AZ
EGYIPTOMI KIVONULÁS HATÁSA A ZSIDÓ ESZMEVILÁGRA.
Nincs még egy olyan ünnep, amelynek történelmi
háttere, tanítási szertartásai olyan hatással lennének népünk eszmevilágára,
mint a pészach. Legtöbb nép a maga születését hősi korszakba helyezi, melyben
dicsőséggel övezett hősök vetették meg létiek alapját.
A Tóra törvényeinek nagy része az egyiptomi
szolgaságot hozza fel indokul a parancsolatok megtartására. "Zécher Jiciát
Micrájim" - az egyiptomi kivonulás emlékére való hivatkozás állandóan
visszatérő mondat a Bibliában. "Én vagyok a te Istened, aki kivezetett téged
Egyiptomból, a szolgaság házából" - így kezdődik a Tízparancsolat. Izráel
Istene megsegítette a gyengét az erőssel szemben.
Hetenként említjük a péntek esti kidusban az Egyiptomból való szabadulást. Három
zarándok ünnepünk lett szentelve a történelmi emléknek (a mezőgazdasági háttér
mellett.) Közülük Pészach maga a kivonulás, a megváltás, a szabadság ünnepe.
Bár már több mint 50 éve van országunk, létezik
Izrael állama, még ma is népünk kétharmad része a szétszórattatásban él (kb. 10
millió). A gáluti zsidók túlnyomó többsége együtt érez Izrael államával. De
hogy azonosítsa magát népünk történelmével, kultúrájával, ahhoz egyévente
egyszer megtartott népi-vallási szertartás ad kifejezési lehetőséget. Ez a
Széder-este.
A Széder-este hitet tesz Izraelben csakúgy, int a gálutban, hogy folytatói vagyunk a
több ezer éves zsidó történelemnek.
A Hágádá négy típusa közül csak egy, a
"Gonosz" kérdezi azt: "Má háávdá házot láchem?" - Minek nektek
ez a szertartás? Ő kivonja magát a népi közösségből, a hagyományból, a zsidó
eszmevilágból. Talán valóban népünk egy negyede elveszik az asszimiláció
tengerében. A múltban is, a jelenben is, ez ismert jelenség. De a többség, a hozzánk
tartozók nem csak nem szégyenli, hogy "szolgák voltak őseink" (Hagada),
hanem büszkén hirdeti e múlt tanítását: Mindig a gyengék oldalán állni. Pészach
ünnepe arra tanítja e többséget, hogy a fizikai szabadság mellett lelkileg,
szellemileg is szabadnak kell lennünk. Akkor vagyunk igazán szabadok és erősek, ha
segítjük a rászorulót, ha megértjük a másságot, az idegent és a köztünk
lakozót. "Ti ismeritek az idegen lelki világát, mert idegenek voltatok
Egyiptomban". (Ex. 23/9.) Ha védjük az özvegyet, az árvát, ha támogatjuk a
szegényt, és minden köztünk lakozó (gér), akkor az egyiptomi kivonulás tanítását
követjük.
Liszt szitálása a pászkához |
|
Pészach a nevelés ünnepe. A Hágádá szó
"higádtá bövinchá" mondattal kapcsolatos, ("Meséld el fiadnak").
Miként a tanítás legjobb eszköze a szemléltetés, úgy a széder-esti szertartás is
szemlélteti - elsősorban a gyermekeknek - a pészachi történetet és annak
tanítását.
Pészach a zsidó egység ünnepe is. A pészachi áldozat fogyasztása során ezt
olvassuk: "Ha a ház lakói kevesen vannak a bárány elfogyasztásához, akkor
hívja meg a szomszédját és a közel lakót, és ossza meg vele az ünnepi
áldozatot". Talán ez az alapja a széder-esti vendéglátásnak, idegenek és
családtagok számára is.
"Minden éhes ember jöjjön és egyék, minden szűkölködő jöjjön és
ünnepeljen". (Hágádá) mondjuk a széder-este elején. |
A szellemi-vallási felbuzdulás a bibliai
elbeszélésekben mindig Pészachhal volt kapcsolatos. Így olvasunk az Országban tartott
első Pészachról Józsua idejében, valamint Chizkijáhu és Josijáhu királyok által
megrendezett nagyvonalú ünnepségről, ami az ország bálványoktól való
megtisztításával volt kapcsolatos. (Királyok II. 22-23 fej . ). A Második Szentély
idejében Ezra próféta ezt az ünnepet használta fel a nép egységének
megszilárdítására és a Tan terjesztésére. (lásd Ezra, 6/19-20.) De a Pészach
elsősorban a szabadság ünnepe. Ezért nem véletlen, hogy népünk minden
szabadságharca az elnyomóval szemben ezzel az ünneppel kapcsolatos. A rómaiak
idejében ez az ünnep vonzotta a legtöbb gáluti zarándokot Jeruzsálembe. Itt volt a
nagy lázadás központja (67-70), amely a Második Szentély pusztulásával kezdődött.
A spanyolországi marannusok életveszély árán is
megtartották a Szederestét. Az a szokás, hogy kinyitjuk az ajtót az est során, az
inkvizíció korából származik, araikor a marannusok óvatosságból kémlelték a
környéket.
1943-ban a varsói gettólázadás is Pészach idejére esik. A hősi lázadás a nácik
ellen nem tartotta vissza az ottani vezetőket a Széder-este megtartásától,
lehetőség szerint.
Pészach ünnepe hirdet és tanítja a szabadság értékét, és reménnyel tölti el
népünket, hogy elhozza a végső megváltást is.
(U.i. e sorok írója 1945. Pészachján Széder-estét
tartott Bergen-Belsenben).
PÉSZÁCH LEÁTID
A hagyományos források (Talmud, Midrások) három
Pészáchot különböztettek meg: Pészach Micrájim (az egyiptomi), Pészách Lödorot
(a nemzedékekre szóló) és Pészách Löátid (az idők végére vonatkozót).
Az egyiptomi Pészach törvényei sokban eltértek az azt
követő, nemzedékekre szólótól. Nem hét napig tartott, csupán egy napig, déltől
éjfélig. Nem volt chomec-tilalom. Az áldozati bárányt 4 nappal a kivonulás előtt
kellett elkészíteni, mutatvány az egyiptomiaknak, hogy az ő "szent"
állatukat mi feláldozzuk Istenünknek. Az áldozat vérével meg kellett jelölni a
zsidó házak ajtófélfáit, hogy elkerüljék az elsőszülöttek csapását. Útra
készen kellett őseinknek állniuk, tarisznyával és bottal felszerelve, hogy pontosan
éjfélkor elindulhassanak a szabadság felé. "Felövezetten, sarutokkal
lábaitokon, bottal kezetekben, egyétek sietve a pészáchi áldozatot". (Ex.
12/11.)
A "nemzedékekre szóló", a mai Pészách hét
napig tart, a kovászos élvezése már az előestén (erev) déltől tilos és nem
lévén (ma) Szentély, az áldozat is csak szimbólum lehet a széder-tálon. Napjaink
széder-estéje az elsőhöz hasonlóan, családi ünnepség és a zsidó egység, az
egymáshoz tartozás jelképe. "Ha a család létszáma kevés a bárányhoz, (annak
elfogyasztásához), akkor hívja meg a szomszédját, stb." Vendég a
széder-asztalnál a nagy család, a nép egységét jelenti.
Pészach ünnepe az Ország és a gálut egymáshoz tartozását is jelenti. Aki a
diaszpórában érzi a zsidó néphez való tartozást, az megünnepli Pészách
széderestéjét bármilyen formában is.
Pészach legfőbb tanítása a szabadság szeretete, a szolgaság elvetése.
"Szolgák voltunk Egyiptomban, de az Isten kivezetett minket." |
|
A harmadik fogalom, Pészách Leátid (a jövő
Pészachja). A fogalom a végső megváltás ünnepére utal. Talán ennek a fogalomnak a
kifejezője a mostani szombatra rendelt prófétai szakasz (Háftárá) Ezekiél próféta
látomása a "száraz csontok" feltámadásáról. (Ezek. 37. fej.) A próféta
látomásában óriási kiterjedésű területen száraz csontokat lát. Isten megkérdezi
tőle: "Ember fia, vajon életre kelnek-e ezek a csontok?" (Ez. 37/3.)
A kérdés bevezetést jelentett a zsidó nép feltámadásáról szóló
jövendölésnek. "Ezek a csontok Izrael egész népét jelentik. Ők azt mondták,
elvesztünk, nincs reményünk. Ezért én azt közlöm velük általad: megnyitom
sírjaitokat, kihozlak onnan benneteket, én népem, és elviszlek benneteket Izrael
földjére." (u.o. 12.)
Ez a híres prófétai szakasz méltán illik Pészach
ünnepéhez, amikor a megváltás leendő (végső) ünnepéről szól (Pészach Leátid).
Izrael állam több mint 50 évvel ezelőtti megalakulását a megváltás kezdetének
nevezik. A Talmud szerint a végső teljes megváltás is Niszán hónapban következik
majd be. A fejezet azzal fejeződik be, hogy a próféta egyesíti Júdea és Izrael
törzseit. "Egy néppé teszem őket az országban. Nem lesznek többé két nép és
két királyság, megtisztítom őket bűneiktől, Istenük leszek és ők
népemmé". (uo. 23.)
Vajha az idei Pészach elhozná számunkra a Pészách Leátid-ot, az igazi, végső
megváltást, a zsidó nép egységét és teljes békéjét.
SVI SEL - PÉSZÁCH
ÁTKELÉS A VÖRÖS-TENGEREN
A hagyomány szerint Izrael fiai a kivonulás utáni
hetedik nap éjjelén keltek át száraz lábbal a Vörös-tengeren. Mikor a Fáraó
üldöző seregei elérték a kiszabadult Izraelt a Vörös-tenger előtt, a nép nagyon
megijedt. Előttük volt a tenger, hátuk mögött az egyiptomi sereg. Nagyon féltek és
Izrael fiai Istenhez kiáltottak: Így szóltak: "Hát nincs elég sír Egyiptomban,
hogy kihoztatok meghalni a pusztába? Mit tettél velünk, hogy kihoztál minket
Egyiptomból? ... Jobb nekünk szolgálnunk Egyiptomot, mint meghalnunk a
sivatagban." Mózes megnyugtatta a népet, mondván: "Lássátok most Isten
segítségét. Isten harcol értetek, ti pedig csak hallgassatok." (Ex. 14/13.)
Mózes átkel a
Vörös tengeren
|
A nép riadalma érthető volt. Előttük volt a tenger,
hátuk mögött az egyiptomi sereg. Hol itt a kiút? Mózes igyekezett megnyugtatni őket,
hogy csoda menti meg őket. De hitük a csodában nem volt erős. Erre a Midrás szerint
egy Náchson nevű ember (Áron rokona) beleugrott a tengerbe, melynek ketté kellett
válnia Mózes szavai szerint. Náchson bátorsága és hite maga után vonta a
többieket, és utána indult a tömeg a vízbe. Ekkor történt a csoda, hogy a vizek
elvonultak és Izrael száraz lábbal vonult a Vörös-tenger kiszáradt medrében
Náchson nyomában.
Amikor Izrael fiai a tengerbe léptek, a víz jobbról
és balról falként állt a mederben vonuló sereg mellett. (Ex. 14/22.) De a csoda
nagyobbik része akkor következett be, amikor az egyiptomiak utánuk eredtek. Ekkor
visszatért a víz medrébe és elborította az egyiptomi seregeket.
A nép, a gyáva nép megmenekült. De Mózesen kívül
még egy embernek köszönhette megmenekülését. A bátor és hittel teli Náchson
vízbe ugrása buzdította az utána jövőket, hogy higgyenek az isteni csodában és
bátran ugorjanak a tenger vizébe.
A mai Izrael hadseregében is hagyomány, hogy a
parancsnok "Utánam!" kiáltással vezeti a katonákat a harcban, nem
"Előre!" a kiadott parancs. Ezek a parancsnokok megannyi "Náchson"
-ok, akik az összes védelmi háborúban saját példájukkal segítették katonáikat a
hazáért való önfeláldozó harcban.
A Náchsonról szóló legendát nem véletlenül
csatolta a Midrás a bibliai elbeszéléshez. A Tórában szereplő népnek rabszolgalelke
volt. Másra nem voltak képesek, mint kiabálni rémületükben vagy Mózest hibáztatni
mindenben, amiért kivezette őket Egyiptomból.
Ezért mondta nekik Mózes: "Isten harcol majd
értetek, ti csak hallgassatok." (Ex. 14/14.) A nép hitetlenségéről és
gyávaságáról még sok legendát mesél a Midrás. Azt a hírt terjesztették, hogy az
egyiptomi sereg majd megjelenik a másik oldalon, hogy lemészárolja őket. Ezért volt
szükség egy Náchson bemutatására, hogy vele fedjék a nép kishitűségét, mondván:
ilyen hős is volt köztük.
A Vörös-tengeren való átkelést Mózes éneke
követte (Sirát Hájám). De az éneket már az egész nép énekelte Mózessel együtt.
"Akkor éneklé Mózes és Izrael fiai ezt az éneket." (u.o. 15/1.) Az egész
ének Isten dicséretét zengi, aki népe szeme láttára vetett véget a Fáraó
hadseregének. Maga a nép passzív volt és az énekben nem esik róla szó. Ezzel
szemben Debóra énekében (Bírák, 5. fejezet) a nép a főszereplő, azok a törzsek,
amelyek harcoltak Sziszera ellen. Maga az ének úgy kezdődik, "Mikor a nép
önként harcol, dicsérjétek az Urat." (Bírák 5/2.) Érdekes megemlíteni egy
liturgiai ünnepi szokást. Pészách első napján úgynevezett "egész"
Hálélt mondunk. (Zsolt. 113-119.) A hetedik napon csak fél (rövid) Hálélt.
A szokás a Midrás egy magyarázatán alapszik. Isten
így szól: "Teremtményeim vízbe vesznek és ti énekeltek?!" Vagyis az
egyiptomi ellenség is Isten teremtménye...
Izraelben szokás a tengerparti városokban énekkel és
tánccal kivonulni a tengerhez és ott imákat mondani a Vörös-tengeren való átkelés
emlékére.
A modern héber nyelv egyik szólása: káse kikriát
jám-szuf - nehéz, mint a tenger kettéválasztása. Mivel népünknek még sok nehéz
problémát kell megoldania, mi is rá vagyunk szorulva az égi csodára, hogy száraz
lábbal keljünk át minden "tengeren". . . |