Hrotkó Larissa, Doktori Iskola III évf.:
A nagyvárosi zsinagóga hatása a hagyományhoz való viszonyulásra
(Színhely a budai Frankel-zsinagóga)
Témavezető: Dr. Schöner Alfréd


A dolgozat első része !!!!

A dolgozat teljes egészében az Egyetem Könyvtárában tekinthető meg!

 


1. Bevezető szó a bimáról és a tekercsekről

1. rész
Első rövid bevezető:

A hagyomány körüli viták nem titkolt célja, hogy kiderítsék a kideríthetetlent: melyik tradíció az igazán ősi és melyik az igazán zsidó? Nos, jelen tanulmányt ilyen szempontból nem is érdemes elolvasni, hiszen nem szándékszik ezekre válaszolni!

1. 1. Az újkori budai zsidó közösség kialakulása

A korai budai zsidóság élete a történetírások szerint a tatárjárás után lendült fel. A régészeti leletek - így a zsidó temetők nyomai - tanúskodnak arról, hogy abban az időben Budának jelentős számú zsidó lakossága volt. A zsidó temetők leletei először az 1894-es ásatások eredményeként kerültek napvilágra. Elsőnek egy olyan sírkövet találtak meg, amelyet 1278-ban egy bizonyos Peszach bar Peter nevű zsidónak állítottak fel. Kaufmann Dávid 1895-ben további ősi zsidó sírköveket írt le. 1887-ben és 1908-ban Weisz Miksa, majd Grünvald Fülöp hozott nyilvánosságra adatokat a legújabb budai ásatásokról.1

A középkori és a török uralom alatt Budán élt zsidók helyzetéről és zsinagógáiról valóban sokan írtak. Büchler Sándor2 egyéb forrásokon kívül Schulhof Izsák 17. századi krónikájára támaszkodott. Abban az időben a budai vár egyik utcáját, amely később Wiener Gasse lett, Judengasse, vagyis Zsidó utcának hívták. Még az 1696. évi összeírás szerint is a mai Táncsics Mihály utca régi neve Juden Gässl (Zsidó utcácska) volt. Utoljára 1739-ben fordult elő az okmányokban az utca zsidókra emlékeztető neve, és itt találtak meg a zsidó közösség két régi zsinagógájának rómjait.2a 1674-ben Budán összesen már három zsinagóga volt. A harmadik templom valószínűleg a Vízivárosban állt, amelynek a 17. század elején Judenstadt, a Zsidó városnak neveztek.3 Az említett harmadik zsinagóga a törökök alatt biztosan itt volt már, sőt előfordulhat, hogy még a mohácsi vész előtt is létezett. Helyét Pollák Miksa soproni főrabbi kereste az Új utcában, de sajnos nem lelte meg. 4

A mai budai zsidóság nem az egykori budavári zsidók közvetlen utóda. Az évszázadok folyamán a budai zsidók nagymértékben megváltoztak, és ez a megállapítás nemcsak külsejükre, de a közösség tudás tartalmaira is érvényes.

A 17. századi zsidó hitközség jellege – Büchler szerint – kimondottan német volt. Az üzleti, a rokoni és a hivatali kapcsolatok a zsidó közösség tagjait szorosan Bécshez kötötték. A vallási kérdésekben Buda csatlakozott Speyer, Worms és Mainz döntvényeihez. Ez vonatkozott, például, az örökösödési problémák eldöntésére, ha a férj, vagy a feleség a házasságkötést követő 1 éven belül gyermektelenül halálozott el. A Zsidó Múzeum levéltárában megtalált német és jiddis nyelvű házassági levelek igazolják, hogy Pest város zsidó közössége ugyanezeket a szabályokat alkalmazta.5

A régi budavári, illetve budai zsidó közösségben több Talmud-tudós volt. Nemcsak olyan híres rabbik, mint Efraim Ha-Kohen, de az egyszerű közösségi tagok is jártasak voltak a Tóra és a Talmud szövegeiben. A rabbik vezetési stílusára a mérsékelt szigor volt jellemző, mert, bizony, tartottak a kitértek bosszújától. A vallási kérdések eldöntésében elsősorban Sulhán Áruch volt a mérvadó. Ezt Kohn Sámuel is megerősítette a „Héber kútforrásaiban”.6

A budai várból való kiűzetés után a zsidók élete mostoha volt ugyan, de 1689-ben ismét letelepedhettek a budai Vizivárosban. A zsinagóga építése a 18. században akadályokba ütközött. A királyi és a helyi rendeletek előírták, hogy a zsinagóga külsőleg ne tűnjön fel, és semmiképp se nézzen ki templomnak. Hiszen a zsidó vallásgyakorlást magánügynek tekintették, és csak ilyen feltétellel tűrték meg egyáltalán. Az istentiszteletre egy termet - „amitirtes gebett Zimmer”-t – jelöltek ki.7

A kuruc felkelés éveiben újra fellobbant a zsidógyűlölet, az egyes családokat meghurcolták és kiutasították, és 1712-ben lerombolták a vízivárosi imaházat. 1713-ban a zsidók panaszlevéllel fordultak a királyhoz, amelyből kitűnik, hogy a közösségben még élt a régi budavári Judengasse és a zsinagógák emléke. Azt írták, hogy a lerombolt vízivárosi imaház is már 22 éve (vagyis a betelepedés kezdetétől) működött és hivatkoztak arra, hogy a szokásos adózáson kívül rendszeresen megfizették a kiszabott védelmi pénzt. Ezért kérték a királyi kamarai védelmet, amelyet egy ideig még élvezhettek.

Az 1740-es éveket egy erőteljes morva bevándorlás jellemezte. Ekkor a hitközség már 32 családot (156 lelket) számlált. Ebből tizenketten magyarországi, heten pedig budai születésűek voltak. Legtöbben - tizenhat családfő – Morvaországból, illetve Lengyelországból érkeztek. Már csak 7 családfő származott Németországból. A közösség összetétele a 18. századra, tehát, látványosan változott. A hitközség elnöke akkoriban Simon Göczel hadi szállító, a rabbi a nikolsburgi születésű Ábrahám Löb volt (Nikolsburggal a pesti közösségnek is voltak rokoni és üzleti kapcsolatai). Büchler szerint a közösségen belül még készültek héber nyelvű iratok. A pesti közösségben végzett kutatások alapján feltételezzük, hogy ezek az iratok is elsősorban a közösségi és az egyleti szabályzatok voltak. Látványosan változott a talmudi tanulmányokhoz való viszonyulás: az új közösségben már alig volt Talmud-tudós.

A budai zsidókat többször összeírták, az összeírásokat gyakran a kiűzetések követték. 1746. június 17-én a zsidókat ismét kiűzték Budáról, pedig az 1735-ös összeírás óta a számuk csak két lélekkel szaporodott! A vízivárosi temetőt felszámolták, a csontokat Óbudára szállították, ahol a Laktanya utcai zsidó temetőben helyezték el egy közös sírban.8

A kiűzetés után többen Óbudára mentek el. Az Óbudára költözött családfők névsorát a hitközségi levéltári adatok alapján állították össze: Herznach Dávid Hirsch, Leitersdorfer, Policzer, Nikolsburger, Pollák, Schlesinger, Bacharach, Teltsch, Bürgel, Simon Göczel, Fülöp Mózes, Markus Löb, Simon Joel, Abelsberger Bóruch, Mózes Löb (Liebner Mózes), Offenheim Izsák, Izrael Ábrahám, Bauer Salamon (Böhm).

A felsoroltak és utódainak többsége 1800. körül már Pesten, vagy Bécsben megtalálható: az 1828. évi pesti hitközségi jegyzőkönyvekben Schlesinger, Abelsberger és Bauer urak a közösségben, illetve a haszonbérleti társaságban (más néven Garküche-bérlet) vezető szerepet töltöttek be. Bécsbe távozhatott többek között Göczel és Bauer nagykereskedők.

A teljesség érdekében meg kell említeni Nepauer Máté által tervezett, rövid életű zsinagógát, amely a nagy óbudai zsinagóga (1821) elődjének is lehet nevezni. A megbízást a budai zsidók adták 1766-ban. A zsinagóga a lengyelországi minta szerint centrális elrendezésű, 4 pilléres volt. De az épület rossz talajra került, hamarosan repedezni kezdett és végül is le kellett bontani.8a

1783-ban a zsidók visszatérhettek Budára, és 1787-ben nyílt meg az első zsidó vendéglő, feltételezhetően Újlakon. Ezt a letelepedést elősegítette az ipari fellendülés: 1847-ben kezdődött az újlaki Duna-part kiépítése az Óbudai textiliparának gyapjúfeldolgozó üzeme miatt. Az Óbudai textilipar vezető üzemei abban az időben Goldberger Ferenc, Kánitz Löbl, illetve Spitzer Gerzson tulajdonában voltak. Az újbóli letelepedés 26 fővel kezdődött, de 1811-ben a zsidó lakósok száma - minden akadály ellenére - már meghaladta a százat. 1823-ban egy önálló zsidó közösség alakult meg, amelynek Cohner József lett az elnöke. 1829-ben már a budai lakosság is kérte, hogy egy jómódú, rendezett zsidó község lakjon itt és segítsen a terület fejlesztésében.9

Budán 1819-ben kiadták Mózes Mendelsohn több munkáját és szívesen fogadták az új szellemi irányzatokat, noha még mindig Münz-féle óbudai vallási vezetés alatt álltak. A hitközség iskolájában Rosenthal Móricz támogatta a felvilágosodás eszméjének terjedését. A Szentírás fordításai nyomán Rosenthal a zsoltárokat és a Példabeszédeket szólaltatta meg magyar nyelven.

A 19. század elején Kunitzer Mózes ben Menáchem vette át a budai rabbiszéket. Kunitzer is Óbudáról érkezett, de a prágai Liva családból származtatta magát, amely nagy rabbikról volt ismert. 1818-ban Kunitzer olyan javaslatot terjesztett elő, mely szerint a „német (askenáz) rítusú” templomokban a héber nyelv askenáz kiejtése helyett alkalmazható a szefárd kiejtés. Az ünnepélyes hangulat kiemelése és az áhítat fokozása érdekében javasolta az orgona használatát.10 Kunitzer 1837-ben halt meg, utána a pesti Schvab rabbi gondoskodott a budai közösségről. A 40-es években Einhorn, a reform mozgalom vezetője többször szónokolt a budai közösségben. Noha a reform közvetlen hatását nem mutathatjuk ki, de a budai zsidó közösség magyarosodásában Einhorn is minden bizonnyal kivette részét.

Az új, mór stílusúnak mondott budai zsinagógát 1866-ban az Öntőház utcában avattak fel. Az épületet Knabe Ignác tervezte. Ekkor már nem kértek többet a pesti vezetésből, inkább egy saját rabbi-helyettessel elégedtek meg. Az 1870-es években Dr. Goldberger Rafael, pápai születésű rabbi kapta meg a budai megbízást, aki a boroszlói rabbi szemináriumból érkezett Budára. 1873-tól a budai közösségnek már saját alkotmánya volt, és 1888-ban Feller Sándor tervei alapján építették fel az új Újlaki (mai Frankel) zsinagógát a 18. századvégi betelepedés óta használt szűk imaház helyébe.


1 Dr. Scheiber Sándor, 1951. (ld. az irodalomjegyzékben) p. 4. A cikkben megtalálhatók az itt felsorolt és más források adatai.
2 Büchler Sándor, 1901. Büchler Sándorra későbbiekben több szerző hivatkozott, így például Grünvald Fülöp is, aki azonban más forrásokat is felhasznált. Grünvald adatai helyenként részletesebbek, például a zsinagógák helyét és építését illetően. Mindkét szerző műveit felhasználta az 1946-1948-ban Izraelben keletkezett történetírás, amelynek II. kötetét Fürst Aladár a budapesti zsidókról írt.
2a Az ásatásokról és a leletekről:
Zolnay László, 1989.
„A Zsidó Budapest”, 1995. is felhasználta az ásatási leletek leírását..
P. Brestyánszky Ilona, 1999
3 Képes beszámoló erről a korszakról olvasható a „Zsidó Budapest”-ben.
4 Grünvald Fülöp – Naményi Ernő, 1949.
5 PIH II-B-2-a 1846. (1826) ill. 1835
6 Kohn Sámuel, 1881
Shlomo J. Spitzer-Komoróczi Géza, 1998.
7 Kohn Sámuel, 1881
Shlomo J. Spitzer-Komoróczi Géza, 1998.

8 Grünvald Fülöp, 1938
8a Horler Miklós, Budapest műemlékei, 1962, p. 429
9 Grünvald Fülöp, 1938, p. 18
10 Amennyiben Büchler Sándor adatai pontosak, Kunitzer rendelkezései, illetve elképzelései megelőzték a bécsi és a pesti zsinagógai újításokat. Hiszen a bécsi új liturgiai rendet Isaak Noah Mannheimer Dániai reformok után 1826. körül vezette be, a pestiek ezt követően tértek át a Kultusz- templomban a Wiener-minhágra (ld. a pesti jegyzőkönyvet 76. oldalon). Persze, nincsenek adataink arról, hogy a javasolt orgona 1818-ban valóban helyet foglalt volna valamely budai imaházban.

 

Vissza a TUDOMÁNY-hoz