Vihar Béla:
Tiborc és Ahasvér - Versek, prózák, emlékek
|
A
Múlt és jövő kiadó zsidó klasszikusainkat bemutató sorozatában
elérkeztünk Vihar Béla költő bemutatásához. Az összegyűjtött
életművét elénk táró monográfia részletességű kötet címe Tiborc
és Ahasvér politikai állásfoglalására utal, de alcíme Versek,
prózák emlékek és ez sokoldalúságot sejtet, amely a költőnek és
e könyvnek egyaránt fontos jellemzője lehet.
Már a borító is jelzi ezt, Vihar Béla rajza vezet be munkáihoz,
de a belső illusztrációk sem kerültek még nyilvánosságra.
Előkerítésük és publikálásuk néhány közölt írással együtt a
kötetet összeállító Kőbányai János nagy érdeme!
Verseivel kezdi, Az Isten halála a kezdőbetűivel említett
Friedmann Dénes rabbi mártíriumának állit emléket, majd rövidebb
költemények sorakoznak. Utána terjedelmesebb szociográfiai
jellegű tanulmányok festenek képet a két háború közti magyar
zsidóság helyzetéről, különös tekintettel a rossz anyagi
helyzetűekre, akiket ő alaposan megismert családi helyzet és
pedagógussága okán.
Megpróbál nyitni a magyar parasztság felé, szimbólumnak
választva Tiborc és Ahasvér figuráját, akiket közelíteni
szeretne. Nagy fontosságot tulajdonít a hazai zsidóság
"geográfiai elválasztásának" a közismert Oberland-Unterland
vonal sok mindent megmagyarázó létrejöttének.
Milyen jellemző, hogy ebből a tanulmányból egy monori zsidó
kultúresten olvasott fel - akkor még volt a falvakban zsidó
közösség!
Néhány a Soá árnyékában születtet vers után már a sorsfordító
1945-ös esztendő utáni munkásságával ismerkedhetünk meg. Először
a holtaknak adja meg a tiszteletet az általa összeállított Sárga
Könyv, majd a szovjet-jiddis költészetet elemzi a hálás költő,
az előszót Gergely Sándor akkor az Írószövetség elnöke írta.
Sok verset idéz benne, szerzőik néhány év múlva a Gulágra
kerültek, vagy többnyire kivégezték őket, mint Icig Feifert vagy
Lejb Kvitkot aki pedig magához Sztálinhoz írt verset. (Sorsukról
sajnos a könyvben még lábjegyzet sem tájékoztat!)
A következő fejezetben az Emléktöredékek kisprózái között
találunk vészkorszaki eseményeket és útiélményeket, ezt a Soá
után született versek és kisesszék váltják fel. Érdekes műfaji
kísérletként újjáírja Weöres Sándor zsidó leányról írt versét,
bölcs aforizmákban osztja meg élettapasztalatait az olvasóval.
Megadja a tiszteletet a nagy elődöknek, nekrológok méltatják
érdemeiket, különös szeretettel emlékezve tanítóképzős
tanáraira. Nosztalgiával említi az egykori Rabbiképző épületét
is.
Önéletrajzi jellegű a Pályám emlékezete című írás, amelyben
őszintén vall politikai múltjáról és csalódásáról. Rádiójátékot
és még sok verset találunk még, de mindből kiviláglik, hogy nem
tudja a vészkorszakot elfelejteni. Egy katona megy a hóban című
költeménye a háborús szenvedések művészi megörökítése, melyet
Sinkovits Imre csodálatosan adott elő.
A Függelékben két Scheiber Sándornak címzett levél szól
világnézetéről. Az utószóban Kőbányai János méltatja Vihar Béla
nagyjelentőségű munkásságát, kiemelve a zsidó folyóiratokat,
amelyekben megjelenhetett a vészterhes időkben, említve a zsidó
kulturális életnek akkori műhelyeit, ahol otthonra talált. Ezzel
felhívja a figyelmet ezeknek a gyakran méltatlanul elfeledett
alkotóknak az újra felfedezésére, amely a jövő megtisztelő
feladata lehet.
Reméljük a Múlt és Jövő továbbra is vállalja ezt a szép munkát!
Róbert Péter
2017.08.21
|