Elhangzott a "Méltatlanul elfeledve" című "A Magyar Tudomány Napja
2004" konferencián (Budapest, 2004. november 24-én)
Sokan vitatják, hogy ki az igazi, ki a nagy és ki a nagyobb, s ki a legnagyobb.
A halhatatlanság kérdéséről van szó. Tudjuk, nem adhatnak halhatatlanságot az
intézmények, a tudós társaságok, csak múló hírnevet.
Halhatatlanságot csak a nagy sírásó adhat: az Idő, minden földi dolgok
ítélőszéke. Elföldeli először a testet, majd eltemeti a szellemet. De van szellem,
amely a koporsóból, a föld alól is kitör, és eget kér, akivel maga az Idő sem
bír, s ez a halhatatlanság.
Vannak emberek, akikben megtörik a természet törvénye, akik mentől jobban távolodnak
tőlünk időben, nem kisebbnek látszanak, hanem valósággal mindig nagyobbak lesznek,
akiket a nagy sírásó nem tud eltemetni.
A mai konferencián ilyen emberekről van szó, akik közül ma Brück Gyulára szeretnék
emlékezni.
A magyar zene lírai korszakának egyik kiemelkedő egyénisége volt: dús barkójával,
felleghajtó köpenyével, köcsögkalapjában, a XX. században is a bidermayert idézte.
Brück Gyula 1859 augusztus 20-án született Nagykőrösön, s ott járt gimnáziumba. A
gimnázium tanárai között volt Arany János, akinek hatására eposzt írt, amelyet ma
is őriz az iskola levéltára. A zene iránti rendkívüli hajlama már gyermekkorában
megnyilvánult: a zongorajáték elemeibe a nagykőrösi Tanítóképző tanára, Oláh
Károly vezette be, kinek csakhamar büszkesége lett. Nagy szorgalommal fejlesztette
zenei tudását, autodidakta módon, de tehetségének érvényesülését eleinte mégsem
hazai pályán remélte, mivel a megélhetés gondjai reálisabb foglalkozásra utalták a
Rozenfeld-féle Ecetgyárba ment dolgozni. Mikor a huszadik életévét túlhaladta,
ébredt tudatára alkotó tehetségének. Kun László, a kiváló dirigens volt az első,
ki művészi pályára ösztökélte, s az ő unszolására mondott búcsút az
ecetgyárnak.
Magába zárkózott életet élt, csak muzsikus barátai voltak, olyanok, mint Horváth
Attila, a világtalan zongoraművész.
Mint pedagógus Nagykőrösön kezdte meg működését. A Vasút utcai egyszerű kis
sarokház lett családja hajléka, valóságos múzsatemplom, melynek csendjét a nap nagy
részében zongorahang verte fel. S amikor naponként kimerülésig foglalkozott
tanítványaival, még mindig talált időt önképzésére, művészetének
továbbfejlesztésére. Ebben a kedves kis hajlékban születtek első zeneművei. Eleinte
csak könnyed stílusú darabokat írt, tanítványai kedvére valókat (Kiskatona,
Kismadár halálára, A kerékpáros, Békakoncert, Kávésnénik, stb.), de tehetsége
csakhamar gazdag virágzásba szökött: a híres Magyartáncok voltak első nagyszabású
művei, mely nevét rövid idő alatt ismertté tette.
Működése csakhamar érezhető lett, Nagykőrös életében: művészi játékával
emelte a nyilvános előadások színvonalát, tanítványaival időszakonként
látogatott matinékat, vizsgaelőadásokat rendezett, mely alkalommal a gondos és
szakavatott vezetés bizonyságát nyújtották a növendékek. Kitűnő tanítványai
voltak: Ádám Tinka, kinek a népszerű Kőrösi lány dallama fölött írt
koncertparafrázisát ajánlotta, Lisznai Adél, Ottinger Ede, Varga Emília, Varga Ilona,
Tóth Erzsébet, Lisznai Pál, Győre János, Réthi Janka, s az ötéves Werrtheimer
Adél, ki egy Mozart szonátának kotta nélküli előadásával a Zeneakadémia
tanárainak figyelmét is magára vonta.
1887-ben alapított családot. Neje Szenes Zsófia tanítónő, maga is zeneértő lélek,
igazi múzsájává vált. Két fiúgyermekük született, a nagyobbik fia István,
ügyvéd lett, a kisebbik, Emil folytatta édesapja hivatását, 1965 január 1-én
bekövetkezett haláláig, amikor is 76 évesen visszaadta lelkét Teremtőjének, s a
debreceni zsidó temetőben lett eltemetve. Család nélkül élt. Családja a zsidó
közösség volt, aki kiemelten foglalkozott a zsidó gyermekek zongoratanításával.
Brück Gyulának minden vágya az volt, hogy a tudás forrásából a világ első
mesterének útmutatása mellett merítsen. Addig küzdött, takarékoskodott a két
gyermekes családapa, míg megengedhette magának, hogy szakképzésének betetőzése
végett huzamosabb időt töltsön Németországban. Ez sikerült is neki. Zeneszerzői
és esztétikai tanulmányait Kistler Cyrill kissingeni antiwagnerista zeneszerzőnél
kezdte, s a lipcsei egyetem zenei docensénél, a hírneves Riemann Hugónál, valamint
Jadasonnál fejezte be 1896-ban. A zongorajáték legmagasabb kiképzését pedig
Reineckétől, a lipcsei zeneakadémia professzorától nyerte.
Ilyen zenei felkészültséggel fogadta el 1897-ben a debreceni Városi Zeneiskolánál,
az Sz. Nagy Károly halálával megüresedett és neki felajánlott tanári állást, ahol
Id. Ábrányi Kornél - Liszt benső barátja - javaslatára a zeneszerzés és zongora
főtanszak tanárává választották. Boldogan jött Debrecenbe, és fokozott
ambícióval kezdett dolgozni: működésével új korszakot nyitott a zeneiskola
fejlődésében. A régi elavult tanterv fejében újat készített és azt szigorúan az
országos Zeneakadémiához alkalmazta. Tanítványai részére teoretikus műveket írt:
Zeneelmélet, Zenei alaktan - ez utóbbi 1907-ben állami szubvencióval jelent meg, mint
első úttörő mű, magyar nyelven. Zenei alaktan című könyve, melyet országszerte
tanítottak, rendkívül világos szerkezetű és fogalmazású zeneelmélet, az első
magyar nyomtatásban megjelent formatan volt. Végigjárta a bécsi, lipcsei, berlini,
londoni zeneműkiadókat, ahonnan egész sereg szerződéssel tért haza. Különösen
támogatta Sauer Emil - Liszt legkiválóbb tanítványa, a kor legnagyobb
zongoraművésze - és nem véletlen, hogy a "Hét koncert-etűd" című művét
Sauer Emilnek ajánlotta.
Tanításban elért sikerei révén Debrecenben is népszerűvé lett. Tekintélyes
családok (Kardos, Zádor, Szabó, Veszprémy, Szunyogh) bízták rá gyermekeik zenei
nevelését. Vallásos zsidó emberként kötődött a Status Quo Ante közösséghez,
melynek főrabbijával, Dr. Schlesinger Sámuellel ápolt barátságot, s a debreceni
zsidó iskolákban, Dr. Kardos Albert felkérésére zeneelméleti előadásokat tartott,
s zongorajátékával részt vett a Hitközség rendezvényein.
Egyénisége annyira megkapó volt, hogy egy debreceni író, Térei Sándor, a Kisfaludy
Társaság Franklin pályázatán I. díjjal kitüntetett Visszatérés című
regényének fő alakját egyenesen Brück Gyuláról mintázta.
Magyar zsidónak vallotta magát, akinek magyarsága nemcsak műveiből tükröződik
vissza, hanem élete kisebb-nagyobb eseményeiben, s egész gondolkodásmódjában
megnyilvánul. Például számtalanszor hívták Bécsbe, hogy ott jobban érvényesül,
de ő nem akart hazát cserélni.
1911 december 15-én, a világhírű brüsszeli Vonósnégyes Társaság Debrecenben
hangversenyezett. A tiszteletükre rendezett banketten jókedv és mulatozás közepette,
Brück papírt és írószerszámot vette elő, s pár perc alatt papírra vetetett
vonósnégyesre a magyar himnuszt, amelyet a brüsszeliek a maguk és az egész társaság
tomboló lelkesedése mellett el is játszottak.
Fáradhatatlan munkás volt, utolsó leheletéig nem szűnt meg alkotni. Halála előtt
nem sokkal írta meg a szép koncerttanulmányát, az Ünnepi Harangok címűt, melyre a
Schiller közismert balladáján kívül a Rákóczi-harang zengzetes hangja is
inspirálta.
Nyaranta, mikor üdülni ment egyik-másik fürdőhelyre, ott is mindig tevékenykedett,
vagy ő maga működött közre jótékony célú hangversenyeken, (Pl. Szovátán,
Jászai Mari, Sándor Erzsi és Farkas Ödön társaságával), vagy valamely művét adta
elő: így Rohics-Sauerbrunnban a Trieszti Vonósnégyes Társaság játszotta második,
négytételes E-moll vonósnégyesét.
Sokat járt külföldön, s alkalma volt műveivel öregbíteni a magyar zene
tiszteletét. Utazásai során számos zenei hírességgel találkozott, ismerkedett meg.
A zeneszerző Brück a romantikus iskola kiváló képviselője volt. Kompozíció -
mintegy hetven mű - a modern zongorairodalomban jelentékeny szerepet töltenek be.
Lírai talentumát és alkotó erejét egész nagyságában a londoni Bosworth cégnél
megjelent Lelki hangulatok, op. 39, valamint 7 koncertetűdjében, op. 40 látjuk
megnyilatkozni. Imponáló a művekben szakmai tudása és technikai készsége. Hatásos
művek, melyek nemcsak pedagógiai célt szolgálnak, hanem a koncerttermek pódiumán is
érvényesülnek.
A Magyartáncok és a Három magyar hangulatkép című négy kézre írt művei,
páratlanul oldják meg a magyar zene és a klasszikus formák, valamint harmóniák
egybeolvasztását, s a maguk nemében Brahms azonos irányú műveivel, nemcsak
vetélkednek, de magyarságukkal felül is múlják.
A szakirodalom Brück Gyulát a magyar zongorastílus elismerten elsőrendű művelői,
Chován Kálmán és Gaál Ferenc mellé helyezik.
Bár a köztudat szerint Brück etűdíró volt, hangsúlyozni kell, hogy számos kül-
és belföldi iskolákban elfogadott etűdei nem száraz gyakorlatok, hanem éppúgy mint
hírneves elődeinek, Hellernek és Jensennek effajta művei, inkább invenciózus
melódiákkal telt tanulmányok.
Brück Gyula jellegzetes képviselője volt a romantikus irányzatnak. Postumus művei
élénken bizonyítják azonban nemcsak teljes megértéssel fogadta a modern
törekvéseket, hanem merész újításoktól sem riadt vissza, mint például a Tót
táncok, Húsz prelúdium és Öt koncert című etűdben.
Nem vagyok hivatott valamennyi opusát, zongoraszámát, kamaraművét egy pár sorral is
jellemezni, s ez nem is célja a mai előadásnak.
1918 szeptember 9-én halt meg Debrecenbe, ahol mély részvét mellett temették el a
zsidó temetőben. Számos német, angol, francia, lengyel lexikon méltatja
működését. S bár művei felett elviharzott néhány stílusforradalom, ma is van
közöttük olyan, amely időszerű.
Fia, Brück Emil segítségével az 1960-as években összegyűjtöttem eddig megjelent
műveit, amelyek a debreceni Déri Múzeumnak ajándékoztam, s a Déri Múzeum
gyűjteményében e művek ma megtalálhatók. Fontosnak tartottam, hogy a debreceni zenei
közélet nagy egyéniségének Brück Gyulának a neve fennmaradjon, s először
jelentettem meg róla tanulmányát, a debreceni Déri Múzeum évkönyvében, a Múzeumi
Kurír 1972 októberi 9. számában.
E neves személyiségre méltó az emlékezés, s úgy érzem a mai előadás is
bizonyítja, hogy nincs méltatlanul elfeledve. Arany János városából, Nagykőrösről
indult el, s Debrecenben, Csokonai Vitéz Mihály szülőföldjén alussza örök álmát.
P.S.: Brück Gyula nyomtatásban megjelent
és kéziratban hátrahagyott műveinek jegyzéke, amely most a debreceni Déri Múzeumban
található, a későbbi kutatók számára is hozzáférhető:
Zongorára, két kézre
Op. 9
10 Etudes melodiques (Rózsavölgyi, Budapest)
Op. 12 15 Tanulmány (Rózsavölgyi, Budapest)
Op. 14 Mazurka sentimentale (rózsavölgyi,
Budapest)
Op. 17 Magyar táncok (Bárd, Budapest)
Op. 19 Cigánytemetés és -tor. Rapszódia
(Bárd, Budapest)
Op. 20 Hangversenyváltozatok egy magyar téma
fölött (Bárd)
Op. 21 Alföldi zenekép. Rapszódia
(Rózsavölgyi, Budapest)
Op. 25 Kleine Prüfunsstücke (Schlesinger,
Berlin)
Op. 28 Impromtu, G-dúr (Bosworth, London)
Op. 29 Grande valse brillante (Bosworth)
Op. 34 2 Canons, Preludium u. 3 - stimmige Fuge
(Schlesinger)
Op. 39 Seelenstimmungen. 10 Vortragsstudien
(Bosworth)
Op. 40 7 Concert-etüden (Bosworth, London)
Op. 47 Balett (Harmonia, Budapest)
Op. 35 A legkönnyebb etűdök (Rózsavölgyi,
Budapest)
Zongorára, négy kézre
Op. 13
Magyar táncok. I-IV. füzet (Bárd, Budapest)
Op. 36 Három magyar hangulatkép
(Rózsavölgyi)
I. Seredane
II. Szüreti mulatság
III. Parasztlakodalom
Zeneirodalmi művek
Zeneelmélet (Bárd, Budapest)
Zenei alaktan (Wodiáner, Budapest)
Zongorára, két kézre
Op. 38
Prelűdök
Op. 41 20 új technikai tanulmány a III.
évfolyam számára
Op. 42 5 könnyű zongoradarab matinék
számára
Op. 43 4 könnyű zongoradarab matinék
számára
Op. 44 3 zongoradarab matinék számára
Op. 45 Impromtu (Harmonia)
Op. 46 Capriccio (Harmonia)
Op. 50 20 új tanulmány a IV. évfolyam
számára
Kéziratban hátrahagyott művek
Zongorára, két kézre
Op. 30
Változatok egy magyar téma fölött
Op. 32 Polonaise, E-moll
Op. 37 3 nagy preludium
Op. 48 Tarantella
Op. 51 Valse impromtu, Asz-dúr
Op. 49 5 hangversenytanulmány
Impromtu, Cisz-moll, Nocturne, Cisz-moll, Ballade, Szonáta, Desz- dur. Suite, 5 tétel
Ünnepi harangok. Zeneköltemény
Zongorára, négy kézre
Magyarországi tót táncok
Kamarazene
I. Vonósnégyes, A-moll, II.
Vonósnégyes, E-moll, III. Vonósnégyes, D-moll
Nagy zenekarra: Carmen lugubre. Ünnepi nyitány
Magyar táncok
Hegedűre zongorakísérettel
Op. 37
b. Prelúdium, Desz-dúr
Gordonkára zongorakísérettel
Op. 33
a. Ingeborg születésnapjára. Nyizsnai G.
dala
|
