Vissza

A REMÉNY

A Remény reménye

Kellemes meglepetésként és chanukai ajándékként megjelent a Remény című zsidó társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat téli száma. A pesszimizmust az okozta, hogy a lap őszi példánya, amely a nagy ünnepeket és a zsidó fesztivált köszöntötte volna, anyagi nehézségek miatt nem látott napvilágot. Fájó volt az űr.
Annak idején, 1998-ban kezdődő folyamat szakadt meg. Kilencvennyolcban kapta a Mazsihisz-tól BZSH-tól, Benedek István Gábor a kitűnő író azt a megbízást, hogy szerkesszen szellemében színes, gondolatdús, mégis közérthető, toleráns, mégis elkötelezett folyóiratot, amely nagyobb lélegzetű írások közlésére is alkalmas. Objektíven és torzításmentesen értékeli a múltat és hű tükre a jelennek.
Követelmény, hogy a megjelent dolgozatok legyenek érdekesek, szívhez szólóak és igazak.

Benedek István Gábor, aki hosszú évtizedek óta szerkeszt újságot, a nyolcvanas évektől egyre tudatosabban alkot zsidó tárgyú műveket, - például a revolúció erejű Komlósi Tórát, Elégetett fénykép-et, Öt lövés a történelemre, Ez lett a vesztünk... a Nap lovagja (Bródy Sándorról) című könyveket, - vállalta a feladatot.
Összehozott egy stábot, Köves Hajnalka az olvasószerkesztő, Fábián György a művészeti vezető, - ez utóbbi karakter formát adott a kiadványnak. A zsidó témákban gyakorlattal rendelkezik, ő tervezte a Sámuel imája imakönyv és a Lubovicsiaknál megjelent több ünnepi Machzor (imakönyv) címlapját.
A lap körül kialakult egy szerzői gárda, igen széles a skála, nehéz kiemelni bárkit, hogy másokat meg ne sértsünk, Borsányi Ferenc, Szita Szabolcs, Szécsi József, Vadász Ferenc, Ungár Richárd. A felsoroltak között többen az OR-ZSE tanárai. De fiatalok is jelentkeztek, legutóbb Fábián László, Licskó Gabriella.

A közlöny színvonala tekintélyes tanárokat, könyvtárosokat, muzeológusokat, történészeket késztetett együttműködésre. A lap állandó munkatársai Büki Gyula, Papp Richárd, Sárközi Bence, fiatal, agilis emberek. A kiadásért Tóth Gábor felel.

Nem sokkal a folyóirat megindulása után B.I.G. és társai kezdeményezésére létrejött a Füst Milán Szellemi Páholy, amelynek előadásai jelentős személyiségek, a kulturális és politikai élet jeles képviselői közvetlen beszélgetésen fejtik ki véleményüket, függetlenül attól, hogy a politikai paletta melyik oldalán helyezkednek el. Így részt vett a beszélgetésen többek között Kányádi Sándor, Jancsó Miklós, Flőrich Róbert, Glatz Ferenc, Szili Katalin, Boros Péter, Fekete János, Bárándy György, Donáth László. A sorolás folytatható lehetne, mert hosszú a névsor. A közszereplők a hallgatók írott kérdéseire is válaszolnak. A felmerült problémák inspirációt adtak - adnak - a folyóiratnak. Felfedezik azokat a területeket, amelyeken homály van. Érzékeltetik, hogy mi foglalkoztatja a zsidó közéletet.

Először arról volt szó, hogy kéthavonta jelenik meg a Remény. Látszott, hogy ennek nincs sem anyagi, de talán szellemi fedezete sem. Olyan gyakorlat alakult ki, hogy negyedévenként nyomtassák az újságot. Az ötödik volt a fesztiváli szám.
Később ez utóbbi lemorzsolódott, de a megmaradt négy számot úgy igyekezett a szerkesztőség kibocsátani, hogy azok az ünnepek körül kerüljenek az olvasóhoz. A téli szám a chanukához, a tavaszi purimhoz, a nyári savuothoz, az őszi a nagy ünnepekhez.

Tapasztaljuk, hogy kialakult a zsidó sajtó profilja. Mindegyiknek körülhatárolt kontúrja van. Az Új Élet például dinamikusan reagál minden aktuális problémára, fontos hírforrás, azért terjedelméhez mérten vallásos és kulturális jellegű írásokat is közöl.
A Remény alkotóműhely, ahol a szerzők köszörülik tollukat nagy ívű munkák számára. Ajtót nyit. Lássa ország-világ, milyenek vagyunk, lássák gondjainkat, bajainkat, életünket, örömünket.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem legjobb eszköze a kultúra. Bizonyítékul tekintsünk a legutóbbi számra.
Például mennyire objektív Szécsi József cikke. Elismerést nyújt Hamvas püspöknek érdemeiért, de mostani bizonyos negatív jelenségek aggasztják.
Karády Katalin Jád Vasem kitüntetéséhez bizonnyal hozzájárult BIG regénye.
Rokonszenvet ébreszt bennünk Grósz Sáje nyíltszínűsége, az "Áldott sírok" ápolása érdekében tett kollektív erőfeszítés és az ő kezdeményező készségük.
Sipos András filmrendező, Ember Mária auschwitzi fotóit elemzi.
Borsányi professzor Chászid sorozatát folytatja.
Földes Tamás egy zsidó kislányról ír, aki részt vett az ötvenhatos harcokban.
Dr. Marosán György a depressziókat tárgyalja értekezésében. Benedek István Gábor Makó két rabbijára emlékezik, az ortodox Vorhand Mózesre, és a kongresszusi Kecskeméti Árminra, áldást kérve emlékükre.
Raj Tamás bibliai tájakra vezet, Fábián László ízelítőt ad későbbi terjedelmes munkájából, amely szerint Karinthy megírta élete nagy művét, címe: Utazás a koponyám körül.
Bárdos Pál két Weisz Andorról ír, két személy ugyanolyan sorsban. Tájékoztatást kapunk egy másik cikkből, a magyarországi zsidó vallási irányzatokról.
Beszámolót olvasunk az OMIKE letiltott művészek egyesületének 65. évfordulójára rendezett ünnepségről, amelynek megnyitóját a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója, Zoltai Gusztáv mondta el. "Őrizzük meg" javasolja Torda István, mármint egy csodálatos asszony Magyarországon is megjelent képeit (fotóit), amely most decemberben a Magyar Magic londoni kiállítás keretében angolul is megjelent. Fekete György, a magyar demokraták egységét kéri számon az antiszemitizmus elleni tüntetéseken.
Olvasunk még e számban Portugáliáról (Lantos Vera), egy nagyon szép olasz regényről, Garami Szilvia fordításában, Max Nordau pesti éveiről (Újvári Hedvig), Chagal és Dürer festményeinek összehasonlításáról (Licskó Gabriella), figyelmet érdemlő méltatást Eszláry István tevékenységéről, (Eszláry Éva), megkapó írás újságolja, hogy a keserű só feltalálója Oesterreicher Manes József, "a magyar tudomány fényes csillaga".
A zsidó tudósok közül elsőként írt felfedezéséről értekezést magyar nyelven (Gombóc Eszter). Szimcsók Györgytől találunk még regényismertetést és köszönti a lap Avram Herschot, az Izraelben élő, Karcagról származó új Nobel-díjast.
Szó esik a Vágsellyi jesíváról, Dr. Rudolf Kuklovszky jóvoltából, ahol Fixler Hermann, az ortodoxia feledhetetlen egykori elnöke is tanult. Költői sorokat olvashatunk a mátészalkai zsidók sorsáról.

Azt hiszem, a témák sokaságában lubickolhatunk, mint valami jó hatású pezsgő fürdőben. Ez a széles skála a Remény régebbi számaira is vonatkozik.
Ezen írásra készülve átlapoztam a régi példányokat, hosszan tartott, mert az ember belefeledkezik az olvasásba. Mindegyikben lelni olyan cikket, amely egy kis távolságból most érthető igazán. Nem véletlen, hogy sokan szeretnének teljes sorozatot tulajdonukban tudni. 

Természetesen nem akarjuk a Reményt a Nyugattal összehasonlítani, utóbbi kiadványnak értéke ma már vitathatatlan. Megjelenésének idejében ez korántsem volt egyértelmű.
Jóslásokba nem bocsátkozhatunk, de úgy érezzük, 15-20 év múlva sokan emelik le a polcról vagy a könyvtárból, vagy keresik honlapon a Reményt azon fiatalok, akik valóban szeretnék tudni, milyen volt az élet a 21. század elején.

Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akiknek segítségével folytathatja a folyóirat pályafutását.
A sok közül egy nevet hadd emeljünk ki, az örökifjú Heisler Lászlót, a Dohány utcai körzet elnökét, akinek támogatása feltétlen precedens értékű.
Hálával tartozunk az OR-ZSE-nek, hogy honlapján megengedte a Remény népszerűsítését, bemutatását.
Akik olvasták, azok keresik. De szeretnénk, ha minél többen olvasnák, minél többen megszeretnék és megtalálnák, beszélnének róla, vitatkoznának felőle.

Ez lehet a Remény reménye, talpon maradásának feltétele.

Deutsch Gábor