Szerdócz J. Ervin rabbihelyettes szak, IV. évf.:

Chatam Szofer
Apologetika és responzum irodalom

 

1492-ben az extrém katolicizmust képviselő Izabella és Ferdinánd – Spanyolország királyi párja – egy kitért zsidó, Tomas Torquemada hatására és közbenjárására kiűzette a zsidókat az országból. A zsidók vagy kitértek, vagy halállal lakoltak, vagy azonnali hatállyal elhagyták az országukat. Azt az országot, melynek zsidó hagyományai - jelenlétükben és hatásukban – régebbiek voltak, mint maga a kereszténység. A menekülő zsidók új hazára leltek a Németalföldön, a német fejedelemségekben, ahol sikeresen integrálódtak is.

A kiűzetés - a maga kizárólagos és végleges hatályával – szellemi űrt hagyott a zsidóságon belül, s ez hatásával, következményével elvezet minket témánk főhőséhez.

A szellemi űr, mint minden szellemi trauma, a maga megválaszolhatatlan kérdéseivel egy társadalomban, vagy akár egy szétszórt társadalom önkéntelen, végletekbe menő következményeket hoz maga után. A zsidó társadalom a messianisztikus mozgalmakban (Sabataj Cvi és David Frank mozgalma), és a haszidizmusban gondolta kitölteni ezt az űrt. Az első a társadalmi kérdések megoldását a csodától várta, az utóbbi az átélt csodában kereste.

A kora újkori európai szellemi áramlatok közül legmélyebben és legmaradandóbban a felvilágosodás gondolatai hatoltak be a rabbinikus világ falai közé. Zsidó felvilágosodás indult (Haszkala). A felvilágosodás betüremkedett a zsinagógai életbe is. Magyar nyelvterületen az aradi főrabbi, Chorin Áron (1766-1844), a prágai Ezekiel Landau tanítványa keresett és talált lehetőséget az újítások terén, célként és eszközként is használta a zsidó életszemlélet felfrissítése érdekében. Újításokat vezetett be: megváltoztatta az imarendet, orgonát alkalmazott templomi szertartásokban, engedékeny volt a szombati törvények betartásában. Nagy vitát generált az olyan intézkedéseivel, mint pl. a fedetlen fővel történő imádkozás, a szombati utazás engedélyezése, a gyászhét lerövidítése stb.. A felebaráti szeretet parancsa számára fontosabb volt, mint a szombat törvénye. (Moshe Carmilli - Weinberger: Zsidóság története Erdélyben 204. old.)
Chorin Áron nézetei hatalmas port vert fel a hagyományőrző zsidók közt. Chorin elleni fellépésben, melynek célja volt csírájában meggátolni a reform mozgalmak terjedését, részt vettek a XVIII-XIX. századforduló legnagyobb rabbinikus tekintélyei: Benedikt Marcus (Nikolsburg), Moshe Münz (Óbuda), és nem utolsó sorban Chatam Szofer (pozsonyi főrabbi).

Szófer Mózes – nemcsak Magyarországon – a XIX. század első felének legnagyobb rabbi tekintélye volt. Sok százan - maguk is híressé vált tanítványai – vitték hírét, elveit, alázatos hithűségét szerte a világban. Apósa (a poseni Éger rabbi) és a sátorújhelyi Mose Teitelbaum elismerték, szerették és tisztelték benne a vezető szellemet. Tanítványai már életében „Isten angyalának” nevezték. Goldberger Izidor (IMIT Évkönyv 1929. 203. old.) így idézi jellemét: „Mély hatást tett mindenkire jellemének szilárdsága, gyerekes kedélye… Jámborsága, szerénysége, segítőkészsége szinte páratlan. Maga iránt szigorú, mások iránt elnéző, munkás szorgalma bámulatra méltó!”

Életrajzát nagy részletességgel unokája - Szófer (Schreiber) Salamon (beregszászi rabbi) - Chut-Hammesulas címen publikálja. (6-124 old)

Mose (Schreiber) Szófer, akit írásairól Chatam Szofernek neveznek 1762 szeptember 24-én péntek délután, a Megtérés Szombatjának beköszöntése előtt, Tisri 7-én született Frankfurtban. Apja Smuel Schreiber, anyja Rejzel, a poseni Éger Akiva rabbi lánya. Családja tőzsgyökeres frankfurti volt. Ükapja sírköve megtalálható a frankfurti temetőben (Simon Szófer 1640). A fiatal Mose 19, amikor elhagyja szülővárosát, hogy kövesse mesterét, Nathan Adler rabbit száműzetése helyére, Boskovitzba. A száműzetés oka, a rabbi tiltakozása volt az ellen, hogy Németországban vészesen lecsökkentek a jesivák számai a rabbik érdektelenségéből fakadó érdemtelenségük miatt. E száműzetésben osztozott Pinhas Horowitz rabbival, aki szintén tanára volt az ifjú Szofernek. A két tudós rabbi tiltakozása a felvilágosodás, haszkala, az asszimiláció és emancipáció hatásai ellen, amivel egyértelműen a Tóra tanházból való száműzetését gondolták, nagy és egyre erősödő hatásként érte a kialakulóban levő ifjú jellemét.

Chatam Szofer rabbiszolgálatot teljesített a morvaországi Desnitzben, majd 1798-ban az Esterházy-birtokhoz tartozó Nagymartinban (Mettensdorf). (4-11 fej.)
1806-ban meghívást kap az akkori Magyarország fővárosának és egyszersmind a legjelentősebb hitközség rabbi székébe. Chatam Szofer 30 évig, egészen haláláig dolgozott Pozsonyban. Rabbi tevékenysége a Tóra védelmében és az általa alapított Jesivában való tanításban teljesedett ki. Munkássága nyomán Pozsony lett az ortodoxia központja. Rendkívüli szellemi és emberi adottságai tették a reformok és a modernizálás elleni harc vezető személyiségévé. Chatam Szofer - szemben a vilnai ortodoxiával – e harcban szövetségesévé fogadta a haszidokat és a haszidizmust. Jelszavává tette: „az újításokat tiltja a Tóra”, ezért tilos minden, akár a legjelentéktelenebbnek tűnő halachikus eltérés is - vallotta -, mert újítás. Chatam Szofer nemcsak Moses Mendelsohn nézeteit utasította vissza, hanem minden olyan iskolatípust, mely a felvilágosodással kapcsolatba hozható volt. Szofer ortodoxiáját a kérlelhetetlen Sulchan Aruch hűség jellemezte. A zsidóság legnagyobb ellenségét az emancipációban és az asszimilációban látta. Tiltakozott a Tóra stúdiumokon kívüli minden világi és nyelvi képzés ellen, mert abban az asszimiláció lehetőségét és eszközét látta.

Chatam Szofer az a zsidó életképben és világlátásban a száműzetés tudatot és az Ígéret földjére való visszatérés szükségszerűségét látta és szorgalmazta. A zsidó társadalomban a népiség fogalmát helyezte a felekezeti hovatartozás fogalma fölé. Bátorította a legjobb tanítványait, hogy menjenek Jeruzsálembe és erősítsék meg az ottani palesztinai zsidó közösséget, Jisuvot. (8-3.old.)

Chatam Szofer levelezése szellemi öröksége is egyben, amely kiválóságában és mennyiségében is utolérhetetlen. Nyomtatásban hat kötetnyi responzum anyag jelent meg. 1377 responzumot írt életében. 500 személy és intézmény kérte halachikus döntését. Döntéseinek fontosságát és súlyát mutatja, hogy a Sulchan Aruch-hoz Oroszországban Piszche Tesuba címen r. Eisenstadt Avraham Cvi írt kiegészítésében – mely 1895-ben Vilnában és 1989-ben Lenbergben jelent meg – a döntések és kommentárok Szofert idézve történnek.

Chatam Szofer megértéséhez egyenes út a főműveiből, responzumaiból való idézés és azok elemzése. Responzumai nemcsak Tórahűségének, társadalmának képe is egyben, de legfőbbképpen a rabbi szubjektivitásának képe a hatalmas tudásával és a zsidó vallásirodalomban való jártasságával.

A soron következő responzumok felidézése fordításban az MTA Judaisztikai Kutatóközpont Értesítőjében jelent meg 2006-ban.

A TESUVA-nak responzumnak (válasz-felelet) nevezik a konkrét esetben hozott vallásjogi (halachikus) döntést , mely indoklást is tartalmaz. A Tórában is előfordul (Smot 27, I-II), hogy a tételes jogot megelőzi a konkrét helyzetet kikövetelte alkalmi ítélet. A zsidó vallási életben nélkülözhetetlen a problémák eseti elbírálása. A responzumok legfontosabb jellemzője, hogy gyakorlati és alkalmi „műfajt” testesítenek meg. Más döntésekre vagy exegetikai célokra nem használhatók. Ezért a legfontosabb responzum-gyűjtemény, mely végigkísérte a zsidó történelmet, nem vált „klasszikussá” és ami még fontosabb, nem kanonizálódott, ahogy más exegetikai vagy rabbinikus mű. Nem vált a Jesiva tananyag szerves részévé sem!

Chatam Szofer responzum-gyűjteménye részleges kivételt jelent az újkori szerzők körében. R. Jissachar Goldstein tíz kötetre tervezett, de torzóban maradt munkája (megjelent két kötet az Orach Hajim-hoz, és három a Jore Déá-hoz) a Likute Hearot „jegyzettár” részben kommentár is, amely megvilágítja az adott responzum rabbinikus forrását, halachikus érvelését, képet adva az adott responzum hatásáról is.

RESPONZUMOK

I. EGY ROSSZ HÍRBE KEVEREDETT ELŐIMÁDKOZÓ ELBOCSÁTÁSÁRÓL (Chatam Szofer: Orach Hajim no. 2)

E responzumra azért esett e sorok írójának választása, mert ilyen felvetett probléma csak az újkorban merülhetett fel. Ebben az írásában ugyanis Mose Schreiber arra ad útmutatást, hogy adott esetben elbocsátható egy rossz hírbe keveredett előimádkozó. A zsidó közösségekben mint tisztséget ismerték a rabbi, elnök (rosh ha-kneszet), templomszolga (samesz) funkciókat, amit kiegészítettek a mohel, a sachter feladatkörei is. A sliach cibur nem foglalkozást jelentett. Az imák levezetését, a Tóra olvasását, Tóramagyarázatot bárki vállalhatott, aki arra érdemes és alkalmas volt. A fogalom nem foglalkozást jelentett, hanem utalt a személyre, aki az adott feladatkört alkelomszerűen, vagy akár véletlenszerűen is betölthette. Tehát csak az újkorban lehetett szó egy hivatásszerűen működő sliach cibur eltávolításáról.

R. Amram Gaon (IX. sz.) és Rashi (R. Shlomo Jichaki) (1040-1105) előírták, hogy minden közösség keressen magának arra alkalmas előimádkozót. A XIV. században élt r. Jakov Asher az Arba Turimban előírja, hogy ha egy közösségnek nincs pénze, hogy rabbit vagy előimádkozót fizessen (eltartson), akkor a rabbi a fontosabb. Az előimádkozói funkció kialakulásával és rögzülésével együtt megfogalmazódtak az elvárások is.

R. Joszef Karo (1488-1575) megfogalmazza az alkalmassági elveket: „… aki tiszta a vétektől, aki nem keveredett rossz hírbe még gyermekkorában sem, aki alázatos, kellemes megjelenésű, hangja élvezetes…” Az idézett responzumban ez a probléma. Nem volt kérdéses, hogy a kérdező r. Shalom Ulmann (ROS (1755-1825) Lakenbach-i rabbi, sem Chatam Szofer számára, hogy csak alapos ok miatt bocsátható el egy sliach cibur. A kérdés az, hogy a vétekkel kapcsolatos tények, híresztelések elégséges alapul szolgálnak-e az ítélethez. Chatam Szofer csak magát a rossz hírnevet vizsgálja, s annak bizonyíthatóságát! R. Shalom Ulmann három rabbitól – az óbudai r. Joszef Jitzhak Müntz, a komáromi r. Avraham Freistadt, és a cecei Jona Arje Lichter rabbitól – hoz bizonyítást az inkriminált különféle vétkeiről. Az adott levelek nem elfogadhatóak Szofer számára, mert egy vétkesség bizonyításához három tanú kell, nem elég egy-egy rabbi külön állítása, még ha oly nagy tiszteletnek örvendő is. Chatam Szofer elsődleges kérdésnek tartja a rossz hírnév természetét. Maguk a vádak külön-külön elegendőek, hisz a rabbik szerint lopott, paráználkodott. De r. Mose Iszerleszt idézve (Sulchan Aruch OH 53.25) „…nem kergetjük el egy pletyka miatt…” de szűnni nem akaró rossz hírnév esetén akár egyetlen ember is megakadályozhatja és eltávolíthatja” (uo) Chatam Szofer szerint: „ha a kisebbség tiltakozik, hogy nem akarnak előimádkozót, akiről rossz hír járja, hallgatni kell rájuk” (Tesuvot haRenach 4. pont). Más nézőpont r. Shlomo Luriatól idézett nézőpont: „ha kinevezték és elkezdett imádkozni és egyesek szerint nincsen kedvükre „…nem távolítható el, mert kinevezték…” Ennek ellentmond Rabbenu Gersom tiltása: „ha el akarja kergetni a feleségét, mondván „hitelt adok a híresztelésnek”, elkergetheti akár annak akarata ellenére is! (Bet Smuel II.6) A legkézenfoghatóbb érv Rasba Edjuot (tanuk) traktátusában van: „olyan előimádkozó …rajta kapták nem zsidó nővel, és ezt hiteles tanú tanúsítja, el kell távolítani, de ha a pletyka nem nyugszik tanúvallomáson, nem válik alkalmatlanná”. Chatam Szofer még egy hivatkozással jön, idézve Rabbenu Haj (Kol bo, „rav Jitzhak” kezdetű rész): „mikor később … az illető jelét adta, hogy elfordult bűneitől …nem lehet újból kinevezni előimádkozónak …”

A végleges és visszavonhatatlan elbocsátás távol állt Szofer jellemétől és idézi r. Mose Iszerleszt a Darche Mose munkájából (OH 53) „Semmi sem áll meg a bűnbánat előtt”.

Az ismételt bizonyítás során kiderül – a cecei rabbi leírásával és tanúi igazolásával -, hogy a nem zsidó nő nida volt. Amikor rajta kapták meztelenül és ütlegelték, azt mondta: „hiába vertek, azt tettem, amihez kedvem volt és ezután is tenni fogom”. „Két tanú jelentkezik, aki bizonyítja a paráználkodást és kettő a lopást.” A rabbi döntése: „Minezen okból alkalmatlan. Ha imádkozni akar, el kell távolítani. Menjen olyan helyre, ahol nem ismerik, ott teljes és őszinte bűnbánatot gyakorol napokon és éveken át, utána visszatér és meggyógyult.”

II. RABBI ALKALMAZÁSÁRÓL ILLETVE ELBOCSÁTÁSÁRÓL

A rabbiság mai értelemben vett „intézménye” a XIV-XVII. században alakult ki. Azt megelőzően a Szmicha (ordináció) Mózestől eredő fogalma megszűnt, a Szentély lerombolását követően. A vallási elit titulusaiban, irányultságában és elvárásaiban más értelmet nyertek. A XIV. századtól az lehetett rabbi, aki elismert Talmud-tudóstól kapott oklevelet (Ktav hatara). Ez egyfajta útlevél és ajánló levél volt. A középkortól jelentkeztek a rabbi tisztséggel kapcsolatos problémák: érdemtelen és alkalmatlan egyének pozícióba kerülése. Maga a konfliktus, a rabbi alkalmazása, javadalmazása, illetve elmozdítása.

A haszid világban az lehetett rabbi, akinek a nagyapja is rabbi volt, illetve ha elvette a funkcionáló rabbi lányát. (10-Bevezető 3.old.) A rabbi teljesen a közösségétől függött, aki alkalmazta, eltartotta. Ennek függvényében volt kisebb vagy nagyobb a hely és annak tradíciója, elismertsége mértékében az elvárás a rabbival szemben.

Ezekkel a problémákkal magának Chatam Szofernak is szembe kellett néznie, ismernie kellett és tapasztalni a saját, vagy sorstársai „bőrén”.

A responzum nem tartalmazza a kérdező személy nevét, sem azt, kivel kapcsolatosan felmerült a kérdés. Következtethető, hogy a kérdező csak elvi állásfoglalást kér a rabbitól olyan kényes kérdésben, ahol az ügy hátterében szereplőket nem akarja megnevezni. A responzum alapján a következő kérdésekkel állhatnak elő az elégedetlenek:

- Meg lehet-e tagadni a rabbi fizetését?

A feltevés abból a megfontolásból indul ki, hogy a kinevezést is megakadályozhatja egyéni tiltakozás.

- Ha a rabbinak nincs felhatalmazó levele, döntései érvénytelenek, legitimitása megkérdőjelezhető!

- Ha a szerződése lejárt, alkalmazása érvénytelen!

A kérdések megválaszolása alapjául Rema tekintélye áll a következő döntvényével (SA:JD 245 vége) Azokon a helyeken, ahol határozott időre fogadnak rabbit (lekabel rav) vagy az a szokás, hogy tetszés szerint választanak „jogukban áll”

Rabbi fizetése:
I. Sulchan Aruch előírja, hogy mindenki köteles hozzájárulni a hazan alkalmazásához. Még inkább a rabbi alkalmazásával kapcsolatosan.

II. A közösség egészének kötelessége, hogy rabbit alkalmazzon. Ez mindenkire nézve anyagi tehervállalást jelent.

Rabbi oklevele:

Oklevél nélküli rabbi nem alkalmazható. De ha már hivatásában van és azt jól tölti be, az irat hiánya nem lehet működésének akadálya.

Rabbi szerződése:

A szerződés lejárta után nem szokás felmenteni a rabbit.

A szerződést szokás három évre írt szerződéssel alkalmazni. Ennek alapja Jesaja könyve (16/14): „három év, mint a béres évei”. Szofer idézi a Tórát (Devárim 15/18) „mert a béresnek kétszeres évét szolgálta meg neked hat éven át”. A Tóra ezt a héber rabszolgára vonatkoztatva érti. „kétszeres bérét a béresnek”, tudniillik a héber rabszolga nappal és éjjel is dolgozik, ugyanis kanaánita szolgálólányt adtak mellé. Tehát a három évi szerződés nem kötelező, lehet hat év is. Szofer szerint jobb, ha semmit nem írnak a szerződés időtartamára nézve.

Chatam Szofer véleménye a szerződéssel kapcsolatosan: „A szerződés a rabbi érdekét szolgálja, hogy lehetősége legyen feladni pozícióját a szerződés lejártával, és ne legyen héber rabszolga!” (5. 49. old.)

A közösségnek nincs joga elmozdítani a rabbit a szerződés lejárta után sem, csak ha ott ez a szokás. (5. Rema-ra való hivatkozás 48. old.)

A responzum végkövetkeztetése: „Nem hallottunk még olyat …hogy eltávolítottak volna rabbit a székéből …Nem is szabad ilyennek előfordulnia, mert ha még vétkezik is, az Av Bet Din nem mozdíthatja el, nem közösítheti ki.” Chatam Szofer hivatkozik az Usában hozott rendelkezésekre, Jerusálemi Talmud Hagahot Aseri (Aser javításai), Elu megalchim szakasz.

III. HÁROM GYÁSZ SZOKÁSRÓL

A responzum válasz rav Wolf-nak (Benjamin Zeev) sájléjára, aki tanítványa volt, és Palotának lett az Av Din-je (5.55.old.) A kérdés a palotai chevra kadisha új vezetőjének három tervezett temetési változtatására vonatkozik:

I. Arra a szokásra, hogy a halottat megkenik borral és felvert tojással.

Hivatkozik Avraham b. Michal Dantzig Hokmat Adam opuszára, ami szerint ez visszataszító dolog.

II. Arra a szokásra, hogy a halott kezét ökölbe szorítják és beletesznek egy fapálcát (gepelach).

Hivatkozik (Devarim 32.50) Mózes azt mondja Áronnak halála előtt: „Nyújtsd ki a kezed és kinyújtotta, csukd be a szemed és becsukta.” Ebből kitanulható, hogy a halott keze ki van nyújtva és nem ökölbe szorítva (5.56. old.)

III. Arra a szokásra, hogy a chevra kadisha eladja a temetőben lekaszált füvet.

Chatam Szofer magyarázata az első responzumra a borral való meghintéssel kapcsolatosan a Jeruzsálemi Talmud Sekalim traktátusában van: „meghintik a halottat” A tojással való megkenés, Aharon Berachja b. r. Mose miMedina (Modena1639) Maavar Jabbok: Tojások szakasz: „a tojás beborítja a halott fejét és megvédi az ítélet erőitől. A következtetés az, hogy nem lehet megszüntetni Hosz Rema is kötelezővé teszi (SA:JD352 fejezet vége)

A halott kezének ökölbe szorításáról nem hallott, illetve arról, hogy abba gepelachot helyeznek. De a magyarázatot erre abban látja, hogy a mohel a csecsemő kezének ökölbe szorításában a Sadaj betűt formázza, amikor a gyülekezet azt mondja ”Véredben élj”. A gepelachot illetőleg csak véli feltételezni, hogy köze lehet a feltámadás eszméjéhez (gilgul mehilot) illetve ahhoz, hogy azt mondják, hogy a halottak a Messiach eljövetelekor botra támaszkodnak majd! Mose Rabbenu amikor azt mondta, hogy „Nyújtsd ki kezed és csukd be szemed” azt akarta, hogy ne a halál nyújtsa ki kezét illetve csukja be szemét, hanem azt még életében tegyem mintegy engedelmeskedve Isten illetve a sorsa akaratának. De bármennyire is megmosolyogtató, nem szabad egyetlen szokást sem kinevetni, még azt sem, amikor dübörögnek Hámán nevének hallatán.

A harmadik változtatást, mármint, hogy a temető füvét ne adják el, nem tartja tanácsosnak, mivel azt helyesebb szegények megsegítésére, halottak szükségleteire, halotti lepelre fordítani.

Chatam Szofer a már megfogalmazott véleményét diszkusszióval zárja. Szerinte a halott borral és tojással való „leöntése” az élők tiszteletének jele. Célja, hogy jó illatot érezzenek, akik megtisztelik megjelenésükkel a halottat. A kéz ökölbe szorítása helyi szokás, mint ahogy a gepelach elhelyezése is. Ez nevetség tárgya lehet nem zsidó résztvevők szemében, babonára illetve tudatlanságból eredő varázslat feltételezésére gondolhatnak ilyenkor. Tehát nem ajánlja. De ha ragaszkodnak hozzá, fektessék a gepelachot a halott mellé.

Chatam Szofer responzumaiból felismerhető kivehető a tudásból eredő és racionalitással összevont hagyományőrző jelleme. Az, ami célja volt nem csak a tanításának, hanem egész életszemléletének, életcéljának.

Chatam Szofer minden tekintélye és minden igyekezete sem tudta meggátolni, hogy a zsidóság ortodox, neológ illetve status quo közösségekre szakadjon. Magyarországon és Erdélyben is Chatam Szofer tanítványai mesterük szellemében elleneztek minden újítást, a nem zsidó tudományok művelését, a templomi szónoklat a megengedett jiddis nyelven kívül más nyelven elmondott drosékat. Chatam Szofer követői közül a margittai, kolozsvári, szikszói, majd végül kolomeai rabbi Hillel Lichtenstein volt az ortodoxia legelhivatottabb élharcosa. Ő volt, aki 1865-ben összehívta Nagymihályfalván a hagyományokhoz ragaszkodó rabbikat (80rabbi jelent meg), hogy tiltakozzanak minden vallásújítás ellen, amit Chatam Szofer is ugyanolyan súlyú veszélynek tartott, mint minden bálványimádást. Tilalmak között, melyeket Chatam Szofer fogalmazott meg egy generációval előtte: idegen nyelvek használata, nem zsidó ornátus megengedése, kórus alkalmazása istentiszteleten, tornyos zsinagógák építése, a bima elmozdítása a zsinagóga közepéről. Valamint tilos még belépni is olyan zsinagógába, ahol ezek megengedettek, illetve használatban vannak. Az esküvőnél használt Hüppe-t tilos templomban felállítani, csak szabad ég alatt megengedett.

A Nagymihályfalván hozott döntéseket aláírta a szatmári, margittai, szigeti, szászrégeni, bethleni, szentgyörgyi, szilágysomlói, kolozsvári, avasfelsőfalui, mocsi rabbi, illetve Magyarország sok neves rabbija. A határozatot a Tesuvot Bet Hillel c. műben tették közzé (3. 206. old.)

A Nagymihályfalvi gyűlést az 1868-69 évi kongresszus követte az Országos Gyűlés, ami után az egész kelet-európai zsidóság kétfelé szakadt, külön szervezete alakult meg a neológ és ortodox közösségeknek. A két ellentétes irányzat mellett megalakult a status quo irányzat, akik meg akarták őrizni a kongresszus előtti állapotot. Mindezt a szakadást Kecskeméti Lipót nagyváradi rabbi fogalmazása szerint egy féle zsidóság van, ami viszont sokszínű, többféleséget mutat. A két féle zsidóságot, ami ellen Chatam Szofer harcolt, közönyösen vagy semlegesen élt egymás mellett. A neológ másképpen: nyugati szertartású izraelita hitközségek szervezetéhez 1932-ben 35 hitközség tartozott. Ezekhez nem akartak, de nem is tudtak volna a jesivákban rabbi levelet kapottak elhelyezkedni. Ezt az űrt töltötte ki az 1877-ben megnyílt Országos Rabbiképző Intézet, ami rabbikkal látta el ezeket a közösségeket. Itt a Biblián és a Talmudon kívül képzettséget szerezhettek még a zsidó tudományok egyéb ágazataiban is: történelem, nyelvtudomány, filozófia stb..

Olyan világhírű tudósok vezetése alatt tanulhattak itt, mint Bloch Mózes, Kohn Sámuel, Goldziher Ignác, Kaufmann Dávid, Bacher Vilmos, Blau Lajos, Guttmann Mihály.

Ez a szellemiség gazdagította a zsidó univerzumot és azt, amit az ortodoxia kizárt a soraiból, ők egy talán gazdagabb, de ugyanolyan hagyományőrző szellemiségben vittek tovább. Minden csak látszólag mond ellent annak, amit Chatam Szofer képviselt. Az ő zsenialitása sem tudta az időt megállítani. Ha később élt volna, talán a félelme is szertefoszlott volna látva, hogy a másik oldal sem akar mást, kevesebbet, vagy a Tóra és a Talmud szellemével ellenkezőt. Csak az irány, a megközelítés más, de a cél, az akarat és a szellem ugyanaz.


Irodalomjegyzék:

1. Zsidó lexikon 1929, Budapest
2. Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században; Csokonai Kiadó, 1997
3. Carmilly-Weinberger, Moshe: A zsidóság története Erdélyben (1623-1944);
MTA Judaisztika Kutatócsoport, 1995
4. Nathaniel Katzburg: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon;
MTA Judaisztikai Kutatócsoport – Osiris Kiadó Budapest, 1999
5. MTA Judaisztika Kutatócsoport Értesítő; 2006
6. Pietsch, Walter: Reform és ortodoxia; Múlt és Jövő Budapest, 1999
7. Jakov Katz: Végzetes szakadás; Múlt és Jövő, 1999
8. Eliezer Slomovits: Chatam Szofer és az ereci gondolat; Új Élet, 2006. július 1
9. Dr. Goldberger Izidor: Szófer Mózes; IMIT Bp., 1929
10. Martin Buber: Haszid történetek; Atlantisz, 1995

Szerdócz J. Ervin
OR-ZSE Rabbihelyettes szak
IV. évfolyam
2006.12.06

Vissza