Benedek István Gábor
és Berta Pál:
Harmadik
háború
Aligha tévedünk, ha azt
állítjuk, napjaink legaktuálisabb problémáját tárgyalja a
szerzőpáros: Benedek István Gábor és Berta Pál Harmadik háború című
regénye. Állításunkat az elmúlt hetek londoni, törökországi és
egyiptomi merényletei, a mindennapi iraki és a gyakori izraeli
öngyilkos akciók hatása megerősíti. Igen, háborús körülmények között
élünk, amelynek sugara bármikor minket is elérhet. Bizonyos
vonatkozásban el is ért. Gondolva az Izraelbe kivándorló
oroszországi zsidók elleni Ferihegyi támadásra, vagy a londoni
eseményekkel párhuzamos, nálunk szokatlan áruházi bombariadók
sokkoló voltára.
Furcsa háború ez. Nincs látható ellenség, nincsenek határok, nyílt
város az egész világ, ellenségünk lehet a velünk a vonaton szemben
utazó ártatlan képű fiatalember, vagy a mellettünk álló gyönyörű
lány. Nem véd meg minket bombabiztos óvóhely, mert legtöbbször nincs
riadó, csak tragédia, szétroncsolt, felismerhetetlen holttestek,
síró özvegyek, árvák, gyermekeikért zokogó szülők, szomorúság és
tehetetlenség. A túszszedésnél ott a szörnyű dilemma, mit lenne jobb
'tenni: támadni vagy tárgyalni. Nem véletlenül ajánlották a szerzők
"két helyes gyereknek" a könyvet, hiszen ez a korosztály a
legveszélyeztetettebb, kiszolgáltatottabb, utóbb egyre kedveltebb
célpontja a terroristáknak.
Mi lehet a megoldás? Kik óvhatnak meg minket? A válasz talán: a
titkosszolgálat. Bár sokan azt mondják, csődöt mondtak, nem tudták
megakadályozni sem a szeptember 11-iki New York-i - washingtoni
szörnyű pusztítást, sem a mostanit, a londonit. Ez igaz, de már
másnap letartóztatták az első gyanúsítottat Amerikában és
felderítették az akció elkövetőit. A megelőzés Londonban sem
sikerült, azonban rövid időn belül a megfigyelő rendszer
segítségével rekonstruálták a cselekményt, megnevezték az
elkövetőket.
A titkosszolgálat munkatársai nehéz helyzetben vannak. A tűzfészek
közelébe kell férkőzniük, de ott nem védi meg őket senki. Azt sem
tudják, milyen módszereket használhatnak. Az ellenfelek a háborúnak
semmilyen szabályát nem tartják be. Ha úgy gondolják, vegyi
fegyvereket alkalmaznak, megbénítják az áramszolgáltatást,
használhatatlanná teszik a számítógépes rendszert, kifosztják a
világ legerősebb bankhálózatát. A felderítésnek lépéselőnyben
kellene lenni, de akkor ezek a módszerek számukra is
megkerülhetetlenek. Meddig mehetnek el, hogy ne lehessen egy napon
említeni a rablót és a pandúrt.
A keleti tömb országának elhárítása sérülékeny lett, számosan
eltávoztak a nagy sepregetés idején, tudományukat vajon kinek a
szolgálatába állították? Vannak, akik nevük kiadatását követelik,
ezzel megbénítva a még megmaradt szolgálatokat. És mégis, a
titkosszolgálatok és a hivatalos őrző-testületek azok, amelyektől
védelmet remélnek. Mert nélkülük az állami vezetés megnyugtató
ígéretei üres szóvirágok.
Könyvükben a szerzőpáros a világ legfontosabb titkosszolgálatainak
működését, összefonódását, rivalizálását, valamint az ellenfél
stratégiáját igyekszik amilyen mélyen csak lehet, feltárni. A páros
egyik tagját, B.LG-et (Benedek István Gábort) nem kell bemutatni az
olvasóknak. A kitűnő újságíró számos maradandó értékű szépirodalmi
művet alkotott. A teljesség igénye nélkül említsünk meg néhányat: A
Komlósi Tóra; Az elégetett fénykép; az Öt lövés a történelemre; a
Vili a Dob utcából; Ez lett a vesztünk...; A lovag napjai című
regények és novelláskötetek. A felsorolt művek általában zsidó
tárgyúak, erényei a jellemábrázolás és a pergő, filmszerű
cselekmény, stílusát valami lírai báj lengi körül.
Berta Pál az irodalom berkeiben nem ismert, szakterületén azonban
jelentős egyéniség. Az elbocsátott légió tagja, egykori
titkosszolgálati tiszt, aki kitűnően ismeri azt a világot, amely
ábrázolásának hitelességét gazdag tapasztalatai garantálják. Talán
vállalkozott volna rá, hogy tudományos dolgozatokat ír az egymással
szembenálló erőkről, de akkor nem esett volna szó a legfontosabbról,
a vétlen áldozatokról. A gyermekkocsiban alvó csecsemőről, a piacon
vásárló háziasszonyról, az imaházban fohászkodó nagyapáról, a
munkába igyekvő metró- vagy autóbusz utasról. A sor folytatható.
Halálukra nincs mentség, sem magyarázat. Neveket nem lehetett volna
akkor sem hitelesen írni, ha tudományos dolgozat születik, így is a
beavatottak minden bizonnyal ráismernek a regény szereplőire. A
lényeget akkor értjük meg, ha ismerjük a szereplők életútját, a
történelmi hátteret; akkor látjuk, mi az, ami az egyik vagy a másik
oldalra sodorta őket. A szakmai ismeretek hátterével megtámasztott
regény cselekménye nemcsak izgalmas, olvasmányos, hanem jól
követhető magyarázatot ad arra, hogy a huszadik és sajnos a
huszonegyedik században a tenor miként lehetett állami eszköz a
különböző diktatúrákban, vagy arra, hogyan öltözik sajnos vallási
köntösbe a gyilkos harc, ami abszurdum és a józan ésszel ellentétes.
Azt is látjuk, Benedek és Berta könyvéből, milyen "fejlődésen" ment
át a terror az évtizedeken keresztül. A baszkok harcoltak a spanyol
és olasz fasizmus ellen, az ETA harcosai nem riadtak vissza, ha az
anyagiak megteremtését akár zsebtolvajlással kellett véghezvinniük,
felrobbantottak vasúti síneket is, de - legalábbis eleinte -
óvakodtak a vérontástól. Ma már arab kiképzőtáborokba küldik
aktivistáikat.
Az ezerkilencszázhatvanas, hetvenes években divattá vált a repülőgép
eltérítés, a leszállás célpontja általában Kuba, Líbia, Algéria
volt. Az ún. Vörös Brigádok meghatározó személyiségeket például Aldo
Moro miniszterelnököt szemelték ki áldozatuknak. Divatba jöttek a
névre szóló levélbombák. Japánban vallási fanatizmusból gázzal
támadtak meg metró vonatokat. Majd következtek a Hamasz, a Hezbolah,
az alKaida támadásai öngyilkos merényletekkel. Következetesen
zsúfolt helyiségek, szórakozóhelyek, piacok, forgalmas csomópontok,
közlekedési eszközök, iskolák, kórházak ellen. Olyan pokoli
ötletekkel tarkították akcióikat, mint az, hogy az utasokkal teli
repülőgépet bombaként használjanak célpontjuk ellen. Elképesztő,
hogy az emberi élet értéke mennyire devalválódott a huszonegyedik
században. A könyv kiemeli a Moszad sikeres aktivitását a
terroristák elleni harcban.
A regény főszereplője, E. E a titkos szolgálat egykori ezredese, aki
nyugállományában az évtizedek alatt megszerzett élményét filmben
kívánja megismertetni. Ezért forgatókönyv író barátjával Belgiumba
utazik, hogy a terveit közösen valósítsák meg. Közben E. F-et
megkeresik különböző titkosszolgálatok vezetői és aktivistái, hol
beszervezni akarják, hol védelmet kérnek tőle, amiért régi
kapcsolatait fel kell újítania. Közben Pesten felgyújtják a lakását,
illetve egy felgyújtott lakás tüze az ő otthonát is érinti. Tehát
bekerül a hangyaboly közepébe. Összefutnak a szálak, megértjük az
összefüggéseket. Telve vagyunk izgalommal és akkor véget ér az első
kötet. A szerzők dolgoznának tovább. A fejükben ott a folytatás, az
élet is halad a maga útján, s persze újabb meglepetések
következnének. A szerzőpáros dolgozna is. Ha akarjuk, hogy
megszülessen a második kötet, sietve vásároljuk meg az elsőt.
Érdeklődésünkkel serkentsük a szerzőket, a kiadót, a gyors munkára,
a folytatásra.
Deutsch Gábor
|