Virág Teréz öröksége konferencia

2017. november 28-án, került megrendezésre az MTA Magyar Tudomány Ünnepe keretében, az OR-ZSE Szociális Munka és Társadalomtudomány Tanszék égisze alatt a Virág Teréz öröksége című konferencia.

Ezen a napon - túlzás nélkül - zsúfolásig megtelt az egyetem Oktogonális terme. Sokan eljöttek Virág Teréz régi barátai, ismerősei, tanítványai. Jelen voltak a közözönségben érdeklődők és a téma tudományos képviselői is.

A konferencián Virág Terézre, a 2000-ben váratlanul elhunyt pszichoanalitikusra emlékeztünk, aki neurotikus gyerekek gyógyítása közben fedezte fel a társadalmi traumák - holokauszt, háborúk, diktatúrák - másod, -harmad generációig is ható, pusztító lelki hatását. Gyermekek rajzai, álmai, szorongásai vezették őt erre a jelenségre, melyre Magyarországon ő figyelt fel először a nyolcvanas években.

Az eseményt az egyetem rektora nevében Dr. Háberman Zoltán, a Szociális Munka és Társadalomtudományi Tanszék vezetője nyitotta meg, majd három kerekasztal beszélgetésre került sor.

Az elsőben Háberman Zoltán moderálása mellett Virág Teréz gyerekei és unokái emlékeztek rá. Férje, Kardos Péter, idős korára való tekintettel már nem tudott eljönni, gondolait Orsolya, az egyik unoka olvasta fel.

 

Ezután a volt munkatársak és a Virág Teréz által vezetett beszélgető-csoport egykori résztvevői - Bárdos Márta, Kiss Marianna, Krausz Éva, Nádudvari Zoltán és Udvarhelyi Ildikó (aki Amszterdamból érkezett) -Talyigás Katalinnal idézte fel alakját.

A harmadik kerekasztal beszélgetésen a téma tudományosan legelismertebb képviselői: Erős Ferenc, Mészáros Judit, Ritter Andrea és Vajda Júlia beszélgetett Fischer Mikóssal a holokauszt másod,- harmadgenerációs hatásairól.

A napot a Mátis Lilla rendezte Mély kútba tekinték… című dokumentumfilm zárta. Előtte Beuer Andrea énekelte el Bach Air-jét Gárdos Éva és Lajos Péter kíséretével.

Egy résztvevő a közönségből a következőképpen foglalta össze élményeit: "Fantasztikus volt ez a rendezvény. Méltó volt ez az alkalom arra, hogy végiggondoljuk, hogy Virág Teréz munkássága miként hat a XXI. században élő emberek életére. Az elhangzottak abban erősítettek meg, hogy milyen hasonló sorsokat éltünk meg. Jó volt a nagymamákra emlékezni, akik a történeteket továbbadták. És magam is átéltem az anya konok hallgatását, aki csak annyit mondott: 'Elég volt átélni, nem akarok sebeket szaggatni!' Igen, azt tartom, hogy újból és újból fel kell eleveníteni az emberi tragédiákat, s az értelmezést mindenképpen meg kell adni a ma embere számára is."

A konferencia teljes részletességgel megtekinthető az alábbi web címen:
https://www.youtube.com/watch?v=Tu4SYWUrtdo&feature=youtu.be
 

2017.12.04
Dr. Háberman Zoltán.