|
Ablonczy Balázs:
A visszatért Erdély |
Sokat
és sokan említik napjainkban Erdélyt. Különböző médiumokban, szóban
és írásban hallhatunk, olvashatunk a Kárpát-medencének erről az
érdekes részéről, jelenéről, jövőjéről és természetesen a múltjáról
is. A történelmi munkák leginkább a napfényes oldalakat, főleg a
dicsőséges erdélyi fejedelmek korszakát elemzik, vagy a trianoni
döntésen keseregnek. Aránylag ritka az 1940 utáni néhány évet
feldolgozó munka, ezért megbecsülésre méltó Ablonczy Balázs fiatal
történész A visszatért Erdély című, a Jaffa Kiadó gondozásában
megjelent könyve.
Rendhagyó módon egy baleset két áldozatának életútjával kezdi,
érzékeltetve milyen különböző szálak fűzhettek valakit Erdélyhez. De
ez csak előhang, ahogy Erdély történetének 1940-ig való rövid
áttekintése is csak alapos bevezetése témájának, de sok megdöbbentő
ténnyel szolgál. Például megtudhatjuk, hogy az összeomlás zűrzavarában a
visszavonuló német Mackensen-hadsereg egyszerűen eladta ágyúit a
románoknak, vagy hogy a sokat emlegetett Székely Hadosztály zöme nem
székelyekből állt.
Ebben a részben még nem foglalkozik a zsidóság helyzetével is, pedig
1918-ban Máramarosban a kormány által is elismert Zsidó Nemzeti
Tanács alakult és a pogromokat zsidó önkéntes karhatalmi egységek
akadályozták meg. De megtudjuk, hogy 1941-ben Teleki német könyvet
íratott a magyar "Judenfrage" megoldásáról.
1940-ben a meginduló tárgyalásokon a román fél 14.000
négyzetkilométert hajlandó lett volna átadni, de lakosságcserével
összekötve. A román katonai fölény ismeretében nehezen érthető
magyar részről a követelés, de nagyobb részét a bécsi döntés
teljesítette, bár maradtak magyar lakosságú részek az új határon
túl. pl. az ún. "Göring-zsák", ahol a német gazdasági érdekek
domináltak.
Teleki miniszterelnök rögtön látja a döntés nagy
hátrányát, a német érdekek érvényesülését Magyarországon, le akar
mondani, de Horthy nem fogadja el. Persze a bevonulás ünnepi
hangulatában ezek a dolgok háttérbe szorulnak. A szerző lefesti az általános
lelkesedést, de nem felejtkezik meg az incidensekről, katonai
kilengésekről sem. Akkor még a zsidók is osztotnak az örömben,
hiszen a magyar zsidótörvények még mindig jobbak a vasgárdista
tömeggyilkosságoknál és a Transnyisztriába telepítésnél, amely ezekben
az években a romániai zsidókat gyötörte.
1943-ig a dél-erdélyi zsidók
gyakran szöktek magyar területre. Azért egyre rosszabb a helyzetük
itt is, lapjaikat betiltják, földjeiket elveszik, gazdasági
tevékenységüket korlátozzák. Előfordul kitoloncolás is. Érdekes,
hogy ezekben az években négy zsidó középiskola jön létre Erdélyben,
de ebben közrejátszik a zsidó tanulók más intézményekből való
eltávolítása is.
Olyan dolgokra is kiterjed a szerző figyelme, mint a lakáspiac gyors
változásai, vagy hogy erkélyeket adnak bérbe a honvédek bevonulási
útvonalain. Sokat ír a nemzetiségek bonyolult helyzetéről és a
magyar nyelvű és kultúrájú zsidóságról, akiket ez nem mentett meg az
1944-es deportálástól. Gettóba zárják őket, egy hónapi börtönt kap
egy keresztény ember, aki egy párnát visz be ismerőseinek. Megfordul
az irány, most Romániába szökik aki tud. Kevesen menekülnek meg és
még kevesebben jönnek vissza a haláltáborokból.
A fiatal történész megpróbál objektív képet adni ezekről az évekről.
Gazdasági fellendülés és anyaországi tisztviselők önkényeskedése,
lapok betiltása és a magyar kultúra felvirágzása. Fény és árnyék
egyaránt megjelenik a könyv lapjain, igyekszik igazságos lenni, ami
nehéz feladat az adatok tömegében. Nagy figyelmet szentel az
iskoláknak, helyzetük érzékenyen tükrözi a történelmi helyzetet.
A hadihelyzet változása négy év után véget vetett a magyar
fennhatóságnak Észak-Erdélyben. Utána egy darabig még kétséges volt
mi lesz Erdély sorsa, de a nagyhatalmak eldöntötték. A "kis magyar
világ" emlékké vált, amelyre ma is sokan emlékeznek.
Ezek között az emlékek között segíti az eligazodást Ablonczy Balázs
könyve.
Róbert Péter |
|
|