A
dolgozat első része !!!!
A dolgozat teljes egészében az Egyetem Könyvtárában tekinthető meg!
1. Bevezető szó a bimáról és a tekercsekről
1. rész
Első rövid bevezető:
A hagyomány körüli
viták nem titkolt célja, hogy kiderítsék a kideríthetetlent: melyik
tradíció az igazán ősi és melyik az igazán zsidó? Nos, jelen
tanulmányt ilyen szempontból nem is érdemes elolvasni, hiszen nem
szándékszik ezekre válaszolni!
1. 1. Az újkori
budai zsidó közösség kialakulása
A korai budai
zsidóság élete a történetírások szerint a tatárjárás után lendült
fel. A régészeti leletek - így a zsidó temetők nyomai - tanúskodnak
arról, hogy abban az időben Budának jelentős számú zsidó lakossága
volt. A zsidó temetők leletei először az 1894-es ásatások
eredményeként kerültek napvilágra. Elsőnek egy olyan sírkövet
találtak meg, amelyet 1278-ban egy bizonyos Peszach bar Peter nevű
zsidónak állítottak fel. Kaufmann Dávid 1895-ben további ősi zsidó
sírköveket írt le. 1887-ben és 1908-ban Weisz Miksa, majd Grünvald
Fülöp hozott nyilvánosságra adatokat a legújabb budai ásatásokról.1
A középkori és a török uralom alatt Budán élt zsidók helyzetéről és
zsinagógáiról valóban sokan írtak. Büchler Sándor2 egyéb forrásokon
kívül Schulhof Izsák 17. századi krónikájára támaszkodott. Abban az
időben a budai vár egyik utcáját, amely később Wiener Gasse lett,
Judengasse, vagyis Zsidó utcának hívták. Még az 1696. évi összeírás
szerint is a mai Táncsics Mihály utca régi neve Juden Gässl (Zsidó
utcácska) volt. Utoljára 1739-ben fordult elő az okmányokban az utca
zsidókra emlékeztető neve, és itt találtak meg a zsidó közösség két
régi zsinagógájának rómjait.2a 1674-ben Budán összesen már három
zsinagóga volt. A harmadik templom valószínűleg a Vízivárosban állt,
amelynek a 17. század elején Judenstadt, a Zsidó városnak neveztek.3
Az említett harmadik zsinagóga a törökök alatt biztosan itt volt
már, sőt előfordulhat, hogy még a mohácsi vész előtt is létezett.
Helyét Pollák Miksa soproni főrabbi kereste az Új utcában, de sajnos
nem lelte meg. 4
A mai budai zsidóság nem az egykori budavári zsidók közvetlen utóda.
Az évszázadok folyamán a budai zsidók nagymértékben megváltoztak, és
ez a megállapítás nemcsak külsejükre, de a közösség tudás
tartalmaira is érvényes.
A 17. századi zsidó hitközség jellege – Büchler szerint –
kimondottan német volt. Az üzleti, a rokoni és a hivatali
kapcsolatok a zsidó közösség tagjait szorosan Bécshez kötötték. A
vallási kérdésekben Buda csatlakozott Speyer, Worms és Mainz
döntvényeihez. Ez vonatkozott, például, az örökösödési problémák
eldöntésére, ha a férj, vagy a feleség a házasságkötést követő 1
éven belül gyermektelenül halálozott el. A Zsidó Múzeum levéltárában
megtalált német és jiddis nyelvű házassági levelek igazolják, hogy
Pest város zsidó közössége ugyanezeket a szabályokat alkalmazta.5
A régi budavári, illetve budai zsidó közösségben több Talmud-tudós
volt. Nemcsak olyan híres rabbik, mint Efraim Ha-Kohen, de az
egyszerű közösségi tagok is jártasak voltak a Tóra és a Talmud
szövegeiben. A rabbik vezetési stílusára a mérsékelt szigor volt
jellemző, mert, bizony, tartottak a kitértek bosszújától. A vallási
kérdések eldöntésében elsősorban Sulhán Áruch volt a mérvadó. Ezt
Kohn Sámuel is megerősítette a „Héber kútforrásaiban”.6
A budai várból való kiűzetés után a zsidók élete mostoha volt ugyan,
de 1689-ben ismét letelepedhettek a budai Vizivárosban. A zsinagóga
építése a 18. században akadályokba ütközött. A királyi és a helyi
rendeletek előírták, hogy a zsinagóga külsőleg ne tűnjön fel, és
semmiképp se nézzen ki templomnak. Hiszen a zsidó vallásgyakorlást
magánügynek tekintették, és csak ilyen feltétellel tűrték meg
egyáltalán. Az istentiszteletre egy termet - „amitirtes gebett
Zimmer”-t – jelöltek ki.7
A kuruc felkelés éveiben újra fellobbant a zsidógyűlölet, az egyes
családokat meghurcolták és kiutasították, és 1712-ben lerombolták a
vízivárosi imaházat. 1713-ban a zsidók panaszlevéllel fordultak a
királyhoz, amelyből kitűnik, hogy a közösségben még élt a régi
budavári Judengasse és a zsinagógák emléke. Azt írták, hogy a
lerombolt vízivárosi imaház is már 22 éve (vagyis a betelepedés
kezdetétől) működött és hivatkoztak arra, hogy a szokásos adózáson
kívül rendszeresen megfizették a kiszabott védelmi pénzt. Ezért
kérték a királyi kamarai védelmet, amelyet egy ideig még
élvezhettek.
Az 1740-es éveket egy erőteljes morva bevándorlás jellemezte. Ekkor
a hitközség már 32 családot (156 lelket) számlált. Ebből tizenketten
magyarországi, heten pedig budai születésűek voltak. Legtöbben -
tizenhat családfő – Morvaországból, illetve Lengyelországból
érkeztek. Már csak 7 családfő származott Németországból. A közösség
összetétele a 18. századra, tehát, látványosan változott. A
hitközség elnöke akkoriban Simon Göczel hadi szállító, a rabbi a
nikolsburgi születésű Ábrahám Löb volt (Nikolsburggal a pesti
közösségnek is voltak rokoni és üzleti kapcsolatai). Büchler szerint
a közösségen belül még készültek héber nyelvű iratok. A pesti
közösségben végzett kutatások alapján feltételezzük, hogy ezek az
iratok is elsősorban a közösségi és az egyleti szabályzatok voltak.
Látványosan változott a talmudi tanulmányokhoz való viszonyulás: az
új közösségben már alig volt Talmud-tudós.
A budai zsidókat többször összeírták, az összeírásokat gyakran a
kiűzetések követték. 1746. június 17-én a zsidókat ismét kiűzték
Budáról, pedig az 1735-ös összeírás óta a számuk csak két lélekkel
szaporodott! A vízivárosi temetőt felszámolták, a csontokat Óbudára
szállították, ahol a Laktanya utcai zsidó temetőben helyezték el egy
közös sírban.8
A kiűzetés után többen Óbudára mentek el. Az Óbudára költözött
családfők névsorát a hitközségi levéltári adatok alapján állították
össze: Herznach Dávid Hirsch, Leitersdorfer, Policzer, Nikolsburger,
Pollák, Schlesinger, Bacharach, Teltsch, Bürgel, Simon Göczel, Fülöp
Mózes, Markus Löb, Simon Joel, Abelsberger Bóruch, Mózes Löb (Liebner
Mózes), Offenheim Izsák, Izrael Ábrahám, Bauer Salamon (Böhm).
A felsoroltak és utódainak többsége 1800. körül már Pesten, vagy
Bécsben megtalálható: az 1828. évi pesti hitközségi jegyzőkönyvekben
Schlesinger, Abelsberger és Bauer urak a közösségben, illetve a
haszonbérleti társaságban (más néven Garküche-bérlet) vezető
szerepet töltöttek be. Bécsbe távozhatott többek között Göczel és
Bauer nagykereskedők.
A teljesség érdekében meg kell említeni Nepauer Máté által
tervezett, rövid életű zsinagógát, amely a nagy óbudai zsinagóga
(1821) elődjének is lehet nevezni. A megbízást a budai zsidók adták
1766-ban. A zsinagóga a lengyelországi minta szerint centrális
elrendezésű, 4 pilléres volt. De az épület rossz talajra került,
hamarosan repedezni kezdett és végül is le kellett bontani.8a
1783-ban a zsidók visszatérhettek Budára, és 1787-ben nyílt meg az
első zsidó vendéglő, feltételezhetően Újlakon. Ezt a letelepedést
elősegítette az ipari fellendülés: 1847-ben kezdődött az újlaki
Duna-part kiépítése az Óbudai textiliparának gyapjúfeldolgozó üzeme
miatt. Az Óbudai textilipar vezető üzemei abban az időben Goldberger
Ferenc, Kánitz Löbl, illetve Spitzer Gerzson tulajdonában voltak. Az
újbóli letelepedés 26 fővel kezdődött, de 1811-ben a zsidó lakósok
száma - minden akadály ellenére - már meghaladta a százat. 1823-ban
egy önálló zsidó közösség alakult meg, amelynek Cohner József lett
az elnöke. 1829-ben már a budai lakosság is kérte, hogy egy jómódú,
rendezett zsidó község lakjon itt és segítsen a terület
fejlesztésében.9
Budán 1819-ben kiadták Mózes Mendelsohn több munkáját és szívesen
fogadták az új szellemi irányzatokat, noha még mindig Münz-féle
óbudai vallási vezetés alatt álltak. A hitközség iskolájában
Rosenthal Móricz támogatta a felvilágosodás eszméjének terjedését. A
Szentírás fordításai nyomán Rosenthal a zsoltárokat és a
Példabeszédeket szólaltatta meg magyar nyelven.
A 19. század elején Kunitzer Mózes ben Menáchem vette át a budai
rabbiszéket. Kunitzer is Óbudáról érkezett, de a prágai Liva
családból származtatta magát, amely nagy rabbikról volt ismert.
1818-ban Kunitzer olyan javaslatot terjesztett elő, mely szerint a
„német (askenáz) rítusú” templomokban a héber nyelv askenáz kiejtése
helyett alkalmazható a szefárd kiejtés. Az ünnepélyes hangulat
kiemelése és az áhítat fokozása érdekében javasolta az orgona
használatát.10 Kunitzer 1837-ben halt meg, utána a pesti Schvab
rabbi gondoskodott a budai közösségről. A 40-es években Einhorn, a
reform mozgalom vezetője többször szónokolt a budai közösségben.
Noha a reform közvetlen hatását nem mutathatjuk ki, de a budai zsidó
közösség magyarosodásában Einhorn is minden bizonnyal kivette
részét.
Az új, mór stílusúnak mondott budai zsinagógát 1866-ban az Öntőház
utcában avattak fel. Az épületet Knabe Ignác tervezte. Ekkor már nem
kértek többet a pesti vezetésből, inkább egy saját
rabbi-helyettessel elégedtek meg. Az 1870-es években Dr. Goldberger
Rafael, pápai születésű rabbi kapta meg a budai megbízást, aki a
boroszlói rabbi szemináriumból érkezett Budára. 1873-tól a budai
közösségnek már saját alkotmánya volt, és 1888-ban Feller Sándor
tervei alapján építették fel az új Újlaki (mai Frankel) zsinagógát a
18. századvégi betelepedés óta használt szűk imaház helyébe.
1 Dr. Scheiber Sándor, 1951. (ld. az irodalomjegyzékben) p. 4. A
cikkben megtalálhatók az itt felsorolt és más források adatai.
2 Büchler Sándor, 1901. Büchler Sándorra későbbiekben több szerző
hivatkozott, így például Grünvald Fülöp is, aki azonban más
forrásokat is felhasznált. Grünvald adatai helyenként
részletesebbek, például a zsinagógák helyét és építését illetően.
Mindkét szerző műveit felhasználta az 1946-1948-ban Izraelben
keletkezett történetírás, amelynek II. kötetét Fürst Aladár a
budapesti zsidókról írt.
2a Az ásatásokról és a leletekről:
Zolnay László, 1989.
„A Zsidó Budapest”, 1995. is felhasználta az ásatási leletek
leírását..
P. Brestyánszky Ilona, 1999
3 Képes beszámoló erről a korszakról olvasható a „Zsidó Budapest”-ben.
4 Grünvald Fülöp – Naményi Ernő, 1949.
5 PIH II-B-2-a 1846. (1826) ill. 1835
6 Kohn Sámuel, 1881
Shlomo J. Spitzer-Komoróczi Géza, 1998.
7 Kohn Sámuel, 1881
Shlomo J. Spitzer-Komoróczi Géza, 1998.
8 Grünvald Fülöp, 1938
8a Horler Miklós, Budapest műemlékei, 1962, p. 429
9 Grünvald Fülöp, 1938, p. 18
10 Amennyiben Büchler Sándor adatai pontosak, Kunitzer
rendelkezései, illetve elképzelései megelőzték a bécsi és a pesti
zsinagógai újításokat. Hiszen a bécsi új liturgiai rendet Isaak Noah
Mannheimer Dániai reformok után 1826. körül vezette be, a pestiek
ezt követően tértek át a Kultusz- templomban a Wiener-minhágra (ld.
a pesti jegyzőkönyvet 76. oldalon). Persze, nincsenek adataink
arról, hogy a javasolt orgona 1818-ban valóban helyet foglalt volna
valamely budai imaházban.
|