Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Egyetemi Könyvtára
Szervezeti és Működési Szabályzata
(SZMSZ)

 

 KÜLDETÉSNYILATKOZAT

 

Az OR-ZSE Egyetemi Könyvtár (Zsidó Könyvtár és Dokumentációs Központ) az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tudományos, oktató és szolgáltató intézménye, amely a tanároknak és a hallgatóknak nyújtott szolgáltatásokon túl, nyilvános könyvtári és szakkönyvtári funkciókat is ellát. Nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő, a mindenkori képzési, oktatási és közösségi igényekre építő, motiváló és esélyegyenlőséget biztosító intézmény.

Küldetése az OR-ZSE széleskörű oktatási, nevelő, képző, kutatási tevékenységének, valamint a zsidó vallás, kultúra, tudomány szakembereinek szolgálata. Gyűjteményeivel, szolgáltatásaival, információs rendszerével, szakmailag felkészült munkatársaival az egyetem alapvető fontosságú intézménye. A könyvtár feladata megőrizni, feltárni és kutathatóvá tenni azt a hatalmas kincset, amelyet elődeink ránk hagytak.

Folyamatosan beszerzi az egyetemes és magyar zsidóság vallástudományának, kultúrájának, történetének megjelent legújabb szakirodalmát. Célja olyan felhasználóbarát szolgáltató könyvtár kialakítása, amely a zsidó vallás tudásközpontjaként alkalmazkodik az egyetemi, országos és nemzetközi feladatokhoz. A gyűjteményt szakszerűen kezeli, megőrzi, a legújabb módszerekkel feltárja, és használatba adja.

 

ÁLTALÁNOS RÉSZ

 

     A könyvtár neve: OR-ZSE Egyetemi Könyvtár (Zsidó Könyvtár és Dokumentációs Központ)

b)    Levelezési címe: 1084 Budapest, Scheiber Sándor utca 2.

c)     Postacíme: 1428 Budapest, Pf.: 28.

d)    Fenntartója: Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem.

e)     Típusa: felsőoktatási egyházi nyilvános szakkönyvtár.

f)      Bélyegzője kör alakban: ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ - ZSIDÓ EGYETEM középen: KÖNYVTÁRA BUDAPEST.

g)     Nyitva tartása igazodik az egyetem épületének nyitva tartásához, aktuális nyitva tartását a könyvtár területén, illetve az egyetem honlapján teszi közzé. A könyvtár zárva tart a vallási és állami ünnepeken.

 AZ OR-ZSE EGYETEMI KÖNYVTÁR FELADATAI

A könyvtár alapfeladatait „A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről” szóló, 1997. évi CXL. törvény rendelkezései határozzák meg.

A könyvtár nyilvános könyvtárként:

a)     Elősegíti az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (továbbiakban OR-ZSE) oktató-nevelő, kutató, tanulmányi és közművelődési tevékenységét.

b)    Támogatja a hallgatókat a szakirodalom használatának elsajátításában, az önálló ismeretszerzéshez szükséges jártasságok és készségek megszerzésében.

c)     Az egyetemen belül biztosítja az oktató-nevelő és a kutatómunka szakirodalommal és információszolgáltatással történő támogatását.

d)    Országos és nemzetközi szinten részt vesz a hebraisztika-judaisztika tudományok szakirodalmi és információs ellátásában.

e)     Gyűjteményét folyamatosan fejleszti, feltárja, megőrzi, gondozza, és rendelkezésre bocsátja.

f)      Tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól.

g)     Biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését, használatát.

h)    Részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum- és információcserében.

 

A Könyvtár feladatainak megvalósítása érdekében:

a)     Állományát vétel, ajándék és csere útján tervszerűen gyarapítja.

b)    Feldolgozza és a használók számára alkalmassá teszi annak állományát.

c)     Az olvasó- és kutatótermi használat, valamint a korszerű reprográfiai eljárások segítségével az olvasók rendelkezésére bocsátja dokumentumait.

d)    A gyűjtőkörébe eső területeken szakbibliográfiákat készít, szaktájékoztatást nyújt, egyes kijelölt területeken dokumentációs tevékenységet végez.

e)     Tájékoztató szolgálatával és szolgáltatásaival folyamatosan segíti az egyetemen folyó tudományos kutatási feladatok végzését.

f)      Együttműködik más (hazai és külföldi) könyvtárakkal és könyvtári rendszerekkel az állományfejlesztés, a könyvtárközi kölcsönzés, a kiadványcsere és közös kiadványok tekintetében.

g)     Közreműködik a hallgatók könyvtári-tájékoztatási ismereteinek megszerzésében és fejlesztésében. Szervezett oktatás keretében bevezeti a hallgatókat a szakirodalom kutatásának módszereibe, gyakorlatába.

h)    Rendszeres felméréseket és vizsgálatokat folytat az oktatók és kutatók szakirodalmi szükségleteinek igényeiről.

i)       Felhívja a figyelmet más könyvtárak és tájékoztatási intézmények szolgáltatásainak igénybevételére.

j)       Részt vállal az anyaintézmény tudománytörténeti feladataiban.

 

A KÖNYVTÁR FENNTARTÁSA, VEZETÉSE, FELÜGYELETE, GAZDÁLKODÁSA

 a)     Az OR-ZSE Egyetemi Könyvtár fenntartója az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem.

b)    E feladatkörében gondoskodik a könyvtár zavartalan, folyamatos működéséről, biztosítja a megfelelő munkakörülményeket és az állományvédelem feltételeit.

c)     Az Egyetem Könyvtár igazgatóját/megbízott igazgatóját a rektor nevezi ki és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat, meghatározza munkaköri feladatait.

d)    A könyvtár szakmai vezetője az igazgató/megbízott igazgató, egy személyben felelős a könyvtár egészének működéséért, feladatainak megfelelő ellátásáért, gazdálkodásáért, a könyvtári munka irányításáért, szervezéséért, vezetéséért, fejlesztéséért, a gyűjtemény megőrzéséért, nyilvántartásainak szakszerűségéért, munkaköri leírásának megfelelően. Gondoskodik a rendszeres nyitva tartásról.

e)     Elkészíti a szükséges statisztikákat, az éves munkatervet és a beszámolókat. Gondoskodik a könyvtár munkatársainak továbbképzéséről, rendszeresen munkaértekezletet tart.

f)      Az igazgató/megbízott igazgató közvetlen alárendeltjei a könyvtár munkatársai, esetükben a munkáltatói jogokat az egyetem rektora gyakorolja.

g)     Az igazgatót/megbízott igazgatót akadályoztatása esetén a könyvtár megbízott igazgatóhelyettese helyettesíti azonos jogkörrel, feladatokkal, felelősséggel.

h)    A könyvtár az OR-ZSE nem önálló gazdálkodó egysége, a részére megállapított költségvetési keret terhére elkészíti saját költségvetését, s gondoskodik annak szakszerű felhasználásáról.

i)       A beruházás és üzemeltetés pénzügyi fedezetéről az egyetem gondoskodik.

j)       A könyvtár szabályzatainak elfogadása az Egyetemi Tanács hatásköre.

 

A KÖNYVTÁR GYŰJTŐKÖRE

a)     Az Egyetemi Könyvtár gyűjtőkörét történelmi múltja és a fenntartó által rárótt feladatok határozzák meg.

b)    Az Egyetemi Könyvtár gyűjti a hebraisztika és judaisztika témakörében megjelent hazai és külföldi szak- és szépirodalmat, valamint a társadalomtudományok mindazon műveit, amelyek jelentőségüknél fogva, illetve az OR-ZSE oktató-kutató feladatai folytán szükségesek.

c)     Gyűjti és szolgáltatja a gyűjtőköréből következően beszerzett kéziratokat, nyomtatott dokumentumokat, könyveket, folyóiratokat, aprónyomtatványokat, elektronikus adatbázisokat és adatrögzítőket (CD, DVD).

d)    A könyvtár őrzi az egyetemen írt szakdolgozatok, diplomamunkák, doktori disszertációk és habilitációs értekezések egy nyomtatott és egy elektronikus adathordozón rögzített példányát.

e)     A könyvtár gyűjti az egyetem oktatóinak kutatásaihoz, és hallgatóinak tanulmányi munkájához szükséges szakirodalmat.

f)      Az egyes szakterületek gyűjtési arányait az anyaintézményben folyó oktató-nevelő és kutató munka, valamint a szakkönyvtári jellegből eredő igények szabják meg.

 A KÖNYVTÁR SZERVEZETE

 Olvasószolgálat

1.     A könyvtár olvasószolgálatának vezetője az igazgató/megbízott igazgató helyettese. Feladata az olvasószolgálat munkájának koordinálása, a könyvtár olvasóinak szakszerű kiszolgálása.

2.     Az olvasószolgálat munkatársainak feladatai:

·        Elvégzik az olvasók tájékoztatását a könyvtárhasználat szabályairól, az állományról, a hagyományos és elektronikus katalógus használatáról, a könyvtár olvasóinak beíratását, az olvasók adatainak törvények szerinti kezelését, a kölcsönzések regisztrációját.

·        Elvégzik az olvasók dokumentumokkal való kiszolgálását, a hallgatók és kutatók szakirodalmi és információs könyvtári tájékoztatását.

·        A késedelmes olvasók nyilvántartása és írásbeli felszólítása.

·        A reprográfiai tevékenységek (fénymásolás, szkennelés, fotózás, nyomtatás)

·        Fenntartják az olvasótermi és raktári állomány rendjét.

·        Felveszik és továbbítják a könyvtárközi kéréseket.

·        Kezelik a beiratkozási díjakat, egyéb térítési összegeket. Számlát állítanak ki.

·        Felmérik és közvetítik az olvasói igényeket a könyvtárigazgatónak.

·        Részt vesznek az állományrevízióban.

3.     Felelősek az olvasóterem rendjéért, a dokumentumok használhatóságáért. A feldolgozó könyvtáros:

·        Állományba, nyilvántartásba veszi a beérkezett dokumentumokat.

·        Kezeli az egyedi és a csoportos leltárkönyvet.

·        Kezeli a könyvtár integrált számítógépes rendszerét.

·        Előkészíti és részt vesz az állományellenőrzésben, a könyvtár vezetőjével együtt elvégzi a szükséges állományapasztást.

4.     A könyvtár segédmunkatársai kezelik és rendben tartják a raktári állományt, kérés esetén kiszolgálják az olvasókat, segítenek a reprográfiai szolgáltatások elvégzésében, elkészítik a megrendelt spirálozást.

5.     Titkársági könyvtáros:

·        Ellátja a könyvtár szükséges titkársági feladatait.

·        Érkezteti a folyóiratokat.

·        Segédkezik a megrendelésekben, pályázatokban, statisztikák elkészítésében.

·        Bonyolítja az olvasószolgálattól érkező könyvtárközi kéréseket.

·        Kezeli a szabadság nyilvántartást, a könyvtár postáját

·        Kezeli a könyvtár irattárát.

A könyvtárosok feladatait részletesen a munkaköri leírásuk tartalmazza.

 

A KÖNYVTÁR RÉSZLEGEI

 Az állomány elhelyezése és tagolódása:

1. Az olvasóterem

a)     Kézikönyvtár és olvasótermi állomány tárolása a raktári jelzet alapján történik. Az olvasóteremben elhelyezett, az egyetem működéséhez szükséges legfontosabb kézikönyvek, enciklopédiák, lexikonok és szótárak, a doktori disszertációk és szakdolgozatok használata a könyvtár beiratkozott olvasói számára ingyenes, kölcsönzésük korlátozott, a könyvtárhasználati szabályzatnak megfelelően.

b)    A gyűjteménybe az alapállományon kívül el kell helyezni minden olyan mű egy példányát, amelyet gyakran kérnek helyben használatra.

c)     A nem hagyományos dokumentumokat témakörönként, mint külön gyűjteményt kezeljük.

2.     Raktárak

a)     Folyóiratraktár: a folyóiratok betűrendben, évfolyamonként sorakoznak a polcokon, külön a latin betűs és a héber betűs anyag. A folyóiratok csak az olvasóteremben vehetők kézbe, és akkor másolhatóak, ha a könyvtáros úgy ítéli meg, hogy a kért évfolyam/szám nem szenved maradandó károsodást.

b)    A könyvtár könyvraktáraiban az ismeretterjesztő- és szakirodalom: raktározása a tizedes osztályozási rend szerint történik; külön a latin betűs és a héber nyelvű dokumentumok.

c)      A szépirodalmi dokumentumok a Cutter-táblázat alapján szerzői betűrendbe sorolva találhatók.

d)     Kérés esetén a raktári állomány az olvasóteremben kézbe vehető, kölcsönzésük a könyvtárhasználati szabályzatnak megfelelően történik.

 

3.     Kézirattár (Zsoldos szoba)

a)     Az Egyetemi Könyvtár Zsoldos szobája az OR-ZSE legfontosabb és legértékesebb judaisztikai tudományos gyűjteménye, mely ősnyomtatványokat, kéziratokat, antiquákat tartalmaz.

b)    Az OR-ZSE Egyetemi Könyvtárának ún. „Zsoldos szobájába” három személy léphet be egyedül, engedély nélkül, miután a könyvtárigazgatói szobában lévő kulcsokat felvették és az ott található, erre rendszeresített füzetben a pontos időpontot bejegyezve aláírásukkal igazolták a felvételt.

c)     A belépésre külön engedély nélkül jogosult személyek: az OR-ZSE rektora, az OR-ZSE Egyetemi Könyvtárának igazgatója és az ún. „Zsoldos szoba” könyvtárosa, akit a rektor írásban bíz meg e feladat ellátásával.

d)    Az ún. „Zsoldos szoba” nem kutatószoba, hanem raktár és feldolgozószoba. A szobába csak az 1. pontban felsorolt személyek által adott írásbeli engedély birtokában (a „Kérelem” űrlap leadása mellett) lehet belépni.

e)     Az ún. „Zsoldos szoba” különböző gyűjteményeiről készült katalógusok alapján lehet a „szoba” könyvtárosától kérni másolatot tanulmányozásra. Eredeti anyagot senkinek sem lehet kiadni!

f)      Indokolt esetben, a Könyvtár igazgatójának írásbeli kérése alapján, a rektor írásbeli engedélyével, bemutathatók kéziratok is a látogatóknak, a Könyvtár olvasótermében, az ún. „Zsoldos szoba” könyvtárosa által.

g)     Az ún. „Zsoldos szoba” egyes anyagairól a szoba könyvtárosa által, térítés ellenében készítethető másolat. A másolatok készítéséről nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza a lemásolt anyag pontos megnevezését, a darabszámot, a dátumot és a másolatot kérő nevét, lakcímét és elérhetőségét.

h)    Az ún. „Zsoldos szobában” takarítani csak a szoba könyvtárosának állandó felügyelete mellett lehet, előre egyeztetett időpontban.

i)       Az ún. „Zsoldos szoba” kulcsát csak a c) pontban felsorolt személyek vehetik fel és adhatják le pontos dátummal ellátva és aláírásukkal igazolva az erre a célra rendszeresített füzetben. A kulcsokat zárható helyen, biztonságosan kell tárolni az Egyetemi Könyvtár igazgatójának irodájában.

j)       Az ún. „Zsoldos szobában” egy jelenléti ív található, amelyet minden belépő köteles aláírni és a pontos időpontot bejegyezni.

k)    A „ Zsoldos szoba” bejáratát a fokozott biztonsági előírásoknak megfelelő állapotban kell tartani.

4. Tanszéki könyvtárak

Az egyetem tanszéki könyvtárai számára az Egyetemi Könyvtár állományából a tanszékeknek átadott dokumentumokat a könyvtár tételes leltárral adja át a tanszékvezetőknek.

  

A KÖNYVTÁR HASZNÁLÓI

 

a)     A könyvtár nyilvános szolgáltatásainak igénybevételére jogosult minden 18 éven felüli személy, aki a könyvtárba beiratkozik, és ezzel a könyvtárhasználat szabályainak betartására kötelezi magát. Kivételesen – iskolai igazolással – kutatómunkát folytató középiskolai tanulók is beiratkozhatnak.

b)    A könyvtár a beiratkozott olvasói közül elsősorban az egyetem oktatói, hallgatói, illetve kutatók igényeit elégíti ki. A könyvtári szolgáltatások díjtételeit a mellékletben szereplő Könyvtárhasználati szabályzat tartalmazza.

c)     A könyvtár részt vesz a könyvtári szolgáltatások hálózatának tevékenységében, kölcsönözhető állományát könyvtárközi kölcsönzés keretében más könyvtárak rendelkezésére bocsájtja.

 

A KÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAI

 A könyvtár a használóit regisztrálja és az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:

a)     Felvilágosítás a könyvtár használatáról.

b)    A könyvtári katalógusok használata.

c)     Helyben olvasás az olvasóteremben.

d)    Kölcsönzés, a könyvtárhasználati szabályzatnak megfelelően.

e)     Hagyományos és elektronikus információszolgáltatás a könyvtár dokumentumai, adatbázisai és egyéb hálózati úton elérhető információk alapján.

f)      A szerzői jogokat figyelembe véve másolatkészítés a könyvtár állományában lévő dokumentumokról.

g)     A könyvtár állományában nem található kiadványok beszerzése könyvtárközi kölcsönzés útján.

A könyvtár szolgáltatásait ingyenesen, vagy évente meghatározott díjtételek alapján nyújtja

1)    Ingyenes szolgáltatás:

a)     Felvilágosítás a könyvtári szolgáltatásokról, a könyvtár és a könyvtári katalógusok használatáról.

b)    Referensz kérdések megválaszolása szóban és írásban.

c)     Helyben olvasás az olvasóteremben.

d)    Internet és számítógép használat az olvasóteremben.

2)    Térítés köteles szolgáltatások:

a)     Kölcsönzés.

b)    Reprográfiai szolgáltatások.

 

VEGYES RENDELKEZÉSEK

 

     A Szervezeti és Működési Szabályzat melléklete a Könyvtárhasználati Szabályzat.

b)    Minden egyéb vonatkozásban az 1997. évi CXL. törvény és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok, valamint az egyetemen érvényes rendelkezések az irányadóak.

 

ZÁRADÉK

Az OR-ZSE Egyetemi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatát az Egyetemi Tanács 2014.  november 05-i határozata alapján jóváhagyom.

Budapest, 2014. novtember 5.

Dr. Schőner Alfréd
rektor