A Gershom név először a Tórában fordul elő, ahol Mose Rabbeinu nevezi fiát ilyen néven, mert így akarta kifejezni, hogy "idegen voltam idegen földön", amíg Midján földjén tartózkodott. Rabbeinu Gershom is idegen volt a francia és német keresztény száműzetésben. Azonban az ő küldetése és rendeltetése az volt, hogy megvilágosítsa a száműzötteket a Tóra fényével. Ez az oka, hogy úgy beszélnek róla, mint "Me'or HaGolah," azaz "a száműzetés Világítója".
Rabbeinu Gershom 960-ban született Metz-ben egy észak-keleti francia városban, de elköltözött a németországi Maintz-ba. Ott lett Rav Yehuda Leontin hűséges tanítványa. Ez utóbbi halálával, Rabbeinu Gershom örökölte a jelentős maintz-i jesiva vezetését. Ez a szent közösség már megtapasztalta a kereszténység istentelen és brutális oldalát, és később teljesen el is pusztult a keresztes hadjárat idején.
1000 körül, Rabbeinu Gershom bevezetett különböző "takkanot"-ot, azaz vallási rendeleteket, hogy megreformálja a zsidóság életét. Ezek közül a nevezetesebbek a következők:
1. Egy férfinek tilos egy nőnél többet feleségül venni, bár a Tóra ezt megengedi. (Egyébként ezt a "takkanát" a Szefárd zsidóság nem fogadta el egészen Izrael Állam 1948-as megalapításáig, és utána is csak azért, hogy egységesítsék a zsidó népet.)
2. Egy férfi nem válhat el a felesége beleegyezése nélkül.
3. Tilos elolvasni a szomszéd levelét, vagy számára címzett személyes üzenetét, kivéve annak beleegyezésével. Ez a rendelet egy kiterjesztett jogi rendelet, az otthonon kívüli magánélet védelmére, a kereskedelmi világban. Ennek a zsidó kereskedők kereskedelmi hálózatának beleegyezése lett az eredménye, azaz, a legtöbb üzletet ez alapján működően szervezték, a keresztény Európában.
4. A zsidó közösségnek vissza kell fogadni szánalommal azokat az őszinte hittel visszatérő zsidókat, akik korábban más vallása tértek.
Ez utóbbi "takkana" visszatükrözi Rabbeinu Gershom életének legnagyobb tragédiáját abban, hogy az egyik fia erőteljesen áttért a keresztény vallásra és meghalt még mielőtt visszatérhetett volna a judaizmusba. Halálakor Rabbeinu Gershom tizennégy napig ült "shivát", hét napot a fizikai-, hetet pedig a lelki haláláért.
Bár -amint látjuk-, Rabbeinu Gershom nevéhez négy "takkanot" is fűződik, mégis a legismertebb ezek közül az, amelyik a többnejűséggel, azaz a poligámiával foglalkozik. Ezért érdemes erről egy kicsit bővebben szólni.
A poligámia egyidős az emberiséggel. Ádámnak, az első embernek, ugyan csak egy felesége volt, de ez pusztán technikai okkal magyarázható: Éván kívül nem volt akkor több nő a földön. Antropológusok és egyéb szakemberek a poligámiát azzal magyarázzák, hogy ez megfelel a férfi poligám alkatának; egy férfi több nőt képes megtermékenyíteni és eltartani. A Tóra nem tiltotta a poligámiát, Ábrahámnak és Jákobnak több felesége volt, csak Izsák volt monogám. Bölcseink sem tiltották a poligámiát, de megjegyzendő hogy az ismert Talmud bölcsek mindegyikének csupán egy felesége volt.
A halacha ezen a téren kettős mércével mér: szigorúan tiltja, természetellenesnek nyilvánítja és bünteti, a "női poligámiát", vagyis ha egy nőnek egyszerre több férje van; ez házasságtörésnek minősül, annak minden konzekvenciájával. Ellenkező esetben, a férfi bigámia vagy poligámia esetében, Maimonidés véleménye, hogy egy zsidónak annyi felesége lehet, ahányat el tud tartani (Jád, Isut, 14, 3). Ezen vélemény alapja a Talmudban található, ahol az amorita Rává azt mondja, hogy "a férfi elvehet több nőt, a feleségén kívül - ha képes minden szükségletüket kielégíteni" (Jevámot, 65, a). Ugyanott, Ráv Ámi ellenvéleménye: "Ha valaki még egy feleséget vesz - feleségén kívül - váljon el, törvényesen, valólevél (get) által az elsőtől és fizesse ki a ketuba összegét, ahogy abban az esküvő előtt megegyeztek".
Maimonidés véleménye, hogy annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani. Ezzel szemben Joszéf Káró Sulchán Áruchjában (Even Háezer, 76, 7), a szöveg úgy szól, hogy "akár százat is elvehet", ha a Tóra által megállapított kötelezettségeit a férj teljesíteni tudja. Bölcseink hozzáállása a kérdéshez nem egyöntetű, sőt kissé ambivalens. Egyrészt, tehát, a Tóra nem tiltja, de Bölcseink mindent megtettek, hogy ezt a gyakorlatot kigyomlálják, azon annak érdekében, hogy a zsidó nőket védjék. Így kimondták, hogy "akinek sok felesége van, annak sok a "varázslat" a házában (Atyák, 2. fejezet, 7); megtiltották, hogy a főpapnak több mint egy felesége legyen (Joma, 13 a).
Ide tartozik Ráv Ámi említett halachája, hogy el kell válnia első feleségétől annak, aki másik nőt hoz a házhoz. A Midrás megrója Elkánát, Sámuel próféta apját, azért, mert két felesége volt (Midrás Smuel). Rut könyvének arameus fordítója (a hagyomány szerint Jonatán ben Uziél, Hillel egyik tanítványa), úgy tudta, hogy az egyik jelölt (Goél) azért nem vette feleségül az özvegy Rutot, mivel azzal érvelt, hogy "nős vagyok és nincs jogom még egy feleséget venni (Rut, 4, 6). (Ocár Jiszráél).
Ez tehát bevett szokás lett és több száz évig is fennállott. A jelenség inkább a szefárdi (keleti) közösségekre volt jellemző, mint az európaiakra.
Ahol nem dívott a poligámia, a felmerülő problémákra eredeti megoldást találtak. Ilyen volt például az az eset, amikor egy asszony elmeállapota gyógyíthatatlan volt és ennélfogva válólevelet sem lehet adni neki. Ilyenkor felfüggesztették a poligámia tilalmát az által, hogy száz rabbi (legalább három országból) aláirt egy dekrétumot, amely megengedi a férjnek, hogy más asszonyt hozzon a házhoz. Ezt úgy nevezték, hogy "a száz rabbi engedélye" (Hetér méá rábbánim).
Erre azonban csak Rabbeinu Gershom rendelete után volt szükség. A tilalom körül sok a legendás történet, de kétségtelen, hogy a keresztény környezet hatására történt, hogy kevesebb súrlódás legyen a zsidók és a gazdanépek között. Ez azért volt lehetséges, mert a Tóra nem írta elő, csupán hallgatólagosan megengedte a többnejűséget, míg a Talmudban ilyen és olyan vélemények is vannak.
Bár Rabbeinu Gershom időhöz kötötte tilalmát (1240) vagyis a zsidó időszámítás szerinti 5000 végéig, a tilalom továbbra is fennmaradt, és ma már a Halacha szerves részévé vált. Annak idején csak az európai, illetve askenáz zsidók többsége fogadta el, míg az észak-afrikai szefárd zsidók többsége elutasította. Jemenbe el sem jutott a tilalom ("chérem") híre és ott a zsidók még évtizedekkel azelőtt is kultiválták a poligámiát. Izrael Állam megalakulása után törvényben tiltotta a bigámiát, míg az országos főrabbinátus "takkanával" szentesítette a gershoni tilalmat. Problémát csak az ötvenes évek elején történt nagy jemenita alija okozott, mivel köztük nem kevesen 3-4 asszonnyal jöttek, akiknek külön lakásokat kellett biztosítani. A tilalmat persze nem lehetett visszamenőlegesen érvényesíteni, így a többnejű jemenita bevándorlókat nem lehetett arra kényszeríteni - sem, az állami törvény sem a halacha szerint - hogy elváljanak "fölösleges" feleségeiktől. Így körükben csak lassan hódított az egynejűség elve és voltak esetek, amikor jemenita zsidók, illegálisan, "privát" rabbik közreműködésével, folytatták a jemenita "hagyományt" és vettek több feleséget.
Mára ez már teljesen eltűnt és a Jemenből időről-időre szórványosan érkező zsidók között sincsenek poligámok.
Összegezve: bár a Tóra nem tiltja, és a Talmudban vannak eltérő vélemények - ma a zsidóság nem ismeri el a poligámia "intézményét", Rabbeinu Gershom ezer évvel ezelőtti "takkanája" alapján. Tulajdonképpen ez is egy kerítés a Tóra köré.
Rabbeinu Gershom nagyszerű képességi közé tartozik az is, hogy teljes kommentárt írt a Talmudhoz, elrendelt számos "takkanot"-ot, amelyek sokszor kerülnek idézésre más nagy askenázi Tóratudósok responzumaiban, mint például Rabbi Méir-nél. Maga Rabbeinu Gershom szintén írt responzumokat, szerzett "pijut"-okat - vallási költeményeket - amelyek közül egy pár bekerült a Szlichot-ba is, többek között a "Zechor Brit Avraham" - "Emlékezz meg Ábrahám szövetségéről"- is. Az egyik, mainzi zsidó közösség mártírjai emlékére tartott ünnepi megemlékezésen ezek a verssorai kaptak helyet:
"A szent Város és környéke
Vált szégyenné és zsákmánnyá;
És minden kívánatos dolog el van temetve és rejtve,
És semmi sem maradt, kivéve ezt a Tórát."
Rabbi Gershom 1040-ben Metz-ben halt meg. Az ő fő tanítványai között olyanok szerepelnek, mint Rabbi Eliezer HaGadol és Ráshi tanárai: Rabbi Yaakov ben Yakar, Rabbi Yitzchak HaLevi és Rabbi Yitzchak ben Yehudah.
Ők és az ő szent tanáraik nagymértékben továbbfejlesztették és tökéletesítették az askenáz zsidóság Tóráját, és ők fektették le Ráshinak az alapokat.
Budapest, 2005-03-17
Petrovics
Péter
rabbihelyettes szak II. évfolyam
|
