Debreceni zsidó évkönyv

„Shalom!” Ezt a szép, hagyományos zsidó köszöntést választotta címének a Debreceni Zsidó Hitközség idei évkönyve. A tetszetős külsejű kiadvány alcíme szerint „Zsidó tudományos és művészeti évkönyv 2006” és tartalma teljesen megfelel ennek a vállalásnak.

Szerzői a zsidó múltról és jelenről szólnak hozzánk, debreceni elkötelezettséggel, ahogy ezt eddig is láttuk.

Címlapján az a szép régi zsinagóga, amely idén is vendégül látta a testvérhitközségek küldötteit az immár hagyományos májusi találkozón, amelynek szervezője, Halmos Sándor hitközségi igazgató, OR-ZsE docens egyúttal a kötet főszerkesztője is, aki több különböző témájú írással szerepel az idei évkönyvben is.

A hazai zsidóság történelmi összeforrottsága a magyar nemzettel, régi debreceni imaházak és rabbik története, a chaszidizmus szerepel gondolatébresztő tanulmányai között.

Deutsch Gábor, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára is két közleménnyel szerepel, az egyik a nemrég elhunyt Mose Moskovitsnak, a másik Bernstein Béla nyíregyházi rabbiságának állit szép emléket. Az általa említett Vákeselye, az a felvidéki Vágsellye, ott működött zsidó középiskola.

Balogh József ny. főiskolai tanár ír a hazai nyelvoktatásról, de a kötet végén szellemes epigrammákkal vidámítja fel a fáradt olvasót.

A többi szerző általában egy-egy munkával jelentkezik az évkönyvben, amelyik idén nemcsak terjedelmesebb, hanem olvasmányosabb is az előzőknél. Képviselik a hazai zsidó kultúra és tudomány széles skáláját, ismert és kevésbé ismert nevek sorakoznak a tartalomjegyzékben.

Örvendetes a hölgyek magas aránya! Schőner Julia, az OR-ZSE nyelvtanára a héber oktatás múltjára tekint vissza az intézményben.

Saphier – Herskovits Mária Vámbéry Árminról ír, Csukás Judit a Debreceni Egyetemi Könyvtár munkatársa az ott fellelhető Haggádákat mutatja be, majd közli Kardos László 1945-ös beszédét, amelyben Shoá által megtépázott debreceni hitközségnek tartott a történtek utáni helyes zsidó magatartásról.

Az ókorba vezet minket Josephus Flavius – kritikája. Virágh Judit versben gyászolja a Holokauszt áldozatait. 

Oláh János, az OR-ZSE oktatója Goldziher Ignác élettörténetét, érdemeit idézi fel, aki már barmicvóján egyórás beszédet tartott. Szorgalmára jellemző, hogy nem aludt napi 4 óránál többet. Tapintatosan elhallgatja a tanulmány konfliktusait a pesti hitközség –amelynek 30 évig titkára volt – vezetőivel.

Mandel Miklós a kazár birodalomba, Lázár Jenő az ókori Közép-Keletre kalauzolja az olvasót.

Szécsi József katolikus teológus (OR-ZSE) a teremtéstörténetet vizsgálja a zsidó gondolkodásban.

Kőbányai János a jelenkorba visz, a nemzetiségi szervezet esetleges létrehozásának következményeit taglalja. Helyet kap a kortársak között valamilyen meggondolásból Kiss Arnold a költö-pap is, szatirikus novellája a 20-as évek vidéki hitközségét rajzolja meg.

Schőner Alfréd, az OR-ZSE rektora, Izraelben élő magyar zsidó tudósokkal folytatott beszélgetéseiről számolt be, felidézve az egykori zsidó oktatás „varázslatos világát”.

Róbert Péter docens Bernstein Béla történetírói munkásságát elemzi tanulmányában, Sásdi Sándor fiktiv levele Auschwitzban meggyilkolt anyjától szívbemarkoló.

Ávrám Rézmovits is édesanyjára emlékezik, Zágon István általánosságban szól anyáról és szülőről.

Konrád György író Farkas Istvánról ír, akinek festészetét és életét, „halálos értékét”, most kezdik igazán méltatni.

Kincses Gyula a XIX. századi zsidó un. „zugiskolák” életéből hoz példákat.

György Endre vidéki temetésekre látogat, Csermely Gyula egy betű történetén keresztül hozza közel a héber abc-t. Berczeller Imre munkaszolgálatára emlékezik, versek és humor zárja a jól sikerült idei évkönyvet.

Bizonyitja ez a kötet is: Debrecenben él a zsidóság, ápolják hagyományaikat, a múlt és a jelen kultúráját!

Róbert Péter