Dr. Borsányi Schmidt
Ferenc:
PRÓFÉTÁK ÉS
CÁDDIKOK |
Borsányi
Schmidt Ferenc veterán könyvtáros, professzor és kutató előadásainak,
tanulmányainak válogatott csokrát figyelemre méltó kötetben nyújtja
olvasóinak.
A címet kissé módosítanánk a mondanivaló érdekében valahogy így: Cáddikok a
próféták nyomában. Hiszen az előzőek állnak, a kötet középpontjában.
A szerző nagyon részletesen leírja, hol található először a Bibliában a
chászid (jámbor-kegyes) megnevezés. Ugyebár a hasmeneusoknál. Majd az
1400-as évek végén Jichák Luria és Chájim Vitál valamint társai fogalmazták
meg a miszticizmus és a kabala lényegét, amelyből igen sokat átvett a
chászidizmus. A 18. században kialakult mozgalmat nevezik így.
A kötet igen helyesen felsorolja a történelmi körülményeket.
Lengyelországban a főnemesség és nemesség között kvázi harmadik rendnek
számított a zsidóság. Volt szervezeti felépítése és önálló kormányzata, a
váád. Foglalkoztak árucserével, béreltek birtokot, a só fontos kereskedelmi
forrásnak számított – kalmárok, iparosok, pénzváltók és kocsmárosok között –
jelentősnek bizonyult a zsidók aránya. A Chmelmicki felkelés kegyetlen
pogromai a szenvedést, a nyomort, az üldöztetést hozta rájuk. Az ilyen
kilátástalan helyzetben a Messiás várása felerősödött. Nem csoda, hogy az
ál-Messiások tért nyertek. Sábtáj Cvi (1626-1676) és Jacob Frank (1726-1791)
mérgezték e légkört.
Megjegyezzük, az utóbbi kártékony hatása Magyarországot, különösen
Máramarosszigetet is elérte. A kijózanodást elősegítette két rendkívüli
egyéniség feltünése: Lengyelországban Bál Sém Tov (a jó név viselője),
(rövidítve: Best) Németországban Mose Mendelssohn. A podolai Best az
egyszerű embereket, kétkezi munkásokat, földműveseket és a nagy nyomorban
élő nincsteleneket szólította meg. Hirdette az Örökkévaló szolgálatához nem
feltétlenül szükséges a nagy tudomány. Az élet minden elemével lehet a szent
nevet dícsérni: énekkel, tánccal, sőt evéssel is. Gondoljunk a péntek esti
vacsorára, a szombat délutáni összejövetelre, a harmadik lakomára, amelynek
jelentőségét megnövelték vagy a pészachi széder estére.
A poroszországi Mose Mendelssohn a polgárosodó világi műveltséget akarók
ezreihez szólott a felvilágosítás eszméivel. Németre fordította a Bibliát,
háttérbe szorította a cioni gondolatot, méltóságot igényelt az
Isten-tiszteletnek, kiváló énekesek tolmácsolták a stilizált kántorzenét.
Mind a két irányzat heves bírálatok tüzébe került. Mendelssohnt többek
között a pozsonyi bölcs, Chászám Szófer (Mose Schreiber) vádolta a
hagyományt féltve, az asszimilációtól tartva, rámutatva, hogy a reformerek
köréből igen sokan elhagyták a zsidó hitet.
Borsányi Schmidt Ferenc könyve az előbbi irányzatot éppen megemlíti, mert
témája a chászidizmus, amelyben jelentős szerepet kapott az igaz ember, a
közösség sarokköve, a cádik. Szétvált a rabbi és a rebe fogalma. Az előbbi
funkció a tanítás mellett pasztorális teendőket is ellát; esket, temet,
anyakönyvet vezet (azon időkben). A rebe szinte mint családfő működik,
házasság nem köttetik, üzlet nem nyílik hozzájárulása nélkül. Ideológiája
felhasználja a miszticizmus és a kabala elemeit, mint már fent jeleztük.
Fohászkodásukat meditáció előzi meg. Kifejezési formájuk egyszerű,
folklorisztikus. Érződik rajta azon vidék hangulata, dallamvilága, ahol
élnek. A rebehez nemcsak vallási kérdésekben fordulnak, hanem családi, sőt
egészségügyi problémával is. Ha elhunyt egy ilyen nagyság, sírjához
zarándokolnak, közbenjárását kérve gondjaik megoldásához. Ezen momentumok
váltották ki például a vilnai lángelme (gáon) ellenérzését, új
ál-Messiásoktól tartva. Ezért a temető látogatást is korlátozta. A cáddik
személyét rajongás vette körül hívei szemében. Csodálatos történetek messzi
földre vitték hírüket.
A prófétákról a szerző könyve keveset ír, de fontos ismérvüket közli, így
némi hasonlatosság is tapasztalható életük és munkásságuk között. Sokan a ma
prófétájának nevezik a cáddikot, vagy egyes kiemeltjeit. A prófétát a
Teremtő választotta ki, sokszor a kiszemelt akarata ellenére. Jónás menekült
a feladat elől, de nem lehet, mert az igazságot akkor is kell hirdetni a
közösség érdekében, ha azért börtön, halál, megvetés jár.
A cáddik is kiválasztott. Sátoraljaújhelyi Mojse Teitelbaum ellene volt a
chászidizmusnak, amíg fel nem fedezték szuggesztív képességeit. A hercegség
(a funkció öröklése) azért aggályos, mert az utód nem biztos, hogy
rendelkezik az elhivatottság megszállottságával. A prófétát üldözték,
pöcegödörbe vetették. A cáddikot udvartartás veszi körül. Famulusai
közvetítésével lehet közelébe jutni. Amíg a próféta a várost vagy az
országot óvta, a cáddik az egyének jövőjét és jelenét egyengette, egyengeti.
A prófétát Isten emberének nevezi az Írás. A cádik az élő Tóra titulusát
kapta híveitől. És ez sem kevés. A különböző chászid udvarok felfogása nem
volt azonos, vitától sem mentes a mai napig. A lubovicsi Chábád – Bölcsesség
– Értelem – Tudás jelszavakat írja zászlójára. Ezt sokan túl
intellektuálisnak tartják, éppen a chászid szellemével ellentétesnek, mert
az „őskorban”, tehát a mozgalom születésénél az egyszerű emberek
megszólítását tűzték ki célul az alapítók. A chábádnyikok úgy érvelnek, hogy
ők mindent elkövetnek, hogy a legszélesebb körben, senkit sem kirekesztve,
de tanulással egy magas szintet érjenek el. Mások jelszava: Cha Gát;
jelentése: kegyesség, erő (Örökkévaló hatalma), szépség és tartják magukat
szerintük az alapítók törekvéseihez. Vannak olyan chászid csoportok, például
Szatmár, amelyek Izrael államiságának jogát a Messiás eljöveteléhez kötik
A szerző, mint a Vasvári utcai zsinagóga szorgos látogatója, a Budapesten
ismert lubavicsi irányzat jellegét tárgyalja részletesen.
Snéur Zálmán, az alapító munkásságát és fő művét, a Tánját mutatja be
gondosan. Nincs ezzel semmi baj; a jelentős írást érdemes elemezni. De hol
vannak a magyarországi chászid udvarok, amelyek a világ minden tájáról
vonzották a híveket: Nagykálló, Sátoraljaújhely, Olaszliszka,
Bodrogkeresztúr, Nyírtass, Mád, Vác, Pápa, Nagysimonyi – és még hosszan
sorolhatók azon helyek, ahol hírességek tevékenykedtek és sírjaik
zarándokhellyé váltak mind a mai napig.
A vészkorszak aratott közöttük is híveik köréből igen nagy mértékben, hiszen
a falvakból, kisvárosokból – tehát egykori fellegváraiból – valósággal
eltűntek a hagyományhoz hű zsidók. Sok chászid cáddik a végső útra követte
közösségét, osztozva sorsukban, bár meg kell mondani, mindezt megtették a
nem chászid rabbik is. Külföldön a chászidok leszármazottai még őrzik
egykori magyarországi közösségük emlékét, szokásait, hagyományait.
Zsinagógát emeltek ezen helységek nevével Amerikában, Izraelben, Kanadában.
A háború előtt Magyarországon számos chászid udvart ismertek: a belzit,
szaploncait (szpinker), vizsnyicit, gerit, szánzit – a lubavicsi nem
tartozott közéjük. Attól még pozitívumait becsülni lehet. Például
könyvkiadásukat, szervezőkészségüket. Szép az identitás ébresztése, de
kisajátítani nem szabad, túlértékelni sem kell.
Magyar vonatkozása csak annyi, hogy ráv Snéur Zalmen apja Nagyszőllősön van
eltemetve. Egyesek szerint annyira nem értett egyet fia ideológiájával, hogy
Munkácsig futott, ott gyerekeket tanított a héber ábécére, az alef bészre.
Mások szerint nem akart sütkérezni fia népszerűségében, azért vándorolt
messzire. Majd Nagyszőllősre került, ott is halt meg. Fia tíz férfi
társaságában saru nélkül látogatta meg sírját. Tegyük hozzá a legendát is,
mely szerint a helybeliek ott tartották szombatra, előimádkozásra kérték
fel; olyan szépen fohászkodott, hogy a környék fái, mint pajkos kisgidák,
ugrándoztak örömükben.
Őszinte örömmel olvastuk Borsányi S. Ferenc könyvében a nagyon világos
kabala-értelmezést, valamint a belzi rabbik életrajzát, a számbavétel
napjainkig terjed. Magyarország többnek nyújtott menedéket az első- és
második világháború idején. A magyar zsidók büszkék lehetnek arra, hogy a
geri, belzi, munkácsi rabbik megmentésében részt vállaltak.
A kiváló cseh író, Franz Kafka és néhány társa, a belziekkel és a geriekkel
való kapcsolata nagyon érdekes és megörökítésre érdemes. Szívesen olvastuk
azon sorokat, melyek a Magyarországi Zsidók fejezetében kiválóságokról
szólnak Vámbéritől Herzlig. Ezen írások színvonalasak és pontos
tájékoztatást nyújtanak, ha kissé eltérnek is a címben megadott témától.
Reméljük, a szerző újabb kötete, amelyet joggal várunk, a magyarországi
chászid udvarokat is számba veszi, ismerteti. Mert mélyen egyetértünk a
lipótvárosi bölccsel, a Kisvárdáról világot bejárt Mojse Moskovits
véleményével: „A magyarországi rabbik semmivel sem voltak kisebbek vagy
jelentéktelenebbek, mint lengyel vagy litván kollegáik”.
Köszönetet mondunk a Gondolat Kiadónak a színvonalas kötet megjelenéséért.
Deutsch Gábor
2009.05.20 |