Lőwy Dániel kolozsvári származású amerikai vegyészprofesszor helytörténeti kutatásai során annyiszor találkozott az ottani zsidó közösség kulturális és gazdasági szerepének emlékeivel, hogy elhatározta megismerését és közreadását. Szép és alapos könyv született ennek eredményeképpen, amelyet az újjászületett Erdélyi Szépmíves Céh még 1998-ban kiadott, az ígért második kiadást remélhetőleg minél hamarább kézbe veheti a magyar közönség.

Címénél (A téglagyártól a tehervonatig) jóval nagyobb időt ölel fel, a XVI. századtól tárgyalja a kolozsvári zsidók történetét. Felvillan a szombatosok históriája is, olyan apró érdekességekkel, mint Péchy Simon 1616-os hadparancsa, amely a hadtörténelemben páratlan módon Talmud idézettel kezdődik. Korlátozások után az egyenjogúsítás meghozza a fejlődést, amelyet egyházi épületek és Eisler Mátyás tudós rabbi elismert működése mutat az utókornak.

Itt jelenik meg 1918-tól az Új Kelet, amely ma Tel Avivban tájékoztatja a magyarnyelvű zsidóságot. Hunyady Sándor és Karácsony Benő részletes ismertetése mellett sok kiváló tehetséget adott a zsidó Kolozsvár a magyar kultúrának, de felsorolja a zsidó vállalatokat, üzleteket is. A két háború közt a román nacionalisták magyarokkal együtt üldözték őket, 1927-ben pogromot rendeztek. Nem csoda, hogy örömmel fogadták a bécsi döntést, de hamar elszállt a kezdet öröm.

Zsidótörvények, majd 1944-ben bekövetkezett a tragédia. Hiába mondtak le jóérzésű főispánok, a romos téglagyár lett a gettó, a halál előszobája. Felsorol néhányat az oda bezárt értelmiségiek közül, említi Kásztner Rezső akcióját, de sajnos aránylag kevesen juthattak fel az életet jelentő vonatra, a többség a címben említett tehervonatokon ment - a halálba.

Utal bizonyos hitközségi vezetők felelősségére, együttműködésükre a hatóságokkal, méltatja Márton Áron püspök kiállását. Más igaz emberekről is megemlékezik, kiemelve Járosi Andor evangélikus esperest, aki Szamos-parti Wallenbergnek nevez. Sajnos csak kevés emberen tudtak segíteni, a gettólakók hat transzporttal Auschwitzba mentek, a szörnyű utazást a csendőrök durvasága még elviselhetetlenebbé tette.

Az életben maradottak nem találták helyüket, zömmel kivándoroltak. Külön fejezetet szentel az 1945 utáni kolozsvári népbírósági pereknek. 481 személyt ítéltek el, sajnos legtöbbjüket csak távollétében, ők így elkerülték a felelősségre vonást. Akik kézre kerültek szigorúbb ítéleteket kaptak mint magyarországi társaik, amiben közrejátszhatott, hogy a román bíróság szigorúbban ítélt a magyar háborús bűnösök, mint a román pogromszervezők felett. Ennek következtében gróf Bethlen Béla kormánybiztos, aki pedig németellenes volt és a tordai zsidókat megmentette a deportálástól 5 évet kapott (8-at töltött le!), társa a szintén zsidómentő Schilling János elpusztult a börtönben.

Nagy értéke Lőwy Dániel könyvének a Függelék, amely tartalmazza Kolozsvár zsidó vonatkozású emléktábláit, Márton Áron 1944-es beszédét, amelyben szót emelt az üldözöttekért és egy tanulmányt rengeteg névvel a zsidók szerepéről Kolozsvár gazdaságában. Életrajzgyűjtemény, épületek jegyzéke,sajtószemle és szómagyarázat teszi értékessé ezt a fejezetet, bibliográfia, személy- és földrajzi névmutató egészíti ki az alapos munkát, amelyet a könyvet kiadó Erdélyi Szépmíves Céh tagjainak névsora zár.

A vegyészprofesszor monografikus jellegű átfogó munkája szinte filológusi pontossággal nemcsak helytörténeti jellegű adatokat juttat el az olvasóhoz, hanem betekintést nyújt a térség történetének egy különösen bonyolult és fájdalmas epizódjába.

Kiemelkedik a hasonló tárgyú művek utóbbi években megszaporodott állományából!
 

Róbert Péter
2012.12.20