Eva Quittner:
Az emlékezés kavicsai
 

Zsidó kegyeleti szokásokban nagy szerepe van a köveknek. Régi, valószínűleg a sivatagi vándorlás idejéből fennmaradt szokás szerint köveket helyeznek a sírra - annakidején az állatok ellen, ma már az emlékezés jeleként, nem is nagy köveket hanem, kavicsokat.

Az Ausztráliában élő Eva Quittner is talán ezért adta könyvének Az emlékezés kavicsai címet, mert így akart emléket állítani a Soá előtti életéről, az elpusztított győri zsidókról - bár műve bevezetésében csak általában ír a kövek és az emberiség hasonlóságáról.

Visszaemlékezése nagyobbik felében a derű uralkodik. Megismerjük egy asszimilált városi zsidó polgárcsalád harmonikus életét, egymást és gyermekeiket szerető szülők, barátságos környezet. A zsidóság már csak tradició, a művészi ambíciójú és tehetségű kislány apácáknál tanul és irredenta dalokat énekel, de nagy hatással van rá és bátyjára a később mártír Róth Emil rabbi, aki a cionizmussal is szimpatizál.. Vannak - egyik fejezetének ez is a címe - bizonyos baljós jelek: apja munkaszolgálatra megy, 44.március 15-én már nem találkozik zsidókkal a korzón az ünnepi ruhás, kokárdás kislány, de se ő se szülei nem veszik komolyan ezeket és bíznak a jövőben. A németek bevonulása, sárga csillag, gettó összezúzzák addigi boldog életét, bekövetkezik amit nem hittek: egy hajnalon egy órán belül összekapkodott holmijaikkal elhurcolják őket- a cél a cigánylaposi kalibák, majd megalázásuk és kifosztásuk három napja után: Auschwitz.

Itt jegyzem meg ami nincs a könyvben, hogy 3000 győri zsidót egy megegyezés értelmében a jobb ausztriai táborokba kellett volna vinni, de egy SS altiszt elnézte a papírt és Eichmann úgy döntött ha már arra utaznak menjenek ők is Auschwitzba. Szerencsétlenség a szerencsétlenségben!

Ettől fogva a kis Évi és caládja sorsa azonos az üldözöttek millióival. Birkenautól a 13 éves kislány egyedül marad, szülei és bátyja elkerülnek mellőle, ekkor még nem sejti, hogy örökre…Eleinte még együtt van édesanyjával, gyári munkára kerülnek, de anyját elvezénylik, csak álmaiban találkozhat vele.. Fogolytársnői szolidárisak egymással, megünneplik (krumplival és margarinnal) az ő 14. születésnapját, tartásukat jelzi, hogy Jom Kipurkor böjtölnek.

A hadihelyzet egyre rosszabbodik a nácik számára, elviszik a nőket a gyárból és már lövészárkokat ásatnak velük. Együtt csákányozik volt zongoratanárnőjével és május 8-án megjelennek az oroszok. Éva azonnal elindul hazafelé, gyalog, orosz tankokra kérezkedve jut el Pozsonyig, ahol vonatra zsúfolódik - siet mert haza szeretne érni anyja születésnapjára. Győrben beköltözik elfoglalt lakásuk legkisebb szobájába - várja rokonait de hiába. Ezt belátván néhány évre Budapestre költözik Sajnos adós marad annak leírásával, hogyan kerül Ausztráliába, de zárószavaiból úgy tűnik megtalálta magát, jóra fordult a sorsa. Kibontakoztatta tehetségét, festőművész lett, szép családja van.

Gyermekkorának leírása maradandó tanúság és tanulság számunkra is!

Róbert Péter
2016.11.07