Flesch István:
Örmények, törökök, kurdok.
Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország
Egyre
többet hallhatunk, olvashatunk az első világháború közelgő századik
évfordulójáról. Ennek a világégésnek része volt a törökországi
örmények tragédiája, amelyről annak idején a világ nem értesült és a
mindenkori török kormányok igyekeztek letagadni, vagy legalább
kisebbíteni.
Sajnos a ködösítés nem volt sikertelen. Utalhatok A magyar tüzér c.
1938-as kiadványra, amely a török hadszíntérre utalva írja: "Az
örmények esküdt ellenségei voltak a török birodalomnak…Teljesen
megbízhatatlanok voltak és belőlük került ki a legtöbb áruló és kém.
Főként pénzért állandóan lázongtak, sok-sok fegyvert rejtegettek."
Ezért: "Djemal pasa radikálisan igyekezett megoldani az örmény
kérdést…" Ez a "megoldás" milliós nagyságrendű tömeggyilkosságba
torkollott!
Flesch István külpolitikai újságíró már régóta foglalkozik az újkori
török történelem eseményeivel. Egyik könyve Törökország második
világháború alatti zsidómentési akcióit mutatta be (Az isztambuli
menedék). A Corvina kiadónál megjelent új munkája egy másik, de a
török vezetés által elkövetett szörnyű bűnről szól: Örmények,
törökök, kurdok. Az 1915-ös örmény katasztrófa és a mai Törökország
címmel. Nemcsak a tömeggyilkosság előkészítését és lebonyolítását
mutatja meg a joggal borzadó olvasónak, hanem az utótörténetet, az
emlékezést majd egy évszázad óta gátló hivatalos mesterkedéseket, a
sűrű homályt, amely az utóbbi időben mintha kezdene oszladozni…
Nehezen meghatározható Flesch István könyvének műfaja. Aktuális
eseményekkel kezdi, a népirtásra emlékeztető törökországi
értelmiségiek meggyilkolásával, szociológiailag elemzi a török
társadalmat, különös tekintettel a vidéki tömegeket uraló "mély
államra", de történészi alapossággal írja le az örmények első
világháborús tragédiáját is. Ennek a vagyonos és művelt kisebbségnek
a sorsa gyakran mutat hasonlóságot a zsidókéval Megdöbbentő a
belőlük szervezett munkaszolgálatos alakulatok példája, amelyeket a
török hadvezetés módszeresen pusztulásra ítélt. Itt is deportálás,
meggyilkolásuk előtt kifosztás várt az áldozatokra, de akadtak
–sajnos kevesen, akik megpróbáltak menteni közülük. Külön fejezetet
szentel azoknak, "akik szembefordultak az árral". Sor kerül a
"háborús bűnösök felelősségre vonására" de többségük nem állt
bíróság elé.
Elgondolkoztató, hogy a mészárlás idején a török területen
tartózkodó szövetséges német csapatok, tisztek és diplomaták milyen
közönyösen fogadták a keresztények legyilkolását. Még a háború utáni
emlékezéseik is igyekeznek mentegetni a gyilkosokat. Ugyanakkor
zsidó értelmiségiek felhívták a világ figyelmét az örményekkel
történt gyalázatra. Werfel világhírű regénye, a Musa Dagh negyven
napja sikerét nem csökkentette, hogy íróját a török sajtóban csak
"szégyentelen zsidónak" nevezték.
Manapság is rosszízű vita folyik a meggyilkolt örmények számáról, az
események hátteréről, de azért olvashatunk önkritikusabb török
véleményeket is.
Címével ellentétben jóval kevesebbet foglalkozik a napjainkban oly
jelentős kurd problémával, de a közölt adatok nagyon érdekesek. Ki
tudja pl. hogy Erdogan török kormányfő békítő verset szavalt
kurdoknak?
Értékes és tartalmas munka, talán fokozná olvasmányosságát, ha
képeket is találnánk benne.
Érdemes elolvasni!
Róbert Péter
2013.10.22