ORSZÁGOS RABBIKÉPZŐ-ZSIDÓ EGYETEM
MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ 2007-8
Dr. Kiss Endre, az MTA doktora

I. A Kutatóhely fő feladatai a beszámolási évben

A kutatás a lehetőségek között teljes közvetítési lánc kutatását és rekonstrukcióját határozta meg önmaga feladatának, mégpedig a magyarországi zsidó művelődéstörténet, a magyarországi zsidó mentalitástörténet és a magyarországi zsidó vallásosság és vallástudomány egymással összefüggő kutatását és rekonsztrukcióját.

A magyarországi zsidó művelődéstörténet kutatásának területén a kutatási ciklus végére elkészítendő szintézis megalapozásának munkálatai voltak a Kutatóhely fő feladatai, a magyar zsidó irodalom történetének monografikus feldolgozására tett előkészületek.

A magyarországi zsidóság mentalitástörténeti vizsgálatában a szövegek "ikonográfiájá"-nak kidolgozása volt a fő feladat: a szövegek vizsgálata vizuális megjelenésük diskurzusaiban, a zsinagóga-feliratok kutatása a mentalitástörténeti változások tükrében.

A magyarországi zsidó vallásosság vizsgálatában a temető "művészeté"-nek kutatása volt a fő feladat, a tárgy- és szövegkorpusz, mint mentalitástörténeti forrásanyag elemzése a kegyelet tárgyi megnyilvánulásaiban. A temetők tárgyi világa - a vallástörvényi keretek között is - tágabb teret nyújt a diaszpóra zsidósága és környezete közötti kölcsönhatások, átvételek megnyilvánulásainak. A nyugat-európai etnológiai vizsgálatok csupán néhány német város középkori temetőjének szövegközlésére terjedtek ki. A kutatás a dokumentáláson és egy elemezhető kétnyelvű szövegkorpusz kialakításán túl a forma, szimbolika, tárgyi kultúra, funkció és struktúra temetői szövegkorpuszához való viszonyára helyezte a hangsúlyt.

A kutatás a textualitás és vizualitás kapcsolatán keresztül egységesen értelmezi a különböző történeti korok magyarországi, valamint közép- és kelet-európai közösségeinek történetét.

II.

Ha egy vagy két kiemelten sikeres kutatásról kell beszámolnunk, az elvégzett munka a következő válasz lehetőségét rejti magában.

A magyarországi zsidó művelődéstörténeti tematikában a szintézis előkészítő munkáit tekinthetjük kiemelten sikeresnek. Ezeket csak nagy nehézségek révén lehetne ebben a Beszámolóban demonstrálnunk, ezért csak utalnánk arra a munkára, amely a Publikációkban feltűntetett könyvekben és a Magyar Zsidó Szemle Új Folyamának 2., 3. és 4. számában öltöttek testet.

A Kutatócsoport vallási- és vallástudományi munkájából a nem istentiszteleti célokat szolgáló (elidegenitett) zsinagógák feliratainak textus és motívumelemzését emelnénk ki. Speciális megközelítéssel ezek az elemek összességükben de külön-külön is, betekintést adnak egy közösség humán-, és gazdaság történetébe, vallási életébe, gondolkodásmódjába, ízlésvilágába. Ennek az iránynak egy másik vetületét egy vidéki, valaha hitéleti és társadalmi aspektusból is központi szerepet játszó, mára eltűnt zsidó közösség írásos életre keltése jelenti. Az analízisről fotókkal illusztrált monográfia készült.

Mégis, ha a 2007-es eredmények közül csak egy konkrét kutatást kellene kiemelnünk, Schöner Alfréd tanulmányát állítanánk középpontba ("A siratófal motívuma a zsidó irodalomban").

III.

A Kutatócsoport tudatos kapcsolatépítéssel és kapcsolattartással dolgozik.

Szoros kapcsolatban áll azokkal az egyetemekkel és főiskolákkal, amelyekhez vezető kutatóinak affiliációja köti (Debreceni Egyetem, ELTE, Evangélikus Hittudományi Egyetem, Szent-István Egyetem, Wesley Egyetem). E kapcsolatok élő és szerves mivoltáról mind az ezekkel az egyetekkel, illetve főiskolákkal közösen szervezett konferenciák, mind a közös tanulmányok tanúskodhatnak (ezek listáját ld. a Beszámoló más helyén).

A nemzetközi kapcsolatok 2007-ben működő operatív szintjét 2007-ben az INST-Szervezet (Wien - Institut zur Erforschung und Förderung regionaler und transnationaler Kulturprozesse) szimbolizálhatja, amelynek ez évi konferenciáján Kiss Endre és Lichtmann Tamás sokadik sikeres Workshop-jukat rendezték meg, amelynek anyaga természetesen meg fog jelenni német és magyar nyelven.

A nemzetközi együttműködés egy másik dimenzióját mutathatják a Kutatócsoport tagjainak 2007 évi előadásai nemzetközi konferenciákon, ugyancsak 2007-ben külföldön megjelentetett tanulmányaik és kiadványaik gyüjteménye. Minden előadás, illetve már megjelent publikáció egy folytonos nemzetközi kapcsolat aktuális terméke.

A Kutatócsoport nemzetközi kapcsolatainak további dimenzióját jelentik a kutatók évtizedes nemzetközi kapcsolatrendszerével való kommunikáció, a közös tervek, projektek és kutatások állandó egyeztetése (Frigyesi Judit, Jacob Golomb, Jutta Hausmann, Eva Reichmann és mások).

A Kutatócsoport nemzetközi kapcsolatainak újabb dimenzióját jelentik azok a testületek és szervezetek, amelyeknek elnökségében, tanácsadó testületében vagy szerkesztő bizottságában a Kutatócsoport kutatói rendszeresen részt vesznek. E testületek listáját lásd a Beszámoló megfelelő helyén.

IV.

A Kutatócsoport 2008 elején adott be jelentős volumenű OTKA-pályázatot, amelynek tematikája szorosan össze volt hangolva a kutatási feladatok aktuális részével.

E pályázaton kívül a Kutatócsoport az egyes kutatók korábban megszerzett Pályázatait használta fel, természetesen amennyiben az, mint erre két kutató esetében minden további nélkül nyílt lehetőség. E pályázatokat ld. a Beszámoló megfelelő helyén.


TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG ADATAI

Nemzetközi rendezvényeken tartott tudományos előadások:

Kiss Endre:
Das Globale als das Unmittelbarwerden des Absoluten. Előadás a Wiener Philosophisches Forum-on. Wien, 2007. január 23.
Die Theorie der Globalisierung. konf: Gründungstagung des European Network for Global Research. Fürstenfeld (Ausztria) 2007. május 31.
Understanding Knowledge Society. konf: Philosophy of the Information Society. Kirchberg am Wechsel, 2007. aug.7.
A történelem vége és a rejtett Bábel. konf: Európaiság és filozófia. Az európai egység alapja az európai filozófia. Kolozsvár, 2007. október 26.
Fichte als Philosoph der Differenz und der Identitaet. konf: Történelem és önazonosság. A modern identitás a filozófiai hagyomány és a klasszikus idealizmus szövegösszefüggésében. Budapest, 2007. november 10.
Zur romanpoetischen Darstellung des mitteleuropaeischen Judentums. Über Tibor Déry. konf: KCTOS: Wissen, Kreativität und Transformationen von Gesellschaften. Wien, 6. bis 9. Dezember 2007

Lichtmann Tamás:
Transformationen des Judentums im Kontext der Transformationen von Gesellschaften. Einleitende Thesen zum Thema. - Sektion 8.8. im Kongress KCTOS: Wissen, Kreativität und Transformationen von Gesellschaften, Wien, vom 6. bis 9. Dezember 2007. Veranstalter: INST, Sektionsleitung: Endre Kiss, Tamas Lichtmann. (Sektionsgruppe: Transformationen von Gesellschaften - Faktoren, Strukturen, Möglichkeiten) (A szekció tartalmi szervezése: MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport)
Kultur ohne Grenzen. Nagyvárad - Budapest - Wien - Paris um die Jahrhundertwende 1900 "Germanistik ohne Grenzen". Internationale Tagung in Oradea/Nagyvárad/Grosswardein (Rumänien) 15-17. Februar 2007(Literatur ohne Grenzen. Konferenz in Nagyvárad 2007.


Schöner Alfréd:
The Conference of European Rabbis. Madrid, 2007. október 25.


Staller Tamás:
Kösztler Artúr zsidósága. . konf: Történelem és önazonosság. A modern identitás a filozófiai hagyomány és a klasszikus idealizmus szövegösszefüggésében. Budapest, 2007. november 10. (A Német-Magyar Filozófiai Társaság nemzetközi konferenciája)


Ismeretterjesztő előadások:

Kiss Endre:
Mitől globális a globalizáció? Előadás a KJF Szabadegyetemen. Budapest, 2007. szeptember 26.


Hazai rendezvényeken tartott tudományos előadások:

Gleszer Norbert:
703. (????) Az antiszemitizmus és a gazdasági válság, mint szekuláris folyamat vallási értelmezése az Orthodox Központi Iroda hetilapjában (1925. október 16. - 1944. március 19.) - Elhangzott: Zsidóság a magyar társadalomban a 19-20. században címmel az ELTE-BTK Történelemtudományi Doktori Iskolája és az OR-ZSE Doktori iskolája szervezésében megtartott konferencián, 2007. március 20
Ortodox kóser turizmus a XIX. sz. végén és a XX. sz. első felében, magyarországi fürdőélet és hegyvidéki turizmus az ortodox sajtóban. - Elhangzott: a Rabbiképző-130-és tudományai II. címmel az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem a Rabbiképző alapításának 130 évfordulója tiszteletére és a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 alkalmából szervezett RENDEZVÉNYSOROZATBAN 2007. nov. 13-én.
Rákóczi-kultusz Bács-Bodrog vármegyében. -Elhangzott: IV. Fiatal néprajzkutatók és kulturális antropológia szakos hallgatók konferenciája a Kiss Lajos Néprajzi Társaság szervezésében, Topolyán, (Kray-kastély/ Topolyai Múzeum), 2007. szeptember 8.
(Klamár Sárával közösen)


Kiss Endre:
Beszélgetések Kunszt Györggyel Szabó Lajos filozófiájáról. konf: Kunszt György, a tudós és gondolkodó. Budapest, 2007. január 25.
A magára hagyott filozófia. konf: Posztmodern korszakváltás - mi Végre? Konferencia a Posztmodernológiai Kutatóközpont 5 éves fennállása alkalmából. Budapest, 2007. február 21.
Globalizáció és fenntarthatóság. konf: Globális helyzetkép, korunk gazdasági, társadalmi és környezeti jelenségei, ellentmondásai. Az MTA, a Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Természetvédők szövetségének közös konferenciája. Budapest, 2007. március 8.
Globalizáció, válság-jelenségek - érlelődő kataklizmák. konf: Globális kihívások "A Kataklizmák Csapdája". Budapest, 2007. március 9. (péntek)
A filozófus Lessing. konf: Bölcs Náthán a 21. században. Budapest, 2007. április 21.
Ifjúsági jövőképek és életstratégiák a globalizálódott világban. Plenáris előadás. konf: Ifjúsági jövőképek és életstratégiák globalizálódott korunkban. Komárom, 2007. április 27.
Gyűlölet és individuáció. konf: A gyűlölet. Lábjegyzetek Plátonhoz (6). Szeged. 2007. május 10.
A szolga és a társadalom. (Új szempontok a fiatal Marx Hegel-értelmezéséről). konf: Szellem, tapasztalat,nyelv. Kétszáz éves a Szellem fenomenológiája. Budapest, 2007. szeptember 27.
A teremtő fejlődés. Kiss Árpád bergsonizmusáról. konf: Interdiszciplináris pedagógia és az eredményesség akadályai. V. Kiss Árpád Emlékkonferencia. Debrecen, 2007. szeptember 28.
Mi vagy ki az európai identitás? konf. Budapest Fórum. Az integrált Európa narratívái és diskurzusai. Budapest, 2007. október 20.
Néhány észrevétel Komlós Aladár zsidó művelődéstörténeti munkásságához. konf: Rabbiképző - 130- és tudományai I. Budapest, 2007. november 12.
A restség, mint a társadalmi tőke újraelosztásának másik oldala. konf: Tunyaság - restség. Szeged, 2007. november 14.
Hozzászólás az "Etika és környezetvédelem a jövőben" c. konferencián. Budapest, 2007. november 16.
Kiss Árpád szellemi arca. Kiss Árpád Emléknap, Balassagyarmat. 2007. november 29.
A politikum sajátosságai. konf: Bence György Emlékkonferencia. Budapest, 2007. december 7.


Lichtmann Tamás:
Bölcs Náthán a 21. században. Vallások közti és társadalmi párbeszéd a toleranciáról. Konferencia 2007. április 21-22-én Budapesten, a Budai Micve Klubban. Rendező intézmények: Goldziher Kutatóintézet, MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport, DE Germanisztikai Intézet, EHE Ószövetségi Tanszék.
"Jewish"? "Studies"? Közelítések, lehetőségek és perspektívák Magyarországon. Workshop 2007. április 27-én, Budapesten, az MTA Politikai Tudományok Intézetében. Rendezők: Büchler Sándor Baráti Társaság, MTA PTI Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont.
A Tízparancsolat. Konferencia az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen, Budapesten, 2007. november 20-án. ORZSE Tudományos Egyetemi Napok - Biblikus Konferencia.


Schöner Alfréd:
Szabad Zsidó Tanház. Konferencia. 2007. december. Schőner A.: "Lesz-e neológia a XXI. században?" http://or-zse.hu/hirdetes/hirdalap.htm
ENSZ Nemzetközi Holokauszt Emléknap. 2007. január


Staller Tamás:
Bölcs Náthán a 21. században. Vallások közti és társadalmi párbeszéd a toleranciáról. Goldziher Intézet konferencia: "Lessing és Mendelssohn - Egy barátság szelleme " 2007. 04. 21-22.
Rabbiképző- 130 -és tudományai I. Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem A tudomány ünnepe - konferencia: "Kell-e nekünk egy Goldziher szeminárium?" 2007. 11. 12.


Tudományos rendezvények szervezése:


Kiss Endre:
Kunszt György, a tudós és gondolkodó. Budapest, 2007. január 25. (A Német-Magyar Filozófiai Társaság rendezvénye)
V. Kiss Árpád Emlékkonferencia. Debrecen, 2007. szeptember 28.
Fichte als Philosoph der Differenz und der Identitaet. Történelem és önazonosság. A modern identitás a filozófiai hagyomány és a klasszikus idealizmus szövegösszefüggésében. A Német-Magyar Filozófiai Társaság Nemzetközi Konferenciája. Budapest, 2007. november 10-11.


Lichtmann Tamás:
Bölcs Náthán a 21. században. Vallások közti és társadalmi párbeszéd a toleranciáról. Konferencia 2007. április 21-22-én Budapesten, a Budai Micve Klubban. Rendező intézmények: Goldziher Kutatóintézet, MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport, DE Germanisztikai Intézet, EHE Ószövetségi Tanszék.


Schöner Alfréd:
A hatnapos háború és társadalmi hatásai Izrael és a magyarországi zsidóság életében http://or-zse.hu/hirdetes/hirdalap.htm
1956 és a magyar zsidóság
A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE 2007. Zsidó művészet, zsidó művészek... 2007. november 6, kedd. http://or-zse.hu/mtud2007-1aktualis.htm
Tízparancsolat. Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem a Rabbiképző alapításának 130 évfordulója tiszteletére és a Magyar Tudomány Ünnepe 2007alkalmából szervezett RENDEZVÉNYSOROZAT. 2007. nov. 20. http://or-zse.hu/mtud2007-tizparancs-prg.htm


Staller Tamás:
Rabbiképző-130-tudományai I. - Az Országos Rabbiképző- Zsidó Egyetem évfordulós konferenciája a Magyar Tudományos Akadémia "A tudomány ünnepe" rendezvénysorozat keretében
Rabbiképző-130-tudományai II. - Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem évfordulós konferenciája a Magyar Tudományos Akadémia "A tudomány ünnepe" rendezvénysorozat keretében


Nemzetközi tudományos rendezvények szervezése:


Kiss Endre:
Gründungstagung des European Network for Global Research. Fürstenfeld, 2007. május 31.
Történelem és önazonosság. A modern identitás a filozófiai hagyomány és a klasszikus idealizmus szövegösszefüggésében. Budapest, 2007. november 10. (A Német-Magyar Filozófiai Társaság nemzetközi konferenciája)
Transformationen des Judentums im Kontext der Transformationen von Gesellschaften. Sektion 8.8. im Kongress KCTOS: Wissen, Kreativität und Transformationen von Gesellschaften, Wien, vom 6. bis 9. Dezember 2007. Veranstalter: INST, Sektionsleitung: Endre Kiss, Tamas Lichtmann. (Sektionsgruppe: Transformationen von Gesellschaften - Faktoren, Strukturen, Möglichkeiten) (A szekció tartalmi szervezése: MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport)


Lichtmann Tamás:
Transformationen des Judentums im Kontext der Transformationen von Gesellschaften. Sektion 8.8. im Kongress KCTOS: Wissen, Kreativität und Transformationen von Gesellschaften, Wien, vom 6. bis 9. Dezember 2007. Veranstalter: INST, Sektionsleitung: Endre Kiss, Tamas Lichtmann. (Sektionsgruppe: Transformationen von Gesellschaften - Faktoren, Strukturen, Möglichkeiten) (A szekció tartalmi szervezése: MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoport)


Szakértői tevékenység:


Ábrahám Vera
A Szegedi Hitközségi Hírlevél szerkesztése
Szegedi Tudományegyetem JGYTF Könyvtártudományi Szak hallgatói részére gyakorlati foglalkozások, valamint könyvtári órák tartása a Csongrád Megyei Nemzetiségi Könyvtárban.
A Csongrád Megyei Nemzetiségi Könyvtárban nemzetiségi, és zsidó témájú tudományos kutatások segítése, emellett olvasószolgálat-, tájékoztatás-, állománygyarapítás- és állományalakítás, valamint a könyvtár vezetése.
A Szegedi Zsidó Hitközség dr. Birnfeld Sámuel Könyvtárának vezetése, állományalakítása, könyvtári feladatok szervezése és ellátása. Könyvtári szakmai gyakorlatok vezetése. Speciális érdeklődésű, felsőoktatásban résztvevő hallgatók tudományos kutatásainak támogatása.
A szegedi neológ izr. temető adatbázisának kezdő munkálatai, a könyvtárszakos hallgatók bevonása a munkálatokba.
A Hitközségi Könyvtár állománygyarapítási munkálatai a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtárral való együttműködés segítségével.
Somogy zsidósága, ill. egy a megye zsidóságáról készülő bibliográfia és tanulmánykötet adatgyűjtése Nagy Pál történész-levéltárossal közösen.
Magánlevéltári kutatások Somogy megye zsidósága ill. nemzetiségi témakörben.


Kiss Endre:
Lektori tevékenység:
Rathmann János, Történetiség a német felvilágosodásban. Mendelssohn jelentősége. Budapest, 2007 (Logos), 1-171.


Schöner Alfréd


Lektori tevékenység:
Borsányi Schmidt Ferenc: Próféták és cádikok nyomában. Megjelenik: 2008, Gondolat
Czeichner Vilmos: "..s kik utánunk jönnek..." (veses kötet). Előszó: Sch. A. 3.
Ábrahám Vera: A lengyeltóti zsidó temető motívum-, és sírszöveg kincsének analízise
Rózsás József: Adalékok a németboly zsidósága történetéhez, 2007.


Részvétel tudományos testületben:


Kiss Endre:
Elnöke: Az Új Pedagógiai Szemle Szerkesztőbizottságának.
Alapító tagja
a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjának a Kiss Árpád Emlékbizottságnak.

Tagja: az MTA Jövőkutatási Bizottságának,
az Andrássy Egyetem Doktori Tanácsának,
a Magyar Pedagógiai Társaság Választmányának,
az MTA Veszprémi Területi Bizottságának (tanácskozási joggal),
a Pro Philosophia szerkesztőbizottságának.


Lichtmann Tamás:
Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. Szerkeszti Lichtmann Tamás. Budapest, 2004-


Schöner Alfréd

Tagja
a Magyar Professzorok Világtanácsának.
a Magyar Zsidó Szemle Szerkesztő Bizottságának,
a Magyar Rektori Konferenciának.


Staller Tamás

Társelnök:
Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Hit- és Vallástudományi Szakbizottság

Főszerkesztő:

Magyar Zsidó Szemle Új folyam


Nemzetközi tudományos bizottság tagja


Kiss Endre

European Network for Global Research elnöke,
2003-tól alelnöke, 2005-től 2007-ig elnöke a Német-Magyar Filozófiai Társaságnak, 2007-től e Társaság elnökségi tagja.
Az Internationale Hegel-Gesellschaft magyarországi megbízottja (1988-2000), elnökségi tagja (1994-2000) majd tagja.
Alapító elnöke, majd az alakulás után folytonosan vezetőségi tagja az Internationale Hermann Broch Arbeitskreis-nek.
A GERM nemzetközi tudományos szervezet témafelelőse.
A College Internationale de la Philosophie magyar képviselője.
Aktív tagja azoknak a nemzetközi szervezeteknek is, amelyek az általa alaposan kutatott életmüvének feldolgozására szerveződtek (Internationale Canetti-, Feuerbach-, Fichte-, Jaspers-, Nietzsche- , Scheler-, Schelling- és Spinoza-Gesellschaft).


Lichtmann Tamás:

Elnökségi tag.

INST Institut zur Erforschung und Förderung regionaler und transnationaler Kulturprozesse.

Nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottsági tagsága:

Jura Soyfer. Internationale Zeitschrift für Kulturwissenschaften. Wien -


Schöner Alfréd:

International Council of Christians and Jews, (London)
A World Council of Conservative/Masorti Synagogues, (Jerusalem)
The Schechter Institute of Jewish Studies, (Jerusalem)
The Schocken Institute for Jewish Research, (Jerusalem)
Kneszet HaRabanim. The Rabbinical Assembly, (New York)
Michlelet Levinsky - Művészettörténeti Kutatócsoport, (Tel Aviv)



Felsőoktatásban végzett tevékenység:


Ábrahám Vera

Konzultációk, ill. tanácsadás, segítségnyújtás tartalmi, formai, szakmai szempontból; főiskolai, egyetemi szakdolgozatok megírásában. (2007.évben: Sallai Judit: A hazai cigányság kultúrája, életmódja, iskolázottsága és egészségi állapota. A tradicionális életvezetés és az iskolázottsági nívó befolyásoló szerepe a cigányság egészségi állapotának alakulásában. Az egészségfejlesztés lehetőségei a cigány lakosság körében. SZTE Alkalmazott egészségtudományi tanszék. Szeged, 2007. Szakdolgozat


-Markovicsné Bobár Gabriella: A holocaust túlélési szindróma, mint poszttraumás stressz zavar pszichoszociális vonatkozásai. SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Szeged, 2007. Szakdolgozat.)

Ld. még a szakértői tevékenység egyes pontjait is.


Dahlén, Mattias:

Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem: Anthropology & Judaism, Doctoral School


Gleszer Norbert:

OR-ZSE intézményi TDT-elnöki minőségben (http://www.otdt.hu/) a TDK-helyi (OR-ZSE) forduló rendezése: (adatfeldolgozás az OTDT részéről folyamatban)


Kiss Endre:

Rendszeres hazai felsőoktatási tevékenység: ELTE, ORZSE, KJF
Doktori iskolákban oktatás: DE, Andrássy Egyetem
Elméleti kurzusok száma: 16
TDK-t készítő hallgatók száma: 2
PHD-t készítő hallgatók száma: 5

Minősítő Bizottsági tagság Háráv Kotel Da-don zágrábi forabbi "Inter-religious and Comparative Study on the thirtheen principles of the Jewish belief by Maimonides." címu disszertációjának védésén. OR-ZSE, Budapest, február 5.


Lichtmann Tamás:

Rendszeres hazai felsőoktatási tevékenység: Debreceni Egyetem, ORZSE
Doktori iskolákban oktatás: DE, ORZSE, EHE
Elméleti kurzusok száma: 14
Gyakorlati kurzusok száma: 6
TDK-t készítő hallgatók száma: 2
Diplomamunkát készítő hallgatók száma: 18
PHD-t készítő hallgatók száma: 5
Felsőfokú graduális és posztgraduális oktatott órák száma: 40


Schöner Alfréd:

Rendszeres hazai felsőoktatási tevékenység: OR-ZSE
Doktori iskolákban oktatás: OR:ZSE DI
Elméleti kurzusok száma:1
Gyakorlati kurzusok száma:1
TDK-t készítő hallgatók száma: 3
Diplomamunkát készítő hallgatók száma: 5
PHD-t készítő hallgatók száma: 3
Felsőfokú graduális és posztgraduális oktatott órák száma: 6


Doktori vizsgát tett 2007-ben:
Kotel Dadon, Horvátország főrabbija
http://or-zse.hu/dadonved2007-akt.htm


Staller Tamás:

Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem, Budapest
egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes, a Doktori Iskola vezetője

Szent István Egyetem Humántudományi, Nyelvi és Tanárképző Intézet, Gödöllő
egyetemi tanár


Pénzügyi adatok:


Hazai pályázatok


Ábrahám Vera:

Szegedi Zsidó Hitközség Hírlevelének nyomdai munkálataira támogatás (MAZSIHISZ)
A lengyeltóti zsidó temető motívumkincsének analízise (MAZSIHISZ)


Kiss Endre:

OTKA-pályázatok:

43 522 Változás és jövő (össz: 12,1)
48 522 Jövőkutatás az információs társadalom összefüggésében (össz: 7,8)
62 593 Folytonosság és megszakítottság a Debreceni Iskola pedagógiai müködésében (össz: 4,0)

2008 elején benyujott Új Pályázat:
76 385 Fejezetek a 19-20. századi magyarországi zsidó művelődés történetéből
(máig nincs döntés)

Lichtmann Tamás:

MAZSÖK pályázati támogatás: 0,8 M Ft
(2008-ban benyujtott MAZSÖK és MAZSIHISZ pályázatokra nincs válasz)






Publikációk:

Az év folyamán megjelent összes (tudományos és ismeretterjesztő) publikációk száma: 80 (nyolcvan)


Tanulmány, cikk:


Ábrahám Vera

Lengyeltóti zsidó temetője. Társadalmi-, és vallási státuszok visszatükröződése sírfeliratokban és jelképekben. Magyar Zsidó Szemle c. folyóiratban megjelenés előtt

Csongrád Megyei Néprajzi gyűjtőpályázat (Szakrális emlékek. Zsidóság-jótékonyság. A Szegedi Zsidó Hitközség belső karitatív tevékenysége, különös tekintettel a jótékonysági alapítványokra). 47 p.

Négy tanulmány elkészítése. Gyűjtés a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Múzeuma Cfat (Safed) részére.
-Hollád 14 o. + mell.
-Somogyszentpál 30 o. + mell.
-Somogyvár 37 o. + mell.
-Tab 64 o. + mell.


Dahlén, Mattias

"En provöversättning" in Narrowe M. in"Guds ord är levande och verksamt": 35 ar i Bibelns värld. Uppsala: Svenska Bibelsällskapet 2007. [7 pp]

"Den första svensk-judiska bibelöversättningen 225 ar" [apr. 20 pp, forthcoming]

Inledning och tilläggsannoteringar in Aaron Isaacs minnen [apr 35 pp, forthcoming]

"Gender & Conversion. Converts to Judaism in Stockholm 1917-1952" [apr. 20 pp, forthcoming]

Fordítás:

J. Dan: Kabbala. En introduktion. Stockholm: Hillelförlaget 2007 [Translation, 140 pp]
Dahlén, M. & Narrowe, M: Provöversättning med rabbinska kommentarer. Stockholm: Stockholms judiska församling 2007. [42 pp]


Gleszer Norbert

Rebbék, gyógyfürdők, tóraifjak és kóser penziók. Magyarországi orthodox kóser turizmus a 19. század végén és a 20. század elején. In: Magyar Zsidó Szemle Új folyam 2007 (4). 159-212.

Magyarországi zsidó képeslapok héber textusai és társadalmi kontextusa a 19. század végén, 20. század elején. Modernitás és magyarországi zsidó csoportstratégiák az üdvözlőlapok tükrében. http://www.or-zse.hu/resp/hallgatoi/gleszer-kepeslapok2008.htm

(A 2008-as évre átmenő, 2008-as évszámmal megjelenő publikációk)

703. (????) Az antiszemitizmus és a gazdasági válság, mint szekuláris folyamat vallási értelmezése az Orthodox Központi Iroda hetilapjában (1925. október 16. - 1944. március 19.) In: Gergely Jenő - Szita Szabolcs (szerk.): Zsidóság a magyar társadalomban a 19-20. században. Konferenciakötet. ELTE - OR-ZsE. (in press)

Gleszer Norbert: A kóser borsótól az orthodox kóser Globus konzervig. Orthodox tömegélelmezés kísérletei az 1920-30-as évek Magyarországán. In: Remény 2007 (4). (?????) (in press)

Gleszer Norbert: Orthodox kóser tömegkultúra? Élelmiszeripar, vendéglátóipar, gyermeküdültetés és strandfürdők a magyarországi orthodox zsidóság hetilapjaiban 1925-1944 között. In: Tabula 11 (in press)

Gleszer Norbert: ORTHODOX KOSHER MASS CULTURE? FOOD INDUSTRY, HOSPITALITY INDUSTRY, CHILDREN'S HOLIDAYS AND OPEN-AIR BATHS IN THE WEEKLY PAPER OF ORTHODOX JEWRY IN HUNGARY, 1925-1944. In: Acta Ethnographica Hungarica 2008 (2) (in press)


Kiss Endre:

Civilizáció, emancipáció, liberalizáció. in: Pro Philosophia Füzetek. Nr. 50. 2007. 153-176. és
www.c3.hu/~prophil/profi072/profil50.pdf

Der Knecht und die Gesellschaft. http://www.mondialisations.org/php/public/
art.php?id=26656&lan=DE

A lelkiismeret problémája Nietzsche morál-tipológiájában. in. Lábjegyzetek Platónhoz 5. A lelkiismeret. Szerkesztette: Dékány András és Laczkó Sándor. Szeged, 2006. (Pro Philosophia - Librarius). 193 - 203.

A metafora heurisztikájához. Az igazság-nő-metaforáról. in: Pro Philosophia Füzetek, 49. szám (2007). 97-107.és http://filokonf.uw.hu/

Carl Dallagos gelebtes Denken.Die Möglichkeit einer antimetaphysischen Religiositaet. Der Fall Hermann Broch.in: Carl Dallago. Der grosse Unwissende. Herusgegeben von Karin della Torre, Johann Holzner, Paul Renner, Anton Unterkircher und Silvano Zucal. Innsbruck, Wien, Bozen. 2007. (Studien-Verlag). 157-166.

The Sexualethik and Aurél Kolnai's philosophical discourse. http://www.inco.hu
/inco12/filo/cikk3h.htm

Von der Verjaehrung zur oligarchischen Demokratie. Karl Jaspers' Wohin treibt die Bundesrepublik? vor dem Horizont des postsozialistischen Systemwechsels 1989. in:
http://www.mondialisations.org/php/public/art.php?id=28356&lan=DE és
http://www.civic-edu.eu/main.php?ID=dea7ddd5abae2e9778c50118058a5bb9b1

Verfeinerung, Verdichtung, Ausdehnung...Karl Mannheims Marx-Interpretation. in: Bálint Balla - Vera Sparschuh - Anton Sterbling (Hrsg), Karl Mannheim. Leben, Werk, Wirkung und Bedeutung für die Osteuropafoschung. Hamburg, 2007 (Kraemer). 23-34

Finomítás, sűrítés, kiterjesztés. Mannheim Károly Marx-értelmezése. in: Mannheim Károly - európai perspektívában. A Világosság folyóirat különszáma. XLVIII. évfolyam, 2007/7-8. 11-18.

Finomítás, sűrítés, kiterjesztés. (Elektronikus változat). in: Mannheim Károly. Élet, mű, hatás és jelentőség a Kelet-Európa-kutatás számára. Szerk. Bálint Balla -Vera Sparschuh - Anton Sterbling. Elektronikus könyv (A Világosság-folyóirat tematikus számaiban közölt tanulmányokból összeállítva).11-18.

Finomítás, sűrítés, kiterjesztés...Mannheim Károly Marx-értelmezése (Rövid változat). in: Egyenlítő, 2007/6 (V.évf), 35-37.

Egzisztencia és tudomány. Kiss Árpád szellemi arcának meghatározásához. in: Új Pedagógiai Szemle. 2007/június. (LVII. évfolyam, 2006. 6. szám).69-77.

Kiss Árpád a negyvenes években. in: A "Debreceni Iskola". Neveléstudomány-történeti Vázlat. Szerkesztette Brezsnyánszky László. Budapest, 2007. Gondolat. 236-248.

A teremtő fejlődés (Kiss Árpád bergsonizmusáról). Rövid változat. in: Interdiszciplináris pedagógia és az eredményesség akadályai. Az V. Kiss Árpád konferencia absztraktjainak kötete. Debrecen, 2007. 52.

Sleepwalking and Validity. Arthur Koestler's Model of Scientific Progress
http://www.inco.hu/inco12/global/cikk2h.htm

Az ítélet igazsága és az ítélethez vezető út. Az "Ítélet nincs" mai olvasata. in: Magyar Zsidó Szemle.Új Folyam. 4. szám. Budapest, 2007. 215-221.

Zsidóság és német irodalom. (Günter Hartung, Juden und die deutsche Literatur.Leipzig 2006). in: Magyar Zsidó Szemle. Új Folyam. 3. szám. Budapest, 2006. 179-184.

Nők, férfiak, forradalom (A férfi-nő-viszony Gladkov "Cement" című művében). in: http://www.inco.hu/inco12/filo/cikk6h.htm

'Discourses' and Rhetorics of the Post-socialist Transition. in: art-e-conomy. Theoretical Reader. Edited by Marko Stamenkovic. Beograd, 2007. 102-112. és http://www.creemaginet.com/sajt/predstavljanje-publikacije-art-e-conomy+

Szimbólumok, krízis, megosztottság. Az EU és a megalapozás előzetes elvárásai. in: Közép- és Kelet-Európa integrálódása az egységes európai térségbe. Tanulmánykötet. Szerkesztette: Beszteri Béla és Vízi László Tamás. Székesfehérvár, 2007. 160-176. és http://www.inco.hu/inco12/kozpont/cikk0h.htm

Reflexe gesellschaftlicher Spaltung in Politik und Politikwissenschaft. in: Grundprobleme bürgerlicher Freiheit heute. Herausgegeben von Klaus-M. Kodalle. Würzburg, 2007 (Königshausen&Neumann), 113-118.

Társadalmi megosztottság a globalizáció eroterében in: http://www.inco.hu/inco12
/kozpont/cikk0h.htm és http://infotars.extra.hu/e107_plugins/links_page/links.php

Globalizáció és jövőkutatás. Új komplexitás és új tényszerűségek a két terület áthatásaiban.
in: Magyar tudomány. 2007/9. 1136-1139. és http://www.matud.iif.hu/07sze/04.html

Jövőkutatás és globalizáció. Új szempontok a két terület áthatásainak kutatásában. in: Globális és hazai problémák tegnaptól holnapig. VI. Magyar (Jubileumi) Jövőkutatási Konferencia. (2006). Budapest, 2007. (Arisztotelész Stúdium Bt.), 65-72.

Az univerzális emancipációtól a fogyasztás iránti hűségig (A mindennapi tudatban élő globalizáció). in: Demokráciaelmélet és demokratikus deficitek a globalizáció korában (Demokratietheorie und demokratische Defizite im Zeitalter der Globalisierung). Szerk. Kiss Endre. Budapest, 2007. (Friedrich Ebert Alapítvány és Német-Magyar Filozófiai Társaság kiadása). 39-46.

Globalizáció és állam. in: e-Világ, 2007/július. 31-32.

Globalizáció, demokrácia, hatalom. in: http://www.inco.hu/inco12/global/cikk4h.htm
http://infotars.extra.hu/e107_plugins/links_page/links.php

Understanding Knowledge Society. in: Philosophy of the Information Society. Herausgegeben von Herbert Hrachovec, Alois Pichker und Joseph Wang. Kirchberg am Wechsel, 2007. 106-108. és http:/www. alws.at/wittgenstein07/

Rákosi Mátyás mint szöveg. A Visszaemlékezések értelmezéséhez. in: Egyenlítő, 2007/2. 40-43.


Schöner Alfréd

Márk, Simon, Ferenc, Alan és a többiek. - Egy rabbidinasztia emléke-
http://rabbi.hu/resp/soner2007/schoner-hevesiek2008.htm

A Siratófal motívuma a zsidó irodalomban I. Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat, Zsidó művészet- zsidó művészek... című előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék rendezésében. (Budapest, 2007. november 6) in: http://rabbi.hu/resp/soner2007/mtud2007-schoner-siratofal.htm (Ez a tanulmány a 2007. november 7.-én tartott a a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat A130 éves a Rabbiképző és tudományai című konferencián elhangzott Adalékok a Kotel, a Siratófal ikonográfiájához című előadással együtt jelenik meg a MZSSZ Zsidó művészek- zsidó művészet 2008. című tematikus számában)

Beszédes kövek Elhangzott a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 rendezvénysorozat, A Tízparancsolat című előadásán a Szentírás- és Talmudtudományi Tanszék rendezésében. (Budapest, 2007. november 20) in:
http://rabbi.hu/resp/soner2007/mtud2007-schoner-beszedeskovek.htm
Megjelenik: KZST

Zsinagóga Toledóban. Sinagoga de Santa María La Blanca. Megjelenik a Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2008.-ban. Jelenleg nyomtatás alatt.

A három kapu. Megemlékezés az ENSZ Nemzetközi Holokauszt Konferenciáján. Komárom, 2007. január 28. in: http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm

Asszociációk Naftali Kraus új könyvéhez. In: N.K : A zsidó Jesájáhu. Bp., Wesley János Kiadó, 2OO7, pp 5-1O


Staller Tamás

Mit ér az ember, ha zsidó (Zsolt Béla), in: Remény, 2007/2. (58-63.o.)

Menekülés az emlékezetbe (Zsidó Koestler tudásszociológiai portréja), in: Remény, 2007/ 3. 35-41.o.

Kell-e nekünk Goldziher-szeminárium? in: OR-ZSE ÉVKÖNYV (Kiadja az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem, szerkeszti: Schőner Alfréd, 2004-2007, Bp., 2008.) 459-473. o. Budapest, 2007.

A psziché és az intellektus. in: Keresztény-Zsidó Társaság Teológiai Évkönyv 2007. Budapest, 2007. (251-262.o.)

Egy "nem-zsidó zsidó" író esete a huszadik századdal - Arthur Koestler. in: Magyar Zsidó Szemle,3. szám. Budapest, 2007.139-162.


Tudományos ismeretterjesztő írás magyarul:


Ábrahám Vera

"Temetők üzenete" vetítettképes előadás. A Kaposvári Városszépítő Egyesület klubestjén előadás tartása a zsidó temetőktől. 2007. november 06.

Lengyeltóti zsidó temetőjének prezentációs bemutatása az OR-ZSE "Műhelybeszélgetések" sorozatában.


Schöner Alfréd:

Izrael és Ámálék
Egy szentírási motívum Fényes Adolf művészetében
2007.március.16.
http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm

P E S Z A H 2007
2007.március.16.
http://rabbi.hu/dvar/dok/schoner-komarom-2007.htm

JERUZSÁLEM NAPJA 2007
2007.május.15
http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm

Tisá Beáv a Siratófalnál
2OO7. június 17.
http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm
Megjelent: Emberbarát, 2OO7.

SZUKOT, a SÁTOROS ÜNNEP
2007.szeptember.24.
http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm

"A lét alapja, titkok titka vagy..."
KOL NIDRÉ 2007
2007.szeptember.21
http://rabbi.hu/dvar/dok/dokdalap.htm
Megjelenik a SHALOM Zsidó Évkönyv 2OO8- ban, Debrecenben. Jelenleg nyomtatás alatt.

Tévét hó tizedikére.
??? ????? ?????
http://rabbi.hu/dvar/dok/tevet10-2007.htm


Könyv:


Ábrahám Vera:

Lengyeltóti zsidó temető motívumkincsének analízise. (Önálló kötet, megjelenik: 2008.)


Kiss Endre:

Déry Tibor befejezetlen mondatai. Tematikus tanulmánykötet. 1-149. (Önálló kötet, megjelenik: 2008. Balassi Kiadó)


Schöner Alfréd:

Égszinkék. ????, 2OO7, Budapest, Gabianoprint

ORZSE Évkönyv 2OO3-2OO7. Szerk:: Schőner A., Bp. Gabianoprint. (Nyomtatás alatt)

Ismét válaszúton, avagy a magyarországi zsidóság és az 56-os forradalom. Szerk.: Schőner A. (Szerkesztés alatt) Megjelenik: 2OO8.


Staller Tamás:

Menekülés az emlékezetbe. A zsidó Koestler tudásszociológiai portréja. (szerzői mű) Logos Kiadó, Budapest, 2007. 178 l.



Szerkesztett kötet magyarul:


Gleszer Norbert:

OR-ZSE Évkönyv 2004-2007. Szerkeszti: Schőner Alfréd. Kiadja az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Budapest, 2008.


Kiss Endre

Demokráciaelmélet és demokratikus deficitek a globalizáció korában (Demokratietheorie und demokratische Defizite im Zeitalter der Globalisierung). Budapest, 2007. (Friedrich Ebert Alapítvány és Német-Magyar Filozófiai Társaság kiadása). 1-138. (kétnyelvű kötet)

Interdiszciplináris pedagógia és az eredményesség akadályai. Tartalmi összefoglalók (V. Kiss Árpád Emlékkonferencia, Debrecen, 2007). (Buda Andrással közösen). Debrecen, 2007. 21-109.


Schöner Alfréd:

Tchélet .????Gabianoprint Kiadó, Bp. 2007

ORZSE Évkönyv (Magyar+héber+német+angol)



Szerkesztett könyvsorozat idegen nyelven:


Lichtmann Tamás:

Arbeiten zur deutschen Philologie. Band XXVIII.
Neue Reflexionen zur kulturwissenschaftlichen Literaturwissenschaft. (Hrsg. von Tamás Lichtmann, Harald D. Gröller, Andrea Horváth, Gert Loosen) Debrecen 2007. Kossuth Egyetemi Kiadó, 394 S.

Debrecener Studien zur Literatur (Reihenherausgeber Tamás Lichtmann)
Gábor Pusztai: An der Grenze. Das Fremde und das Eigene. Dargestellt an Werken der deutschen und der niederländischen Kolonialliteratur in der ersten Hälfte des 20. Jahrhunderts von C.W.H. Koch, H. Grimm, M.H. Székely-Lulofs und W. Walraven. Franfurt/M. 2007. Lang, 221 S. (Debrecener Studien zur Literatur. Band 13)

Szerkesztett tud. könyvsorozat idegen nyelven:
Schnittpunkte - Intersections. Hrsg. von Jutta Hausmann, Tamás Lichtmann, Péter Losonczi) Berlin - Hamburg - London - Münster - Wien - Zürich, 2007. LIT Verlag
Reflecting Diversity. Historical and Thematical Perspectives in the Jewish and Christian Tradition. (Hrsg. Péter Losonczi, Géza Xeravits) 2007. 226 S.


Szerkesztett kötet idegen nyelven: (szerkesztés - technikai szerkesztő)

-: Neue Reflexionen zur kulturwissenschaftlichen Literaturwissenschaft. (Hrsg. von Tamás Lichtmann, Harald D. Gröller, Andrea Horváth, Gert Loosen) Debrecen, 2007. Kossuth Egyetemi Kiadó, 394 S. (Arbeiten zur deutschen Philologie - Német Filológiai Tanulmányok. Band XXVIII.) [Mit Beiträgen von Herbert van Uffelen, Szilvia Gór, Klára Molnár, Zsófia Lelkes, Judit Barna, Eszter Pabis, Erika Hammer, Izabella Gaál, Gabriella Szögedi, Réka Kovács-Dankó, Laura Tráser-Vas, Katalin Orosz-Takács, Krisztina Kovács, Elisabeth L. Puntigam, Andrea Horváth, Orsolya Gráf, Hajnalka Nagy, Ildikó Hidas, Beáta Méhes, Krisztina Vas, Erika Garics, Markus Kóth, Mariann Sőrés, Harald Gröller, Adrienn Diossi, Gert Loosen]


Magyar folyóiratszerkesztés:

Lichtmann Tamás:

Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. Szerkeszti Lichtmann Tamás. Budapest, 2004- , Kiadja 2004-2006 között az Országos Rabbiképzo Zsidó Egyetem és az MTA-ORZSE Zsidó Vallástudományi Kutatócsoportja., 2007-től az MTA-ORZSE Zsidó Kultúratudományi Kutatócsoportja
Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. 1. szám. Budapest, 2004. MTA-ORZSE
Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. 2. Szám. Budapest, 2005. MTA-ORZSE
Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. 3. szám. Budapest, 2006. [2007] MTA-ORZSE,
Magyar Zsidó Szemle. Új folyam. 4. szám. Budapest, 2007. MTA-ORZSE


2008.06.25