Dr. Borsányi Schmidt Ferenc:
PRÓFÉTÁK ÉS CÁDDIKOK


Borsányi Schmidt Ferenc veterán könyvtáros, professzor és kutató előadásainak, tanulmányainak válogatott csokrát figyelemre méltó kötetben nyújtja olvasóinak.

A címet kissé módosítanánk a mondanivaló érdekében valahogy így: Cáddikok a próféták nyomában. Hiszen az előzőek állnak, a kötet középpontjában.

A szerző nagyon részletesen leírja, hol található először a Bibliában a chászid (jámbor-kegyes) megnevezés. Ugyebár a hasmeneusoknál. Majd az 1400-as évek végén Jichák Luria és Chájim Vitál valamint társai fogalmazták meg a miszticizmus és a kabala lényegét, amelyből igen sokat átvett a chászidizmus. A 18. században kialakult mozgalmat nevezik így.

A kötet igen helyesen felsorolja a történelmi körülményeket. Lengyelországban a főnemesség és nemesség között kvázi harmadik rendnek számított a zsidóság. Volt szervezeti felépítése és önálló kormányzata, a váád. Foglalkoztak árucserével, béreltek birtokot, a só fontos kereskedelmi forrásnak számított – kalmárok, iparosok, pénzváltók és kocsmárosok között – jelentősnek bizonyult a zsidók aránya. A Chmelmicki felkelés kegyetlen pogromai a szenvedést, a nyomort, az üldöztetést hozta rájuk. Az ilyen kilátástalan helyzetben a Messiás várása felerősödött. Nem csoda, hogy az ál-Messiások tért nyertek. Sábtáj Cvi (1626-1676) és Jacob Frank (1726-1791) mérgezték e légkört.

Megjegyezzük, az utóbbi kártékony hatása Magyarországot, különösen Máramarosszigetet is elérte. A kijózanodást elősegítette két rendkívüli egyéniség feltünése: Lengyelországban Bál Sém Tov (a jó név viselője), (rövidítve: Best) Németországban Mose Mendelssohn. A podolai Best az egyszerű embereket, kétkezi munkásokat, földműveseket és a nagy nyomorban élő nincsteleneket szólította meg. Hirdette az Örökkévaló szolgálatához nem feltétlenül szükséges a nagy tudomány. Az élet minden elemével lehet a szent nevet dícsérni: énekkel, tánccal, sőt evéssel is. Gondoljunk a péntek esti vacsorára, a szombat délutáni összejövetelre, a harmadik lakomára, amelynek jelentőségét megnövelték vagy a pészachi széder estére.

A poroszországi Mose Mendelssohn a polgárosodó világi műveltséget akarók ezreihez szólott a felvilágosítás eszméivel. Németre fordította a Bibliát, háttérbe szorította a cioni gondolatot, méltóságot igényelt az Isten-tiszteletnek, kiváló énekesek tolmácsolták a stilizált kántorzenét.

Mind a két irányzat heves bírálatok tüzébe került. Mendelssohnt többek között a pozsonyi bölcs, Chászám Szófer (Mose Schreiber) vádolta a hagyományt féltve, az asszimilációtól tartva, rámutatva, hogy a reformerek köréből igen sokan elhagyták a zsidó hitet.

Borsányi Schmidt Ferenc könyve az előbbi irányzatot éppen megemlíti, mert témája a chászidizmus, amelyben jelentős szerepet kapott az igaz ember, a közösség sarokköve, a cádik. Szétvált a rabbi és a rebe fogalma. Az előbbi funkció a tanítás mellett pasztorális teendőket is ellát; esket, temet, anyakönyvet vezet (azon időkben). A rebe szinte mint családfő működik, házasság nem köttetik, üzlet nem nyílik hozzájárulása nélkül. Ideológiája felhasználja a miszticizmus és a kabala elemeit, mint már fent jeleztük. Fohászkodásukat meditáció előzi meg. Kifejezési formájuk egyszerű, folklorisztikus. Érződik rajta azon vidék hangulata, dallamvilága, ahol élnek. A rebehez nemcsak vallási kérdésekben fordulnak, hanem családi, sőt egészségügyi problémával is. Ha elhunyt egy ilyen nagyság, sírjához zarándokolnak, közbenjárását kérve gondjaik megoldásához. Ezen momentumok váltották ki például a vilnai lángelme (gáon) ellenérzését, új ál-Messiásoktól tartva. Ezért a temető látogatást is korlátozta. A cáddik személyét rajongás vette körül hívei szemében. Csodálatos történetek messzi földre vitték hírüket.

A prófétákról a szerző könyve keveset ír, de fontos ismérvüket közli, így némi hasonlatosság is tapasztalható életük és munkásságuk között. Sokan a ma prófétájának nevezik a cáddikot, vagy egyes kiemeltjeit. A prófétát a Teremtő választotta ki, sokszor a kiszemelt akarata ellenére. Jónás menekült a feladat elől, de nem lehet, mert az igazságot akkor is kell hirdetni a közösség érdekében, ha azért börtön, halál, megvetés jár.

A cáddik is kiválasztott. Sátoraljaújhelyi Mojse Teitelbaum ellene volt a chászidizmusnak, amíg fel nem fedezték szuggesztív képességeit. A hercegség (a funkció öröklése) azért aggályos, mert az utód nem biztos, hogy rendelkezik az elhivatottság megszállottságával. A prófétát üldözték, pöcegödörbe vetették. A cáddikot udvartartás veszi körül. Famulusai közvetítésével lehet közelébe jutni. Amíg a próféta a várost vagy az országot óvta, a cáddik az egyének jövőjét és jelenét egyengette, egyengeti. A prófétát Isten emberének nevezi az Írás. A cádik az élő Tóra titulusát kapta híveitől. És ez sem kevés. A különböző chászid udvarok felfogása nem volt azonos, vitától sem mentes a mai napig. A lubovicsi Chábád – Bölcsesség – Értelem – Tudás jelszavakat írja zászlójára. Ezt sokan túl intellektuálisnak tartják, éppen a chászid szellemével ellentétesnek, mert az „őskorban”, tehát a mozgalom születésénél az egyszerű emberek megszólítását tűzték ki célul az alapítók. A chábádnyikok úgy érvelnek, hogy ők mindent elkövetnek, hogy a legszélesebb körben, senkit sem kirekesztve, de tanulással egy magas szintet érjenek el. Mások jelszava: Cha Gát; jelentése: kegyesség, erő (Örökkévaló hatalma), szépség és tartják magukat szerintük az alapítók törekvéseihez. Vannak olyan chászid csoportok, például Szatmár, amelyek Izrael államiságának jogát a Messiás eljöveteléhez kötik

A szerző, mint a Vasvári utcai zsinagóga szorgos látogatója, a Budapesten ismert lubavicsi irányzat jellegét tárgyalja részletesen.

Snéur Zálmán, az alapító munkásságát és fő művét, a Tánját mutatja be gondosan. Nincs ezzel semmi baj; a jelentős írást érdemes elemezni. De hol vannak a magyarországi chászid udvarok, amelyek a világ minden tájáról vonzották a híveket: Nagykálló, Sátoraljaújhely, Olaszliszka, Bodrogkeresztúr, Nyírtass, Mád, Vác, Pápa, Nagysimonyi – és még hosszan sorolhatók azon helyek, ahol hírességek tevékenykedtek és sírjaik zarándokhellyé váltak mind a mai napig.

A vészkorszak aratott közöttük is híveik köréből igen nagy mértékben, hiszen a falvakból, kisvárosokból – tehát egykori fellegváraiból – valósággal eltűntek a hagyományhoz hű zsidók. Sok chászid cáddik a végső útra követte közösségét, osztozva sorsukban, bár meg kell mondani, mindezt megtették a nem chászid rabbik is. Külföldön a chászidok leszármazottai még őrzik egykori magyarországi közösségük emlékét, szokásait, hagyományait. Zsinagógát emeltek ezen helységek nevével Amerikában, Izraelben, Kanadában.

A háború előtt Magyarországon számos chászid udvart ismertek: a belzit, szaploncait (szpinker), vizsnyicit, gerit, szánzit – a lubavicsi nem tartozott közéjük. Attól még pozitívumait becsülni lehet. Például könyvkiadásukat, szervezőkészségüket. Szép az identitás ébresztése, de kisajátítani nem szabad, túlértékelni sem kell.

Magyar vonatkozása csak annyi, hogy ráv Snéur Zalmen apja Nagyszőllősön van eltemetve. Egyesek szerint annyira nem értett egyet fia ideológiájával, hogy Munkácsig futott, ott gyerekeket tanított a héber ábécére, az alef bészre. Mások szerint nem akart sütkérezni fia népszerűségében, azért vándorolt messzire. Majd Nagyszőllősre került, ott is halt meg. Fia tíz férfi társaságában saru nélkül látogatta meg sírját. Tegyük hozzá a legendát is, mely szerint a helybeliek ott tartották szombatra, előimádkozásra kérték fel; olyan szépen fohászkodott, hogy a környék fái, mint pajkos kisgidák, ugrándoztak örömükben.

Őszinte örömmel olvastuk Borsányi S. Ferenc könyvében a nagyon világos kabala-értelmezést, valamint a belzi rabbik életrajzát, a számbavétel napjainkig terjed. Magyarország többnek nyújtott menedéket az első- és második világháború idején. A magyar zsidók büszkék lehetnek arra, hogy a geri, belzi, munkácsi rabbik megmentésében részt vállaltak.

A kiváló cseh író, Franz Kafka és néhány társa, a belziekkel és a geriekkel való kapcsolata nagyon érdekes és megörökítésre érdemes. Szívesen olvastuk azon sorokat, melyek a Magyarországi Zsidók fejezetében kiválóságokról szólnak Vámbéritől Herzlig. Ezen írások színvonalasak és pontos tájékoztatást nyújtanak, ha kissé eltérnek is a címben megadott témától.

Reméljük, a szerző újabb kötete, amelyet joggal várunk, a magyarországi chászid udvarokat is számba veszi, ismerteti. Mert mélyen egyetértünk a lipótvárosi bölccsel, a Kisvárdáról világot bejárt Mojse Moskovits véleményével: „A magyarországi rabbik semmivel sem voltak kisebbek vagy jelentéktelenebbek, mint lengyel vagy litván kollegáik”.

Köszönetet mondunk a Gondolat Kiadónak a színvonalas kötet megjelenéséért.

 

Deutsch Gábor
2009.05.20