerekfilmek, fantasy-filmek. A hagyományos zsidó irodalomból: midrásokból
[6], Talmudból[7] vett történetek, elbeszélések "gyermeki nyelvre" fordított változatai szintén ezt a felettébb kívánatos célt szolgálják: a személyiségfejlesztést.

Fejlődjön e könyvecske által gyermek és felnőtt, hiszen itt nincs határ!

Jó olvasást a gyermekeknek! Jó olvasást a felnőtteknek! "Épüljünk", hogy tudjunk építeni!

 

Oláh János


[1] Komlós Aladár: 1892/Alsósztregova – 1980/Budapest. Újságíró, író, költő, műfordító, irodalomtörténész, tanár. 1928 és 1938, valamint 1940 és 1944 között magyart és latint tanított a budapesti Zsidó Gimnáziumban. 1946-tól egyetemi magántanár, 1949 és1960 között megbízott egyetemi előadó, majd gimnáziumi tanár volt Budapesten. 1953-tól az MTA Irodalomtörténeti Dokumentációs Központjában dolgozott. 1956-tól nyugdíjazásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének függetlenített tudományos főmunkatársaként tevékenykedett.

[2] Vihar Béla: 1908/Hajdúnánás – 1978/Budapest. József Attila-díjas író, költő, szerkesztő, tanár. Vihar Béla elsőként állított össze tényfeltáró dokumentumgyűjteményt a holokauszt eseményeiről és áldozatairól Sárga könyv címmel 1946-ban. 1949-1954 között a Népművelési Minisztériumban a nemzetiségi művelődésügy referense, 1954-56 között szabadfoglalkozású író. 1956-1959 között a Műterem c. lap olvasószerkesztője. 1959-1968 között az Élet és Irodalom belső munkatársa.

[3] Vadász Endre: 1901/Szeged – 1944/Budapest. Festő és grafikus. Heller Ödön, Fényes Adolf voltak a mesterei, majd a Képzőművészeti Főiskolán Glatz Oszkárnál tanult. Több díjat és ösztöndíjat nyert, elsősorban grafikáiról, rézkarcairól ismeretes, több önálló albuma is megjelent.

[4] Országos Izraelita Tanítóegyesület 1867. alakult. Célja volt "a zsidó tanítók szellemi nívójának emelése, a magyar nemzeti eszme ápolása, tanítóözvegyek és árvák segélyezése és betegtanítók istápolása. Az Országos Izraelita Tanítóegyesület működésének két nagy eredménye: a tanítói állás megszilárdítása és a magyar zsidó iskolák teljes megmagyarosítása." -írta a Magyar Zsidó Lexikon (667. oldal).

[5] Heller Bernát: 1871/Nagybiccse (Nagybittse) – 1943/Budapest. Orientalista, irodalomtörténész, folklorista, tanár. 1885-1895 között volt az Országos Rabbiképző Intézet növendéke. 1896-ban avatták rabbivá. 1922-1935 között az Országos Rabbiképző Intézet tanára. Főbb kutatási területe a bibliatudomány, a héber mesekutatás, az iszlám mese-, monda- és legendavilágnak tanulmányozása, a magyar mesék és mondák kapcsolatainak vizsgálata és az összehasonlító irodalomtörténet. Jelentős tárgytörténeti adatokat szolgáltatott a magyar mondákhoz, valamint klasszikusaink magyarázatához. Bibliográfiája közel 600 tanulmányt tart nyilván.

[6] A midrás héber szó, a keresést, kutatást jelentő "drás" szóból ered, és azon zsidó írásmagyarázó irodalmi művek összefoglaló neve, amelyet a Tanah (Egy rövidítés, egy betűszó, egy notarikon, amelynek feloldása: Tóra + Neviim + Ketuvim = Tan/Mózes öt könyve + Próféták + Iratok, vagyis a Biblia protestáns kánon által "Ószövetségként" számon tartott része) szövegét folyamatosan kutatva és kommentálva írtak a II. századtól kezdve. Egyes midrások megtalálhatók a Talmudban is, más összefüggésben, szövegváltozatban. A vallási gyakorlattól független, sokat olvasott, népi ihletésű irodalom a héber széppróza ősének tekinthető és a midrások az egyetemes folklorisztika és az összehasonlító irodalomtörténet számára a legenda- és mesemotívumok gazdag tárházát nyújtják.

[7] A Talmud héber szó, jelentése: tanulás, tanítás. Kétféle Talmud ismeretes, úgymint: Jeruzsálemi Talmud, amelyet az V. században zártak le; és a Babilóniai Talmud, amelyet a VI. században véglegesítettek. Ha a Talmud szó önmagában szerepel, akkor az mindig a Babilóniai Talmudot jelenti.

Lásd bővebben: Dr. Blau Lajos: A Talmudról. Magyar Zsidó Tudományok 2. kötet. Gabbiano Print Bt.-Budapest, 2006.

Oláh János

vissza