Vihar Béla:
Tiborc és Ahasvér - Versek, prózák, emlékek
 

A Múlt és jövő kiadó zsidó klasszikusainkat bemutató sorozatában elérkeztünk Vihar Béla költő bemutatásához. Az összegyűjtött életművét elénk táró monográfia részletességű kötet címe Tiborc és Ahasvér politikai állásfoglalására utal, de alcíme Versek, prózák emlékek és ez sokoldalúságot sejtet, amely a költőnek és e könyvnek egyaránt fontos jellemzője lehet.

Már a borító is jelzi ezt, Vihar Béla rajza vezet be munkáihoz, de a belső illusztrációk sem kerültek még nyilvánosságra. Előkerítésük és publikálásuk néhány közölt írással együtt a kötetet összeállító Kőbányai János nagy érdeme!

Verseivel kezdi, Az Isten halála a kezdőbetűivel említett Friedmann Dénes rabbi mártíriumának állit emléket, majd rövidebb költemények sorakoznak. Utána terjedelmesebb szociográfiai jellegű tanulmányok festenek képet a két háború közti magyar zsidóság helyzetéről, különös tekintettel a rossz anyagi helyzetűekre, akiket ő alaposan megismert családi helyzet és pedagógussága okán.

Megpróbál nyitni a magyar parasztság felé, szimbólumnak választva Tiborc és Ahasvér figuráját, akiket közelíteni szeretne. Nagy fontosságot tulajdonít a hazai zsidóság "geográfiai elválasztásának" a közismert Oberland-Unterland vonal sok mindent megmagyarázó létrejöttének.

Milyen jellemző, hogy ebből a tanulmányból egy monori zsidó kultúresten olvasott fel - akkor még volt a falvakban zsidó közösség!

Néhány a Soá árnyékában születtet vers után már a sorsfordító 1945-ös esztendő utáni munkásságával ismerkedhetünk meg. Először a holtaknak adja meg a tiszteletet az általa összeállított Sárga Könyv, majd a szovjet-jiddis költészetet elemzi a hálás költő, az előszót Gergely Sándor akkor az Írószövetség elnöke írta.

Sok verset idéz benne, szerzőik néhány év múlva a Gulágra kerültek, vagy többnyire kivégezték őket, mint Icig Feifert vagy Lejb Kvitkot aki pedig magához Sztálinhoz írt verset. (Sorsukról sajnos a könyvben még lábjegyzet sem tájékoztat!)

A következő fejezetben az Emléktöredékek kisprózái között találunk vészkorszaki eseményeket és útiélményeket, ezt a Soá után született versek és kisesszék váltják fel. Érdekes műfaji kísérletként újjáírja Weöres Sándor zsidó leányról írt versét, bölcs aforizmákban osztja meg élettapasztalatait az olvasóval.

Megadja a tiszteletet a nagy elődöknek, nekrológok méltatják érdemeiket, különös szeretettel emlékezve tanítóképzős tanáraira. Nosztalgiával említi az egykori Rabbiképző épületét is.

Önéletrajzi jellegű a Pályám emlékezete című írás, amelyben őszintén vall politikai múltjáról és csalódásáról. Rádiójátékot és még sok verset találunk még, de mindből kiviláglik, hogy nem tudja a vészkorszakot elfelejteni. Egy katona megy a hóban című költeménye a háborús szenvedések művészi megörökítése, melyet Sinkovits Imre csodálatosan adott elő.

A Függelékben két Scheiber Sándornak címzett levél szól világnézetéről. Az utószóban Kőbányai János méltatja Vihar Béla nagyjelentőségű munkásságát, kiemelve a zsidó folyóiratokat, amelyekben megjelenhetett a vészterhes időkben, említve a zsidó kulturális életnek akkori műhelyeit, ahol otthonra talált. Ezzel felhívja a figyelmet ezeknek a gyakran méltatlanul elfeledett alkotóknak az újra felfedezésére, amely a jövő megtisztelő feladata lehet.

Reméljük a Múlt és Jövő továbbra is vállalja ezt a szép munkát!

Róbert Péter
2017.08.21



Vissza