A szerbiai Borban végzett "honvédelmi munkaszolgálatnak" nevezett kényszermunka iszonyatos emlékeit már sokan megörökítették itthon és külföldön egyaránt. Mégsem felesleges kézbe vennünk a Minerva kiadónál most megjelent összeállítást egyrészt objektivitása és részletessége miatt, másrészt mert a visszaemlékezőkben az eltelt évtizedek kikristályosították a történteket, amelyeket közölnek az útókor okulására.

Szita Szabolcs történész előszava bemutatja az események hátterét a hazaáruló magyar-német egyezményt, amely több mint 6000 magyar állampolgárt adott bányamunkára a németek kezére. Utána következik a nyolc munkaszolgálatos beszámolója bori tartózkodásukról és a azt lezáró halálmenetről. Sajnos közülük négyen már nem élnek!

Sólyom Gábor nyitja a sort, nagyon fiatalon hívják be, az ő írása a második leghosszabb, részletekbe menő alapossággal ír a tábor hétköznapjairól. Szerencséje volt!

Szauer László megmenekül a cservenkai kivégzésről, különbséget talál a két műszak között, amelyben dolgoznak.

Szinger Ádám jehovista, a fegyverfogás megtagadása miatt kerül Borba, nekik valamivel könnyebb volt a szolgálat.

Lindler László sakkbajnok, akkor is sakkozik amikor az első transzport elindul Magyarországra és a másodikba kerül. Mivel ezt a partizánok kiszabadítják, ezzel életét mentik meg. Megtudjuk, hogy a munkahelyüket a partizánok rendszeresen látogatták, néha ételt is hoztak nekik.

Markovits Pálnak nagyon kalandos a története. A dunántúli állatorvos megszökik Borból, a csetnikekhez, a Tito-ellenes szerb partizánokhoz csatlakozik, majd a jugoszláv néphadseregben fejezi be a háborút. Több szökevény bajtársa osztja meg vele ezt a sorsot Észak-Szerbiában.

Papp Bálint nazarénusként tanúja zsidó bajtársai szenvedésének. Rettenetes dolgokat lát, orosz fogságból 1947-ben tér haza.

Perl Miklós még Borban is megtartja a rituális étkezés előírásait, sok bajtársa sorsáról számol be - "sok-sok szegény ember" neve jelenik meg, utolsó oldalon saját családtagjait sorolja. Alig maradt meg közülük valaki…

Kádár István beszámolója a legterjedelmesebb, nagyon részletesen mutatja be a láger szervezetét, a kiürítéskor Németországba kerül, angolok szabadítják fel.

Az egyes visszaemlékezések lényegében azonos eseményekről, körülményekről szólnak s ez bizonyítja valóságtartalmukat, azonban tükrözik az egyes túlélők eltérő szempontjait, beállítottságukat. Van aki az első parancsnok, Balogh András alatti bánásmóddal és ellátással meg van elégedve, van aki már ekkor szenved. (Mindenesetre tény hogy Balogh is két év börtönt kapott, sajnos gyilkos utódja a szadista Marányi Ede elkerülte a felelősségre vonást!)

Csillag grafikus halálra kínzásának okára is különbözően emlékeznek.

Két DEGOB jegyzőkönyv zárja a könyvet, mintegy hivatalosan igazolva annak igazságát.

Sólyom Gábor utószava a kiadás fordulatos történetével ismertet meg.
Reméljük minél több olvasóhoz jut el ez a könyv. Jó esélyt ad erre, hogy egy középiskolás vetélkedő szép sikert aratott, a Holokauszt Dokumentációs Központban rendezett díjátadó is ezt bizonyítja.

Figyelnünk kell a túlélők hangjára!

Róbert Péter
2016.04.29