Benedek István Gábor
és Berta Pál:
Harmadik háború

Aligha tévedünk, ha azt állítjuk, napjaink legaktuálisabb problémáját tárgyalja a szerzőpáros: Benedek István Gábor és Berta Pál Harmadik háború című regénye. Állításunkat az elmúlt hetek londoni, törökországi és egyiptomi merényletei, a mindennapi iraki és a gyakori izraeli öngyilkos akciók hatása megerősíti. Igen, háborús körülmények között élünk, amelynek sugara bármikor minket is elérhet. Bizonyos vonatkozásban el is ért. Gondolva az Izraelbe kivándorló oroszországi zsidók elleni Ferihegyi támadásra, vagy a londoni eseményekkel párhuzamos, nálunk szokatlan áruházi bombariadók sokkoló voltára.

Furcsa háború ez. Nincs látható ellenség, nincsenek határok, nyílt város az egész világ, ellenségünk lehet a velünk a vonaton szemben utazó ártatlan képű fiatalember, vagy a mellettünk álló gyönyörű lány. Nem véd meg minket bombabiztos óvóhely, mert legtöbbször nincs riadó, csak tragédia, szétroncsolt, felismerhetetlen holttestek, síró özvegyek, árvák, gyermekeikért zokogó szülők, szomorúság és tehetetlenség. A túszszedésnél ott a szörnyű dilemma, mit lenne jobb 'tenni: támadni vagy tárgyalni. Nem véletlenül ajánlották a szerzők "két helyes gyereknek" a könyvet, hiszen ez a korosztály a legveszélyeztetettebb, kiszolgáltatottabb, utóbb egyre kedveltebb célpontja a terroristáknak.

Mi lehet a megoldás? Kik óvhatnak meg minket? A válasz talán: a titkosszolgálat. Bár sokan azt mondják, csődöt mondtak, nem tudták megakadályozni sem a szeptember 11-iki New York-i - washingtoni szörnyű pusztítást, sem a mostanit, a londonit. Ez igaz, de már másnap letartóztatták az első gyanúsítottat Amerikában és felderítették az akció elkövetőit. A megelőzés Londonban sem sikerült, azonban rövid időn belül a megfigyelő rendszer segítségével rekonstruálták a cselekményt, megnevezték az elkövetőket.

A titkosszolgálat munkatársai nehéz helyzetben vannak. A tűzfészek közelébe kell férkőzniük, de ott nem védi meg őket senki. Azt sem tudják, milyen módszereket használhatnak. Az ellenfelek a háborúnak semmilyen szabályát nem tartják be. Ha úgy gondolják, vegyi fegyvereket alkalmaznak, megbénítják az áramszolgáltatást, használhatatlanná teszik a számítógépes rendszert, kifosztják a világ legerősebb bankhálózatát. A felderítésnek lépéselőnyben kellene lenni, de akkor ezek a módszerek számukra is megkerülhetetlenek. Meddig mehetnek el, hogy ne lehessen egy napon említeni a rablót és a pandúrt.

A keleti tömb országának elhárítása sérülékeny lett, számosan eltávoztak a nagy sepregetés idején, tudományukat vajon kinek a szolgálatába állították? Vannak, akik nevük kiadatását követelik, ezzel megbénítva a még megmaradt szolgálatokat. És mégis, a titkosszolgálatok és a hivatalos őrző-testületek azok, amelyektől védelmet remélnek. Mert nélkülük az állami vezetés megnyugtató ígéretei üres szóvirágok.

Könyvükben a szerzőpáros a világ legfontosabb titkosszolgálatainak működését, összefonódását, rivalizálását, valamint az ellenfél stratégiáját igyekszik amilyen mélyen csak lehet, feltárni. A páros egyik tagját, B.LG-et (Benedek István Gábort) nem kell bemutatni az olvasóknak. A kitűnő újságíró számos maradandó értékű szépirodalmi művet alkotott. A teljesség igénye nélkül említsünk meg néhányat: A Komlósi Tóra; Az elégetett fénykép; az Öt lövés a történelemre; a Vili a Dob utcából; Ez lett a vesztünk...; A lovag napjai című regények és novelláskötetek. A felsorolt művek általában zsidó tárgyúak, erényei a jellemábrázolás és a pergő, filmszerű cselekmény, stílusát valami lírai báj lengi körül.

Berta Pál az irodalom berkeiben nem ismert, szakterületén azonban jelentős egyéniség. Az elbocsátott légió tagja, egykori titkosszolgálati tiszt, aki kitűnően ismeri azt a világot, amely ábrázolásának hitelességét gazdag tapasztalatai garantálják. Talán vállalkozott volna rá, hogy tudományos dolgozatokat ír az egymással szembenálló erőkről, de akkor nem esett volna szó a legfontosabbról, a vétlen áldozatokról. A gyermekkocsiban alvó csecsemőről, a piacon vásárló háziasszonyról, az imaházban fohászkodó nagyapáról, a munkába igyekvő metró- vagy autóbusz utasról. A sor folytatható. Halálukra nincs mentség, sem magyarázat. Neveket nem lehetett volna akkor sem hitelesen írni, ha tudományos dolgozat születik, így is a beavatottak minden bizonnyal ráismernek a regény szereplőire. A lényeget akkor értjük meg, ha ismerjük a szereplők életútját, a történelmi hátteret; akkor látjuk, mi az, ami az egyik vagy a másik oldalra sodorta őket. A szakmai ismeretek hátterével megtámasztott regény cselekménye nemcsak izgalmas, olvasmányos, hanem jól követhető magyarázatot ad arra, hogy a huszadik és sajnos a huszonegyedik században a tenor miként lehetett állami eszköz a különböző diktatúrákban, vagy arra, hogyan öltözik sajnos vallási köntösbe a gyilkos harc, ami abszurdum és a józan ésszel ellentétes.

Azt is látjuk, Benedek és Berta könyvéből, milyen "fejlődésen" ment át a terror az évtizedeken keresztül. A baszkok harcoltak a spanyol és olasz fasizmus ellen, az ETA harcosai nem riadtak vissza, ha az anyagiak megteremtését akár zsebtolvajlással kellett véghezvinniük, felrobbantottak vasúti síneket is, de - legalábbis eleinte - óvakodtak a vérontástól. Ma már arab kiképzőtáborokba küldik aktivistáikat.

Az ezerkilencszázhatvanas, hetvenes években divattá vált a repülőgép eltérítés, a leszállás célpontja általában Kuba, Líbia, Algéria volt. Az ún. Vörös Brigádok meghatározó személyiségeket például Aldo Moro miniszterelnököt szemelték ki áldozatuknak. Divatba jöttek a névre szóló levélbombák. Japánban vallási fanatizmusból gázzal támadtak meg metró vonatokat. Majd következtek a Hamasz, a Hezbolah, az alKaida támadásai öngyilkos merényletekkel. Következetesen zsúfolt helyiségek, szórakozóhelyek, piacok, forgalmas csomópontok, közlekedési eszközök, iskolák, kórházak ellen. Olyan pokoli ötletekkel tarkították akcióikat, mint az, hogy az utasokkal teli repülőgépet bombaként használjanak célpontjuk ellen. Elképesztő, hogy az emberi élet értéke mennyire devalválódott a huszonegyedik században. A könyv kiemeli a Moszad sikeres aktivitását a terroristák elleni harcban.

A regény főszereplője, E. E a titkos szolgálat egykori ezredese, aki nyugállományában az évtizedek alatt megszerzett élményét filmben kívánja megismertetni. Ezért forgatókönyv író barátjával Belgiumba utazik, hogy a terveit közösen valósítsák meg. Közben E. F-et megkeresik különböző titkosszolgálatok vezetői és aktivistái, hol beszervezni akarják, hol védelmet kérnek tőle, amiért régi kapcsolatait fel kell újítania. Közben Pesten felgyújtják a lakását, illetve egy felgyújtott lakás tüze az ő otthonát is érinti. Tehát bekerül a hangyaboly közepébe. Összefutnak a szálak, megértjük az összefüggéseket. Telve vagyunk izgalommal és akkor véget ér az első kötet. A szerzők dolgoznának tovább. A fejükben ott a folytatás, az élet is halad a maga útján, s persze újabb meglepetések következnének. A szerzőpáros dolgozna is. Ha akarjuk, hogy megszülessen a második kötet, sietve vásároljuk meg az elsőt. Érdeklődésünkkel serkentsük a szerzőket, a kiadót, a gyors munkára, a folytatásra.

Deutsch Gábor