Záróvizsga a Zsidó liturgika szakon 2014


2014. június 12-én, csütörtökön a három végzős hallgatónk adott számot tudásáról a Dr. Róna Tamás egyetemi adjunktus által elnökölt vizsgabizottság előtt, melynek tagjai morénu Deutsch Gábor, Dr. Kerekes Béla docens és Szerdócz Ervin tanár volt. A záróvizsgát érdeklődő jelenlétével megtisztelte Prof. Dr. Schőner Alfréd rektor-főrabbi valamint Dr. Fényes Balázs adjunktus is.

Hallgatóink nemcsak a zsidó liturgiában való jártasságukról győzték meg a bizottságot, hanem tételeik ismertetéséből és a szakdolgozataik védésekor elhangzott vélekedéseikből egyértelműen kitűnt a zsidó vallás és kultúra, a zsidó közösség iránti őszinte elkötelezettségük.

Szántó - Várnagy Ádám szakdolgozatában a nagyünnepi liturgiánkat vette górcső alá, ezen belül is a Szlichot imákat. Kitűzött célját kiválóan megoldotta, Dr. Kerekes Béla és Dr. Hegedűs Pál konzulens irányításával.

Szántó - Várnagy Eszter Lea érdeklődését a zsidó periodikák rendszerezése már régen felkeltette. Szorgalmas munkájának eredménye lett a szép és értékes szakdolgozata, melynek elkészítését Prof. Dr. Schőner Alfréd rektor és Dr. Zima András tanár segítette.

Katona Krisztián a Tisza partjáról, a nagy zsidó múlttal büszkélkedő Szeged városából érkezett hozzánk, s eredetileg szakdolgozata is szülőhelyéhez kapcsolódott volna. Időközben a Tóra és a Talmud rejtelmei kötötték le figyelmét, s ezzel kapcsolatos kutatási eredményeit és fejtegetéseit Dr. Róna Tamás irányítása alatt vetette papírra.

A három vizsgázó közül egy hallgatónak került az oklevelébe a "kiváló" minősítés, ketten "jó" érdemjeggyel zárták tanulmányaikat a Liturgika alapszakon. Valamennyiüknek ezúton is gratulálunk!

Dr. Kárpáti Judit
szakfelelős
2014.06.15

Vissza