Ablonczy Balázs:
A visszatért Erdély

Sokat és sokan említik napjainkban Erdélyt. Különböző médiumokban, szóban és írásban hallhatunk, olvashatunk a Kárpát-medencének erről az érdekes részéről, jelenéről, jövőjéről és természetesen a múltjáról is. A történelmi munkák leginkább a napfényes oldalakat, főleg a dicsőséges erdélyi fejedelmek korszakát elemzik, vagy a trianoni döntésen keseregnek. Aránylag ritka az 1940 utáni néhány évet feldolgozó munka, ezért megbecsülésre méltó Ablonczy Balázs fiatal történész A visszatért Erdély című, a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent könyve.

Rendhagyó módon egy baleset két áldozatának életútjával kezdi, érzékeltetve milyen különböző szálak fűzhettek valakit Erdélyhez. De ez csak előhang, ahogy Erdély történetének 1940-ig való rövid áttekintése is csak alapos bevezetése témájának, de sok megdöbbentő ténnyel szolgál. Például megtudhatjuk, hogy az összeomlás zűrzavarában a visszavonuló német Mackensen-hadsereg egyszerűen eladta ágyúit a románoknak, vagy hogy a sokat emlegetett Székely Hadosztály zöme nem székelyekből állt.

Ebben a részben még nem foglalkozik a zsidóság helyzetével is, pedig 1918-ban Máramarosban a kormány által is elismert Zsidó Nemzeti Tanács alakult és a pogromokat zsidó önkéntes karhatalmi egységek akadályozták meg. De megtudjuk, hogy 1941-ben Teleki német könyvet íratott a magyar "Judenfrage" megoldásáról.

1940-ben a meginduló tárgyalásokon a román fél 14.000 négyzetkilométert hajlandó lett volna átadni, de lakosságcserével összekötve. A román katonai fölény ismeretében nehezen érthető magyar részről a követelés, de nagyobb részét a bécsi döntés teljesítette, bár maradtak magyar lakosságú részek az új határon túl. pl. az ún. "Göring-zsák", ahol a német gazdasági érdekek domináltak.

Teleki miniszterelnök rögtön látja a döntés nagy hátrányát, a német érdekek érvényesülését Magyarországon, le akar mondani, de Horthy nem fogadja el. Persze a bevonulás ünnepi hangulatában ezek a dolgok háttérbe szorulnak. A szerző lefesti az általános lelkesedést, de nem felejtkezik meg az incidensekről, katonai kilengésekről sem. Akkor még a zsidók is osztotnak az örömben, hiszen a magyar zsidótörvények még mindig jobbak a vasgárdista tömeggyilkosságoknál és a Transnyisztriába telepítésnél, amely ezekben az években a romániai zsidókat gyötörte.

1943-ig a dél-erdélyi zsidók gyakran szöktek magyar területre. Azért egyre rosszabb a helyzetük itt is, lapjaikat betiltják, földjeiket elveszik, gazdasági tevékenységüket korlátozzák. Előfordul kitoloncolás is. Érdekes, hogy ezekben az években négy zsidó középiskola jön létre Erdélyben, de ebben közrejátszik a zsidó tanulók más intézményekből való eltávolítása is.

Olyan dolgokra is kiterjed a szerző figyelme, mint a lakáspiac gyors változásai, vagy hogy erkélyeket adnak bérbe a honvédek bevonulási útvonalain. Sokat ír a nemzetiségek bonyolult helyzetéről és a magyar nyelvű és kultúrájú zsidóságról, akiket ez nem mentett meg az 1944-es deportálástól. Gettóba zárják őket, egy hónapi börtönt kap egy keresztény ember, aki egy párnát visz be ismerőseinek. Megfordul az irány, most Romániába szökik aki tud. Kevesen menekülnek meg és még kevesebben jönnek vissza a haláltáborokból.

A fiatal történész megpróbál objektív képet adni ezekről az évekről. Gazdasági fellendülés és anyaországi tisztviselők önkényeskedése, lapok betiltása és a magyar kultúra felvirágzása. Fény és árnyék egyaránt megjelenik a könyv lapjain, igyekszik igazságos lenni, ami nehéz feladat az adatok tömegében. Nagy figyelmet szentel az iskoláknak, helyzetük érzékenyen tükrözi a történelmi helyzetet.

A hadihelyzet változása négy év után véget vetett a magyar fennhatóságnak Észak-Erdélyben. Utána egy darabig még kétséges volt mi lesz Erdély sorsa, de a nagyhatalmak eldöntötték. A "kis magyar világ" emlékké vált, amelyre ma is sokan emlékeznek.

Ezek között az emlékek között segíti az eligazodást Ablonczy Balázs könyve.
 

Róbert Péter

vissza