ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ-ZSIDÓ EGYETEM
MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ 2008
Dr. Kiss Endre, az MTA doktora

I. A Kutatóhely fő feladatai a beszámolási évben

A kutatás a lehetőségek között teljes közvetítési lánc kutatását és rekonstrukcióját határozta meg önmaga feladatának, mégpedig a magyarországi zsidó művelődéstörténet, a magyarországi zsidó mentalitástörténet és a magyarországi zsidó vallásosság és vallástudomány egymással összefüggő kutatását és rekonsztrukcióját.

A magyarországi zsidó művelődéstörténet kutatásának területén a kutatási ciklus végére elkészítendő szintézis megalapozásának munkálatai voltak a Kutatóhely fő feladatai, a magyar zsidó irodalom történetének monografikus feldolgozására tett előkészületek.

A magyarországi zsidóság mentalitástörténeti vizsgálatában a szövegek „ikonográfiájá”-nak kidolgozása volt a fő feladat: a szövegek vizsgálata vizuális megjelenésük diskurzusaiban, a
zsinagóga-feliratok kutatása a mentalitástörténeti változások tükrében.

A magyarországi zsidó vallásosság vizsgálatában a temető „művészeté”-nek kutatása volt a fő feladat, a tárgy- és szövegkorpusz, mint mentalitástörténeti forrásanyag elemzése a kegyelet tárgyi megnyilvánulásaiban.

A kutatás a textualitás és vizualitás kapcsolatán keresztül egységesen értelmezi a különböző történeti korok magyarországi, valamint közép- és kelet-európai közösségeinek történetét.

II.

A kiemelkedő kutatási eredmények a publikációkban adekvát módon jelennek meg, különösen demonstrálóak ebben a vonatkozásban a könyvpublikációk. A magyarországi zsidó művelődéstörténeti tematikában a szintézisnek az előző évek előkészítő munkáira támaszkodó további előkészítését tekinthetjük kiemelten sikeresnek. A Kutatócsoport vallási- és vallástudományi munkájából a nem istentiszteleti célokat szolgáló (elidegenitett) zsinagógák feliratainak textus és motívumelemzését emelnénk ki.

A 2008-as év legnagyobb eredménye azonban az, hogy kialakult a magyarországi zsidó művelődéstörténet elviekben teljes vertikuma. Haraszti György a magyarországi zsidó közösségekről írt szakirodalom bibliográfiáját publikálta, Ábrahám Vera, Gleszer Norbert és Schöner Alfréd a zsidó közösségek hitéletének, néprajzi és antropológiai vetületeinek kutatásában lépett előre, Lichtmann Tamás a közép-európai vonatkozásokat, Staller Tamás a filozófiai alapokat kutatta, amíg Ungvári Tamás és Kiss Endre a magyarországi zsidó művelődéstörténet magas kultúrájának megismerését gazdagította új szempontokkal.

III.

A Kutatócsoport szoros kapcsolatban áll azokkal az egyetemekkel és főiskolákkal, amelyekhez vezető kutatóinak affiliációja köti (Debreceni Egyetem, ELTE, Evangélikus Hittudományi Egyetem, Szent-István Egyetem, Wesley Egyetem). E kapcsolatok élő és szerves mivoltáról mind az ezekkel az egyetekkel, illetve főiskolákkal közösen szervezett konferenciák, mind a közös tanulmányok tanúskodhatnak (kiemelnénk ebben az évben az OR-ZSE novemberi konferenciasorozatát, hét konferencia, ld. Schöner Alfréd nevénél, illetve a Lichtmann Tamás megrendezte debreceni Franz Kafka Emlékkonferenciát).

A nemzetközi kapcsolatok 2008-ben működő operatív szintjét 2008-ben a Közép-Európai Felvilágosodáskutató Műhely novemberi alapítása, Prof. Dr. Jacob Golomb jeruzsálemi professzor meghívása, valamint a Schöner Alfréd által kiadott Zsidó Évkönyv nemzetközi tudományos műhelyekhez való eljuttatásához nyujtott logisztikai segítség szimbolizálhatja.

IV.

Lichtmann Tamás
Tempus - Leonardo Mobilitások (EU-projekt) „Interkulturális kommunikáció” – „Interkulturelle Kommunikation” címmel. Együttműködés 4 ország egyetemeinek Germanisztikai Intézeteivel (Németország – München, Bulgária – Veliko Tarnovo, Románia – Bukarest, Magyarország – Debrecen)
(résztémában kedvezményezett az ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoportja is)

Elnyert támogatás két évre (2008-2010) - 18000,- EUR
Új kurzus / tárgy bevezetésére: Interkulturelle Kommunikation (in Kultur, Literatur, Sprache, Identitätsforschung, Minderheiten)
(résztémában kedvezményezett az ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoportja is)

OKF (Osztrák Kultúrfórum/Österreichisches Kulturforum) – projekt
Kafka 125, konferencia és publikáció témaköreiben
Elnyert támogatás3400,- EUR
(résztémában kedvezményezett az ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoportja is)

A MAZSÖK támogatta Prof. Dr. Jacob Golomb-nak, a Jeruzsálemi Héber Egyetem tanárának részvételét az OR-ZSE konferenciáján, amelyet Izrael állam 60 éves fennállásának megünneplésére rendeztek, A meghívás a tudományos kapcsolatok ápolása végett a Kutatócsoport ötlete volt és ennek technikai lebonyolítását is a Kutatócsoport végezte.

V.
Publikációk erősen rövidített listája:

Könyvpublikációk:

Ábrahám Vera, A Lengyeltóti zsidó temető szöveg és motívumkincsének analízise. Szeged : Gold Press Kiadó, 2008. december 20. 208 p.

Haraszti György, Hágár országában (Hitközség-történeti monográfiák, [nagyobb] helytörténeti tanulmányok és leírások a történeti Magyarország zsidó közösségeiről) Magyar Zsidó Szemle füzetek 1 (Budapest: OR-ZSE Vallástudományi Kutatócsoport –MTA project, 2008)

Kiss Endre, A huszadik század befejezetlen mondatai. Déry Tibor és vidéke. Budapest, 2008 (Logosz Kiadó) 1-247.
Schöner Alfréd, A Pokol Traktátusa képekben. Gabbianoprint, Bp. 2008
Staller Tamás, Baruch vs Benedictus. A Spinoza-jelenség. Budapest, Logosz Kiadó, 2008. 178 l.

Szita Szabolcs, The Roma People during the Second World War (1939-1945) School Reader about Coexistence and Persecution (Editorial) Velcsov Bt. Budapest, 2008. 197 p. angolul

Ungvári Tamás, A Bűnbeesés után – Európa szellemi élete a két világháború között Budapest, 22008. 379 l. (Ulpius Ház Könyvkiadó)

Tanulmánykötet szerkesztése

Haraszti György
Kol Nidré, OR-ZSE MÁCHZOR reprint sorozat (Budapest: OR-ZSE (Rózsa Gábor nyomda), 2008

Jom Kippur, OR-ZSE MÁCHZOR reprint sorozat (Budapest: OR-ZSE (Rózsa Gábor nyomda), 2008

Esther Bennbassa – Jean-Christophe Attias: Izrael – föld és szentség (Budapest: Attraktor, 2008)

Moses Mendelssohn: Jeruzsálem, avagy a vallási hatalomról és a zsidó vallásról (Budapest: Attraktor, 2008) (sajtó alatt)
Kiss Endre
Hermann Brochs literarische Freundschaften. (Közösen Paul Michael Lützelerrel és Rácz Gabriellával). Tübingen, 2008 (Stauffenburg). 1 – 331.

Teile eines Ganzen. Zur Diskussion über die Globalisierung. European Network for the Study of Globalization, (Közösen Melitta Beckerrel és Thomas Schauerrel). 2008. Wien. 1-32.
Oláh János
Schőner Alfréd: A Pokol Traktátusa képekben (Gabbiano Print Kft., 2008)
/A Magyar Tudományos Akadémia - OR-ZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport védnökségével/ ISBN 978-963-87804-3-0
Schöner Alfréd
ORZSE Évkönyv 2OO3-2OO7. Szerk. Schőner A., Bp. Gabianoprint.

(Szántóné)Balázs Edit
”...ideje van a kövek összegyűjtésének” Zsidó emlékhelyek a Nyugat-Pannon EuRégióban, „…und eine Zeit zum Steinesammeln” jüdische Erinnerungen in der West-Pannonischen EuRegion Szombathely, 2008. 222 p.



Részletes publikációs lista


2009.03.02